A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-10-27 / 44. szám

STEPPELT TÁSKA A képeken látható hosszú füllel ellá­tott kézitáskát rajzunk alapján szab­hatják ki. A kézitáska nagyobb, uta­záshoz alkalmas változatát az 1—4 jelű darabok méreteinek megnövelé­sével készíthetik el. (A nagyobb mére­tek a rajzon zárójelben vannak.) A rajz alapján elkészített szabásminta sze­rint minden darabból hármat kell ki­vágni. A legfelső réteg a külső oldalt, a legalsó a „bélést" alkotja. Közöttük puha, laza szerkezetű textília van. A rétegeket nagy fércöltésekkel fogjuk össze, és a minta alapján a táska egyes elemeit kb. 2 cm-es ráhagyás­sal szabjuk ki. Két ötlet barkácsolóknak 1. Nagyon szűkén kanyarodó vona­lak illesztő fűrészelését megkönnyíti, ha a vonal külső oldalán nagy átmé­rőjű fúróval „kanyarodó-helyet" ké­szítünk a fűrésznek. 2. Nagyobb üvegfelületek kényszerű betörése előtt ragasszunk papírcsí­kokat a táblára, s azt gumikalapács­­csal üssük be. Ügyeljünk, hogy hova hullik majd a törmelék. Vastag, csuklót is takaró kesztyűt és legom­bolt ujjú inget viseljünk a betörés­hez. HÉTVÉGE ŐSZÉT MESE Összegyűltek egyszer az állatok egy magas hegy lábánál, és azon vitatkoz­tak, melyikük okosabb. — Én vagyok a legokosabb — mond­ta a vaddisznó, és túrni kezdte agyará­val a földet. — Nem, én okosabb vagyok! — kiál­tott a farkas, fogát csattogtatva. — Ész dolgában senki sem veheti fel velem a versenyt — rikkantott a róka, s bozontos farkával a földet csapkodta. Azután a nyúl is, a szarvas is, a zerge is beleszólt a vitába. Veszekedtek, ki­abáltak, de egyik sem tudta meggyőzni a másikat. Egyedül csak a medve hallgatott. Fél­rehúzódva üldögélt, és tette magát, mintha semmiféle veszekedést még csak nem is hallana; magában azonban jót nevetett a veszekedőkön. Végül az állatok hozzá fordultak: — Hát te, medve! Te miért hallgatsz! Te talán ostobább vagy mindenkinél? A medve így szólt: — Mit vitatkozunk vég nélkül? Te­gyünk próbát: aki holnap reggel első­nek látja meg a nap sugarait, az a legokosabb. — Rendben van — egyeztek bele az állatok. — Legyen úgy. Másnap reggel, még virradat előtt, ismét összegyűltek a hegy tövében. Sorjában leültek a fűre, keletnek fordul­va, amerről a napnak fel kellett tűnnie. Csak ültek mozdulatlanul, még a sze­müket is kimeresztették, jaj, nehogy elmulasszák a napkeltét, a nap első sugarait. A medve azonban most is mást csi­nált, mint a többiek. Háttal fordult ke­letnek, s a hegy hótól fehérlö csúcsára figyelt. — Ó, te ostoba! — nevettek az állatok — Hová bámulsz? Elment tán az eszed, azt sem tudod, merre van kelet ? A medve nem válaszolt semmit a gúnyolódásra, hanem tovább figyelte a hegycsúcsot. Nemsokára pirosodott az ég alja, a hajnal kezdte eloszlatni az éjszakát. Az állatok még a lélegzetüket is visszafoj­tották — a sűrű erdő mögül most bo­csátja ki aranyos sugarait a nap. S egyszerre hirtelen, mint egy havasi kürt, elbödült a medve: — Ott a nap! Ott van, látom a suga­rait! — és a hegycsúcsra mutatott. Az állatok odafordultak, és látták ám, hogy bár a nap még nem bújt ki az erdők mögül, aranyló sugarai már ott szikráznak a hegycsúcs csillogó haván. A medve örömében táncra perdült: — Nos, ki az ostoba ? Ti vagy én ? Ki látta meg először a napot? Mit volt mit tenni, be kellett látniok, a vaddisznónak is, az ordasnak is, a zer­­gének is, az óvatos nyúlnak, a gyors lábú szarvasnak, de még a ravaszdi rókának is, hogy a medve látta meg először a napot, és ő a legokosabb valamennyiük között. OZSVALD ÁRPÁD Rigó, rigó, fekete ... Rigó, rigó, fekete, a leckédet tudod-e? Kerülted az iskolát, elveszett a furulyád. Ha furulyád megleled, kezdheted az éneked. A taktusra jól vigyázz, hamis hangon ne cifrázd! Milyen hibát követett el a raj­zoló a képen? Ha rájöttetek, akkor fessétek ki a képen levő állatot! A LEGEK VILÁGÁBÓL — i Talán a legtöbb vizet igénylő gabona­­növény a rizs. Nem egyszer láttuk, hogy a vízzel elárasztott sáros talajba biva­lyokkal vontatott ősi ekékkel készítik a barázdát, bokáig vízben, melybe elvetik a magot és később kiültetik a palántá­kat. Nehéz és fárasztó munka. A trópusi és szubtrópusi tájak legfontosabb élel­miszere a rizs. Őshazája ugyan Afrika, de a világ rizstermelésének 90 %-a Ázsiában (Kína, India) van. Az emberi­ségnek csaknem a fele a belőle készült táplálékkal él. Több mint hatezer éve ismerik, mocsári növényként vízzel el­árasztva termesztik, mert a rizs örökké „szomjas", ha nem kap elegendő vizet akkor először megsárgul, majd egészen elfonnyad, kiszárad. Ezért a rizsföldek elárasztását sűrű csatornahálózattal szabályozzák és a megművelt föld min­den zugába jut elegendő víz, a felesle­get pedig tározókba eresztik és később újra felhasználjuk. A rizst Európában a középkorban az arabok honosították meg. Először Spa­nyolországban, majd francia- és olasz­földön is termesztették, persze a búzát nem tudta kiszorítani. Magyarországra a törökök hozták be, de csak a déli melegebb részen terem. Ázsia búzájá­nak is nevezik, hiszen a trópusi csapa­dékos vidéken érzi jól magát. Nálunk a főzés után szemenként széteső rizsfaj­tákat kedvelik, míg Ázsiában inkább a ragacsosan összeálló, nagy keményítő­tartalmú fajtákat, mert ezt jobban lehet a pálcikákkal megfogni. A rizs értékes fehérjéket és vitaminokat tartalmaz. Ázsiában az a közmondás járja, ha van egy marék rizsed, akkor már nem hal­hatsz éhen. L S. 21

Next

/
Thumbnails
Contents