A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-22 / 39. szám

A fülekpüspöki Palóc

került sor a 6. kerületi fesztiválra, 1989. augusztus 11—12—13-án Füleken. Az első napon a városi művelődési központ termeiben képzőművészeti és néprajzi kiállítások megnyitására került sor. A képzőművészeti kiállításon 22 amatőr szerző munkája volt látható, a Losonci, (Lucenec) Rimaszombati (Rim. Sobota) és a Nagykürtösi (Veíky Krtís) járásokból. A néprajzi kiállítás a századforduló palóc szobáját mutatta be, a teljesség igénye nélkül. A művelődési ház előcsarnokában a Csemadok Füleki Alapszervezetének 40 éves munkájából rendeztek egy szép kiállítást, fényképek és egyéb dokumentumok felhasználásával. A kiállítás megnyitása után a maroknyi közönség Radnóti Miklós műveiből összeállított dramaturgiai játékot tekinthetett meg Szabó Árpád rendezésében, „Meredek út" címmel. Az összeállítás apropóját a költő halálának 45. évfordulója szolgáltatta.

A fesztivál második napján, már a kora délutáni órákban fúvószenekarok csalogatták a közönséget a füleki parkba, a szükségmegoldás szülte szabadtéri színpadhoz. A program szerint előbb koszorúzási ünnepségre került sor, majd a megnyitó ünnepség következett, melyben az ünnepi beszédek után fellépett a füleki női és férfi énekkar. Ezt követően Találkozás címmel, a Rimaszombati, Nagykürtösi és a Losonci járás népművészeti csoportjai léptek fel, majd egy szórakoztató műsorra került sor salgótarjáni csoportok közreműködésével. A műsort játékos vetélkedő is tarkította. Az igazi csemegét minden bizonnyal az esti program szolgáltatta, amikor a népszerű Első Emelet látványos koncertjére került sor. Ekkor már a nézők száma meghaladta a háromezerötszázat. A felfokozott hangulatban a közönség önfeledten szórakozott, ugyanakkor végig fegyelmezett maradt.

Miután kiürült a szabadtéri színpad, a hozzáértők és a kíváncsiskodók a Kovosmalt n. v. üzemi klubjához vonultak, ahol a Rege zenekarnak és az Ipoly táncegyüttesnek kellett volna játszani a táncházba csalogató! A táncegyüttes annak rendje és módja szerint ott is volt, de a zenekar sajnos

Takács Katalin, a ragyolci csoport szólóénekese

nem érkezett meg, így hát a tervezett táncház, sokak csalódására elmaradt A fesztivál harmadik napján a nézők gyerekeinek aszfaltrajz-versenyére került sor. A rendezőség a szépen sikerült rajzokat apró ajándékokkal jutalmazta. Ezt követően most már a színpadon, a Süss ki. süss ki napocska c. műsor következett, melyben a három járás gyermekcsoportjai léptek fel. A napocska szót is fogadott, és a műsor alatt már hétágra ontotta a meleget. A gyermekcsoportok után a nemzetköziséget jelképező népművészeti műsorra került sor. Előbb a komáromi Hajós, majd az Árva (Orava) vidékéről érkezett lieseki Skorusina szlovák együttes és végül a magyarországi Ipoly táncegyüttes lépett a színpadra. Ezzel a vasárnapi műsor — melyre hozzávetőlegesen 600 néző volt kiváncsi —, és a 6. kerületi fesztivál véget ért.

GALCSÍK KÁROLY

Fotó: Puntigán József

Széljegyzet

A Csemadok Központi Bizottsága által Zselizen (Zeliezovce) megtartott második országos táncháztábor során alkalmam nyílt elbeszélgetni Wirth Jenő mérnökkel a lévai (Levice) alapszervezet Garam Menti Népi Együttesének vezetőjével. Témánk — érthetően — a táncmozgalom, a népi együttes múltja és jelene, problémái és sikerei.

Magáról a táncháztáborról Wirth Jenő így vall: „Az általános benyomásom jó. Ilyen jellegű rendezvényen második alkalommal veszek részt, számomra nagyon sokat ad. El kell hogy mondjam: míg.tavaly a szakmai

előadások voltak túlsúlyban, tehát az elméletre helyeződött a hangsúly, idén inkább a gyakorlat került előtérbe, az elmélettel videófelvételekről ismerkedtünk. A rendezvény nagy előnye, hogy az oktatást képzett koreográfusok végzik, akik valóban részletekre bontják az egyes elemeket, fogásokat. Igaz, az egyes táncok esetében csak az alapokig jutunk el, de ekkora csoportnál és az idő szűkében lehetetlen kitérni a részletekre. Amit hiányolok, az egy koreográfusokat képző tanfolyam. Igaz, az ilyen rendezvény ha úgy vesszük, helyettesíthet egy tanfolyamot, de mégsem az igazi." Az ambícióval teli fiatalember egész lényéből tükröződik, hogy él-hal a táncért. Pedig egész véletlenül kötötte vele össze az életét. Hogy hogyan, arról a következőket mondja: „Öt-hat évvel ezelőtt a Csemadok alapszervezete előadásra hívta meg Ág Tibor népzenekutatót. Többen is jelen voltunk fiatalok. Az előadás végén odajött hozzánk s feltette a kérdést: Nem lenne-e kedvünk táncolni. Akkor, abban a pillanatban elhatároztam, táncolni fogok. Elhatározásomat véghez is vittem, s életemet ma már el sem tudnám képzelni nélküle." A kezdet, a tagtoborzás nem volt könynyű. de gondolom, Wirth Jenőnek megérte a fáradságot. „Igen, a csoporttal elégedett vagyok annak ellenére, hogy kevés a fiú. az alakulóban levő zenekarunkból is hiányzik a

bráncsás, pedig a kiemelkedőbb siker érdekében minderre nagy szükségünk lenne. Sokszor problémát okoz a helyiséghiány, nincs külön próbatermünk, előfordul — s elég gyakran —, hogy bérházunk pincehelyiségében próbálunk. Igaz, az alapszervezet rendelkezik székházzal, de annak padlózata nem felel meg e célra. Reméljük, ezen és további hiányosságokat, melyekkel általában minden amatőr csoport küzd, sikerül a közeljövőben kiküszöbölnünk."

Wirth Jenő mérnökben erős akarat és lelkesedés rejtőzik. Jó érzéssel és örömmel tölti el például az. hogy gyakran kislánya is táncra invitálja. Kérésének, természetesen eleget tesz, mert tudatában van annak, hogy ily módon az utánpótlással nem lesz baj.

TÓTH ILONA

Kelj föl, és járj!

avagy: Van-e csehszlovákiai magyar táncház?

Időpont: július eleje, helyszín: Dunaszerdahely (Dun. Streda). Alkalmi ismerőseimnek, a járókelőknek tettem föl a kérdést: — Tessék mondani, tudja, mi az a táncház?

A legérdekesebb válaszokból idézek:

— Táncház? Micsoda? Már a táncnak is házat építenek?

— Persze hogy tudom. Az egy olyan diszkó, ahol népi táncot táncolnak.

— Fegyházban fegyelmeznek. A táncházban akkor táncolnak.

— A táncházban nem teljesen épelméjüek bort isznak, táncolnak és énekelnek. Személy szerint szeretem nézni.

Ezek voltak a legérdekesebb válaszok. Nézzük meg, mit ír a táncházról a Néprajzi Lexikon: „Erdélyben a táncot rendező fiatalok hosszabb időre bérelnek tánchelyet (lehet parasztház szobája, csűr, pajta), amelyért munkával, terménnyel vagy készpénzzel fizetnek."

A táncház tehát egy olyan hely, ahol táncot rendeznek. A táncos alkalom helye és Erdélynek is csak néhány vidékén nevezik így. Ezt a „formát" találták meg fiatal folk-zenészek a hatvanas évek végén, megtanulták azt a muzsikát, amelyre az erdélyi fiatalok táncoltak (néhány helyen táncolnak ma is) és meghonosítani próbálták budapesti művelődési házakban. A kísérlet sikerült, a hetvenes évek közepéig gombamód szaporodtak táncházi zenekarok és emberek ezrei táncoltak széki négyest, lassút, csárdást, majd fölfedezték más vidékek táncait is. A hetvenes évek végén hazánkba is megjött a táncházi mozgalom szele. A korszakalkotó a komáromi (Komárno) Hajós táncegyüttes volt, amelynek művészeti vezetője igyekezett rendszeres tánctanítással együttesének nemcsak tagokat, hanem értő nézőket is szerezni. Ezután a nyári művelődési táborok folytatták a sort, ahol rengeteg fiatal ismerkedett meg a táncházzal, köztük magam is. A nyolcvanas évek elején szokássá vált, hogy a Csemadok központi rendezvényein táncházat szervezzenek, az Országos Népművészeti Fesztiválon pedig a táncház kiszorította az addig jól „menő" népi mulatságot. E szórakozási formának a számlájára írható az is, hogy együtteseink repertoárja, zenei kísérete, fölfogása a színpadi néptáncról száznyolcvan fokos fordulatot vett az elmúlt tíz esztendőben. Mégis fennáll a kérdés: Van-e egyáltalán csehszlovákiai magyar táncház?

Választ keresve kérdésemre, ellátogattam a Csemadok II. Táncháztáborába. Hogy ebből az írásból nem riport lett, arról csak én tehetek. Nem sikerült ugyanis minden olyan

zenészt és táncost megtalálnom a nyár folyamán, akik nyilatkozatát fontosnak tartottam volna táncház-ügyben. Egy dolgot mégis megtudtam. Riportalanyaim nagy része azzal kezdte válaszát, hogy nem tarthatja csehszlovákiai magyar táncháznak azt, ami most van. Tehát központi rendezvényeink táncházait valamint népművelők egyszeri próbálkozásait. Ez a szórakozási forma tradíció nélküli ez országban; tradíciót csak egy folyamatosan, legalább heti rendszerességgel működő táncház tudna teremteni. A rendszeresen működő táncház tudná csak elérni azt, hogy sok fiatal tanulja meg egyes vidékeink táncos anyagát, énekeit és tudjon valamit a tájegységről magáról is. Az egyhetes művelődési tábor, a központi rendezvények egyszeri táncházai nem pótolhatják azt a közművelődési szerepet, amelyet csak egy rendszeresen működő, törzsközönséggel rendelkező táncház teljesíthet. Mert hogyan néznek ki táncházaink jelenleg : Igaz ugyan, hogy legalább negyven-öt - ven fiatal „kel föl, és jár" ha hallja a táncházi muzsikát. Igaz az is, hogy harminc-negyven fiú képes eltáncolni néhány „figurát" a kalotaszegi legényesböl, de ez a szám messziről sem közelíti meg az együttesekben működő fiatalok számát. És akkor hol vannak az érdeklődő laikusok?

Volt már próbálkozás arra, hogy rendszeres táncház működjön. Sajnos, nem tudom, miért állt le a hetvenes évek végén a komáromi táncház. Csak sejtem, miért nem folytatódott a Szőttes kezdeményezésére beindított fővárosi táncház. Emellett tudom azt is, hogy:

— az országban sokkal több táncházképes zenekar van, mint amennyi táncház.

— az országban elég sok olyan fiatal táncos mozog, akik táncolni már tudnak olyan szinten, hogy kiállhassanak mások elé a táncházban.

— a tánctáborban közel hetven fiatal tökéletesítette tánctudását és közben megtanulta azt is. hogyan kell tanítani egyes vidékek anyagát.

— együtteseink hátterében olyan emberek állnak, akik képesek lennének folyamatosan működő táncházat szervezni annak minden anyagi és szervezeti feltételével.

— van elég érdeklődő, aki szívesen kipróbálná egy-egy táncházban „rááll-e" a lába.

Miért mostohagyermek tehát a táncház? Én nem tudom, de hiszek abban, hogy olvasóink közt találtatik néhány ember, aki tudja a választ.

Sokan várnak rá.-lovász-7