A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-10 / 46. szám
ROBERT MERGER A szakma mestere ••• Greg Lane visszafojtotta a lélegzetét és óvatosan körülnézett. Megigazította az orrán a napszemüveget. Néhány pillanattal később elégedetten vigyorgott, mert meggyőződött róla, hogy Fanny Lederte egyenletesen lélegzik, tehát úgy alszik, mint a barnamedve télidőben. Belesett a fényűzően berendezett lakosztályba és lábujjhegyen a falhoz simult. Egy cseppet sem érdekelte a napsütésben fürdő sétatér és azok a telt keblű nőcskék, akik félmeztelenül hancúroztak a homokban és a tenger hullámaiban. Nizza nem is túl izgalmas város, olyan, akár a többi. Csak arra ügyelt, hogy a szomszédok ne fedezzék fel, amikor Fanny Lederle lakosztályának faláról leemeli a Modigliani-festményt és amikor felnyitja a falba épített páncélszekrényt. A betörő tudta, hogy milyen zsákmány várja a szobában. A tapasztalt gengszterek kitartásával napokig nyomon kcvette Samuel Lederle özvegyét, aki a férjétől hatalmas vagyont örökölt. A hölgy minden esztendőben felkereste v a játékkaszinót, de ugyanakkor Nizzában találkozott a barátnőivel is. Megmutathatta nekik a legszebb ruhákat és ilyenkor felrakta a legcsillogóbb ékszereket. Az idén mesés értékű nyakékkel és egy gyémántgyűrűvel — legalább tízkarátos lehetett — parádézott a szalonban. Ahol van vagyon, ott van, szögezte le Greg és munkához látott. A páncélszekrény engedelmesen kitárult és Greg mosolyogva nézegette a drága ékszereket. Röviddel később nesztelenül elhagyta a lakosztályt. Az ajtón át távozott. A folyosón nem tartózkodott senki. Észrevétlenül megközelítette a liftet. Ma — Greg ezt is megfigyelte — a madame farkasétvággyal evett az asztalnál. Este majd felébred... Greg megdermedt. Az egyik szobából a folyosóra lépett egy pincér. Elhaladt a betörő mellett és udvariasan köszönt. Ha alaposan szemügyre veszi Greget, akkor sem adhatott volna róla pontos személyleirást. A liftben Greg zsebre vágta a sötét szemüveget, az álbajuszt és az álszakállt. Bolond ez a világ. Francis Connert megpillantotta Greget és azonnal felismerte. Nem is őt, hanem ... Arra nem gondolt, hogy a férfi éppen egy idős milliomosnőt szabadított meg vagyonának egy bizonyos részétől. Greg a peronon ácsorgóit és várta a vonatot, amely begördült a pályaudvarra. Francis Connert a kupé ablakából leste Greg minden mozdulatát. A szerelvény nem sokáig időzött Nizzában. A betörő előrerohant és felkapaszkodott a vonatra. — A fickó első osztályú jegyet váltott — mondta félhangosan Francis Connert szomorúan. Ennek a pasasnak, gondolta, bankbetétje van és áramvonalas gépkocsija. Meg hajója, amely a kikötőben horgonyoz. Hobbija a vonat, semmi kétség. Még látta, amint a szürke öltönyös Greg Lane felszáll, és a következő pillanatban belemerül az olvasásba. — Neki sikerült — dünnyögte az orra alá. Lambert Pellegrin felügyelő rosszkedvűen megvakarta az üstökét és az órájára pillantott. Már régen otthon lehetne, de meg kellett hallgatni sorrendben a 23. szemtanút. Szerencsére a 23. volt egyúttal az utolso is. Nagy volt a forgalom az irodájában, mert Fanny Lederle 100 000 frank jutalmat ígért annak, aki visszaszerzi eltűnt ékszereit. — Üljön le — mondta a felügyelő a jövevénynek. — Halljuk a mesét. — A nevem Francis Connert... — Beszéljen. Mire vár? — Láttam a szürke öltönyös férfit. — Természetesen — jegyezte meg gúnyosan a felügyelő. — Tegnap mindenki csak őt látta Nizzában. Maga hol látta? A pincér a folyosón találkozott vele, de csak annyit tud, hogy szürke öltöny volt rajta. Ez még nem sok. — A vasútállomáson láttam. Én gyakran utazom Monacóba. Három esztendővel ezelőtt bezártam a boltot és örülök, ha akad valahol egy kis munka a számomra, mert... A felügyelő közbevágott: — Most árulja el nekem, de gyorsan, hogy felismerte-e a pasast. Legalább ezer ember megesküdne ebben a pillanatban arra, hogy látta a szürke öltönyös férfit. — Van egy apróság, felügyelő úr. Hallgasson meg ... Saint Honoré parányi sziget. Szombaton és vasárnap Cannesból sokan keresik fel, de szerdán — vad szél is fújt a partokon — a kutya sem merészkedett a sétányra. Greg fütyörészve a világítótorony körül sétált. Sehol egy lélek. Pedig megbeszélték a találkát. Nem értette a dolgot, hiszen Alain Montserrat megbízható ember volt a szakmában. Végül valaki megszólalt a háta mögött. — Greg Lane? — He? — Jó napot... — Maga az, Alain? Mikor érkezett meg a szigetre? — Ön előtt néhány órával. Biztos akartam lenni a dolgomban. A levegő — úgy rémlik — tiszta. Az ember nem érezheti magát biztonságban, ha a táskájában félmillió lapul. Elhozta az árut? Greg megmutatta az ékszereket. — Gyönyörű munka — szólalt meg valaki mellettük. Mindketten összerezzentek a hangra. A felügyelő a szemükbe röhögött. Néhány méterrel odébb három rendőr ácsorgott. Alain Montserrat megőrizte a lélekjelenlétét. — Valóban szép — mondta gyorsan. — Én ezt az embert sohasem láttam. Megállított a sétányon és felkínálta az ékszereket, de nekem nincs pénzem ... és nem értek semmit. A felügyelő durván félbeszakította a beszélőt. — Erről majd később, barátom. A mesedélutánt a rendőrállomáson folytatjuk. Most kövessenek. Mind a ketten. A kihallgatás elhúzódott. A beszélgetés végén a felügyelő magára maradt Greggel. Az özvegy gyorsan a helyszínen termett és visszakapta az ékszereket. Ezután kitöltötte a csekket és meghívta a lakására Francis Connertet, aki vöröslő arccal megígérte, hogy szívesen megiszik az úrhölggyel egy pohár pezsgőt. Greg esdeklő pillantást vetett a felügyelőre. — Magyarázatot vár? — kérdezte a felügyelő sugárzó arccal. — Szemmel tartottuk ... és a nyomába szegődtünk. Sejtettük, hogy mi van a táskában. A szigetre is elkísértük a rendőrségi motorcsónakkal. Maga jobbról, mi pedig balról közelítettük meg a partot... és a rajtaütés sikerült. Greg megvonta a vállát, majd megkérdezte : — Vadászkutyákkal eredtek a nyo. momba ? — Nem, nem, dehogy. Akadt egy szemtanú, aki látta magát abban a pillanatban, amikor felszállt a Monacóba induló vonatra. A betörés napján. Maga Cannes-ban szállt meg, nem igaz? — Mondja meg végre, hogy... — Egy szabó volt a szemtanú, akinek tönkrement az üzlete. Nála varratott magának egy szép szürke öltönyt. Ön mestere a szakmájának, de az igazi szabómester is felismeri a munkáját, ebben biztos lehet. A ruha teszi az embert... a vádlottak padjára. 23
