A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-15 / 38. szám
itt először. Tátott szájjal hallgatta a többiek meséit, amelyek a Dunában rejtőzködő kincsekről, a kincseket őrző tündérekről és leginkább arról a sok-sok aranyról szóltak, amit ugyan még soha senkinek sem sikerült nagyobb mennyiségben kimosni a fövenyből, de talán épp most rakja le valahol a közelben ez a méltóságteljesen hömpölygő folyam a távoli hegyek nemes ércét és talán épp nekik sikerül összegyűjteni a jólétet jelentő sárga port. Egy hatalmas fatörzs hevert a parton, az utolsó áradás hozhatta ide. A fatörzs árnyékában rakták meg esténként a tüzet, hogy a víz felől fel-feltámadó szellő se zavarja meg vidám lobogását és a vacsorafőzést. Még mindig az öreg Karikás volt a bandavezér, pedig már elmúlt hatvanéves is és a munkában rég fel sem vehette a versenyt a többiekkel. Egy valamihez azonban jobban értett, mint izmos barna bőrű társai — megtalálni az aranyat tartalmazó helyeket. Az öreg nagy pipás volt, ez előbb vagy utóbb átragadt a többiekre is. A vacsora után sorra előkerültek a pipák és dohányzacskók, megkezdődött a félig tréfás, félig komoly vita arról, hogy kinek van szebb, illetve jobb pipája. — No fiam, szólalt meg váratlanul a szűkszavú öreg, ma úgy dolgoztál, ahogy egy felnőtt férfihoz illik. Itt az ideje, hogy neked is legyen pipád, az elsőt tőlem kapod. A többiek elhallgattak, átérezték a pillanat komolyságát, hiszen egy férfiavatással felérő szertartás tanúi lettek. Karikás ritkán vált meg valamelyik pipájától, mey dz euuii mai iiaaziiauiaiauaii pipafejeket is megtartotta és mindig magával hordozta. Óvatosan kibontogatta a böriszákot, ahol a pipáit tartotta és elkezdett válogatni köztük. Az ünnepélyes csend csak eddig tartott, megkezdődött a vidám élcelődés, amelynek az volt a célja, hogy az öreg előszedje és megmutassa féltve őrzött kincseit. — Az öreg most szabadul meg a legrosszabb pipájától! — Lajkó megkapja a tavaly eltörött pipa kisebbik darabját! — Pipád lesz fiam, de csak dísznek, abból szívni nem lehet! — Ha ilyen nagylelkű lett egyszeriben öregapám, miért nem hagyja, hogy saját maga válasszon magának? — Nem ért az még ahhoz, de hogy lássátok ki vagyok, megmutatom miből választok neki — mordult fel az öreg és elkezdte egyesével kirakni pipáit a fatörzsre. Huszonnégy pipafej került elő és sorakozott végül is egymás mellett. Azonnal megindult a vita, hogy melyik fajta a jobb. mindenki a fatörzs körül hadonászott pipáival, amiket alig lehetett megkülönböztetni egymástól — a kialvó tűz egyre halványuló fényét folyton eltakarta valaki. — A fiú egy vadonatúj bécsújhelyi pipát kap, de ahogy látom, csak holnap reggel — zárta le a vitát az öreg. — És senki se higgye, hogy annyira féltem a pipáimat, itt hagyom reggelig mindet. Hajnalban arra ébredtek, hogy a Duna a lábukat mossa, egy hirtelen jött árhullám talán újabb aranymennyiséget hozott magával, de a fatörzset a pipákkal elvit-I. TÖRTÉNET Minden jel arra mutatott, hogy ismét egy jó idény előtt áll a banda. A cigány aranymosók most is, mint minden évben, a sziget északi végében tanyáztak. Igaz, a vízállás még nem olyan alacsony, mint amilyen az aranymosáshoz a legkedvezőbb, de egy kis mellékjövedelemre is van kilátás. Amióta szétparcellázták a szigetet és több jómódú komáromi család, elsők közt Jókayék is, az aranymosásból visszamaradt iszappal és homokkal töltette fel telkét, a Duna hordalékának minden lapátnyi anyaga ha nem is aranyat, de egy kis pénzt biztosan jelentett. Lajkó, az alig 13 éves suhanc most volt III. TÖRTÉNET Lassan már három éve lesz annak, hogy a komáromi (Komárno) Steiner Gábor Hajógyár egyik vadonatúj kotróhajója elindult első próbaútjára. Nem messze a Vág-Duna és a Duna összefolyásától horgonyzott le és megkezdte próbaüzemét. A hatalmas kotrókanalak óránként több mint 600 köbméter kavicsot és homokot hoztak fel az osztályozóberendezésre, ahol az iszaptól és agyagtól megtisztított kavics egy szitarendszeren áthaladva 4 mm alatti és 4 mm feletti frakciókra válik szét. Mindig van a hajón valaki, aki épp ráér egy kicsit és figyeli néhány percig a szitákat — hátha valami érdekeset hozott fel valameic. «4 Uicy i\a11r\ao ctuUIIi nem muouu többé aranyat, élete hátralevő részében a Duna közelébe se ment. Pipázni sem látták többé, igaz, naphosszat bagót rágott. II. TÖRTÉNET A kicsi torony harangocskája most nem ünnepélyre szólított. A komáromi kálvinisták szép tornyú templomával szemben álló egyemeletes kollégium udvarában felsorakozott diákoknak maga Antmann József Komárom Város Főbírája és a Nemzeti Oskolák Igazgatója tartott dörgedelmes beszédet arról, hogy ez az iskola a múzsák hajléka, nem pedig káros és bűnös szenvedélyek tanyája. Az előzményekről csak annyit, hogy az igazgató úr a minap rajtakapott két diákot, amint a városban pipáztak. Az eseményt követő ellenőrzéskor a kollégium felsős diákjaitól több tucat pipát koboztak el. A bűnjelek kitöltöttek egy szakajtókosarat, ott volt a városban kapható olcsóbb pipák teljes gyűjteménye. Ezután a két rajtakapott diák fogta a kosarat, a többiek felsorakoztak mögéjük és professzoraik vezetésével kivonultak a Vág-Duna és a Györi-Duna találkozásához, ahol is a pipaszárak egyenként eltörettek majd a parttól jó messze a megcsonkított pipák az örvénylő vízbe vettettek (a diákok nagy szomorúságára és a komáromi boltosok nagy örömére, mert aki egyszer rákapott a bódító pipafüstre, az előbb vagy utóbb ismét pipát fog vásárolni magának). Fotó: Gyökeres György SZOMOLAY FERENC lyik kotrókanál. Azon a napon néhány cserép pipafej volt a legérdekesebb zsákmány. Másnap már rendszeresen figyeltük a szitákat, az eredmény több mint húsz darab pipafej, illetve annak többékevésbé megsérült darabja volt. A különös az volt, hogy minden darab különbözött egymástól. Találtunk még nem használt és láthatólag sokat szívott darabokat, osztrák városokban készült barna cseréppipákat, fekete habán cserepeket, Gútán készült rézdróttal befont kézimunkákat. A pipák magukon hordozzák készítőik névjegyét, leolvasható róluk például két bécsújhelyi mester, Franz Bruner és Wolf Meiler neve, akik valószínűleg a múlt század közepén készítették termékeiket. Elég soká tartott, mire elkészültek a négy épen maradt pipa meggyfaszárai, de most akár ki is lehetne próbálni bármelyiket. Talán egy jelentős pipagyüjtemény első darabjait tekintheti meg az olvasó a képeken és talán egy pillanatra el is gon dolkodik, mint jómagam, mikor az itt leírt gondolatok megfogalmazódtak bennem: mi minden rejtőzhet egy egyszerű tárgy mögött, milyen emberi sorsok, kisebb vagy nagyobb tragédiák — életünk elkerülhetetlen velejárói. 8
