A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-22 / 39. szám
völgyben lecövekeltünk. Megérkeztünk táborhelyünkre a Vadászszövetség helyi szervezetének vadászházához. Ez a gondosan karban tartott egyemeletes épület lett két hétig az otthonunk. Az udvaron három kedves asszony várta a megfáradt és kiéhezett társaságot: Sárog Irma, Jóna Ilona és Cseh Valéria. S amint szakácsnőkhöz illik, nem csupán jó szóval és szívélyességgel, hanem finom vacsorával is. A főztjükre a továbbiakban sem volt semmilyen panasz; nem hiszem, hogy akadt még egy pionírtábor az országban, ahol ilyen jókat ehettek a gyerekek. A derék Vilma is kifújhatta magát, miután megszabadult a sok táskától, bőröndtől és egyéb holmitól. A Branyiszkó-hágótól Torna váráig Néhány napig — nagy örömünkre — Vilma velünk maradt. Ezt igyekeztünk maximálisan kihasználni, ezért a tábor programjába beiktattunk néhány hosszabb autóbuszkirándulást is. A Gölnic folyó festői szépségű völgyén átkelve ellátogattunk Késmárkra (Keiímarok), ahol nagy bánatunkra zárva találtuk a Thököly fejedelem hamvait őrző templom kapuját, csakúgy az evangélikus fatemplomot is. A Thököly-vár tövében felidéztük a múltat és elbeszélgettünk arról, hogyan éltek és küzdöttek a letűnt korok emberei ezen a tájon. Lőcsén (Levoca) megtekintettük a Szt. Jakab-templomot, ahol Lőcsei Pál nfester néhány szobra és gótikus stílusban készült főoltára álUllátogattunk Szepesváraljára (Spisské Podhradie) is, ahol a temetőben felkerestük a branyiszkói honvédek síremlékét, amelynek talapzatáról sajnálatos módon eltűnt az eredeti magyar szöveg. Szepes várának impozáns romjait csak távolról csodáltuk meg, mert az idő bizony elszaladt, s a szakácsnénik már nagyon vártak bennünket a vacsorával. Következő úticélunk a Szádelői-völgy volt. A gépjárműforgalmat szerencsére már évekkel ezelőtt kitiltották innét, így a túrázók zavartalanul gyönyörködhetnek a meredek mészkőfalak lenyűgöző látványában. A nagyobbakkal a turistaösvény mentén felkapaszkodtunk a völgy feletti fennsíkra, ahol a zömmel városi gyerekek ugyancsak elcsodálkoztak a rengeteg szokatlan látnivalón. Jellegzetes karsztvidék! növények köszöntöttek bennünket, de olykor nem ártott a lábunk elé nézni, mert bizony lépten-nyomon az utunkat keresztezte egy-egy ördögszántás is. A túra végcélja a hajdanában szebb napokat is látott Torna vára volt, de oda már egy szinte véget érni nem akaró karrmezön vezetett a kijelölt, de ki nem taposott út. Fáradságos igyekezetünket az ég sem tudta meghatódás nélkül figyelni, olykor-olykor még el is pityeregte magát. Vilmának hála eljutottunk a Domicai cseppköbarlangba és ellátogathattunk Mellétébe (Meliata), Oravecz János bácsi portájára is. Oravecz János az utolsó mellétéi fazekas, aki még ma is oda-odaül a korong mellé. Hetvenöt esztendős múlt az idén, s erősen fogadkozott, hogy nem vesz többet agyagot a kezébe, de ezt senki nem vette komolyan, tán ö maga a legkevésbé. Rozsnyón (Rozrtava) kétszer is jártunk. Megnéztük a gömöri bányászatot bemutató kiállítást — itt Batta István volt a szíves útikalauzunk —, felkerestük Móricz Zsigmond kisfiának, Bandikának a sírját a helyi temetőben, majd a rövid városnézést követően — a gyerekek nagy megelégedésére — egy nagyot fürödtünk a város strandján. Foci. teke. céllövészet és egyebek Néhány nap múltával a derék Vilmának dolga akadt az ország másik végében, így busz nélkül maradtunk. Emiatt persze nem sokat szomorkodtunk, hiszen a Jablonca környéki táj is sok érdekes élményt és látnivalót kínált. Nem győztük lapozni a tudós könyveket, hogy egy-egy addig még nem látott növénynek, rovarnak vagy madárnak kikeressük a nevét. De a legcsodálatosabbak a gombák voltak. Igaz, az idén nem termett belőlük nagy mennyiség, de a fajgazdagság imponáló volt. Vargánya, érdesnyelű tinóru, rókagomba, csiperke és mindennek tetejébe még császárgomba is! Ezt az utóbbit én még elevenen nem láttam, s kérdés, lesze vele találkozásom újra. Nagy esemény volt a táborban a jabloncai fiúk és a tábori fiúk közötti focimeccs. A helybéliek, kihasználva a hazai pálya előnyeit, két alkalommal is diadalmaskodtak, igaz a második mérkőzésen némi szerencsével. A mieink nagyon készültek a lábtenisz-összecsapásra is, ez azonban elmaradt, talán majd jövőre. Tekében és céllövészetben afféle házibajnokságot rendeztünk. Az utóbbi említett versenyszámba a lányok is bekapcsolódtak és egyáltalán nem vallottak szégyent! Őszintén megvallom, kissé tartottam a gyalogtúráktól. Azt hittem a gyerekek nem szívesen vállalkoznak a nemritkán 8 — 10 kilométeres, testet próbára tevő gyaloglásokra. A sima, egyenes utakhoz szokott lábak azonban meglepően jól bírták a meredek kaptátokat és a kanyargós erdei ösvényeket. S hogy ne legyen olyan egyhangú a túra, olykor szalonnát is sütöttünk. Az eső persze néha keresztülhúzta a terveinket, de ilyenkor sem estünk kétségbe, hiszen rengeteg társasjátékot és könyvet hoztunk magunkkal, sőt még videózhattunk is. Néhány csepp könny A két hét gyorsan elrepült. Ennek ellenére a társaság jól összerázódott, s ha hiányoztak is az otthon maradottak: a szülök, nagyszülők és a testvérek, azért senki sem bánta volna, ha még maradhatott volna néhány napig. A szakácsnénik bőségesen elláttak bennünket útravalóval, alig győztünk elfogyasztani. Nehéz szívvel intettünk búcsút Irma néninek, Valikénak és Icának, de azzal vigasztaltuk magunkat, hogy jövőre ismét találkozunk. Hanem a neheze bizony még csak ezután jött! No nem a derék Vilmával történt baj, ö most is megbízhatóan fogyasztotta a kilométereket. Egyik-másik kislánynak törött el mécsese, ahogy egyre közeledett az elválás pillanata. Először a nyári verőfényben pompázó Lévát árasztotta el a könnyesö, de Diószeg és Rété sem maradt szárazon. Somorjának is jutott néhány csepp, s talán a fővárosnak is. De ezt már az esti szürkületben nem láthattam ... LACZA TIHAMÉR Fotó: Görföl Jenő Várakban bővelkedő hazánk megannyi híres, turisták ezrei által látogatott vára között hiába keresnénk a Bártfa (Bardejov) melletti Zboró (Zborov) fölött emelkedő Makovica várát. A meredek hegyormon őrt álló erősség legendáját Szombathy Viktor szlovákiai vármondákat földolgozó kedves könyvében sem találjuk. Pedig e pompás hegyek védte tájnak szinte minden darabkája történelmünk fontos eseményeinek színtere volt egykor. Makovica vára és az alatta elterülő zborói uradalom feledhetetlen színhelye volt II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának. A vár falai között halt meg 1676 nyarán a gyermek fejedelem atyja, I. Rákóczi Ferenc, s ide menekítette néhány évvel később a fenyegető pestis elől félárván maradt gyermekeit az özvegy édesanya, Zrínyi Ilona. Arról, hogy hogyan jutott e romjaiban is gyönyörű vár a hatalmas Rákócziak kezére e tájon ma is tettenérhető monda regél. Építésének jogát még a 13. század derekán nyerte IV. Béla királytól egy Makó nevezetű nemesúr, tőle pedig nevét a viszontagságos sorsú őrhely. Bebekek, Czudarok, Rozgonyiak kezén át került a gótikus vár a 16. század első felére a dúsgazdag Serédyek tulajdonába. Ök azután valódi reneszánsz pompával rendezték be a török veszedelem hírére alaposan megerősített várat. Érthető, hogy Serédy fészke megtetszett a szomszédnak, Rákóczi Zsigmondnak. aki bármi áron meg akarta szerezni a várat. Serédy Makovicáért égbekiáltóan magas árat kért; 80 000 egyazon évben vert erdélyi aranytallért, amit legnagyobb csalódására Rákóczi a kitűzött határidő legutolsó napján megküldött a várba. Serédy, várát elhagyva Bártfa felé tartott hintájával, de a város határához érve kocsiját megállította, hogy még egyszer visszanézzen szeretett büszkeségére. A monda szerint ekkor érte el végzete, holtan rogyott össze. Hogy valóban így végződött-e Makovica várának adásvétele ma már nehezen deríthető ki. Bártfa városától nem messze, a Bártfa-fürdői elágazás közelében azonban ott áll a különös reneszánsz emlékmű, melyet Serédy özvegye, Mérey Anna emeltetett 1567-ben. Dupla boltíves keretbe foglalt homokkő tábláról szakállas, páncélos vitéz szomorú tekintetével talán az idős néhai várúr néz vissza ránk. Bárhogy volt is, a várban nem sok örömük tellett a Rákócziaknak. 1683-ban erős falait Schultz császári generális leromboltatta s régi szépségébe nem állíttatta már helyre egyetlen gazdája sem. Kép szöveg. TÖKÖLY GÁBOR 5