A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-01 / 36. szám
Gyorsan változó, eseményekben gazdag vilá- • gunkban is intő jel 1914. augusztus elseje és 1939. szeptember elseje. A két szomorú időpont: az első és a második világháborúnak, a nagy vérfürdőknek a kezdetét jelenti. Az első világháború négy (1914—1918), a második világháború hat (1939—1945) évig tartott. Mind az első, mind a második világháború a kapitalista fejlődés terméke volt, és mérhetetlen szenvedést okozott, elsősorban Európa népeinek. A 75 éve kirobbant első világháborúban a két legerősebb vezető imperialista hatalom, Anglia és Németország játszotta a főszerepet. Anglia oldalán Franciaország és a cári Oroszország állt. Németországot Olaszország és az Osztrák—Magyar Monarchia támogatta. A küzdelem mindkét fél, az Antant, illetve a hármas szövetség részéről a világ újrafelosztásáért folyt. Az angol imperializmus arra törekedett, hogy megvédje világuralmi vezető szerepét és óriási gyarmatbirodalmát. A német imperializmus területszerzésre törekedett. Németország magának követelte Belgiumot, a belga és a holland gyarmatokat, Franciaország észak-keleti területeit és legfőbb gyarmatait. Oroszországtól el akarta szakítani a balti államokat, Ukrajnát, Belorusziát és más területeket. Céljának azt tartotta, hogy megtöri Anglia területi hatalmát és elhódítja Anglia gyarmatait. Az Osztrák— Magyar Monarchia Szerbia bekebelezését és az Oroszországhoz tartozó lengyel vidék és több más terület megszerzését tervezte. A francia imperialisták a Rajna bal partján fekvő német földekre, a Saar-vidékre, a német gyarmatokra, valamint Szíriára és akkori Palesztinára tartottak igényt. Az angol imperializmus céljaként az szerepelt, hogy meggyengíti a német ipart, felszámolja a német flottát, bekebelezi a német gyarmatokat, szétdarabolja az oszmán birodalmat, megszerzi a közel-keleti olajat. A szembenálló imperialista felek tulajdonképpen kölcsönösen egymás rovására befolyási övezetük kibővítésére, új árupiacok, nyersanyagforrások és tőkebefektetési területek megszerzésére törekedtek, egyben — mindannyian a saját hasznukra, — azzal számoltak, hogy a háború segítségével stabilizálják a tőkés rendszert és felszámolják, megsemmisítik a forradalmi munkásmozgalmat. Az első világháborúban 33 ország vett részt, összesítve mintegy 74 millió emberrel. Ebből az Antant oldalán mintegy 48 milliónyian, a központi hatalmak oldalán mintegy 26 milliónyian harcoltak. Az első világháború csataterein 10 millió ember meghalt, ugyanennyire tehető a járványokban és az éhség miatt elpusztultak száma; 20 milliónyian megsebesültek. Az anyagi kár szinte felmérhetetlen. Az 50 éve kirobbant második világháború Németország, Olaszország, Japán és szövetségesei tömbjének háborúja a világ országainak többsége ellen szintén a kapitalista államok csoportjai közötti imperialista háborúként kezdődött. Előzőleg (1938-ban) a fasiszta hatalmak (Németország és Olaszország) a többi kapitalista-imperialista ország (Anglia és Franciaország) segítségével Európa térképén különféle korrekciókat hajtottak végre, és toAz első világháború kitöréséhez egy terrortu madás: Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása szolgáltatott ürügyet. .. Felvételünkön: a trónörökös házaspár Szarajevóban, 1914. július 28-án egy órával a merénylet előtt vább növelték a világháború kirobbanásának a veszélyét. A Münchenben 1938 szeptemberében kikényszeritett diktátumot követően a Csehszlovákia ellen indított invázió után szertefoszlott a nyugati országok kormányainak az az illúziója, hogy a fasiszta Németországot engedményekkel — mások rovására tett engedményekkel — békés útra téríthetik. A kapitalista-imperialista hatalmaknak, ha nem is szívesen és csak vonakodva, de ekkor már tudomásul kellett venniök egy más államformának — a nagy októberi szocialista forradalom révén megszületett — Szovjetuniónak a létezését és a történelem menetét meghatározó politikai szerepét. A szovjet kormány az akkori helyzetben tárgyalópartnereitől konkrét, határozott, a szerződő felekre egyformán kötelező szerződést kívánt. Mindenekelőtt azonnali kölcsönös védelmi paktumot követelt, a kölcsönös segítségnyújtás módozatainak kidolgozását, a szerződő feleket, vagy a kelet- és középeurópai kis nemzeteket érő támadás esetére. Pontosan körülírt egyezményt javasolt, és az egyezmény betartásához biztosítékokat kívánt. A nyugati hatalmak — Anglia és Franciaország — azonban felemás kompromiszszumokat javasoltak. A háborút akaró fasiszta Németország ugyanakkor arra törekedett, hogy ne jöjjön létre egy olyan erős koalíció, amely elejét vehetné hódító, háborús törekvésének. A fő veszélyt a Szovjetunióban látta, de akkor (1938 végén, 1939 elején) még el akarta kerülni a Szovjetunióval az összeütközést. A fasiszta német vezetés a mániákus tervről: a Keletre menetelésről nem mondott le, csupán időt akart nyerni. Ezért fordult megnemtámadásra vonatkozó politikai javaslattal a szovjet kormányhoz. A szovjet kormány ismerve Anglia és Franciaország ingadozó, kétértelmű magatartását, a saját számára az egyedüli reális megoldást választotta: aláírta Németországgal a megnemtámadási szerződést. A fasiszta Németország és a szocialista Szovjetunió közötti ellentétek áthidalhatatlanok voltak. Aki ismeri a nemzetközi politika realitásait, tudja, hogy e szerződés csak szükségmegoldás, átmeneti szerződés volt, amellyel a szovjet kormány az akkor még egyetlen munkáshatalom vezetőjeként időt nyert a felkészülésre, és lehetőséget arra, hogy az előrelátható fasiszta német támadás idején a Szovjetunió kedvezőbb helyzetben vehesse fel a harcot. A szovjet—német megegyezés — amely az utóbbi időszakban ismét a figyelem előterébe került — hibái ellenére is az angol és a francia diplomácia számára a benemavatkozási politika és a Müncheni megalkuvás egyenes folytatásaként bekövetkezett vereség volt. A kapitalista-imperialista hatalmaknak ismét be kellett látniok, hogy a fasizmust, az agresszorokat nem sikerült megbékíteni, és kudarcot vallott az a törekvésük is, hogy érdekeik védelmében a Szovjetuniót küldjék harcba. A fasiszta német csapatok a már régebben jóváhagyott elgondolás szerint 1939. szeptember 1 -én megtámadták Lengyelországot s ezzel megkezdődött a második világháború 1941. június 21-ig tartó első szakasza, amikor is az Európaszerte végrehajtott hóditó jellegű támadások és számos kis ország bekebelezése után 1941. június 22-én hadüzenet nélkül, megszegve a két ország között fennálló megnemtámadási szerződést, a fasiszta Németország rátámadt a Szovjetunióra is. Csatlakozott a támadóhoz Olaszország, a Szlovák Állam, Románia, Magyarország és Finnország. A Szovjetunió a fasiszta hadseregek támadására hősi ellenállással válaszolt. A Szovjetunió a később létrejött antifasiszta koalíció döntő ereje lett. Szerepe és küzdelme révén a második világháború jellege is megváltozott. A kapitalista hatalmak csoportjai között imperialista háborúként indult háború a népeknek a fasiszta hódítók ellen kibontakozó aktív közreműködésével a fasiszta országokkal szembenálló országok részéről felszabadító, igazságos, antifasiszta háborúvá változott, és 1945. május 9-én az antifasiszta koalíció győzelmével ért véget. A második világháború méreteivel felülmúlta az összes korábbi háborúkat. Az első világháborúval összehasonlítva azt látjuk, hogy méretei jóval nagyobbak, hosszabb ideig tartott, sokkal nagyobb pusztítást okozott. A hat évig tartott vérengzésben 72 ország vett részt és mintegy 50 millió ember pusztult el. A két említett dátum (az első. illetve a második világháború kitörésének időpontja) a sok egyéb mellett azért is intő jel, mert egy újabb háború az előző háborúk pusztításának összesített méretét is sokszorosan meghaladná. Torzsalkodás, területszerzési óhaj, szerződésszegés és megannyi sok rossz jellemezte a kapitalista fejlődést, a századfordulót követő időszakot. A feszültség egyre nőtt; megkezdődött az első, majd a második világháború ... Vigyázzunk, hogy a történelem szégyenfoltja többé ne ismétlődhessék meg! BALÁZS BÉLA 1939. szeptember 1. A fasiszta Németország megtámadta Lengyelországot, és megkezdődött a második világháború Archívumi felvételek