A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-04 / 32. szám
kén nyugodtan napozhatnak fürdőruha nélkül a naturisták. Az utóbbi legális strand befogadóképessége 3 000 ember, s a közeljövőben idegenforgalmi központtá szeretnék kiépíteni. A többi illegális naturista telep is népszerűségnek örvend. Sokan ismerik az oroszvári (Rusovce) „fekete" nudistastrandot Bratislava határában, és a Dunajská Luzná-i kristálytiszta vizű tavat. A nyári hónapokban e két bányagödör környékén valódi népvándorlás tapasztalható. A közelmúltban előfordult, hogy reggel „az első fecskék" kirándulása száz koronába került. Ám hozzá kell tennem azt is: e sorok írója egyszer sem fizetett, s még fürdőnadrágra sem volt szüksége ... A nudizmust tudomásul kell vennünk, akkor is, ha sokakat (főleg az idősebbeket) kellemetlenül érinti. A ruhátlanul fürdőzők mozgalmának nem lehet többé gátat szabni. Aki egyszer fürdőruha nélkül mártózott meg a szabad vízben, az tudja csak igazán, hogy a szabadságnak ezt az érzését szavakkal nem lehet kifejezni! NYÁRI LÁSZLÓ Fotó: Könözsi 1. Kié az erdő? Szokatlanul enyhe, már-már komolytalanul gyenge volt az idei tél. Ezúttal nem pusztította évtizedek erdőtelepítési igyekezetét ólomsúlyú jégpáncél, a vadállományt nem tizedelte az éhínség, és az erdei munkákat sem hátráltatta a mostoha időjárás. A gyengécske telet kellemesen langyos, csapadékos tavasz követte. Márciusban harsogó zöldbe borult a mező, áprilisban duzzadó rügyekkel reménykedett a gyümölcsös, az erdő. Napsütéses volt a május, így a júniusi esők után teljes pompájában köszönthettük a nyarat... Szó ami szó, a hétköznapok borongós hangulatában jól is jött a természettől kölcsönzött derűlátás — mégha ennek is megvannak a maga korlátái. Attól függ ugyanis, hogy mit veszünk észre például az erdeinkben? Mert ha a távolból a szürkéskéknek tűnő erdőségek tájfestöi képét őrzi emlékezetünk, akkor a veröfényes égboltra pillantva kedvünk szottyan, hogy túrabakancsot húzzunk, fölkapjuk a hátizsákot és nekivágjunk az avarillatú ösvényeknek. Ám ha a közelről szemléljük a fák birodalmát, nyomban észrevesszük, hogy a környezetszennyezés miatt mennyire betegek, minő elhanyagoltak az erdeink. Ami ebből ránk, alkalmi turistákra, hétvégi természetkedvelő barangolókra jut, az elsősorban a látvány. Sok helyütt például évek óta összevissza dőlt, kiszáradt fák, korábbi vágások ottfelejtett ágmaradékai és dzsungellé terebélyesedett aljnövényzet állja utunkat. Hogy ez a kívülállóban aránylag ritkán kelt indulatokat, érthető, hiszen romantikára éhesen, mohón fedezi fel az elvadultságban a vadregényességet, az erdőművelést megcsúfoló rendezetlenségben a természet öserejét. .. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy ezekért az erdőkárokért csupán az erdészek és az általuk irányított erdei munkások felelősek. Meggyőződésem ugyanis, hogy az erdőjáró idegenek, a laikusok, vagy éppenséggel a nagyon is tudatos hozzáértők inváziója szintén rengeteg kárt okoz. Az erdei virágszedök ismert jelmondata: rajta, a pénz a földön hever, csak le kell hajolni érte! A berkek és ligetek vámszedői olykor legalább úgy lepik el erdeieket, mint tavasszal a hóvirág a barna avart. Igaz, egyelőre még a virágok és az egyéb növényzet van túlsúlyban; ám idő kérdése csak, mikor borul föl az arány. Különösen ha hozzávesszük, hogy az utóbbi években nemcsak a virágszedés, hanem azok hagymáinak gyűjtése is divatba jött. Sajnos, az idő tehát a sokkal szívósabb és kíméletlenebb embernek dolgozik. Tévedés ne essék: nem a csokornyi margarétával vagy pipaccsal hazatérő kirándulókról van itt szó, hanem a válogatás nélkül, nagy tételben gyűjtögetőkről, akiknek bizony már több értékes növényfajta és féltve őrzött erdöfolt esett áldozatul. Piacainkon és a különböző zugárusoknál néha kosárszámra jelenik meg az erdőkből zsákmányolt virágsereg, facsemete, vagy egyéb növényzet — sok esetben még arra is fittyet hányva, hogy ritka természetvédelmi értékekről van szó. Ez pedig azt jelzi, hogy erdeieknek ezen a nyáron is van félnivalójuk a természetbarátok rosszabb seregétől. Különösen akkor, ha azt is tudatosítjuk, hogy természetvédelmi károkozásért nálunk egyelőre elenyésző számban szokás igazán felelősségre vonni a vétkeseket. így aztán aligha csodálkozhatunk azon, ha makacsul tartja magát a mondás: virágot lopni nem bűn! Szerintem az! Még az erdőből is ... 2. Galambsors A belváros utcáit járva jópárszor eltűnődtem már azon: hogyan halnak meg a galambok. Mert annyi bizonyos, hogy rengeteg van belőlük. Elég egyszer odafigyelni, amikor az idős és magányos nők meg férfiak kenyérmorzsával etetik őket. Talán azért törődnek a galambokkal, mert jobbára ők is az élet kivetettjei, velük sincs, aki törődne ... De nem az öregek magányán akarok most elmélkedni, hanem azon, hogy a tereken és utcákon, a háztetőkön és padlásokon megszámlálhatatlanul sok galamb tanyázik és tenyészik. A természet törvénye szerint az ő életük is véges. Sőt! A statisztikai törvények szerint a sokból soknak kell elhullani. Számomra tulajdonképpen nem is a haláluk titok, hanem hogy hova lesznek halálukban? ... 3. Okos makacsság Ül a kicsi a város fölött magasodó emlékmű lépcsősorán és rajzol. Mellette színes ceruzák. Piros, kék, zöld, mindenféle. A négytornyú várat rajzolja, meg az attól balra ágaskodó hidat. Szép a rajz. Igaz, a híd kissé absztraktra sikerült és az ősi várat is kékeszöldre színezte. Egy idősebb hölgy nézi a kislányt, nézi-nézegeti a rajzot és a fejét csóválja. Nem tetszik neki a műalkotás. Nem is állja meg szó nélkül. Magyarázza, hogyan kellene. Mondja, hogy a híd nem ilyen, a vár pedig inkább barnásszürke. Egyre magabiztosabban magyaráz, szinte direktívákat ad. A kislány egyelőre nem áll kötélnek. Ki tudja, meddig teheti. 4. Etikett Szerintem rehabilitálni kellene a jólneveltség fogalmát! Nem az előkelősködö körökben kötelezőnek tartott Hiedelem iránti vágy lappang bennem, hanem csak az udvariasság, a társadalmi és társasági tapintat sóvárgása. A jólneveltség egyben a kulturáltság fokmérője is, és egy pillanatig sem vendéglátóipari áru — noha ott is hiánycikk. Presszókban, éttermekben, üzletekben a fejünk felett hangoskodik a személyzet hangoskodása, olykor egyenesen veszekedése. De az élet számos egyéb területén is hiányzik a jólneveltség. Az a viselkedésminta, amely kizárja, vagy legalábbis csökkenti a másik ember jóérzésének, fülének,szemének bosszantását, egyéb irányú zargatását. Sietek leszögezni: nem holmi képmutató lenyaltságot, hazug nyájasságot, modoros hajlongást várok; „csupán" annyit, hogy ne az arcomba tüsszögjenek, társalgás címén ne süvöltsenek a nyakamba a buszban, a nyilvános közétkeztetés helyszínein egyenek úgy a falatozók, hogy az én étvágyam se szenvedjen helyrehozhatatlan csorbát, és még hosszasan sorolhatnám. Tudom, pillanatnyilag nem a modortalanság, a bárdolatlanság a legfőbb gond. A minőség és a termelékenység problémái sem csak a "faragatlanságon és nyegleségen múlnak — mégis többet kellene tennünk a jólneveltség szélesebb körű elterjedése érdekében. És azt se feledjük: ha valaki udvarias, még lehet igaza is. 5. Lego, szavakból A volumen aligha sejthette, hogy egyszer olyan karriert fog befutni, mint a gyerekek között a Lego népszerűsége. A napisajtónkban nyilatkozók állandóan volumeneznek. És százalékokról beszélnek, meg újszerű megközelítésről és folyamatokról. Ha strigulákat húznék, nem lenne elég egy noteszlap, hogy összeszámoljam, hányszor. A volumennek és társainak azonban komoly partnerei is akadnak. Közéjük tartozik a pozitív, az irányzat, a sajátos feltétel. Boldog-boldogtalan használja őket, nem egyszer erőszakolt és hitelét vesztett összefüggésekben. Néha akkora buzgalommal, hogy még az ötsoros körmondatnak sincs igazi tartalma, igazi értelme. És az impozánsnak vélt retorika „szakszótárát" még folytatni lehetne, elvégre ez a stilus úgy elburjánzott, mint búza között a dudva. Mindez, szerintem, a gondolkodásbeli restség, az állóvizekben tocsogó formalizmus terméke. A következmény: a panelszavak tömkelegé. Pontosabban: egy panelszavakból épített művi világ. 6. Emberiesség Friderika néni elmúlt már 90 éves. Néhány évvel fiatalabb húgával lakik együtt egy kétszobás belvárosi lakásban. A két idős hölgyet rendszeresen látogatják bratislavai rokonaik. Legalábbis úgy, általában. Ha ugyanis beköszönt a vakáció, akkor ritkábban jönnek, hiszen a nyár az utazás, a szabadságolások időszaka. így megy ez már évek óta. Friderika néni húga ilyenkor kétségbe esik, depressziós lesz. Alig szól néhány szót, egész nap rosszkedvű ... A szomszédok jól tudják ezt, így hát ilyenkor sűrűbben bekopognak a szóban forgó lakás ajtaján. Elbeszélgetnek a két hölggyel, forró levest, vasárnap reggelire kuglófot visznek nekik. Több ez mint gesztus, hiszen a szomszédok közül is mindenkinek megvan a maga gondja; mégis ki-ki kötelességének érzi a szünidei készenlétet, a jószomszédi szolgálatot. Egy ismerősöm is hasonlót mesélt a napokban. Lakótelepükön valósággal kiürülnek a toronyházak, így hát összefognak ök is. A szabadságok idején átjárnak egymáshoz virágot locsolni, átveszik a postát, kifizetik a számlákat; egyik lakásból a másikba vándorolnak ilyenkor a kalitkák, bennük a papagájok és aranyhörcsögök. Sőt! Olyan esetről is hallottam, hogy egy papa szabadnapot vett ki, összegyűjtötte a lépcsöház „kulcsos" gyerekeit, és kivitte őket a strandra. Egy másik apatárs viszont kirándulni vitt tíz-tizenkét gyermeket. Lehetséges, hogy talán nem is kellene ennyire lelkendeznem, mert hát végül is természetes dolog, ha segítenek egymásnak az emberek. Kivált, ha egymásra utaltak. Ez igaz. Mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogy volt idő amikor valósággal sikk volt átnézni a szomszéd feje fölött; lehetőleg tudomást sem venni a másik létezéséről. A lakótelepi életforma természetesnek vélt jelensége volt, hogy az ország legkülönbözőbb tájairól összekerülő lakók meglehetősen kimérten viselkedtek egymással. Évek teltek el úgy, hogy fogalmuk sem volt, lényegében ki a szomszédjuk. Alig-alig ismerték egymást, és nem is akartak különösebben megismerkedni. Egyszerűen divat volt a távolságtartás. Ezért örülök annak, hogy úgy tűnik: újra terjedőben van a jószomszédi viszony. Csak remélhető, hogy nem múlik el a nyárral. MIKLÓSI PÉTER 13
