A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-17 / 47. szám
CSÓKA FERENC AZOK A SZEGÉNY, NAIV FÉRFIAK... Gerzson negyvenedik életévét tapossa. Szeme, személyisége szürke, akár az öltönye, a fülei közti domborulatra őszülő, hátrafésült haj tapad, arcából ívelt sasorr mered alattomosan a világba — ez lényének egyetlen előremutató darabkája —, vágásszerű szája durcásan lefelé görbül. Kimondottan sovány, abból a fajtából, aki annyit falhat, amennyit csak akar, mégsem hízik el. Amint azt a szája állása nyilvánvalóvá teszi, haragban áll a világgal. Főként szüleit és a feleségét, Icát gyűlöli. Az előbbieket a nevéért, az utóbbit meg azért, mert uralkodik fölötte. Egyszerűen nem tartja férfinak. Legerzsonkázza, állandóan kioktatja, megszabja hánykor jöjjön haza, a saját ízlése szerint főz (örökké zöldség van vacsorára, merthogy mindig fogyókúrázik). Hősünk hosszú évek óta álmodik a nagy, kegyetlen leszámolásról, azonban jelleméből adódóan gyáva ahhoz, hogy a tettek mezejének számára idegen füvére tegye a lábát... Mígnem egy borús reggelen segítségére siet a sors. Persze, lassú észjárásával nem azonosítja azonnal a kegyes ajándékot... De kezdjük az elején! Szóval, azon a bizonyos reggelen Gerzson tüdőszürésre hivatalos a közeli kórházba. Izgatottan toporog a csempézett falú váróteremben, előre rettegve a halálos nyavalyától, melyet minden bizonnyal hamarosan felfed a röntgengép. És ekkor jön a sors! Megszemélyesítő egy orvos, hősünk hajdani iskolatársa. Fehér munkaruhája jelzi: a kórházban dolgozik. — Szia, Gerzson, de rég láttalak! Milyen jó, hogy ép most futottunk össze! — kiáltja örvendezve. Gerzson büszkén körbepillant, látja-e mindenki, milyen komoly ismerőse van, aztán színpadiasán ölelésre tárja a karját. — Szia, Pali! Hát itt gyilkolod a népet mostanság? — zengi messzehangzón. — Nem kell azt gyilkolni... — legyint lemondóan az orvos, majd barátian átkarolja Gerzson vállát, és a fülébe súgja: — Gyere, üljünk le egy csendes padra, beszélnem kell veled... Miután elhelyezkednek, megkérdi: — Te Gerzson, ugye neked barátod a Horváth Bandi? Horváth Bandi hősünk legjobb barátja, akire hasonlítani szeretne, de utálja is, mert magas, izmos és jóképű ... — Persze. Szívbéli... Mi van vele? Az iskolatárs alulról néz felfelé, töprengve, vizsgálódva, vajon beszéljen-e? Dönt: — Tudod, te mégis a barátja vagy ... Ha te mondanád meg neki... azt hiszem ... megértheted ... — Mit? — kerekedik el Gerzson szeme. — Hogy AIDS-es ... Hősünknek elakad a lélegzete. — Szent isten! — nyögi rekedten. — Szegény Bandi... — Számíthatok rád? — néz rá az orvos esdeklő tekintettel.-t- Persze ... hogyne ... Egy hetet adj, majd lassan beadom neki... — suttogja Gerzson sápadtan. A doktor arca felderül. — Kösz, öregem, igazi férfi vagy! E beszélgetés után még két napnak kell eltelnie, míg Gerzson rádöbben, mily szerencsés kegyeltje ö a sorsnak. A harmadik nap a tervezés időszaka. A negyedik és az ötödik a kivitelezésé. Ahogy hiú, tetszelgő asszonyát ismeri, a terv végrehajtása nem ígérkezik nehéznek. Lényegében a Bandin függ minden! Hajlandó egy ilyen nőt ágyba vinni? Ugyan, melyik férfi tud ellenállni, ha feltálalják neki a szolgálatkész partnert?! — gondolja ördögien vigyorogva. Először is kedvesen meginvitálja magukhoz Horváthot estebédre. Icának kezdetben nem tetszik a dolog, ám később mégis beadja a derekát, mondván, ennyi év után végre elbeszélgethet egy férfival... Hősünk erre csak gúnyosan mosolyog. Minden készen áll. A hűtőben két üveg vörös pezsgő, a lemezjátszó megjavítva. A vacsora a felesége dolga. Meg az is, ami utána következik ... Másnap, a nagy napon, mielőtt hivatalba indul, még egyszer alaposan átgondol, megvizsgál mindent, és megígéri Icának, hogy siet haza. Persze, esze ágában sincs időben hazajönni... Négykor dühöngve-sajnálkozva közli telefonon, hogy bent kell maradnia az irodában. Előreláthatóan csak tíz körül tud majd hazavergődni... Ezután Ica lelkére köti, a vacsorát nyugodtan egyék meg nélküle, ő bekap valamit a büfében... A vonal túlsó végéről méltatlankodó sziszegés hallatszik: — Tudod, mi vagy te? Egy hülye balfácán! — és kattan a telefon. Gerzson boldog, mert megérzi felesége hangján a nem várt lehetőség izgalmát... Munkája végeztével beül egy bárba, sört kortyolgat és ábrándozik. A harmadik korsó után önfeledten vihorászik, és az órájára tekintget. Hogy múlassa az időt, vérfagyasztó krimicimeket eszel ki az esti történésekre. Efféléket: A halálos együttlét. Gyönyörből a temetőbe, de leginkább ez ragadja meg: Édeshármasban.. . Mármint az AIDS- szel... Csak éjfélkor áll fel az asztaltól, nehogy valamit elrontson korai érkeztével. Meg aztán a Bandival való találkozás se lenne ínyére ... Nem csenget, a kulcsát használja. Az előszobában meglepetés éri: még ott van a barátja cipője ... Ennyire belemelegedtek volna? Ez azért szemtelenség ... — gondolja megbántottan. A nappali asztalánál ülnek. Bandi az egyik fotelben, Ica a másikban. Pezsgőt kortyolgatnak, cigarettáznak. Felöltözve ... — Hát megvártál? — kérdi Gerzson ijedten, mert arra gondol, talán nem történt semmi. — Igen, megvártalak ... Beszélni szeretnék veled ... mondja Bandi zavartan. — Mint barátomnak, tartozom neked annyival, hogy... — Megnyomkodja ujjaival a szemét, mielőtt folytatja: — Gerzson, szeretem a féleségedet... Viszonyom van vele ... majdnem egy éve ... Várakozva néznek rá. Gerzson arca fehér, mint a fal, melynek nekitámolyodik. Közben egy krimicímet dörömböl a szive: Édesnégyesben, édesnégyesben, édesnégyesben ... Nem is zöld a szeme... . .. hanem lángokban ég tőle az ember. Először gyanakodni kezd, majd egyre nagyobb dühvei tombol. Aki áldozatává lesz, annak minden apróság, a legártatlanabb részlet is halálbiztos jelként azt igazolja, hogy a másik megcsalja ...! A féltékenységről van ugyanis szó, amely sok más emberi jelenséggel együtt egyre gyakrabban és egyre komolyabban képezi szakemberek vizsgálódásainak tárgyát. Tévedés ne essék, szó sincs arról, hogy a féltékenység csak nagy ritkán támadna meg egy-egy embert! Általános jellemvonásunk, csupán az a kérdés, hogy ki miként küzd meg vele. Ismerjük a legvégletesebb fajtáit: a hölgy éjjel fölkel, s amíg férje alszik, végigkutatja annak zsebeit, áruló színházjegyre, cigarettásdobozon virító telefonszámra vadászva. Esetleg néhány napos távoliét után olyan gondosan vizsgál végig a konyhában minden egyes poharat, mintha gyilkossági ügyben nyomozó detektív volna: akad-e valamelyik pohár szélén egy egészen kis, enyhe rúzsnyom? Férfiak és nők, férjek és feleségek egyedül találván magukat a lakásban, vad mozdulatokkal lapozzák át a másik feljegyzéseit. határidőnaplóját, a levelezését. Telefonbeszélgetéseket hallgatnak ki. Sok más szenvedéllyel szemben a féltékenység olyasvalami, ami senkinek sem jó, legkevésbé éppen annak, aki a szenvedély rabja. Alattomos méreg, s ugyanakkor időzített (vagy időzítetten?) bomba, szétrombolja a szerelmet, a megértést és legfőként a meghittséget. A pszichológusok több elméletet kidolgoztak, mindegyik meggyőzően hangzik, s egy közös vonás mindegyik elméletben van: már kora gyermekkorban csírázik, s az akkor elfojtott érzelmek képezik a melegágyát. A regényíró Max Frisch szerint „a féltékenység jellegzetes példája annak a félelemnek, amely kisebbrendűségi érzésből fakad, és abból, hogy félünk a másokkal való öszszehasonlítástól". Változatosak a megjelenési formái is: van, aki dühös a partnerére, a szerelmesére, és van, aki a „betolakodót", a harmadikat átkozza. akkor is. ha ez valóban létezik, s akkor is, ha nincsen. (Sőt, lehet hogy ilyenkor még jobban átkozzuk ö?) Vannak, akik akkor féltékenyek, amikor bizonyságot szereztek a megcsalatottságról, de jó néhányan embertársaink közül egyszerűen, alapvetően féltékenyek, teljesen mindegy, hogy életük párja mennyire ad vagy nem ad okot a féltékenységre. Különös, szinte azt mondhatjuk, ördögi változata a féltékenységnek az, amelyet a húszas évek elején már Sigmund Freud leírt: a „kivetített" féltékenység. Oka az illető saját hűtlensége vagy hűtlenség iránti vágya, féltékenysége tehát a saját lelkiismeretének felmentés utáni törekvése. Az ilyen ember szabadjára engedi képzeletét, aztán pedig, mintha minden „bűnt” partnere követett volna el, a saját szivén könnyítve féltékenységi rohamban tör ki. Kétélű a dolog, hiszen állandó a féltékeny ember rettegése, folyvást attól fél, hogy a szerelem képzett elvesztése valóságos ténynyé válik. Amikor túlzásba hajlik a szenvedély, akkor robbanás, iszonyú dolgok özöne következik, ismerjük a legszélsőségesebb példákat, a szerelmi féltésből elkövetett gyilkosságokat. A megoldás legtöbbször azonban „kisebb kaliberű" — tegyük hozzá — szerencsére. Férfiak gyakran ütnek; a nők finomabbak és elviselhetetlenebbek. Félórás telefonhívások, száguldás a férfi — vagy éppen a harmadik, „az átkozott szajha" munkahelyére. Egyszóval lejáratás a főnök, a kollégák, a szomszédok, mindenki előtt. Esetleg ütésre készített tűsarkú cipővel a kézben várakozás a lépcsőházi fordulóban: „Kikaparom a szemedet, te cafat! Hát a más férje kell neked?" Mi az eredménye az ilyen föllépéseknek? A lehető legrosszabb, hiszen az elvesztett szerelmet vissza nem hozza, ha pedig még nem veszett el az a szerelem, hát ettől bizonyosan tönkremegy... A féltékenység szinte szétválaszthatatlanul összevegyül sok emberben az irigységgel és a kizárólagos birtoklás vágyával. Jó példa erre, bár meglehetősen szomorú, amikor nők fenyegetik hűtlenséggel vádolt férjüket, partnerüket: ..Leöntelek sósavval!" A dolog mélyén már nem is a féltékenység, hanem a határtalan irigység tombol: ha nem csupán az enyém, akkor inkább senkié se legyenl Hogy mennyire „értelmes" tevékenység ez a lángoló szenvedély, arra bizonyíték számtalan nő esete. Egyáltalán nem ritka a következő vallomás: „A férjem éveken át zaklatott féltékenységével, teljesen ok nélkül. Hűséges voltam hozzá. Amikor végül más férfival feküdtem le, dacból tettem!" Mit tehetünk ellene? Olvassuk el ismét, csak ezúttal figyelmesebben a szegény velencei mór esetét: Othellóról folyton azt mondják, hogy féltékeny, pedig egyáltalán nem az, csupán hiszékeny. Ha Jágó be nem magyarázza neki a megcsalatást (ami nincs), sohasem vesztené el a fejét szegény. Ha tehát feleségünkkel egy presszóban találkozót beszéltünk meg, és az asszony tíz percet késik, nem kell azonnal lángba borulva azon töprengenünk, hogy kivel és hol csal meg az a bestia ... Éppen ez alatt a tíz perc alatt? J. Polák illusztrációja 23
