A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-10 / 46. szám

Leos Janácek reneszánsza Petroszjan tanít Valóságos reneszánszát éli Leos Janácek — a modem cseh zeneköltószet klasszikusa — a prágai Nemzeti Színház operaszínpadán és a főváros hangverseny-pódiumain. Az utóbbi esztendők minden évadában szerepelt egy­­egy zenedrámája (a Jenufa, A ravasz rókács­­ka, a Katja Kabanova, stb.) a prágai opera repertoárján, zenekari és vokális művei pedig a hangversenyek és a Prágai Tavasz nemzet­közi fesztivál programján. A tavaly felújított Vylety pána Broucka (Prücsök úr kalandjai) című operája nemcsak az elmúlt évadban volt nagy színházi esemény, hanem az új évad repertoárjának is egyik fő pillére. Bíz­vást elmondhatom, hogy kiemelkedő szere­pe van a cseh nemzeti zenei életben, hiszen állandóan telt ház előtt játsszák. Ami termé­szetes is — van mit mondania a mának. A Svatopluk Cech műve alapján keletke­zett vigoperában Janácek az elvtelen, pöf­­feszkedő és önző, a hamis illúziókat kergető és képmutató álhazafi kispolgárt veszi célba. Az opera első részében (Prücsök úr kirándu­lása a Holdba) a léha agglegényéletet élő gazdag háztulajdonos úr, aki törzsvendége a hradzsini Vikárka vendéglőnek és nagy hó­dolója a „testet-lelket erősítő aranyszín ne­dűnek". a sörnek, pítyókás állapotban már­­már elcsábítaná a sekrestyés ártatlan le­ányát, Mazal festőművész szerelmét, Málin­­kát, ámde — mint sok egyéb máshoz — ehhez is tehetetlen és gyáva. Ám „csoda történik" — elnehezült lába (a fizikai törvé­nyeknek fittyet hányva) megiramodik vele. szállni kezd, s meg sem áll a Holdig. Ott aztán olyan fantasztikus dolgok történnek vele, amin mi is csak ámulunk ... S mosoly­­gunk, derülünk, időnként kacagunk is — Janácek költői képzelőerejének és humorral telített lírai zenéjének köszönhetően, viszont nem csodálkozunk azon, hogy Prücsök urat a Holdból a Pegazus visszarúgja a Földre, ui. ostoba módon konfliktusba keveredik: nem érti a holdbéli kultúrát és művészetet, botfü­le sem érzékeli a Hold-himnusz gyönyörűsé­ges hangjait. Janáőek, bár holdbéli útja kapcsán is so­kat elárul „hőséről" — fő mondanivalóját a mű második részében „fejti ki". Ez a rész — amint a címből is kiderül — Prücsök úr kirándulása a XV. századba. Miféle ötletek nem támadhatnak egy sörgözös agyban? Bármifélék. Nos, Prücsök úr újra felöntve a garatra beesik egy pincébe. Félálombéli bó­dult képzelgésében a husziták között találja magát, akiknek nem érti a nyelvét — hogyan is értené, hiszen azok nem színlelt forradal­márok voltak?! —, egy pillanatra úgy rémlik neki, hogy 1888-at írnak, s ezt a szent harcosoknak is „tudtára adja", sőt közli ve­lük, hogy Zizka rég halott; s meg is kérdezi: ők kicsodák és mit keresnek itt? Látván a veszélyt, az anyanyelvét is megtagadva azt hazudja, hogy most jött Törökországból. — Csoda hát hogy a husziták Zsigmond király besúgójának vélik, majd bedobják egy nagy hordóba, s elégetik. Miután a vendéglős a Vikárka udvarán rátalál a hordóban, Prücsök úr fölöttébb örül, hogy újra otthon van, s rögtön hencegni kezd, hol mindenhol járt, mi mindent látott: „Beszéltem Zizkával (...) Elláttam a keresztesek baját! Nehéz harcban segítettem Prága felszabadítását! Úgy ám! Bizony! — De pssz! Ne mondja ezt senkinek sem, uram!" F’rücsök urat Josef Hejna alakítja, de a sikerért az elismerés nemcsak őt illeti meg, hanem mindenkit, akinek bármilyen szerepe van a nagyszerű előadásban. Vladimír Nyvlt díszletét mégis kiemelem, mert oly mesteri és oly feledhetetlen! Janácek életművének reneszánszát az is tanúsítja, hogy a nemrég kezdődött új idény­ben további műve (A híres Dosztojevszkij-re­­gényből irt, a szabadság reményét sugalló Zmrtvého domu — Feljegyzések a holtak házából c. operája) is színre kerül. KÖVESDI JÁNOS Ebben az évben lett volna hatvanéves a sakkozás kilencedik világbajnoka: Tigran Vartanovics Petroszjan. A Grúziában élő ör­mény családból származó sakkozó, aki korán elveszítette szüleit, Jerevánban folytatta ta­nulmányait és ebben a városban jegyezte el magát véglegesen a sakkal. Rendszeresen indult a különféle versenyeken és szorgalma­san fejlesztette elméleti tudását főleg Ca­­pablanca és Nimzovics játszmáinak, elveinek tanulmányozásával. A háborús évek miatt nem volt oly üstö­kösszerű tehetségének a kibontakozása, mint például Tálé, ám így is az ötvenes évek elejétől — a közben Moszkvába költözött — Petroszjan már a Szovjetunió egyik legerő­sebb játékosa. Négyszer nyert szovjet baj­nokságot és a nemzetközi arénában is egyre ismertebbé vált a neve. Hamarosan a világ­­bajnoki cím egyik várományosa és 1963-ban elérkezik életének legörvendetesebb esemé­nye: páros mérkőzésben legyőzi Mihail Bot­­vinnikot és világbajnok lesz. Címét hat évig megőrizte, 1963-ban megvédte a trónt a Szpaszkijjal vívott mérkőzésen, de 1969-ben már alul maradt nyolc évvel fiatalabb kihívó­jával szemben. Az életében rendkívül szerény és közked­velt Petroszjan mindenekelőtt stratéga volt, az óvatos pozíciós játékot kedvelte, de ha alkalom adódott remek taktikusnak bizo­nyult. Ennek ellenére óvatos, biztonságra törő játékát sokan bírálták. Sakkszemléleté­ről többek között így nyilatkozott: „Hogyha igaz. hogy a stílus az ember, akkor mindenki úgy játszik, amint a természete előírja szá­mára. Jómagam körültekintő ember vagyok és ezért nem kedvelem a kockázatos helyze­teket". E játékmódnak köszönhető, hogy na­gyon nehéz volt játszmát nyerni Petroszjan ellen. Erre utal, hogy kilenc sakkolimpián képviselte hazája színért — mindig kimagas­ló egyéni eredménnyel — ám csupán egy játszmában szenvedett vereséget! A közelmúltban — szinte egyidejűleg az orosz kiadással — magyarul is megjelent Tigran Petroszjan elemzéseinek, cikkeinek. előadásainak gyűjteménye. 1983-ban első tankönyve megírásához készült, de az egyre inkább elhatalmasodó alattomos betegsége a befejezést már nem tette lehetővé — aránylag fiatalon, 55 éves korában, 1984 augusztusában Petroszjan elvesztette végső játszmáját... A Petroszjan tanít című könyv anyagát a volt világbajnok néhány, sok helyen publikált írásából, de főleg hátrahagyott jegyzeteiből és magnószalagra rögzített előadásaiból Eduard Sehtman gyűjtötte össze és rendezte sajtó alá. „Egy kiemelkedő sakkozónak nem lehet nemesebb célja, mint tapasztalatainak áta­dása az utána következő nemzedéknek" — írja a könyv előszavában a világbajnok Garri Kaszparov. A könyv első fejezetei személyes jellegűek, Petroszjan visszaemlékezik gyer­mekkorára, pályájának kezdetére és további alakulására, de ezekben is hasznos útmuta­tást ad a fiatal sakkozóknak. Mindenekelőtt azt, hogy a sakknak művészi oldalát tekint­sék elsődlegesnek. A további cikkek, tanulmányok, mint a „Ne bízz vakon az elméletben", „Információ és objektivitás", „Egy változat kalandos sorsa" (amelyben a megnyitási repertoár összeállí­tásához nyújt tanácsot), „A divat változik, a stratégia örök", „A pozíciós minöségáldo­­zat", „A kényelmetlen ellenfél". „Az újdon­ság varázsa" — mind a versenysakkozás állandóan fel-felbukkanó kérdéseit boncol­gatják. Mégpedig kitűnő didaktikai érzékkel, mindenki szamára világos, közérthető mó­don. Petroszjan művészete, a sakkjáték igazi mélységeinek bemutatása élvezetes olvas­mány nemcsak a versenyzőnek, hanem a „királyi játék" minden kedvelőjének. Az orosz nyelvű változattal szemben a magyar kiadást a fordító Széli Lajos tartal­mas előszava és Róna Petroszjan — a szov­jet nagymestert Portisch Lajoshoz fűződő barátságáról szóló — írása gazdagítja. DELMÁR GÁBOR KINCSÜNK AZ/W/WrB-V <i a polgár? /lár lezajlottak a nagy francia forradalom étszázadik évfordulójára rendezett nagy­­zabású ünnepségek, ám a sajtóban még findig jelennek meg a nagy eseményt mél­ató írások. Ebből mintha a csehszlovákiai íagyar lapok túlságosan is kivennék részű­ét — persze közvetve. Mire is gondolok? öztudott, hogy a francia forradalom eltöröl­­) a kiváltságokat és a nemesi címeket, findenki egyszerű polgár lett. Nos, ha a (rradalom vezetői feltámadnának, s elláto­­atnának ide, örömmel nyugtáznák, hogy zlovákia magyarlakta tájain a francia forra­­alomnak máig tartó hatása van: itt is min­­anki polgár. Az újságokat olvasva ugyanis pten-nyomon ilyesféle mondatokra bukka­nunk : „Kis faiunk polgárai is kivették részüket a társadalmi munkából; A polgárok bank­számláinak jelzésében is lesznek változások; A kereskedelmi bankok keletkezésével széle­sedik a polgároknak nyújtandó szolgáltatások skálája is; A pártnak nem szabad elveszítenie a tagok és a polgárok bizalmát; Ma már módos polgárok lakják a falut..." A felsoro­lást folytathatnánk. Kik is valójában a polgárok? Az értelmező szótár szerint polgár 1. a feudalizmusban a nemesi rendhez nem tartozó városi iparos, kereskedő, a város lakosa; 2. a tőkésosztály tagja, gondolkodásában, magatartásában a tőkésosztályhoz húzó, hozzá közel álló sze­mély; 3. vidéki kisiparos, kiskereskedő, jó­módú parasztgazda; 4. állampolgár. A feudalizmus szakaszán túljutottunk, a példamondatokban szereplő emberek tehát vagy a tőkésosztály tagjai, vagy vidéki kisipa­rosok, kiskereskedők, esetleg jómódú pa­rasztgazdák, illetve — állampolgárok (csak zárójelben jegyzem meg, természetesen ma is használatos még a .város lakosa' jelentés is). Ha ilyen szempontból tekintjük át a példamondatokat, megállapíthatjuk, a leg­több mondatban .állampolgár1 jelentésben szerepel a polgár szó, bár — mint látni fogjuk — nem mindig helyes a használata. Mint olyan sokszor máskor is. a polgár szó gyakori felbukkanásának okait a szlovák nyelvhasználatban kell keresnünk. A szlovák újságokban, hivatalos iratokban, egyáltalán a közéletben egy-egy falu, város lakosainak megnevezésére az obyvateíszó helyett szíve­sebben alkalmazzák a hivatalos jellegű ob­oán szót. Ezt fordítják aztán magyarra polgár­nak.. illetve ennek nyomán használják a pol­gár szót eredeti magyar szövegekben is. Ez nem meglepő, hiszen szótárainkban is az obéan-polgár megfelelést találjuk annak elle­nére, hogy a két szó jelentésszerkezete lé­nyegesen eltér egymástól. Az oboán szónak ugyanis nincs ,a nemesi rendhez nem tarto­zó városi iparos, kereskedő', illetve ,a tőkés­­osztály tagja’ jelentése. Az obóan csak ebben a jelentésben él: .állam, város vagy falu lakosa’. A városlakó polgár szlovákul mest'an, a burzsoázia tagja pedig mestiak. Mikor használhatjuk tehát a magyarban a polgár szót, illetve pontosabban: hogyan for­dítsuk a szlovák oboán szót magyarra? Mint láttuk, az obóan elsősorban lakost, másod­sorban állampolgárt jelent. Tehát az obóania násbo mesta, nasej dediny típusú mondatok magyar fordításában városunk, falunk lako­sairól. lakosságáról vagy egyszerűen csak az emberekről beszéljünk. Nagyobb város ese­tében használhatjuk a polgár szót is. A pol­gárok bankszámlái kifejezés helyett — jólle­het itt polgárokon az állampolgárokat kell érteni — a lakossági bankszámla, a polgárok­nak nyújtandó szolgáltatások helyett pedig a lakossági szolgáltatások kijejezést alkalmaz­zuk. Ezek ugyanis a megfelelő magyar elne­vezések. Ügyelni kell azonban arra, hogy az obóian­­sky melléknevet már így fordítjuk: polgári, állampolgári: az obóiansky zivot magyarul polgári (civil) élet az obcianske práva polgári vagy állampolgári jogok, az obcianska povin­­nosí állampolgári kötelesség. Itt is van azon­ban kivétel: az obóiansky preukaz — mint köztudott — magyarul személyi igazolvány. SZABÓMIHÁLY GIZELLA 11

Next

/
Thumbnails
Contents