A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-25 / 35. szám
ban hömpölyög a tömeg. Ráérősen sétálgatnak az emberek, nem a lopott félórák tudatában rohannak mindenre elszánt dühvei. Meggyőződésem, hogy ez az esti utcai nyüzsgés nem csak a pálmák susogásának köszönhető, hanem sokkal inkább a szolgáltatási összkomfortnak. Nem titok ugyanis, hogy a kapitalista munkáltató kiméri és betartatja a munkaidőt, nomeg az üzlettulajdonos sem akar éhenhalni, így természetes érdeke addig a vevők rendelkezésére állni, amíg azok igénylik azt. Persze, fölösleges hazánkat bármely más államhoz hasonlítani, esetleg lehetetlenségeket (vagy legalábbis egyelőre annak tűnő dolgokat) számonkórni. Azt viszont mi is egyre inkább érezzük, hogy a munkaidő a munkára való; a sorozatos lógásnak és a teljesítménykimutatások retusálásának viszont siralmas gazdasági következményei vannak. Mindennek logikus lános elfogadott, hivatalos munkaidejéhez tehát egyre inkább alkalmazkodniuk kellene azoknak, akik a háttériparban tevékenykednek. Vagyis: az ügyintézési és a bevásárlási lehetőségeket, a szolgáltatások idejét kell igazítani a nagy többség szabad óráihoz. Emellett legalább ennyire fontos, hogy legyen áru is az üzletekben. A nyitás percétől az utolsóig. Mert amíg akkor kell szaladni bevásárolni, amikor áru érkezett, vagy amíg bármilyen boltot bármikor be lehet zárni áruátvétel miatt — addig azt sem hányhatjuk senki szemére, hogy akkor vásárol, amikor kap valamit! 2. Magad, asszonyom? Döbbenten hallgatom egy fiatalaszszony kifakadását. Mint mondja, ő bizony utálja a víkendeket, az ünnepeket, a vakációt: örül, ha túl van az ilyesmiken. Panaszának lényege, hogy nem is annyira a főzést vagy a takarítást utálja, hanem az ezzel járó többletmunkát, a hétfőtől péntekig tartó dupla műszakot, mert úgy érzi: sem a munkahelyén, sem a háztartásban nem tudja igazán önmagát adni... Szóba hozom a dolgot egy szociológus előtt, aki visszakérdez: miért csodálkozom ezen; szerinte nincs ebben semmi döbbenetes, hiszen az elmúlt évtizedekben egy teljes generáció nőtt fel nálunk azzal a biztos tudattal, hogy a háztartásvezetés már-már nevetségesen divatjamúlt dolog. A gyúródeszka meg a főzőkanál nyugodtan sutba dobható, elvégre ott vannak a készételek, a konzervek, a fagyasztott áruk. És hogy mosatni a mosodában kell, a bevásárlás pillanatok alatt megoldható a legközelebbi élelmiszerboltban, a torkosságok pedig a cukrászdákban vásárolandók. Manapság már közhelyszámba megy a megállapítás, hogy a lakótelepi életmód szintén egyenesen erre sarkallja a famíliákat, elvégre a panellakások zömében nincs éléskamra és tenyérnyi a konyha, így még a modem értelemben vett háztartás is'bajos dolog. Csoda hát, ha napjainkban a fiatalabb háziasszonyok többsége zsémbes? Férfi létemre is bátran állíthatom, hogy joggal, hiszen nemcsak a kettős terhelés: a munkahelyi és az otthoni kötelezettségek miatt fáradtak, hanem azért is, mert tudatosítják, hogy szakítaniuk kell az ilyen-olyan illúziókkal és igenis, meg kell szervezniük a háztartást. Részint anyagi okoknál fogva tanácsos, hogy maguk oldják meg ügyes-bajos dolgaikat; részint pedig azért, mert nálunk bizony sem a szolgáltatások nívója, sem a félkész ételek választéka és minősége sem tart lépést a jogos igényekkel. A mosodákban és a vegytisztítókban megbízhatatlan munkát végeznek, a félkész ételek kínálatában egy csipetnyi fantázia sincs, a konzervipar pedig ugyanabban a csomagolásban, de gyártja ugyanazt, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Fláadásul szűkös a szót érdemlő háztartási gépek választéka is, és ami valóban jó s néhanapján kapható, arra viszont kuporgatni kell. Ez a sok irányú kényszerűség pedig valóban nehéz helyzetbe sodorja a háziasszonyokat, a családokat. Mindez együttesen talán azt jelenti, hogy a nőket visszaküldjük a főzőkanálhoz?! Szerintem nem erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy elismerjük — pontosabban: újra tudatosítsuk! —, hogy a takarításnak, a mosásnak, a vasalásnak, a főzésnek is megvannak a fortélyai; hogy a háztartás vezetése is üzemszervezés a javából, s ezért értékalkotó tevékenység. Ezt pedig nemcsak férfiszemmel, hanem társadalmilag is értékelni illenék. Például a bérek rugalmasabb alakításával és körültekintő szociálpolitikával. Jó lenne megteremteni annak feltételeit, hogy a nők elsősorban a családjuknak élhessenek; hogy ne anyagi rászorultságból, hanem érdeklődéssel elegy meggyőződésből álljanak munkába. Akkor derűsebb kedvük lenne szépen megteríteni, pillanatok alatt jóízű falatokat az asztalra varázsolni. A hölgyeknek az ilyesmi sikerélmény. Pontosabban : ez is sikerélmény. 3. Percjelenet Az óriási markológép fülhasogató dübörgéssel vágta bele acélujját az előtte tornyosuló törmelékbe, a föld- és deszkahalmokba, s dobálta zsákmányát a térülő-forduló teherkocsikba. Ahogy lengett, pörgött a masina, időnként nekilódult a szomszéd ház kerítésének, ami bizony meg-megingott. Repkedtek az erős lécek, ropogtak a tartócölöpök ... Egy idősebb férfi, nyilván a családi ház tulajdonosa, egy darabig figyelt; azután arcán az izgalom és aggódás pírjával átkiáltott. Megpróbált szót váltani az „őrjöngő" óriásgép kezelőjével. Kettőt sem kellett kiáltania, megszólalt a közelben álló művezető. Azzal nyugtatta az öreget, hogy ami kár esik, majd kijavítják, az eredeti állapot szerint. A dolgom tovább vitt, ám e percjelenet azóta is elibém jön. És korántsem csak úgy, mint építkezéseink sajátos tartozéka. Maga a tény és a felfogás, a szemlélet ugyanis túlnő az egyszeri károkozás után elvárható reakción. Egyfajta magatartást, mi több, munkamódszert tükröz. Nevezetesen azt sugallja, hogy törvényszerű ugyan a munkák során a környezet ilyen-olyan károsodása, a kisebb-nagyobb pusztítás, de ez eltűrhető és elviselhető, mert az eredeti állapot, ugyebár a végén helyreáll. Pontosabban: helyreállítják. Kerül amibe kerül. Ezért hát egyáltalában nem mellékes. Őszintén szólva, ha csupán az építőipar hordozná önmagában s módszereiben az efféle magatartást, talán hogy az efféle magatartások megnyilvánulása egyáltalán nem korlátozódik egyetlen iparágra. Sajnos, az elmúlt esztendők sokasága alatt életünk szinte minden területére behatolt az úgynevezett menet közbeni károkozással járó munkastílus. Olyan alapbaj ez, amelyre tucaszám sorolhatnám a példákat. Kis- és nagyvároson, lakótelepen és országúton egyaránt találni tönkretett, majd méregdrágán eredeti állapotába visszaállított építményt. A raktározásnál, a tárolásnál lépten-nyomon tetten érhető egy-egy elmulasztott művelet; de a szolgáltatások szinte minden területén is megfigyelhető az indokoltnál sokkal rombolóbb munkamódszerek gátlástalan és szokványos alkalmazása. Mindez azzal a természetes nyugtalansággal történik, hogy a lakó, a vásárló, a megrendelő nem károsodik, elvégre helyreállíttatik majd az eredeti állapot. Nos, úgy érzem, ez a szemlélet mind kevésbé tűrhetű szó nélkül. Már csak azért sem, mert az ember írva és íratlan a takarékosság követelményét látja napjai mellé társítva. Azon töpreng, miről kell lemondani, mit lehet megtakarítani, illetve hol kell rátenni egy lapáttal az egyéni iparkodásra. Ezért hát egyáltalában nem mellékes, hogy körbepillantva — a mindennapi élet kísérőjelenségeként — ezer területen a nyugalmasan, komótosan születő károkozást látja. Mindennek nagyságrendje szinte összeadhatatlan, ám e veszteségek koronaértékénél is kegyetlenebb a közérzet negatív hatása. Ennek tudatában pedig aligha tűnik frázisnak, ha úgy vélem, hogy minden dolgozó közösségben a munka erkölcsi értékének helyrebillentésére lenne szükség. Vitathatatlan ugyanis, hogy a lazaságok sorozata, a nemtörődömség, a trehányság igenis, csökkenti a közös és ennek mikrosejtjeiben az egyéni vagyont. Ez pedig egyre kevésbé elviselhető. MIKLÓSI PÉTER A fiatalság ünnepe A napfényes Trenéín negyedik alkalommal üdvözölte a hadsereg amatőr művészeti együtteseit. Az öt nap gazdag programja, a jó légkör bizonyította, hogy ez a fesztivál a fiatalság ünnepe volt. Elsőként a bratislavai Ján Nálepka Katonai Művészegyüttes mutatkozott be új műsorával — Ján Gouth érdemes művész rendezésében. A közönség láthatta, a fiú hogyan válik férfivá a tényleges katonai szolgálat alatt. Az első erőpróba a versmondók között zajlott le. A főiskolai hallgatók között csak nagyon nehezen állták meg a helyüket a középiskolák diákjai. A legjobban a prágai Kamila Rausová és a nitrai Igor Grossman szerepelt. A színjátszók kategóriájában a Nővé Mesto nad Váhom-i Javorina végzett az első helyen. A zenei kategóriában nagy volt a konkuren cia. Végül is a preSovi Albatros és a íilinai •Melodik lett az első. Az utolsó előtti napon a tánc- és népművészeté volt a főszerep. A népdalénekesek erős mezőnyéből a martini Jozef FarkaS és Moravská TTebová-i Robert Pompa bizonyult a legjobbnak- A társastánc-versenyt a nitrai Zobor együttes nyerte meg. A népi együttesek közül a Nitran, a Hron és a Letka vívta a legnagyobb küzdelmet. A leghatásosabb műsort a preáovi Letka mutatta be, így a Banská Bystrica-i Hronnak meg kellett elégednie a második hellyel. A verseny után rendezett barátsági est méltó befejezése volt a fesztiválnak. Tom᧠BoriScák vezérőrnagy elmondta, hogy a csaknem 600 résztvevő nagymértékben hozzájárult a hazafias és internacionalista érzés megerősítéséhez. Bár a mércét magasra állították, mégis elmondható, hogy a színvonal jó volt és a fesztivál elérte célját. A kitüntetések és vándor ser legek átadása után a gálakoncert következett. A körzeti forduló magas színvonala itt is tükröződött. A hatásos kompozíció, a jó dramaturgia és a résztvevők kitűnő teljesítménye megismételhetetlen és felejthetetlen légkört teremtett. A zsúfolásig megtelt terem kedvence Beáta Begéniová énekesnő lett. JOZEF KEN ÍZ, LUMÍR I1UDMA A szerzők felvételei Díjkiosztás következményerhogy-ez-erszág^lta-— többnyire - silányabb minőségben még bele is tehetne-törődni; Csak-13
