A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-25 / 35. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Balázs Béla: ... ÉS MEGKEZDŐDÖTT A HÁBORÚ Keszeli Ferenc: VOLT EGYSZER EGY „POTEKÁR Szabó G. László: „OTTHON A RÉGI ÉNEM VÁR" Lendvay Tibor: A VIRÁGOK NEM ÉNEKELNEK Vajkai Miklós: VALLOMÁS AZ ÍRÁSRÓL P. Zachara: A SARKKÖRÖN TÚL Címlapunkon F. Rakovsky felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. CsI. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Kral S. Klára Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedicia tlace, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. c. 6 Nyomja a Vychodoslovenské tlaőiame z. p., Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kés Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitö. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavatelstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. Ön a prágai Hadtörténeti Intézet I bratislavai részlegének tudományos munkatársa, a minap pedig a Csemadok XIII. Központi Művelődési Táborának egyik meghívott vendége volt. Miről tartott előadást Zselizen ? — A szlovák nemzeti felkelésről, és e témakörben elsősorban a széles körű nyilvánosság előtt kevésbé ismert, az irodalomban is eddig ritkábban frekventált kérdéseket igyekeztem felvetni. Szóba került például a felkelés katonai előkészítésének, a szovjetekkel való egyeztetésnek, a kárpáti-duklai hadműveletnek több, jónéhány részletében mindmáig vitatott mozzanata. De elbeszélgettünk arról is. hogy — számos korábbi véleménnyel ellentétben —, az 1944 augusztusában kirobbant felkelés legfőbb fegyveres ereje a hadsereg volt, amelynek állományát kereken 60 ezer katonára lehet becsülni. A partizánok mintegy 18—20 ezren voltak, Így a felkelés első időszakának sikereit — a fegyvert ragadók, illetve az egyenruhában átállók egységesen antifasiszta kiállásának, emberi kockázatvállalásának köszönhetően — körülbelül 80 ezer fő érte el. Zselizen is szó esett továbbá arról hogy a felszabadulás utáni években megjelent visszaemlékezéseket, az egyes részletkérdéseknek szentelt munkákat számos esetben erősen szubjektív látásmód jellemezte; hogy az ötvenes években viszont az úgynevezett burzsoá nacionalizmusnak negatív tendenciákat és egyéb torzulásokat tükröző tézisei hatottak kedvezőtlenül a szlovák nemzeti felkelés szerepének objektiv megítélésére. E tekintetben új szelek csak 1963 után kezdtek fújdogálni, amikoris a CSKP központi bizottsága elvetette a burzsoá nacionalizmus kiagyalt koncepcióját, de Gustáv Husáknak a felkelésről megjelent könyve is jó irányú pezsgést váltott ki a hazai történészek körében. Ha jól értem szavait, akkor az sznf értékelését illetően mindmáig vannak még fehér foltok és nyitott kérdések. . . — Valóban vannak. Tisztázásukhoz a vélt vágy valós nézetek kritikus és tudományosan megalapozott vitákban érlelődő konfrontációjára van szükség. Illusztrálásképpen hadd említsek csupán néhány kérdést a kisebbnagyobb dilemmák közül! Higgadt érveléssel kellene például eldönteni, hogy miért nem sikerült egységesíteni a parancsnokságot a hadsereg irányítása és a partizánok vezetősége között? Jó lenne mielőbb többet tudni arról is, hogy a kárpát-duklai hadműveletben a csehszlovák ejtőernyős dandárt miért csak gyalogságként vetették be? Véglegesen el kellene dönteni a felkelés korszakolásának kérdését, ami viszont az 1944 novemberével kezdődő időszak eseményeinek árnyaltabb feldolgozását teszi szükségessé. Itt lenne az ideje többet tudni arról, hogy a németek szempontjából vajon mi jelentett komolyabb veszélyt: az, amikor összesen 80 ezer emberrel szemben frontharcot vívtak, vagy amikor már „csak" a hegyekbe húzódott partizánokkal álltak szemben, de összehasonlíthatatlanul nehezebb harcászati körülmények között. Hiányosságnak tartom azt is, hogy mindmáig — sajnos — kevés az olyan idegen nyelvű monografikus kiadvány, amely az objektiv elemzés igényével részint a nyitott kérdések tisztázását segítené elő, részint az elfogadtatás szándékával tárná a nemzetközi tudományos nyilvánosság elé a szlovák nemzeti felkelés hadtörténeti eseményeit és történelmi tanulságait. Gondolom, a hitelesség okán. ; többet illenék tudnunk a szlovákiai hegyekben harcolt magyarok összetételéről, részvételéről a felkelésben! Interjú Dr. CSÉFALVAY FERENC hadtörténésszel — A köztudat általában a Petőfi-osztagot és a Nógrádi Sándor vezette partizánegységet tartja nyilván. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy szinte valamennyi partizándandárban. de a kisebb osztagokban is voltak magyarok. Egyrészt a dél-szlovákiai antifasiszták közül toborzódtak. másrészt magyarországiak voltak, hiszen a háborúban kifáradt és a fölösleges vérontást ellenző magyar katonák közül nagyon sokan valóban a partizánoknál kerestek menedéket. Való igaz, hogy napjaink egyik fontos feladata: tudományossággal megírt tanulmányokban feldolgozni a magyarok részvételét az 1944 nyarán kirobbant harcokban. E felkelés 45. évfordulóját idézve. , ezekben a napokban a visszaemlékezések egész sora lát napvilágot. Ön szerint mikortól történelem a közelmúlt? — Szerintem attól a pillanattól kezdve, amikor már nemcsak az élő szemtanúk szubjektív élményei írják a történelmet, hanem a históriával foglalkozó szakembereknek az a gárdája is jelen van a történetírásban, amely a források hitelességét ellenőrizve, higgadt történelmi rálátással igyekszik rangsorolni, értékelni és feltárni mindazt, ami a történelemtudomány tárgykörébe sorolandó. Más A a hadtörténetírás szerepéről, a történelemtudomány feladatairól és arról: vajon mikortól történelem a közelmúlt szavakkal az objektív történelmi igazság rögzítésének mondanám ezt, amit azért tartok lényegesnek, mert a múlt kutatása és az ebből fakadó tapasztalatok leszűrése több tekintetben is okulásul szolgálhat a jelenkor, de még inkább a holnap nemzedéke számára. Vajon miben látja a történelemtu: domány feladatát á reformokat sürgető társadalmi átalakításban ; mennyiben tartja a politizálás műhelyének a történetírást? — A történetírás addig marad tudomány, amíg egyes fejezeteit nem klisék szerint vetik papírra. A történészeknek az az elsődleges feladatuk, hogy ne a saját elképzeléseiket írják meg, hanem az, hogy lelkiismeretes kutatással, a forrásanyagok minél elmélyültebb tanulmányozásával megpróbálják megérteni és megmagyarázni azt, ami megtörtént, ami történelmi tényként kezelendő. Ugyancsak a történészek feladata felkutatni, hogy ez vagy az a történelmi epizód miért úgy történt, ahogy történt és nem másképpen. Nem titok, hogy a hazai történelemtudományfőként az ötvenes években állt bizonyos társadalmi deformációk, ideológiai klisék hatása alatt. Ezekkel a tévedésekkel szembe kell nézni, s levonni belőlük a tanulságokat. A társadalmi átalakítás igényének eredményeképpen olyan időket élünk, amikor az objektiven fogalmazott, teljes igazságra van szükség. Ebben az értelemben pedig — természetesen — a történetírás is az érvekre hivatkozó, higgadt politizálás egyik műhelye lehet. Hazánkban is, a Szovjetunióban is : egyre inkább a nyíltság politikája hódít teret. Ez azzal jár, hogy a hadtörténészek is könnyebben nyerhetnek bepillantást az ottani levéltárak korábban zárolt anyagaiba. Napi munkája számára miért tartja ezt biztatónak ? — Erre talán egyetlen mondattal is eléggé frappánsan és őszintén tudok válaszolni: mert korabeli dokumentumok hozzáférhetősége, alapos tanulmányozása nélkül nincs és nem is lehet hiteles történetírás. Akinek hivatása a történelemku; tatás, vajon milyen célokat tűz maga elé napjainkban, amikoris a közvélemény egyre kíváncsibb a valóságfeltáró tényekre és adatokra ? — Hogy az általa kutatott témakörökben megpróbál minél mélyebbre ásni, minél több forrásmunkához hozzájutni, elvégre a történelmi események láncolatát csak így lehet reálisan, az egyes láncszemeket a maguk összetettségében megvizsgálni. Ez azért lényeges, mert manapság már alapkövetelmény hogy a történészek ne a később készült értékelésekre, hanem lehetőleg eredeti dokumentumokra alapozhassák munkájukat. Történelemkutatásunk csak így válhat kiérlelt és megalapozott értékeléseket, eligazító ismereteket nyújtó tudománnyá. Az én célom pedig aligha lehet más, mint tevékenyen részt venni ebben a munkában. 2
