A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-28 / 31. szám

A LEVÉL

Tulajdonképpen már nem lehetett alászállni, a nappalokban alámerülni. A hasonlatok, melyekkel megközelíthetnénk az időélményüket, mind elporladtak. Minden semmivé lett. Áthatolhatatlan semmi vette őket körül. A semmi, a semmi sivataga, a semmi időfala, amelyben már rég nem lehetett átlátni, s áthágni. Vákuumban léteztek. Úgy múlottak felettük az esztendők, hogy velük már semmi, semmi sem történt. Ami hajdan bennük volt, körülöttük volt, velük volt, az mind megszűnt, elenyészett, akárcsak a lepergő búzaszemek egy rossz világ rossz garatéban.

Hajdan nagyon éltek. Mindketten nagyon kezdeményezők voltak. Aztán folyamatosan csorbulni kezdett az életük, jó szokásaik elszikesedtek. Szinte észre sem vették, hogy az életük bővizű folyama folyóvá, majd folyócskává, legvégül pedig erecskévé szelídült. Az esztendők mentek. A meddöanyag egyre bővebben rakódott le bennük. És már nem volt mondandójuk egymás számára. Egymásra sem pillantottak. Hiszen mindketten úgy megtöményedtek az évek alatt, hogy minden fényt, minden hangot, minden odaadást, minden életjelt, amely kívülről érkezett, magukba foglaltak.

Árnyak voltak. Egymás mellett léteztek, kitartóan. A maguk módján éppolyan igazak voltak egymáshoz, mint hajdan. Csak ennek a tisztaságnak sem lángja, sem füstje nem maradt. Egymás közelében imbolyogtak. Nem, nem a megszokás átka kötötte őket egymáshoz. Nem a hamuszürke tehetetlenség. Ha az egyik kilépett — néhány percre — a másik körletéből; mintha kihegyezett karóra került volna.

Hajnalban keltek. Későn tértek nyugovóra. Ha az egyikük felébredt, a másik is nyitotta már szemét. Valamiféle — beteges — éberség unszolta-hajszolta őket a nappalok tarlóira.

Nem panaszkodtak. A tudatuk teljesen elhomályosult. Nem voltak már álmaik, vágyaik, ingereik nem működtek. Túl sokáig éltek. Hiszen egyetlen nap is felérhet tízezer esztendővel.

Igen, valahogy így történt. És a nappalaikban hollóhadak jelentek meg, átkárogták óráikat, és mikor asztalhoz ültek, vagy a dolgukhoz láttak, a hollók ott hadakoztak felettük, károgtak-vinnyogtak, hosszú, elnyújtott hangon sírtak, miközben borjúnagyságúra nőttek. Úgy nőttek, nagyobbodtak ezek a csúnya madarak, ahogyan emberi mivoltukban ők ketten töpörültek.

Egyre szikárabbá váltak. Elpárolgott belőlük mindaz, ami hajdan derék emberré tette őket.

Senki sem törődött velük. Senki feléjük nem nézett. Hogy miért? Nem tudták. Igazából senki sem hagyta el őket. Ők sem hagyták el embertársaikat. Csupán a kötőanyag veszítette el az alaptulajdonságait. Néha hallották az emberek halk és monoton hangjait. Ilyenkor átcikkant rajtuk a gondolat;

— Talán nincs még minden elveszve .. .

De sem erről, sem másról nem nyilatkoztak egymásnak. Nem kellett semmit sem mondaniuk egymásnak, hiszen évtizedek óta éltek már együtt s azonosultak egymás létével, és gondolataival.

Egy napon levelet kaptak. A postásnő nyújtotta át az asszonynak. Az asszony megnézte a kopott, nagy utat megjárt küldeményt, a rongyókás bélyegeket, a különböző nagyságú és alakzatú pecséteket.

Egymásra pillantottak.

És ekkor.. . Igen, valami csodának lettek tanúi...

Mert most, annyi idő múltán, megint úgy látták meg egymást, mint valaha, látták egymás arcát, egymás homlokát, szemét, megnőtt orrukat, elhalványodott szájuk merev vonalát, a vézna ráncokat.. .

És ekkor. Igen, immár egymás hangját is oly tisztán hallották, mint hajdan:

— Levél... — mondta az asszony.

— Az. Levél... — válaszolta a férfi.

Mint valaha, mikor még sok-sok levelet

kaptak, most is a tisztaszobába mentek. Akárcsak a hajdan volt időkben, midőn még semmi sem mutált körülöttük: az asszony most is kést hozott. A férfinak nyújtotta, hogy felbontsa a vastag borítékot.

A múlt idő szinte áthajolt a jelen falán, hogy ők ismét megpillantsák megtört ábrázatát, egyben saját egykori arcukat is, amikor még minden nagyon tiszta volt, és egyértelmű. A férfi várt egy pillanatig, hogy megteljen azzal, ami már egyszer megtörtént velük, s amiről elhitték, hogy gyökértelenül elveszett.

A levélboritékban — szalvétapapirosba csomagolva — két karéj rozskenyér volt. Puha, szinte még meleg karéjok... Egymásra pillantottak. És — tulajdonképpen — most boldognak kellett volna lenniük, mint hajdan, amikor bizony nagyon boldogok voltak, és szinte nem tudtak sem egymással, sem pedig az egész világgal, a korduló-forduló napokkal betelni. Igen, boldognak kellett lenniük. De a tudatukat, teljes énüket köd borította el. Megkóstolták a kenyeret, de nem érezték az izét, sem pedig a kenyér illatát. A lényeg, hogy valaki küldte, hogy valaki rájuk is gondolt, háttérbe szorult.

Az asszony időtépázta könyvet hozott a szomszéd helyiségből, és fásult hiszékenységgel a következőket olvasta fet:

„Kenyér: fiataloknak boldogság, öregeknek békés napokat jelent. De jelenti a menekülést a házi gondok elől. S azt is, hogy valakit szeretünk, s van, aki viszontszeret bennünket. Kenyerünk, ha érkezik: vele együtt becsület is érkezik a házba". Az asszony hangosan, s egyre harsányabban olvasott, már-már kiabált, ordított. Majd váratlanul abbahagyta. Rádöbbent — minden elveszett.

VAJKAI MIKLÓS

JOGI TANÁCSOK

„ Végrendelet" jeligével nőtlen olvasónk azt írja, hogy családi házát végrendeletileg élettársára akarja hagyni. Mindketten egyedülállóak, sem leszármazottaik, sem testvéreik nincsenek, akik mint törvényes örökösök jöhetnének számításba. Mindketten idősebbek és betegesek s így nem tudni, hogy melyikük fogja a másikat túlélni.

Azt kérdezi, lehetséges-e olyan végrendeletet készíteni, amely szerint arra az esetre, ha az élettársa előbb halna meg s így nem örökölne, még valakit tenne meg örökösévé, hogy akkor arra szálljon a vagyona?

Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy vég: rendelet nem létében is olvasónk után — törvényes öröklés címén — az élettársa örökölné a vagyonát a Polgári Törvénykönyv 475. §-a értelmében, feltéve, hogy vele a halálát megelőző egy évben közös háztartásban élt és a közös háztartásról gondoskodott.

Olvasónk azonban végrendeletet is készíthet, amelyben a Polgári Törvénykönyv 477. §-a szerint az élettársát teszi meg végrendeleti örökösévé, s egyúttal arra az esetre, ha az előbb halna meg, mint ő. vagy bármilyen más okból nem szerezné meg az örökséget, még egy személyt jelöl meg mint pótörököst (náhradny dedic), aki csak az utóbbi esetben örökölne.

Ez az eset nemcsak akkor állhat be, ha a megnevezett örökös (az élettársa) előbb hal'na meg, mint olvasónk, hanem akkor is, ha ez a hagyatéki eljárás során az örökséget a Polgári Törvénykönyv 463. §-a alapján viszszautasítaná, vagy a törvénykönyv 469. §-a szerint az örökségre méltatlanná válna (pl. azzal, hogy az örökhagyó ellen szándékos bűncselekményt követett el).

A pótörökös megnevezése azért nagyon célszerű, mert ha olvasónk élettársa, akit végrendeleti örökösének jelölt meg, előbb halna meg, akkor — pótörökös nem létében

— olvasónk csak újabb végrendelettel nevezhetne meg örököséül más személyt, vagy ha akkor esetleg már nem volna olyan fizikai vagy szellemi állapotban, hogy újra végrendelkezzék, a vagyona örökösök nem létében

— az államra szállna.

„Örökség" jeligével olvasónk azt írja, hogy az előző házasságából egy nagykorú gyermeke van, aki az édesanyjánál maradt. Olvasónk a második feleségével közösen szerzett egy családi házat, amelyet feleségével és az ebből a házasságából született két nagykorú gyermekével használ. — Azt kérdezi, ki fogja ezt a családi házat örökölni, illetve készíthetne olyan végrendeletet, amellyel a családi házat csak erre a két gyermekére hagyja.

Végrendelet nem létében olvasónk törvényes örökösei a leszármazottai, tehát a három gyermeke és a felesége. Ezek a vagyonát egymás között egyenlő arányban öröklik, vagyis mindegyikük a hagyaték 1/4 — 1/4 részét.

Olvasónk azonban végrendeletileg másképp is rendelkezhetik. így a végrendeletében mellőzheti a feleségét és előnyben részesítheti a második házasságából származó két gyermekét is, de csak azzal a megszorítással, hogy az első házasságból származó gyermekének is legalább a törvényes örökrészé 3/4-ét kell hagynia.

A leszármazottaknak ugyanis ún. köteles részre van igényük, ami azt jelenti, hogy a kiskorú leszármazottaknak meg kell kapniuk a teljes törvényes örökrészüket, míg a nagy-A POPTURMIX 1. fordulójának nyertesei:

Baráth Katalin, Jóka (Jelka); Lóska Katalin, Stúrovo;

Domonkos Alfréd, Egyházkarcsa (Kostolné Kracany), Virágh Mária, Felsőszeli (Horné Saliby), Varga Gabriella, Ekecs (Okoc); Holocsi Terézia, Jóka (Jelka); Juhász Angelika, Királyhelmec (Král*. Chlmec); Masaryk Veronika, Farkasd (Vlcany); Renács Krisztina, Vága (Váhovce); Supák Renáta, Stúrovo.

korú leszármazottak a törvényes örökrészük 3/4-ét. Amennyiben a végrendelet sérti ezt a jogukat, ebben a részében érvénytelen.

A hagyatéki eljárás során az örökösöknek meg kell egyezniök a hagyaték felosztásában. Megegyezhetnek úgy, hogy mindegyikük az örökrészét kapja természetben (pl. az ingatlanból is), vagy úgy, hogy a hagyatékba tartozó tárgyakat az értéküknek megfelelően megosztják úgy, hogy valamelyikük csak bizonyos tárgyakat kap, vagy az egész ingatlant s a többieket az örökrészüknek megfelelő összegben készpénzben kielégíti. — Az ilyen felosztásnáj is mindegyik örökös csak az örökrészének megfelelő érték után fizeti az örökösödési illetéket, ami jelen esetben az érték 1 százalékát teszi ki. Ha e felosztás során valamelyik örökös az ingatlanban való tulajdoni részét a többi örökösnek átengedi, akkor ez után külön átírási illetéket nem kell fizetni.

Ha az örökösök nem tudnának a hagyaték felosztásában megegyezni, akkor ezt a tárgyaló állami közjegyző teszi meg.

..Talált tárgy" jeligével olvasónk azt kérdezi, hogy megtarthatja-e azt a tárgyat (jelen esetben egy női karórát), amit egy kirándulás alkalmával az erdőben talált, ha a tulajdonosa ismeretlen s az újságban közzétett felhívására sem jelentkezett. Vagy ha jelentkezik a jogos tulajdonosa, van-e igénye „jutalomra"?

A talált, elhagyott és elrejtett tárgyakra vonatkozóan a Polgári Törvénykönyv 453. paragrafusa tartalmaz rendelkezéseket. Eszerint abban az esetben, ha a talált tárgyat nem lehet annak visszaadni, aki elvesztette, akkor ezt haladéktalanul be kell jelenteni a nemzeti bizottságnak. Ha egy éven belül nem jelentkezik a talált tárgy tulajdonosa, akkor az a tárgy az állam tulajdonába megy át. — A megtalálónak csak az esetleges legszükségesebb kiadásai megtérítésére van igénye. Jutalom nem jár.

Az elhagyott, elrejtett tárgyak, amelyeknek tulajdonosa ismeretlen, az állam tulajdonába mennek át. Aki ilyen tárgyat megtart, vagy használ, köteles ezeket, vagy az ezáltal szerzett jogtalan anyagi előnyt az államnak kiadni.

Ha valaki a talált tárgyat megtartja, akkor büntetendő cselekményt követ el, amely az értéke szerint vagy vétséget, vagy bűncselekményt képez. Ha pedig a talált tárgy értéke csekély, akkor ennek megtartása a szocialista együttélés szabályai elleni kihágást képez, amelyet a nemzeti bizottság büntet.

..Külföldi utazás" jeligével olvasónk kérdésére közöljük, hogy ez év július 1 -je Óta a nem szocialista országokba és Jugoszláviába való látogatáshoz meghívó levelet bárki küldhet, tehát nem szükséges, hogy a meghívott személlyel rokoni viszonyban legyen.

Dr. B. G.

19