A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-10-20 / 43. szám

zeivel. Ötleteit rajz és politechnika szakos tanítói valósítják meg. Újra elindul a menet, s a nevelési központ földszinti és emeleti termei­nek minden zegét-zugát bejárja. Jó­váhagyólag tudomásul veszi az épí­tők lelkiismeretes munkáját, s a he­lyenként előforduló hibákat is meg­látja, jegyzőkönyvezted. Én persze úgy haladok a menet végén, hogy csak a szememmel követem a cso­portot, magamban azzal foglalkozom, amit az iskoláról eddig megtudtam. Négyszázhatvan tanulója, huszonhét pedagógusa, tizenhat osztálya és négy napközis csoportja van. A leg­több tanuló ekecsi és apácaszakálla­­si, de a környező kisebb településhe­­lyekröl is járnak ide gyerekek. A két község nemcsak közigazgatásilag egy, hanem családi házaival is annyi­ra összeépült, hogy csupán a helybeli ember veszi észre, Ekecsröl átment Apácaszakállasra és fordítva. Régeb­ben mindkét falunak volt nyolcéves iskolája, a helyzet akkor változott meg, amikor 1960-ban fölépült az új, kilenc-kilenc tantermes iskola, amelynek két épületét a szülök pró­bálták úgy megosztani, hogy egyik az ekecsi, másik az apácaszakállasi gyermekeké lesz! Ez adta Berényi Jó­zsefnek az ötletet, hogy közös padba ültesse a más-más falusi tanulókat. Az elgondolás a vártnál is jobban sikerült. Nemcsak a gyermekek, a szülök is közelebb kerültek egymás­hoz. Persze, látnom kellene most a kez­deti sivárságot, amely az iskolát kö­rülvette. Azt is, ahogy kiépült a park, a sportpálya és az iskolakert, ahová az igazgató a vizet is bevezettette. Ahogy fokozatosan megszépült a környék, annak a szellemnek a jóvol­tából, amely még a pedagógiai gim­názium falai között testesült meg Berényi Józsefben: Hass, alkoss, gya­­rapíts! És akárhová kerülsz, tudd és tedd a dolgodat! Legszilárdabb táma­sza, pedagógus felesége nyújtotta számára a legtöbb segítséget, de a kollégáitól is minden támogatást megkapott. 1971-ben elkészült a tor­naterem, majd az iskola konyhája. Napközisek 1989-ben pedig átadásra készen áll a nevelési központ. Gazdag örökség, amelyet Berényi József nyugdíjba vo­nulásakor az utódjára és a falura hagy! — A szülők segítő készsége kez­dettől felbecsülhetetlen — összegezi tapasztalatát az átvevés munkáját végleg befejezve. — Ennek a nyomát látni mindenütt! A helyi nemzeti bi­zottsággal, és a szövetkezettel is jó a kapcsolatunk. Védnökünk, a szövet­kezet, több ezer hektáros gazdaság, és a szülők hetven-nyolcvan százalé­kának nyújt biztos megélhetést. Ta­nulóink ellátottsága, öltözködése a családok jó életmódjára vall! Berényi József 1954-ben állt a ka­tedrára, amikor a népművelési mun­ka legalább olyan hangsúlyt kapott, mint a tanítás. Aztán a hetvenes évektől kezdődően mindjobban az oktató-nevelő munka került előtérbe, s ez együtt járt a pedagógus tekinté­lyének növekedésével. Az elmélyül­tebb képzés eredményeképpen fel­erősödött a pedagógusok tárgyi tu­dása, s most már az emberek megint felnéznek a tanítóra. Ez az állapot úgy lesz tartós, ha a pedagógusok még jobban összekötik az oktatást a neveléssel nemcsak az iskola falain belül, hanem azon kívül is. Ekecsen ma már nincs olyan tömegszervezet, amely a tanítót és magát Berényi Józsefet ne hívná meg a fontosabb gyűléseire. — Nemcsak az órákat osztjuk el egymás között, hanem a tömegszer­vezeteket is, és ez így van rendjén! Nekünk, pedagógusoknak, együtt kell élnünk a néppel! Másik életünk az emberek között kezdődik — ma­gyarázza az igazgató már az iskola folyosóján, ahol a falon számos tabló függ. — A volt tanítványok? — kérde­zem távozóban. — Büszkék vagyunk rájuk. Közép- és felső fokú oktatási intézménye­inkben szépen megállták a helyüket. Vannak köztük óvónők, ápolónők, mezőgazdászok, pedagógusok, köz­gazdászok, kereskedők, elektrotech­nikusok, iparisták és szaktanintézeti­ek, gépész- és agrármérnökök, orvo­sok. Atomfizikusunk is van. Prágában végzett... Bizonyára a szerénysége hallgat­tatja el vele, hogy lánya is orvos. A fia meg a Komensky Egyetem Bölcsé­szeti Karán tanul. Magyar—történe­lem szakos. Közéleti megbecsülésé­ről sem beszél szívesen. Lektor, mód­szertani irányító a járásban. A Szoci­alista Akadémia helyi szervezetét is legalább húsz esztendeje vezeti. Mi­óta ismerem, az iskola és a tágabb közösség dolgai érdeklik szenvedé­lyesen. Köztiszteletben álló embere a nagy csallóközi falunak és járásnak. MÁCS JÓZSEF Fotó: Gyökeres György Nyár eleje volt. Szép idő. Kellemes meleg. Nagy volt a sürgés-forgás az egyik szeredi (Seredi halastó környékén. Ifjú horgászok — pionírok gyülekeztek. Nagy volt az izgalom, hiszen verseny lesz. Már évek óta az „Arany villantó" elnevezésű járási horgászverseny jelenti az ifjú horgászok — pionírok számára a horgászszakkörökben végzett egész évi tevékenység kicsúcsosodását. Az egyes csapatokba az illetékes szakkörökből a legjobbak kerülnek, akiknek bizonyítani kell. Galánta (Galanta), Vágsellye (Safa) után a nyár elején ezt a versenyt a Szlovák Horgászszövetség Szeredi Városi Szervezete rendezte meg. A verseny iránt évről évre nő az érdeklődés. Két évvel ezelőtt csak öt csapat indult a versenyen az idei nyár elején pedig már tizenkét csapat versenyzett az elsőségért. Szeredet négy csapat, Galántát három csapat, Vágsellyét két csapat. Diószeget (Sládkoviőovo), Sókszelőcét (Selice), Nagy­­mácsédot (Vel'ká Maca), egy-egy csapat képviselte. A résztvevő csapatok minden tagja igyekezett tudása legjavát nyújtani. Az ifjú horgászok, akik részt vettek a versenyen, szívesen mesélik élménye­iket társaiknak. ADAMCSÍK FERENC , A szerző felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents