A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-06 / 41. szám
készült festménye s néhány írásos dokumentum. A kastélyt 1984 óta restaurálják. Ha elkészülnek a fél évtizedre tervezett munkálatokkal, felújítják a kiállítást, többek közt a Madách életére vonatkozó dokumentumanyagot is. A kastély pincéjében a nógrádi szőlőművelés történetét szeretnék bemutatni. Nem messzire az épülettől, a megcsonkított park egyik részében áll Madách síremléke s az új családi sírbolt. Sajnos, a látogatót egyetlen jel sem igazítja útba, s csak az ügyesebbje talál a síremlékhez. Madách földi maradyányai eredetileg a község temetőjében, a régi családi sírboltban voltak. Egy új és tisztességes síremlék építésének a gondolata már a századforduló táján felmerült, ám csak jóval később került erre sor. 1934- ben exhumálták először Madách és a többi családtag holttestét, de csak 1936-ban, egy másik exhumálás alkalmával kerültek végleges helyükre, a mai sirkamrába. A síremlék építése többek közt Masaryk akkori köztársasági elnök nevével is összefügg. Az elnök 1930. szept. 12-én Kékkőből Losonc felé tartva Alsósztregován is megállt. A temetőben a Madách-sirbolt előtt a község plébánosa magyar és szlovák beszéddel köszöntötte az elnököt. Elmondta a plébános azt is, hogy „a község magyar és szlovák lakói hagyományosan jó viszonyban élnek és dolgoznak". Az elnök kalapját levéve babérkoszorút helyezett Madách sírjára. Az állam színeivel díszített szalagon ez a magyar szöveg állt: „Az ember tragédiája alkotójának — T. G. Masaryk." Bár az elnök anyagi támogatásával rövidesen megalakult a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Képzőművészeti Társaság, amely feladatul kapta az emlékmű-állítást is, a síremlék felállításában mégis a Kisfaludy Társaságé és Horánszky Lajosé a fő érdem. 1936. dec. 19-én ünnepélyes külsőségek nélkül leplezték le Alsósztregován R igele Alajos monumentális szobrát, hogy ez is hirdesse a Tragédia írójának halhatatlanságát. A szobor az emberi létért vívott örökös küzdelem jelképe. A pillér felső részén Madách balra tekintő portréjának bronz domborművé látható. A falu evangélikus temploma a kastély közelében áll. Késő reneszánsz stílusban épült 1652-ben a Madách-ősök (akik akkor evangélikusok voltak) támogatásával. Az 1758-as nagy tűzvész ezt is megrongálta, ezért 1818-ban klasszicista formában átalakították. A barokk tornyot csak 1923-ban emelték. A templomban látható egy korabarokk síremlék 1637-ből. A római katolikus templom a XVIII. század végén épült klasszicista stílusban. Oltárképét 1851-ben Madách restaurálta; a sekrestyében pedig Madách Szent Imrét ábrázoló olajfestményét láthatjuk. CSÁKY KÁROLY Fotó: Böszörményi István Kalendáriumolvasó eleinkről és egyebekről Régóta szándékozom már írni a derék Májer Istvánról, a tájainkról származó és hosszabb ideig itt is lelkészkedö jeles múlt századi népismereti, népnevelő íróról. Kerek évfordulókhoz kötött emlékezó-gyakorlatunk azonban mindig késlelteti e figyelemfelkeltő cikk megírását. Most azonban, hogy kezembe akadt Csorbák András: Kalendárium-típusok a Néprajzi Múzeum gyűjteményében című munkája (Budapest. 1988), újra eszembe jutott Májer István és az általa alapított, hosszú ideig szerkesztett becses kalendárium, az István bácsi Naptára, amelyet a sors szeszélye folytén hiába keresnénk a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményében, pedig néprajzi vonatkozásai nagyon is szembe ötlőek. Cserbák a katalógusát bevezető alapos és körültekintő tanulmányában is éppen csak érintőlegesen foglalkozik vele. Pedig érdemes lenne komolyabban is elemezni ezt a hosszúé le tű naptárt, amely amellett, hogy konkrét néprajzi népismereti dolgozatokat is közölt, egyéb írábaiban, közleményeiben, hirdetéseiben is rengeteg, néprajzilag hasznosítható adatot tartalmaz. Amikor megsárgult lapjait forgattam és jegyzetelgettem a budapesti Országos Széchényi Könyvtárban, eltűnődtem azon is. hogy vajon e kiadványtípus milyen szereppel bírhatott olvasói kulturális színvonalának a befolyásolásában (a kultúrát most persze a fogalom lehető legszélesebb értelmében használva). Rengeteg új műszaki találmányt mezőgazdasági eljárást, munkaeszközt mutat be ugyanis, ami nyilván hatással volt a gyakorlati életre is. No, de milyen mértékben? Nagy dilemmája ez a régi kalendáriumoknak a népi kultúrával való kölcsönhatásait vizsgáló kutatásnak. Vannak, akik a végsőkig bagatelizálni óhajtanák ezt a hatást mások viszont, szinte a ló másik oldalára átesve, túlzott jelentőséget tulajdonítanának neki. Alapos, aprólékos mikrobiológiai, eszköztörténeti. a korabeli közeget messzemenően figyelembe vevő vizsgálatokkal idővel nyilván pontosan meg lehet majd határozni egyes konkrét esetekben is e hatás mértékét Addig, jószerével spekulatív becslésekre támaszkodva foglalhatunk csak állást. Magam inkább a nagyobb hatást vétók mellett voksolnék, többek között abból a megfontolásból kiindulva, miszerint abban az időben, amikor az egyes sajtótermékek még igencsak kis példányszámban, viszonylag szűk körben terjedtek, ezek a több százezres példányszámban nyomott és eladott kiadványok a szó szoros értelmében a széles tömegekhez jutottak el. És akkor, amikor a Biblia, esetleg néhány énekes- és imakönyv mellett szinte ez volt az egyetlen házi olvasmány, az írottnyomtatott szónak a súlya is nagyobb volt. tehát elég komoly hatással számolhatunk. Ha már naptárakról van szó. nem tudom megállni, hogy ne emlékezzek meg egy olyan kiadványról, egy falinaptárról, amelyet — enyhén szólva — erőltetettnek tűnhet egy olvasónaplóban emlegetni, de hát a fentiekhez kötődve talán mégis megbocsátható. A bratislavai önkéntes városvédő egyesület 1990-re szóló, plakátszerű falinaptáráról van szó. amely a háromnyelvű koronázó város szelleméhez híven, a Pozsony — Pressburg — Bratislava fölirat alatt huszonnégy régi pozsonyi képeslapot mutat be színes reprodukcióban azzal a négy (szlovák, magyar, német és angol) nyelvű felirattal, amelyből megtudjuk, hogy a naptár meg vásár lásával az önkéntes városvédők munkáját támogatjuk. És erről jut eszembe (hogy most már végképp elkanyarodjam az olvasónapló nyújtotta, a végtelenségig szétfeszített keretek közül is) egy mai képeslapjainkkal kapcsolatos probléma. Mivel magam is a (nemcsak régi) képeslapok gyűjtője vagyok, a dél-szlovákiai tájakat járva sosem mulasztom el, hogy az adott helyen éppen árusított minden képeslapot meg ne vásároljam. Bizony a dél-szlovákiai tájak nincsenek túlságosan bővében a turisztikai látványosságoknak. de aki mai képeslapjaink alapján próbál képet festeni magának mondjuk a kisalföldi tájról, városképekről, azok művelődéstörténeti értékeiről, látnivalóiról, az igencsak torz képet hordozhat magában. Érsekújvárt (Nővé Zámky) alaposan megviselték a második világháború harcai, bombázásai. így a műemlékekben amúgy sem túl gazdag város jószerével ilyen jellegű látványosságok nélkül maradt. Kivételt csupán egy barokk szentháromság-szobor, a barokk kálvária, a 17 században épült ferencesrendi kolostor alkotnak. Ezek azonban az utóbbi negyven évben, tudomásom szerint, nem kerültek képeslapra. Ugyanígy nem kapható manapság olyan anzikszkártya, amelyen Anton Bemolák szobra, sírhelye. Czuczor Gergely szobra vagy a város török alóli felszabadulása 250. évfordulóján, 1935-ben állított emlékmű lenne látható. Komáromban is bajosan vehet a turista olyan képeslapot amelyen Klapka György szobra áll. De tán még a Jókai-szobrot ábrázoló kártya sincs forgalomban! Vajon Nagysallón (Tekovské Luíany) árulnak a 48-as szabadságharc emlékművét ábrázoló képeslapot? És a végére hagytam azt ami miatt, végső soron, előhoztam a képeslap-ügyet. A nyáron Deákin (Diakovce). a helyi termálfürdőben járva sikerült megvásárolnom néhány helyi képeslapot így a gyűjteményben most már hat. több apró képből, mozaikszerűen összeállított deáki képeslap van és — halljanak csodát! — az összesen 23 apró fénykép egyikén sem szerepel a híres román kori templom, amely mellesleg a Halotti Beszéd szövegének is lelőhelyei Hogy mi van a képeken ? A strandfürdő különféle szemszögből fényképezve: álló, ülő. fekvő és még nemtudommilyen helyzetben lévő (egyébként csinos) bikinis hölgyek ... Szóval, amit bárhol és bármikor lencsevégre lehet kapni, s amivel biztos, hogy nem lehet turistákat csalogatni! Az antikvárium A Literárny tyzdenník-ben olvasom, már többen is szóvá tették, hogy a szlovák főváros központi antikváriumát a régi helyén, a Nyerges utcában megszüntetik és idővel valahol másutt nyitják meg. Nem tudom, hány esztendős lehettem, de már bizony jó régen volt. amikor anyám felvilágosított arról, mit jelent ez a számomra idegen hangzású, bár mégis rokonszenves szó (mert azt már tudtam-sejtettem, hogy a könyvekkel van kapcsolatban), hogy antikvárium. Elmondotta, hogy olyan üzlet ahol régi könyveket árusítanak. ahol a polcok roskadoznak a sok régi nyomdaterméktől, ahol csend van, néhány vevő. érdeklődő a megsárgult lapokat forgatja, keresgél. A magyar könyveket (úgy látszik, akkor még úgy volt) az emeleten árusítják, ahová egy nyikorgó falépcsőn lehet feljutni. Nos, azóta, ha a fővárosban járok, sosem hagyom ki, hogy meg ne látogassam a központi antikváriumot (ahonnan aztán általában nehezebb táskával és könnyebb pénztárcával jövök ki), és ha a szakirodalomhoz vezető szűk csigalépcső megnyikordul lábam alatt mindig anyám évtizedekkel ezelőtti magyarázata jut eszembe. Ez az üzlet lett tehát számomra — hála anyám egyből általánosító, egyszerűsítő, tanítónénis magyarázatának — az Antikvárium. Nem tudom, hol lesz az új helye a központi antikváriumnak. Az azonban kétségtelen, hogy a Belvárosban kell(ene) maradnia. Én még azt is sajnálnám, ha a régi helyén maradna és a felújítással „csupán" a szűk, nyikorgó falépcsőt távolítanák el és cserélnék fel egy újra. kényelmesebbre, csendesebbre... USZKA JÓZSEF LnJ KINCSÜNK AZ /WitfWELV .HIVATALOS" STILUS Kezdtünk már reménykedni, hogy az úgynevezett hivatalos nyelv meg a sajtónyelv végre egyszerűbbé, szabatosabbá, magyarosabbá válik. Volt is ennek egy-két biztató jele, de újabban megint igen sok elszomoritó szöveget hallhatunk meg olvashatunk. „Az a megoldás, ha a hatóságok részéről koncentráltabb odafigyelés történik erre az ügyre." Ez a mondat iskolapéldája lehet a pongyola, szószaporitó fogalmazásnak. A főmondattal — Az a megoldás — ne is foglalkozzunk. ám a feltételes értelmű mellékmondat megérdemli, hogy jobban megvizsgáljuk. Kezdjük azon, hogy teljesen fölösleges ez a „körülírás": a hatóságok részéről történik. A hatóságok arra valók, hogy végezzék a munkájukat, nem arra. hogy részükről ez vagy az történjék. Az odafigyelés afféle divatszó, lassan már teljesen értékét veszti, annyiszor halljuk, hogy nagyobb odafigyeléssel kell valamit tenni vagy megakadályozni stb. Esetünkben egy még szebb jelzőt kapott, koncentráltabb odafigyelés lett belőle. Ez így nyomatékosabb, eredményesebb, mintha valamire figyelnek? A sok fölösleges mondatrész után végre kiderül, hogy egy bizonyos ügyre kellene történnie a koncentráltabb odafigyelésnek. Ez a sereghajtónak odabígygyesztett jelzői értékű határozó — erre az ügyre — betetőzi ennek a félresikerült mondatnak magyartalan szerkezetét. Mennyivel rövidebb, érthetőbb, magyarosabb lett volna ez a megfogalmazás: Az a megoldás, ha a hatóságok jobban figyelnek erre az ügyre, vagy: több, nagyobb figyelmet fordítanak erre az ügyre. Hasonlóképpen fölösleges szószaporitást találunk a következő mondatban: „A tanácsadó szabad bejárással rendelkezik az elnök dolgozószobájába." Ha a teljesen illetéktelenül ott lábatlankodó rendelkezik igét kitessékeljük a mondatból, akkor a helytelen jelzői értékű határozó — az elnök dolgozószobájába — valóságos helyhatározóvá válik, és mondat szabályos szerkezetű lesz: A tanácsadónak szabad bejárása van az elnök dolgozószobájába. „A tanulók a nyelvoktatás magas szintjében részesülnek" — hangzik kis gyűjteményem következő mondata. Nyelvoktatásban lehet részesülni, de magas szintben ? A mondat helyesen így hangzanék: A tanulók magas szintű (esetleg: színvonalas) nyelvoktatásban részesülnek. Egy napihírböl idézem: „Megállapították, hogy közel százéves síntörés okozta a vonat kisiklását." Hogyhogy? A síntörés már közel százéves volt, és eddig még nem lett belőle baj? Persze nem erről volt szó valójában, hanem arról, hogy: Egy közel százéves sín törése okozta a vonat kisiklását. Ugyancsak félreérthető mondat a következő is: „Olaszország azt tervezi, hogy megtiltja a fegyverek és robbanóanyagok szállítását Szíriának." Az ember meghökken: Olaszország megtilthat valamit Szíriának? Beleavatkozhat Olaszország Szíria belügyeibe? Dehogyis. Csak az történt, hogy aki az idézett mondatot valamilyen indogermán nyelvből lefordította, megtartotta a mondat eredeti — indogermán — szerkezetét. Úgy vélte, hogy ha a Szíriának részeshatározót hátrateszi a mondat végére, az attól mindjárt jelzői értékűvé válik — mint az indogermán nyelvben —, és mindenki számára világos lesz. hogy a Szíriának való fegyver- és robbanóanyagszállítást akarja Olaszország megtiltani. Hogy kinek akarja megtiltani? Annak, akinek megtilthatja: a saját illetékes szerveinek, intézményeinek. De miért kényszerítik a rádióhallgatót vagy újságolvasót arra, hogy egy egyszerű információ helyes értelmezésén ennyit törje a fejét? A kifogásolt mondat világosan is megfogalmazható, például így: Olaszország azt tervezi, megtiltja, hogy olasz gyártmányú fegyvereket vagy robbanóanyagokat szállítsanak Szíriának. Vagy — ha nagyon fontos a rövid megfogalmazás —, akkor igy: Olaszország azt tervezi, hogy megtiltja a fegyverek és robbanóanyagok Szíriának való szállítását. MAYER JUDIT 11
