A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-11 / 33. szám
••• A Dunaszerdahelyi (Ounajská Streda) Atlétikai Club labdarúgó csapatát már számtalanszor leírták. Először négy évvel ezelőtt, amikor az együttes több sikertelen nekirugaszkodás után végre felkerült a legfelsőbb bajnokságba, az I. labdarúgó ligába. Hányszor hallottam akkor, hogyugyan mi keresnivalója van egy kis, húszezres város csapatának • a legfelsőbb osztályban, ahol a százezer lélekszámú városok sem tudnak helytállni. Legfeljebb egy évet jósoltak neki a legjobbak között. Emlékszem, hogy még az akkori vezetők sem igen bíztak a sikerben vagy legalább a tartósabb ligaszereplésben. Egyikük azt mondta: mindegy, de egyszer s mindenkorra bekerül a csehszlovák labdarúgás nagykönyvébe, hogy a DAC a legfelsőbb osztályig vitte. Csodának kell történnie, hogy egy évfolyamnál tovább maradjanak az I. ligában — vélekedtek a legtöbben. Nos, megtörtént a csoda. Igaz, az első évben csak a 11. helyen végzett, de attól kezdve szüntelenül felfelé ívelt a csapat szereplése. A második évben már negyedik lett, megnyerte a Szlovák és a A A dunaszerdahelyi DAC... Pecze Károly, a volt edző DAC-ot nak a kulcsjátékosok. A Csallóközben már-már az a szóbeszéd járja, hogy felbomlik a sikeregyüttes, s vége a csallóközi csodának. A tévhitek eloszlatása végett kértük fel a DAC akkor még hivatalban levő vezérkarát: mondják el, mennyire van igazuk azoknak, akik leírják az együttest. Pecze Károly, a távozó edző: „Engem legtöbbször azzal vádoltak, hogy nem értek a felállításhoz, nem tudok cserél- Mondjam azt, hogy a kibicnek semsem szent? Felállítottam volna én ni. mi Csehszlovák Kupát. Tavaly dobogóra került, s mint a tabella harmadik helyezettje, az UEFA-kupában játszhatott. Azt hiszem örökre emlékezetes marad a híres Bayern Münchennel vívott párharca. Különösen a müncheni „oroszlánbarlangban" vívott emlékezetes csatát, amikor teljesen egyenrangú ellenfele volt a Bundesliga nagyhírű együttesének. Ki gondolta volna, hogy nagy Bayern egyszer Dunaszerdahelyen játszik ? Lehet, hogy még a DAC vezetőségét is váratlanul érte ez a helyzet, mert a mérkőzés idején a stadion felépítése még csak nagyon kezdeti szakaszában volt, így sokan kintrekedtek a találkozóról. Igaz, a Slovan Bratislava felajánlotta a stadionját, hogy játsszák ott a mérkőzést, de a DAC vezérkara — nagyon helyesen — úgy döntött, lelkes közönsége megérdemli, hogy saját otthonában nézze végig. A most lezárult bajnoki idény előtt megint jelentkeztek a tamáskodók, hogy a csapat elfáradt, kiégett, kiöregedett, jó lesz, ha megússza egy sima bentmaradással. Merthogy minden csoda csak három napig tart. A DAC esetében azonban a jelek szerint nem érvényesek a sémák, mert az igencsak szép hatodik helyen végzett. És akkor Nagy József egyesületi elnök még azt mondta, hogy huncutok a fiúk, mert pont ez a helyezés volt a tervben, ezért járt még prémium, s ki is harcolták. Lehet, hogy ha a 4. vagy 5. helyért helyezik kilátásba a prémiumot, akkor azt is kiharcolják. Tárgyilagosan el kell azonban ismerni, hogy ezúttal időnként már csikorgott a DAC szekere. Nem működött olyan olajozottan, mint régen. Bár otthonában megint nem talált legyőzőre, idegenben mindössze három gólt lőtt, és ez szegénységi bizonyítvány egy olyan csapattól, amely már átesett a rangos nemzetközi kupaszereplésen. Pecze Károly, aki öt éven át volt az együttes kormányrúdjánál, azt mondja, hogy mintha minden összeesküdött volna ellenük. A csapat jóformán egyszer sem játszott a lehető legjobb felállításban. Elsősorban a kulcsembereket üldözte a balszerencse, egymás után sérült le Fieber, Medgyes József, Hodúr, Kaspar, Kapko. Belanszki egész évben nem volt teljesen rendben. Improvizálni kellett mérkőzésről mérkőzésre és ez rányomta bélyegét az egész csapat teljesítményére- Nem játszott olyan könnyedén, mint korábban, inkább görcsösen, szétziláltam A fiúk ugyanis még ilyen körülmények között is mindenáron győzni akartak, nem lehet leírni legalábbis a hazai közönség előtt, és a nagy igyekezet néha idegességbe, görcsbe fulladt. Talán csak a Slovan elleni hazai mérkőzésen csillogott régi fényében a csapat. Alaposan megleckéztette a nagy múltú fővárosi együttest. Ugyanakkor ezen a mérkőzésen még legalább egy tucat tiszta gólhelyzetet puskázott el. A helyzetek ki nem használása általában a DAC egyik legnagyobb gyengéje. Néha bizony joggal nehezteltek a szurkolók a sok elügyetlenkedett helyzet miatt. Végül mindössze két-három ponton múlott a kupaszereplés, és ezt egy kicsit következetesebb, koncentráltabb játékkal lehetett volna hozni. Megint jelentkeztek az örök borúlátók, akik úgy vélik, hogy ez volt a DAC hattyúdala. Ennél már csak rosszabb jöhet. Utalnak arra. hogy a csapatban óriási változások történtek a bajnoki idényzárás után. Távozott az edző, a pályaedzö, távozminden egyes mérkőzésre a legerősebb csapatot, de hogyha mindig annyi volt a sérült? Az idény végén még cserejátékosként sem állítottam be Borost vagy Soltést. Valóban, de senki sem tudja, hogy az egyik érettségire, a másik másik főiskolai felvételire készült. Persze, nem akarok magyarázkodni, szerintem a hatodik hely nagyon szép, ezt is terveztük. Nem vallottunk szégyent. Úgy hiszem, emelt fővel távozhatok Dunaszerdahelyröl, sok szép sikert értünk el a csapattal edzősködésem alatt, s nekem is sok sikerélményben volt részem. Nagyon jól éreztem magam, s ha majdan igényt tartanak a szolgálataimra, szívesen visszajövök. Most két évre Győrbe, a Rába ETO csapatához szerződtem. Izgalmasnak ígérkezik a mun-4
