A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-15 / 38. szám
szentelték a toltékok. Az i. sz. a 8. században nyomultak a mexikói Középső-magasföldre. Az eredetileg észak-nyugati sivatagok nomád népe csakhamar elfoglalta a Tolucai-völgyet és csak 200 évvel később alapították meg a fővárosukat, Tollánt. Itt a kilencszázas évek elején Mixcóatl dinasztiát alapított. Mixcóatl fia, Ce Acatl Topiltzin követte őt az uralkodásban. Bölcsességéért népe Quetzalcóatl (Tollaskígyó) néven, főnapkirályként tisztelte. Quetzalcóatllal kezdődött a toltékok aranykora, a művészetek is felvirágoztak (kőfaragványok, domborművek), az építészet is a felhők felé tört. A legenda szerint a Tollaskígyó hosszú uralkodás után meghason- I lőtt népével, és hű követőivel egyetemben elhagyta őket; a távoli Yucatáni-félszigeten te- 1 lepedett le és ott felépítették az ismert Chichen Itza-piramist. A toltékok elsősorban katonák voltak, így a pa| póknak meg kellett osztaniuk velük a hatalmat. A toltékok főistene a há- J ború istene, az emberáldozatra váró kegyetlen I Tezcatlipoca volt. A régészeti zóna nagy része még feltárásra vár; a környékbeli, kb. tízméteres dombok bizonyára még sok tolték építmény romjait őrzik. Quetzalcóatl nagy piramisát valaha díszes fal vette körül. Az ún. kígyófalon szép kígyórelief látható. A mintegy 15 méter magas piramis legfelső teraszán a több mint 5 méter magas Atlasz-szobrok hódítják meg a látogatókat. E kolosszusok sisakos, mellvértes katonákat ábrázolnak. Ezek a szoboroszlopok tartották valaha a piramis tetején lévő szentély tetőzetét. A harcosok merev, zord tekintete és furcsa melldísze Daniként, a híres amatőr archeológust arra a következtetésre ihlette, hogy földöntúli civilizáció fiai építették azokat. A helyi múzeumban képletesen ábrázolják azt a módot, ahogyan a majdnem henger alakú szobrokat három, egymáshoz csappal illeszkedő kőtömbből szerelték össze. Az Atlasz-szobrok egész Mexikó legfényképezettebb emlékei közé tartoznak, egyetlen turistapiramisokhoz, hosszú, kanyargós ösvény vezet: a különben pár percnyi fekvő emlékek eléréséhez több mint félórát kell számítani, mivel az emléktárgyárusok úgy ellepik a turistákat, mint egyetlen nagy szöcskefelhő ... A sok giccses tárgy között akadt jócskán ízléses és jutányos árú szuvenír is: elsősorban obszidiánból (kemény, vulkanikus eredetű kőzet) faragott kések, isteneket ábrázoló szobrocskák (a fénytől függően változó színűek) és mitológiai jeleneteket megörökítő kerámiatáblák voltak a leginkább keresettek. Később sehol sem láttunk hasonló minőségű árut olcsóbban. Távolból a tulai Atlasz-harcosok szobrai agyagból gyúrt játékkatonáknak tűnnek. A négy tulai piramist a Nap-, Hold-, Eső- és Szélistennek A mexikói főváros látogatóinak az a szerencséjük, hogy a számottevő emlékek többsége autóbusszal könnyen megközelíthető. Egy verőfényes, rendkívül tiszta, szmogmentes reggelen (az ún. Semana Santa, vagyis a húsvéti szenthét idején légkondicionált kisbusszal vágtunk neki az északi főútvonalnak. Aznap a tulai régészeti körzet és a tepotzotláni Aranytemplom megtekintését vettük tervbe. Az „egyik szemem sír, a másik nevet" jelszó szerint az út jobb oldalán siralmas, pléhből, deszkából és kartondobozokból összeeszkábált bódékat láttunk, mindegyikben kb. 8—10 tagú család nyomorog, a higiénia teljes hiányában, minden emberprospektusból sem hiányzanak. Tulától nem messze fekszik a 8 000 lakosú Tepotzotlán városka, 2 584 méteren a tenger szintje felett. Érdekesség számba megy, hogy nem indián településen épült hanem maguk a spanyolok alapították. 1580-ban Mexikó érseke jezsuitákat telepített a városba, térítési és tanítási feladatokkal Tepotzotlán fő nevezetessége a churriguereszk stílusú templom. Antonio de Mendoza, Új- Spanyolország első alkirálya, a szerzetek rendfőnökeivel együtt előírta a templomok és kolostorok egységes telepítési formáját. Az egyhajós templom vonalában kellett épülnie a kolostornak, nyitott félkör alakú kápolnával. A két egyházi épület előtt volt az atrio (templomkert). A 16. század végén megjelent a spanyol reneszánsz első korszakának megfelelő platereszk díszítő stílus, ami tulajdonképpen a barokk filigrán ezüstművesség kőbe átültetett változata. A 17. század végén ez a stílus továbbfejlődött churriguerizmussá, mely nevét Jósé Churriguera építészről kapta. Ez a káprázatos túldíszített barokk Mexikóban még túlzott:ibb variációban jelent meg, mint Spanyolországban. A Mexikót jellemző egzotikus növényekkel, gyümölcsökkel és indákkal fonták körül a szentek, angyalok és apostolok szobrait, domborműveit. A művészettörténet ezt a stílust „mexikói bárokként" is emlegeti. A tepotzotláni Aranytemplomot Mexikó három legdíszesebb és leggazdagabb temploma közé sorolják. 1682-ben fejezték be. Francisco de Florencia atya tervezte, aki Új-Spanyolországban a Jézus-társaság hivatalos krónikásának tisztjét töltötte be. A nemhívő látogatót is bámulatba ejtik a 22 karátos aranyfüstlemezzel bevont gazdag faragású faoltárok. A rejtelmesen csillogó templombelső egyetlen hajójában öt oltár van. Az említett trópusi fafolyondárok özönéből Szűz Mária, az apostolok, egyházatyák és szentek szobrai domborodnak ki. Az ónix ablakok kevés fényt bocsátanak be, ezzel is misztikus légkört kölcsönözve a templomnak. DUNAI BÉLA séges élet kilátása nélkül. Becslések szerint a főváros lakosainak 20—30 százalékát épp ilyen vidékről bevándorolt szerencsétlenek alkotják. Mintegy vigasztalásul az út bal oldalát óriási, mesébe illő kaktuszok szegélyezték. Mellesleg: kaktuszból gyártják a híres mexikói nemzeti szeszesitalt, a tequilát. Ennek — tájanként — 25 válfaját is ismerik. Kaktusztermék még további két nemzeti szeszesitaluk is: a pulque és a mezcal. A tulai régészeti körzetbe a helyi, aránylag szerény leletekkel bíró múzeumon keresztül kell belépni. A tulai
