A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-25 / 35. szám
magasságokban lebegett. A háború folytatódott; egy újabb élelmiszerválság még jobban növelte a nép elégedetlenségét, a terror pedig — az „erény" megvalósításának eszköze — ijesztő méretekben fokozódott. Márciusban a forradalom tévedhetetlen diktátoraként viselkedő Robespierre és követői leszámoltak az ellenzékkel: két egymást követő koncepciós perben a vérpadra küldték Hébert-t, Dantont. Desmoulins-t és társaikat. Alig két hónappal Dantonék kivégzése után Robespierre fenyegető szavainak hatására a Konvent törvényt fogadott el a terror kiterjesztéséről; a pusztítás gépezete már szinte öncélúan, saját belső logikája szerint működött tovább. Robespierre e törvény elfogadtatásával pirrhoszi győzelmet aratott: az önmagát is fenyegetve érző Konvent hatalmas többsége szembefordult vele. A jakobinus diktatúra napjai meg voltak számlálva, s különös paradoxonként épp a harctereken aratott győzelem tette lehetővé a burzsoázia sikeres fellépését a számára csaknem elviselhetetlenné vált „zsarnokság" ellen. A köztársaság csapatai május óta valamennyi fronton előretörtek, június 26-án pedig Fleurusnél súlyos és döntő vereséget mértek az osztrákokra. A katonai győzelem megteremtette a polgárság diadalának belső feltételeit. Egy hónappal és egy nappal a fleurusi csata után — 1794. július 27-én — a Konvent nyíltan szembefordult Robespierre-rel: a Hegypárt vezetője és leghívebb emberei ellen letartóztatási parancsot adtak ki. Robespi erre-nek ezen a napon még lehetősége nyílott a cselekvésre, de ö is. társai is vonakodtak az újabb harctól, melyben már a forradalomból kiábrándult nép többségének támogatására sem számíthattak. A Konvent törvényen kívül helyezte őket — alighanem sejthették, hogy beteljesedő végzetük ellen már nem tehetnek semmit. Július 28-án éjszaka Robespierre-t, Saint-Just-ot és társaikat elfogták s még aznap este nyaktiló alatt fejezték be életüket. Hatalmas tömeg vette körül a vesztőhelyet; az emberek részvétlenül vagy örömmel figyelték a nemrég még ünnepelt vezetők kivégzését. Legtöbbjük hitt abban, hogy Robespierre-ék halála a rémuralom végét, a nélkülözések megszűnését, az „igazi” szabadság eljövetelét jelenti. A forradalmi naptár szerint thermidor 9-e volt Robespierre bukásának a napja. E napon a jakobinus diktatúra véget ért s valóban megszületett az „új szabadság” — de nem az, amelyről a tömegek álmodoztak. G. KOVÁCS LÁSZLÓ KINCSÜNK AZ/W/ANTEIV SZÓHOLMI, SZÓTAKARMÁNY Sándor István, a Vág parti Lukén 1750-ben született kiváló bibliográfus, akinek hézagpótló munkája Magyar Könyvesház címen 1803-ban jelent meg, nemcsak a könyvek összeírásával foglalkozott, hanem hosszú éveken át több-kevesebb sikerrel nyelvészkedett is. Pápai Páriz Ferenc magyar-latin szótárának kiegészítéséül kiadott egy hasznos kézikönyvet: Toldalék a magyar-deák Szókönyvhez (1808). Ennek a több mint 500 oldalas könyvnek az előszavában kiemeli, hogy a régi könyvekből és a néptől ellesve irta le a magyar szavakat, sőt a szlovák és német eredetű kifejezéseket is feljegyezte. A lexikon szóhoz, melyet Pápai Páriz Ferenc szótárnak fordított, külön magyarázatot fűz. A tár szavunkat elemzi, melyet a magyarban gyűjteménynek, takarmánynak, kincsnek, holminak neveznek. Tehát a szótár annyit jelent: szókincs, szóholmi, szógyűjtemény. — Ami engem illet — mondja Sándor István — én szókönyvnek neveztem, mert ez a neve jobban esmérteti, és mivel már régtől fogva élünk, olyan összekötött (összetett — a szerz. megj.) szavakkal, melyekben előre tesszük azt a szót, amiből a dolog áll, vagy pedig amit magában foglal, úgymint: tűzhely, kővár, pohárszék, sóház, serház, fegyverház stb. Ez a megfigyelés ma is időtálló. A birtokomban lévő sokat forgatott fűzött könyv cim előtti belső oldalára valaki korabeli fakuló tintával több mint egy tucat latin szónak a megfelelőjét irta le. Néhány érdekesebbet bemutatok belőle: thermometrum — melegmérő, mikroskopium — nagyító néző, horizont — vízlap, horizontális — vízlapi, tolerantia — vallástüredelem, asylum — folyamhely, azotum — fojtó levegő stb. Ezenkívül a selyp és a negéd szavakat is említi, valamint az egyes halak: galóca, menyhal, harcsa nevét az ismeretlen kiegészítő. A vaskos könyvből nehéz volna e rövid megjegyzésben sokat idézni. A legtöbb szóhoz odaírja Sándor István a latin és német megfelelőjét is pl. mülátó — Inspector operis, pallér, műszer — materia, zeug, tsütörke — alauda, patsirta stb. Vagy csak más magyar szóval körülírva magyarázza: palotás tántz — lassú régi tántz. Pampolódni — L. pantolódni. Pagony — Az erdőnek azon része, mely a vadászok és hajtők között Csallóközi impressziók GONDOLÁI OK ALMASI ROBERT KEPEI KAPCSÁN Első olvasásra tán ellentmond a címnek, hogy Bácskái Bélával s Gömörrel kapcsolatos vallomással kezdem. Mindig szerettem ugyanis, s ma is csodálom Bácskái Béla korán lezárult festői munkásságát, a gömöri tájat megörökítő képeinek sorát pedig képzőművészeti életünk hullámzó vonulatában az' egyik kiemelkedő csúcsnak tartom. Most azonban — s ezzel már oldódik a cím és a bevezető sorok közötti látszólagos ellentmondás — Almási Róbert csallóközi ihletésű képeit szemlélve úgy érzem, emelkedik egy újabb csúcs a vonulatból; Almási Róbert csallóközi motívumokból és csallóközi motívumokra épülő képeinek sorából. S ahogy Bácskáinál az ő gömöri mivolta minden bizonnyal meghatározó szereppel bírt, úgy Almási esetében is a szülőfölddel való elemi összefonódás lesz feltehetően az egyik meghatározó tényező. A Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járásban található jónéhány Karcsa közül az egyiket, Egyházkarcsát tudhatja szülőfalujaként. Negyvenéves múlt januárban, s addig volt távol szűkebb hazájától, mig Brnoban az iparművészeti szakközépiskolában, majd a Bratislavai Képzőművészeti Főiskolán tanult. Ez utóbbin 1974-ben végzett Csemiczky, Gajdos és Matejka professzorok irányítása mellett a monumentális festészeti szakon. Utána visszatért az öt útjára bocsájtó közösségbe, s azóta Dunaszerdahelyen él és dolgozik, alkotó munkássága ennélfogva szervesen és szorosan kötődik ehhez a régióhoz. S ha számba vesszük ezt a közel másfél évtizedes alkotói munkásságot, végigtekintünk önálló tárlatainak, megvalósított nagyobb lélegzetű alkotásainak során, azt állapíthatjuk meg, hogy nem telt tétlenül az idő, hanem egy termékeny, sokoldalú alkotói időszakról beszélhetünk. Volt Almási Róbertnek egy kiállítása Komáromban (Komárno) a Csemadok Galériában, ahol külön-külön címek nélkül, csupán a „Csallóközi impressziók" összefoglaló cim alatt mutatta be közel öt ven alkotását. Azt hiszem, szerencsés próbálkozás volt ez így. Hogy miért? Azért, mert ott volt egyfelől az alkotó a képeivel, melyeken mesterien megfogalmazta a maga mélyben gyökerező kötődését a csallóközi tájhoz, annak régvolt, ma már csak mesékben, mondákban élő múltjához, illetve ennek a tájnak teljes mai valóságához. Kötődését a benne egykoron élt ősökhöz, vagy a ma itt élő, az élet legkülönbözőbb területein ténykedő, alkotó emberhez, ennek a vidéknek kicsi, nagyobb és még nagyobb közösségéhez. S ott volt a másik oldalon a néző, a szemlélő, akit vagyon. Vendégfal — vászonfal, kárpitfal. Vén tarattyú — vén trotty. Verdeni, vedleni. Bőréből, szőréből vagy tollából kivetkezni, valamint a kígyók, barmok, madarak szoktak. Zsendülni, zsengülni. Idején érni. Első gyümölcsöt hozni. Zsombok, zsombék — seppedékes helyen kiálló hantocska stb. A könyv végén kétoldalas függelékben felsorolja a természeti hangokból és zörgésekből eredő igéket is: bon — bongani, dón — dongani, gör — görögni, ha — hahotázni, jaj — jajgatni, klap — kalapálni, pisz — piszegni, réz — rezegni, zsib — zsibegni, zör — zörögni stb. Néha egész furcsa szókapcsolatokra talál az olvasó. Ftersze az itt összegyűjtött szavakból ma már egyre kevesebbet használunk fel, de sok szó kiállta az idő próbáját. Sándor István hosszú évekig egy enciklopédikus tartalmú, érdekes tudomány — történelem- földrajz- és irodalomnépszerűsitő, évente megjelenő (néha kétszer is) folyóiratot is kiadott. Sokféle címen. Végrendeletében a felállítandó Magyar Társaságnak tízezer forintot hagyományozott. így lett, jóval Széchenyi előtt, a Magyar Tudományos Akadémiának egyik alapítója. Emlékét még ma is bibliográfiai munkája Magyar Könyvesháza tartja fenn a szakemberek körében. de nyelvészeti törekvései sem lebecsülendők. OZSVALD ÁRPÁD az egyes képek „anonimitása” eleve megszabadított bizonyos korlátoktól, egyfajta előre-, csupán az alkotó érzésvilága, látásmódja által meghatározott irányú „tereléstől". Megadatott tehát a szemlélőnek, hogy felfedezze ezen alkotásokban (és ezen alkotások által) a saját énjét, a saját impresszióit, hangulatait, kötődéseit, hogy felfedezze, megtalálja, vagy éppenséggel még jobban tudatosítsa a saját helyét, szerepét ebben a tájban, az először kisebb, ám később mindinkább táguló közös pátriánkban. Az alkotásoktól inspirálva ugyan, ám a maga ösztöneitől, lelkiismeretétől vezérelve. Ami fölébe emeli Almási Róbert csallóközi tájait többek tájfestészetének az az, hogy nem elégszik meg a táj külső, szemmel látható jegyeinek leírásával. Ő ettől sokkal többet tud, és sokkal többet is mond el erről a tájról. A láthatón túl meg tudja fogalmazni a láthatatlant is. A csupán érzékelhetöt. A szellemét, a lelkét a szülőföldnek. Ott van igy alkotásain a két víz-, a Duna és a Kis-Duna közé fogott sziget, a mondák egykori Aranykertje a maga teljes pompájában, szélfútta, asszonyt, szerelmet, életet, elmúlást idéző fűzfáival, virágba borult, kalászt érlelő nyaraival. És ott van embert próbáló zordságában, a tájhoz ősidők óta hozzátartozó árvizekkel. Olyan egységben, aminőt csak a belülről szakadt ismerhet, s amely magától értetődő és törvényszerű az ember és természet örök kapcsolatában és egymásrautaltságában. NÉMETH GYULA 11
