A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-17 / 47. szám
••• A Kelet-szlovákiai Vasmű az ország egyik legnagyobb vállalata. Híre és rangja van; sok ezer ember munkahelye. Ha csak a leglényegesebb jellemzőit akarnám elmondani, hosszan kellene sorolnom a legkülönbözőbb adatokat. De a riporter is jobbnak látja, ha puszta adathalmazok gyűjtögetése helyett — az emberekkel beszélgetve — több napig inkább a vasmű jónéhány részlegét járja. A MŰVEZETŐ: — Hogy vannak-e manapság rossz munkások? Először — Mi köti a vasműhöz? — Semmi! Ma már semmi . .. — mondja a jól megtermett férfi és lehajtja a fejét. Mellettünk lecsap a nagykalapács, szinte reszketnek a falak, remeg a gyomrom. Semmi? Látszik: szinte inakat és zsigereket szakít benne ez a pár szó. A MŰVEZETŐ: — Az, hogy a szakmunkások többsége többet kereshet, mint egy művezető, idegenek között tekintélyrombolásnak számít. Még jó, hogy itt mégiscsak tudják: én szintén meg tudom fogni a dolog végét, szóval a szakmai tekintélyem azért megvan. Természetesen, hogy valaki jó munkás-e vagy nem, ahhoz az emberi tulajdonságai éppúgy hozzátartoznak, mint a szakismerete. Árt a munkafegyelemnek és visszafogja a termelékenységet, hogy egyből senkit nem lehet elküldeni. Én vikapott! Mondja, lehet így ötről hatra jutni ?!... • A huzalhengerde egyik műhelyében találok rá arra a tömzsi emberkére, aki valamikor szinte boszorkányos ügyességgel kapkodta, adagolta újra és újra a henger szájába az egyre nyurguló fémkígyót. Idősebb munkatársai szerint kitűnő természetű, jó szakmunkás volt. Azért e múlt idő, mert évekkel ezelőtt visszaminősítették segédmunkássá. Az ok: megbízhatatlanság, mert három-négy havonta négy-öt napra eltűnik. azt kellene tisztázni, hogy kik sorolhatók ide. A tehetségtelenebbek, az alkalmatlanabbak, netán csak a lustábbak? Vagy azok, akik többször csinálnak selejtet? Felteszem, nem a cigánykérdésről akar írni. Nézze, mára nemcsak a vasműben, vagy annak egyes részlegein, hanem országos viszonylatban oda jutottunk, hogy rossz munkás vagy nincs, vagy nem mutatható ki. Ha netán akad is néhány és ezt valaki közli vele, nyomban megsértődik és úgy el megy, akár a pinty! Nyilván sejti, hogy az ipari termelésben alig-alig talál olyan dolgozót, aki több kárt csinál, mint hasznot. Olyan viszont bőven van, aki nem gyengébb a töb binél, de toronymagasan jobb, mint a senki. Persze, bőven akad ellenpélda is. Az olyan munkás, aki 115 százaié kot teljesít, mégis azt mondják rá, hogy rossz munkás, mert örökké hö börög. Kérdés, hogy azért, mert ilyen az alkata, vagy azért, mert igaza van. Kétségtelen, hogy a munkásokat ma még mindenütt meg akarják tartani, mert kell a kétkezi munkaerő. Nyil vánvaló, hogy ilyen légkörben nehéz fegyelmet tartani. Tény az is, hogy jóval szigorúbb követelmények is megállapíthatók lennének, ám ehhez többnyire hiányoznak a valóban kor szerű műszaki feltételek. Én csak egy művezető vagyok, de arra már régen rájöttem, hogy elsődlegesen nem a normák szigorításával kell a haté konyságot növelnünk! Ráadásul nincs is erkölcsi alapunk a jelenlegi nél nagyobb szigorításra, amíg fel nem tárjuk egyéb belső tartalékainkat. Például a jobb szervezésben rengeteg lehetőség van! A BRIGÁDVEZETÖ: - Szerintem nagyon is igaz az a közmondás, amely szerint a sok beszédnek híg a leve ... Egyszerűen túltárgyaljuk a lényeget! Ha ugyanis a minisztertől a segédmunkásig szervezett munka folyna mindenütt, akkor első blikkre észre lehetne venni, ki lóg ki a sorból. Számos olyan helyről tudok, ahonnan jópár ember hiányzik, mégis prímán megy a verkli. Másutt viszont többen vannak a kelleténél, mégis akadozik a meló. Itt az ideje, hogy ne mindig a munkapadnál kezdjék a szervezést, a fegyelmezést! Mondok példát is rögtön: a múltkor történt, hogy hoztak valami masinát, rádugták az egyik gépre, hogy megmérjék: mennyit dolgozik. Ki tudja miért, de hetek múltak el anélkül, hogy valaki utánanézett volna a dolognak ... Nem tudom mi lenne, ha egyszer az ügyben illetékes ceruzájába is dugnának egy zsinórt, hogy lemérjék, mennyit dolgozik az illető. szont azt kerdem: ki bírja idegekkel a fegyelmik sorát? Nehéz megfogni, jó teljesítményre ösztönözni az embereket. Az iparban általános jelenség a munkaerőhiány, aztán csodálkozunk, hogy az emberek azt vallják: minél kevesebb munkáért minél több pénzt; és nem azt, hogy a több munkáért kapják a több bért! Nemegyszer megtörtént már, hogy valakinek a sokadik figyelmeztetés után kevesebb prémiumot adtam. Az illető megsértődött, kilépett, és az új munkahelyén még órabérben is többet — Van oka az ivásra? Rámnéz valószínűtlenül kék szemével, és legyint. — Tudja, amikor még ment a munka alig kerestem többet, mint mostanában, a lefokozásom óta. Pedig akkor voltak kicsik a gyerekek, kellett volna a pénz, de többletjuttatásként jobbára csak okleveleket meg dicséretet kaptam ... Egyszer aztán megunta ezt a feleségem is, és egy szombati ebéd közben bejelentette: viszonya van egy nála tíz évvel idősebb, nőtlen, jó keresetű férfival, ezért válni akar. Lesöpörtem a tányérokat az asztalról, becsaptam az ajtót és ami pénzem volt, elittam. Azóta egyedül élek, és néha-néha rákapok az italra. Rímelő történet a gyár egyik darusának a sorsa, vagy azé a szerszámkészítőé, akit két éve azért „fegyelmeztek" meg, mert dühében letépett egy csinosan kipingált termelési jelszót a mühelyfalak egyikéről. Hogy miért volt dühös? Mert anyaghiány miatt akkor már ötödik napja tétlenkedésre kényszerült. • EGY SZAKSZERVEZETI MÜHELYBIZALMI: — Köztudomású, hogy az érem, egyik oldala azt mutatja, hogy a bérek folyamatosan emelkednek. Ugyanakkor azonban az is igaz, hogy minden családnak alapos beosztással kell élnie, ha szinten akar maradni. Nekem is van kamaszkorú fiam és lányom; bizony nem könnyű meggyőzni őket, hogy nem mindig futja a legdivatosabb ruhára. És akkor a feleségem még varrogat is otthon, én pedig igénytelen vagyok, nekem megteszi a dzseki vagy a tíz évvel ezelőtti öltöny is... Ennek ellenére nincs otthon sem színes tévém, se mikrohullámos sütőm, az autónk pedig egy özönvíz előtti 110-es Skoda. A kollégák körében szoktunk is beszélgetni róla, hogy jó lenne kilábalni végre a gödörből. Persze, ehhez az kell, hogy odakünn, a gyárkapukon túl, de idebenn is sok minden megváltozzon. Hogy az elvégzendő munka, az igyekezet, a teljesítmény legyen a mérce; hogy szinkronba kerüljön a tisztességes munka és a tisz-12
