A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-29 / 40. szám
áruraktárban vételezett nyersanyagokból főzhetők. A központi áruraktárban pedig egyszer ez nincs, másszor az hiányzik ... És mert a bürokrácia csak akkor érvényesül igazán, ha minél nehézkesebb, így hát az is tilos, hogy az étkezőkocsi főnöke útközben bevásárlásokat eszközöljön. Az előírás szerint meg kell várni, amíg a szerelvény újra visszaérkezik az „anyaállomásra", ahol azután ismét feltölthetők a készletek. Hogy közben esetleg kifogyott a tojás, így sem rántotta, sem bécsi szelet?! Ugyan kit érdekel az ilyesmi — a bosszankodó utasokon kívül; a főúr szeme meg amúgy is csillog, ami azt jelzi, két kupicával máris többet ivott a kelleténél... Sok mindenről kellene is, lehetne is még szólni az utasellátás színvonalával kapcsolatban. Például arról, hogy már a félúton az abroszok sokkal többet árulkodnak a szakács főzőtudományáról, mint maga az étlap. Hogy esze ágában sincs senkinek az asztalokra tiszta abroszokat teríteni. Hogy az alkoholmentes üdítők közül csupán a kóla-dzsúsz duó kapható, a kevésbé édes tonicnak, netán a szódavíznek híre-hamva sincs. Hogy az asztalok alatt egyre inkább gyűlik a szemét és a személyzet ötven kilométerrel a végállomás előtt kíméletlenül kitessékeli a vendégeket, mert zárlatot akár készíteni. Ám hogy ehhez miért szükséges három ott maradó protekciós ivócimbora jelenléte, azt a riporter sem tudja kideríteni. Mint ahogy azt sem, miért van szinte leírhatatlan rendetlenség a büfében, ahol egy részeg kuporog a sarokban, körülötte tucatszám hevernek a cigarettacsikkek, a szertefröccsent sörhab pedig kitűnő minőségű ragasztóként simul a cipőtalphoz. Csoda, ha visszaúton az étkezőkocsi közelébe sem kívánkozom? Egy tanács (ami megszívlelendő) Bárki elhiheti nekem, hogy a riporter élete sem fenékig tejfel... Különösen akkor, ha egy olyan szerkesztőség alkalmazottja, amely az űrhajózások korában még a gépkocsihasználatot is csak elvétve tudja biztosítani számára. így hát — bolond fejjel — a saját kocsiját használja, vagy időmilliomosként vonatra száll, és „élvezi" a honi utazás, a hazai utasellátás páratlanul tanulságos élményeit. A sokadik kilométer után legföljebb Csingiz Ajtmatov mondata jut eszébe, aki egyik esszéjében ezt írja; „Most már eleget kritizáltunk, eleget vitáztunk és fecsegtünk; most már tennünk kell." E tanács egyébként nemcsak a vasúti közlekedés nívójára vonatkozik. De arra is! MIKLÓSI PETER Fotomontázs: Krá/ S. Klára Ariadné fonala nélkül A Szlovákiai Barlangkutató Szövetség mellett működő barlangi mentőszolgálat ez év májusában vendégül látta a szovjet barlangi mentőszolgálat Temopolban tevékenykedő csoportjának tagjait. A legszebb szlovákiai barlangok közös bejárása egyebek közt alkalmat adott a szorosabb baráti kapcsolatok kialakulására is. Már ekkor érlelődött egy nagyobb, közös barlangi túra gondolata. A ternopoli csoport megtartotta ígéretét, a meghívók megérkeztek, és november 5-én a kora reggeli órákban útnak indult egy öttagú szlovákiai csoport, hogy bejárja a Szovjetunió leghosszabb barlangrendszerét, mely egyben a világ második legnagyobb barlangrendszere is. A meleg baráti fogadtatás és városnézés után november 7-én a délelőtti órákban ereszkedtünk le néhány napra a föld alatti labirintusba. Többnapos túránk során megcsodálhattuk a gigantikus föld alatti birodalmat, mely nemcsak méreteivel, hanem szépségével is elkápráztatott bennünket. Tulajdonképpen két különálló rész — a 164 m hosszú Optimista barlang (Optimicseszkaja pescsera) és a Kék tavak barlangja (Golubia ozera), mely 114 km hosszú — alkotja ezt a hatalmas labirintust. A két barlang alapos kutatása a hatvanas években kezdődött, és ma már csak egy 80 méteres szakasz választja el egymástól a két rendszert. Számunkra külön élményt jelentett a folyosók és termek kristálydíszítése, a nálunk megszokott cseppkő képződményekkel szemben. Ez a díszítés a geológiai tényezőkből adódik, ugyanis itt a föld alatti járatok nem mészkőben, hanem gipszben alakultak ki. A rácsszerű tektonikai törésvonalak hálózatát a víz oldómunkája tette ember számára is járhatóvá. A vízben oldott gipsz újrakristályosodása alkotta a falakat ékesítő hófehér, sárga és rózsaszín virágokra, illetve drágakövekre emlékeztető kristályokat. Külön érdekességei a barlangnak, a helyenként felbukkanó hatalmas átlátszó máriaüveg-tömbök. Legnagyobb hatást mégis a barlang óriási kiterjedése, folyosóinak és termeinek mérete gyakorolta ránk. Szinte felfoghatatlan volt számunkra, hogyan tájékozódnak itt házigazdáink Ariadné fonala nélkül, teljes magabiztossággal vezették csoportunkat az egyik föld alatti táborból a másikba. A járatok több tízezernyi kereszteződésében szinte gondolkodás nélkül választották mindig a megfelelő utat, hogy megtekinthessük ennek a félelmetes, de gyönyörű birodalomnak legszebb, legimpozánsabb részeit. A sok-sok kilométernyi út után még mindig lett volna csodálnivaló — vendéglátóink váltig állították, hogy a barlang nak csak töredékét láttuk —, de a tíz nap sajnos véget ért. Élményekkel, tapasztalatokkal és emberi kapósatokkal gazdagodva indultunk hazafelé, azzal az öröm-1. Golubia ozera 2. Az Optimista barlang bejárata előtt 3. Ternopol — tóparti sétány 4. Máriaüveg 5. Szergej Atipanov. a Golubia ozera barlang kutatási vezetője mel eltelve, melyet csak a hegymászók, sarkkutatók éreznek egy-egy sikeres expedíció után. GAÁL MÁTYÁS 5
