A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-01 / 27. szám
KEZDŐ HÁZIASSZONYOKNAK Újra itt a befőzés Mivel szaporíthatjuk a lekvárt? Olyan gyümölcsfélékkel vagy zöldségekkel, amelyek zamatosak és cukortartalmúak. Ilyenek például a paradicsom, a tök, a sárgarépa, a cukorrépa, sőt a vadon termő fekete ribiszke, szeder, faeper és kökény is. Valamennyit éretten használjuk fel, de nem közömbös, melyik gyümölcshöz mit. A tököt almához, sárga- és őszibarackhoz, körtéhez, dinnyéhez, narancshoz adjuk. A sárgarépa az almához, a sárga- és őszibarackhoz, a dinnyéhez, a ringlóhoz, a narancshoz és az eperhez jó. A paradicsommal minden bogyós gyümölcs, tehát az eper, a ribiszke, a málna, a szeder, a som, az áfonya, sőt a cseresznye, a meggy, a szilva és a ringló is szaporítható. A gyümölcsöket nyáron, az eltevés idején keverhetjük, de amelyek nem egyszerre érnek, azokat télen, használat előtt is összeönthetjük. Például a sárgarépát megmossuk, meggyaluljuk, majd egy kevés vízzel sűrű péppé főzzük. Üvegekbe töltve és lekötve kigőzöljük. ízlés szerint keverhetjük télen más gyümölcshöz (ugyanígy használjuk fel a tököt, fehérrépát). A paradicsomot áttörjük és sűrűre főzzük, és akár a gyümölccsel rakjuk el, akár télen keverjük össze a kész lekvárral — egyformán jó lesz. Hagyományos gyümölcszselé. Zselét (kocsonyát) a legtöbb gyümölcsből főzhetünk, de a ribiszke, egres, alma, birsalma a legjobbak hozzá. A nem túl érett gyümölcsöt megmossuk, magját, magházát eltávolítjuk, a nagyobb szemeket feldaraboljuk, végül befözölábasba öntve, főzni kezdjük. A ribiszkéhez, egreshez nem kell víz, az almához, birshez kilónként négy-öt deci vizet öntünk és egy fél citrom levét is belecsavarjuk. A megpuhult gyümölcs levét szitán vagy ritka szövésű vászonruhán lecsepegtetjük, majd közepes lángon kevergetve addig forraljuk, amíg egy kissé be nem sűrűsödik. Ekkor megmérjük, és minden liter léhez 60—80 deka cukrot adunk. Addig főzzük, amíg tányérra cseppentve meg nem kocsonyásodik. Tiszta, meleg, száraz üvegekbe töltjük, meleg helyre (forró, de lezárt sütőbe) állítjuk és csak másnap, amikor a teteje már megbörösödik, zárjuk le. Tartósítószer nem kell hozzá. Hagyományos lekvárok, dzsemek. Minden gyümölcsből főzhetünk lekvárt vagy dzsemet. A lekvárhoz a gyümölcsöt teljesen szétfözzük vagy áttörjük, a dzsemhez egy kissé darabosan hagyjuk. A lekvárhoz teljesen érett, a dzsemekhez csak szép, hibátlan gyümölcs jó. A megmosott, alaposan megtisztított gyümölcsöt az érettségétől függően kilónként 40—50 deka cukorral kevergetve addig főzzük, amíg a kívánt sűrűséget el nem éri. Forrón, tiszta, meleg, száraz üvegekbe töltjük és tetejükre csipetnyi tartósítószert szórva lekötjük. Száraz gőzben hagyjuk kihűlni. (Folytatjuk) Volt egyszer egy tudós ember, Mac Tü mesternek hívták. Mac Tü mester egyszer nyugodtan ballagott hazafelé a nagy erdőn át, s vitte a hátán a könyvesládáját. Útközben összetalálkozott egy leopárddal, ez, szegény feje, vadászok elöl menekült, s egyre siránkozott. — Segíts! Kérlek, segíts, mert különben elvesztem... Mac Tü mester jószívű ember volt, nem kérette magát sokáig, a leopárdot elbújtatta a könyveslédájában. Alighogy lecsukta a láda fedelét, nagy sebbel-lobbal jöttek ám a vadászok, s megkérdezték Mac Tü mestert, hogy vajon nem látott-e a közelben egy leopárdot. Mikor a tudós Mac Tü azt mondta, hogy bizony már régen volt az, mikor ő utoljára leopárdot látott, a vadászok továbbmentek, be az erdő sűrűjébe. A leopárd mindent hallott, s mikor a vadászok elvonultak, kérlelni kezdte Mac Tü mestert, hogy engedné már ki a ládából, mert megfullad. Mac Tü ki is engedte a siránkozó állatot. De hogy megrémült, mikor a leopárd nekitámadt, hogy felfalja! A botja után kapott, úgy védekezett: Ó, te hálátlan! Ó, te álnok! De Mac Tü okos volt, tudta, hogy az ember sokszor többre megy ésszel, mint erővel. Alkudozni kezdett hát a leopárddal: — Tudod mit? Ne veszekedjünk, nincs annak semmi értelme. Menjünk tovább, menjünk addig, amíg találunk valakit, aki azt mondja, hogy neked van igazad, s akkor felfalhatsz engem. A leopárd ráállt az ajánlatra, s csendben ballagtak együtt. Egyszer aztán összetalálkoztak egy öreg bivallyal. No, a leopárd menten megkérdezte: — Mit gondolsz, felfalhatom én ezt az embert ? — Felesleges kérdezned — válaszolta az öreg bivaly. — Mikor még fiatal voltam, a gazdám mindennap kihajtott a mezőre dolgozni. Mikor pedig megöregedtem, gyenge lettem, s már nem volt haszna belőlem, menten a vágóhidra akart hajtani. Az ember hálátlan, fald csak fel nyugodtan. A hálátlanoknak nem jár kímélet! Mac Tűnek cseppet sem tetszett a bivaly ítélete. — Csak akkor nyertél — mondta a leopárdnak —, ha egymás után háromszor hangzik el ilyen ítélet. Mentek tovább. Egyszer csak egy barackfához értek. A barackfát is megkérdezte a leopárd: — Mondd, felfalhatom én ezt az embert? — Mikor még fiatal voltam — hangzott a barackfa válasza —, virágot nyitottam, gyümölcsöt érleltem, a gazdám meggazdagodott a termésemből. Most, hogy már öreg vagyok, és nem hajtok virágot, nem termek gyümölcsöt, ki akar vágni, tűzre akar vetni. Az ember hálátlan és igazságtalan. Miért kímélnéd? Fald fel nyugodtan! Harmadszorra ősz aggastyánnal találkoztak. Mac Tü szép sorjában elmondott neki mindent, elmondotta azt is, hogyan ítélkezett a bivaly, hogyan vélekedett a barackfa. Az aggastyán türelmesen végighallgatta Mac Tüt, aztán a leopárdhoz fordult: — Mégiscsak látnom kellene, valóban úgy esett-e, ahogy Mac Tü elmesélte. Csak ha saját szememmel látom, akkor hiszem, hogy valóban elférsz a könyvesládájában. A leopárd egyenesen bebújt a ládába, Mac Tü mester meg jó szorosan lezárta a láda fedelét. Az aggastyán láthatta, hogy a leopárd valóban elfért benne. Mikor aztán újra kinyitották a ládát, a leopárd megint csak neki akart támadni Mac Tűnek, a megmentőjének. No, szörnyen megharagudott az aggastyán, kirántotta a kardját, s beledöfte a leopárdba. — Hálátlan! Rosszal fizetnél a jóért? A hálátlan leopárd elpusztult, Mac Tü mester pedig békességben hazaballagott a könyvesládájával. Az ökör meg a barackfa panasza nem bántotta lelkiismeretét, hiszen ő bölcs volt és tudta: a természet arra való, hogy szolgálja az embert. Vietnami mese Átdolgozta: Bartócz Ilona TALLÓSI BÉLA Sülemény találtunk egy kendermagot tyúk kelt abból kendermagos megsütöttük nem ropogott nem szórtunk rá köménymagot A LEGEK VILÁGÁBÓL Gyakran irigykedve figyeljük a madarak röptét, mi is szeretnénk olyan könnyedén a levegőbe szállni, mint ök. Többször felteszik a kérdést, vajon melyik a leggyorsabb madár. A postagalamb óránként 160 km-es sebességet is elér, a sirály, a sas, a füsti fecske még ennél is többet. Az összes madár közül azonban a fregattmadár a legkiválóbb, leggyorsabb. Állítólag a 400 km-es óránkénti sebességet is eléri. Ez már tekintélyes gyorsaság, a régi repülőgéptípusokkal is felvehetné a versenyt. Súlya alig két kilogramm, ezzel szemben szárnyának fesztávolsága több mint 2 méter. Rendszerint órákon át vitorlázhatnak egyetlen szárnycsapás nélkül. A tojó fehér mellpajzsáról ismerhető fel. Valamennyi faj hímjének különös ékessége, hogy csupasz torokbörüket a nász idején képesek skarlátvörös balonná felfújni. A vízre nem ereszkednek. A delfineket figyelik, és amikor azok megzavarják a repülőhalakat, a fregattok gyors csőrvágással a levegőben kapják el a halakat. A többi vízi madarat, szulákat, sirályokat, kárókatonákat addig üldözik, míg azok kénytelen-kelletlen kiejtik csőrükből a zsákmányt és a fregattmadarak még a vízbeérés előtt elkapják a kiöklendezett halat. Ha a megtámadott nem akarja odaadni a zsákmányt, erőteljes csőrcsapásokkal késztetik jobb belátásra. Régen a tengerészeket ez az „eljárás" a rabló háromárbocos vitorlások (fregattok) módszereire emlékeztette. S így kapták különös nevüket. A déli tengerek trópusi szigetein több fajuk él. Például a szárnyvörös hajósmadár könnyen szelídíthető, ezért a szigetlakok hírvivőnek használták, mint nálunk a postagalambot. L S.
