A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-28 / 31. szám
& »Ü H Anglia fővárosának jelképe mindig is a Tower Bridge, azaz a Tower-hid volt, mely felnyitható úttesttel is rendelkezik, ma már viszont csak ritkán kell a közúti forgalmat leállítani egy rövid időre, mert a tengeri óriáshajók nem nagyon jönnek fel a Temzén London központjába. Persze, azért ez még nem jelenti azt, hogy a Temze londoni szakasza teljesen „kihalt", a nagy kikötők a dokkok viszont már rég a városon kívülre kerültek. A híd továbbra is Anglia fővárosának jelképe marad, hiszen ez a kéttornyú építmény a múlt század végének egyik remekműve, mely két angol mérnök, John Wolfe Barry és Horace Jones elképzelései alapján épült. Ettől a hídtól nem messze található London másik jelképe a Tower-eröd, mely az angol történelem „legsötétebb" épülete; szomorú, kegyetlen történeteket tudnának elmesélni belső falai. Itt raboskodtak Vili. Henrik halálra ítélt feleségei, s itt vesztette életét többek közt Boleyn Anna és Essex grófja is. Az erőd ma kitűnő állapotban fogadja a látogatókat, akik megnézhetik a királyi koronaékszereket, az 1661-böl származó jogart, az országalmát és a gyűrűt. A Tower-eröd valamikor csak egy toronyból állt, folyamatosan építettek hozzá jónéhányat, így mára már valóságos toronyerdö; ezek közül a legjelentősebbek az Oroszlán-, a Véres-, a Tégla-, a Só- és a Bölcsö-torony, de van még belőlük vagy egy tucat. A Vérestorony az erőd egyik legrettegettebb magasba nyúló építménye, 1483-ban ugyanis III. Richárd itt ölette meg két unokaöccsét, mert féltette a trónt. A torony a későbbi századokban sem hozott „szégyent" hírnevére, hiszen további nemes nagyurak vesztőhelyévé vált. Az erőd ajtajában angol gárdisták vigyáznak, akik óránként váltják egymást. Az őrségváltás ünnepélyes ceremónia, ilyenkor bizony turisták sokasága kattogtatja fényképezőgépét! London további történelmi nevezetessége a Westminster-apátság, melynek tornyai mintegy hatvannyolc méter magasba emelkednek. Azért is rendkívül nevezetes ez az építmény, mert 1066 óta itt koronázzák az angol királyokat, de nyughelyül szolgál ez a templom sok neves személyiségnek. Newtont, Darwint, Shakespeare-t és Dickenst is az apátság épületében temették el, örökre megőrizve ezáltal nemcsak szellemi hagyatékukat, hanem testüket is. KOLLER SÁNDOR Képek: Kiss Róbert Látkép a Tower-hidra, London /e/képes építményére egy a Temzét átszelő másik hídról Semtembri város valójában nem fogadott. Ugyan pár órát terveztem csak a megtekintésére, de a szófiai gyors anynyit késett, hogy az átszállás nagyon gyorsan zajlott le. A keskeny nyomtávú vonat ezalatt jó nagy utat tett meg. Gyorsan felszálltam a legközelebbi vagonba, letettem a csomagomat és próbáltam kifújni magam. Nem sokáig, ugyanis a vonat elindult és megfogadtam a jó tanácsot: e romantikus útvonalon mindent látnom kell. A Rodopehegység egyik legszebb völgyén haladtunk éppen keresztül. Semtembri város után a vasútvonal építőinek a sziklába kellett utat vágniuk. Egymást követik az alagutak, sötét éj és fény követi egymást. Az országúton lovaskocsi paradicsomot szállít. Mögötte a mi öreg Liazunk. A gépkocsivezető nem szívesen halad ilyen lassan, de előzni nem lehet: magas sziklafal vagy gyors hegyi folyó szegélyezi az utat. Néhol kéznyújtásnyira közelítjük meg a hegyet. Rét következik, ahonnan messzire el lehet látni. A kilátást ismét sziklafal takarja el. Mintha már jártunk volna ezen a vidéken. A vonat hirtelen megáll, pedig állomás, peron nincs a közelben. Felszáll egy fiatal férfi, vállán egy óriási táskával. Velingradba érkeztünk. A város ismert fürdőhely, s a leszállók közül bizonyára sokan ezért jöttek ide. Az útvonal innen érezhetően emelkedni kezd. Hosszan, legalább egy órán át húzza a mozdony a szerelvényt felfelé, hogy leküzdje a nem kis emelkedést. Közeledünk e különleges vasút legmagasabb pontjához. A hegy gerincén kis város körvonalai rajzolódnak ki. A domboldalakon is vannak házak, így a város a völgyekbe is lehúzódik. Innen az útvonal fokozatosan lefelé tart. Megint alagutakon haladunk keresztül. Gyakran gondolok arra, hogy mennyi energiába, munkába került az a vasútvonal. Bizony már korszerűsítésre szorulna. A sebesség alacsony, a kocsik elöregedettek. Azt hiszem, hogy ha a közeljövőben nem kerül sor a korszerűsítésükre, a romantikus és festői vasútvonal akkor is megőrzi eddigi vonzerejét és varázsát. Ismét megállunk, s a szerelvény egy része az alagútban marad. Az étkezőkocsiban az emberek idegesen érdeklődnek, mikor indulunk tovább. Pár perc múlva lomhán lendül a mozdony, s néhány alagút után magunk is láthatjuk, miért volt a kényszerpihenő: a megrongálódott szakaszt javították. Útitársaink lassan elfogynak, néhány vasúti kocsit lekapcsolnak. Már ez is jelzi, hogy közeledünk a Pirin-hegységhez, amely Bulgária legnagyobbjai közé tartozik. Jakorud után két megállóval a szoros völgy lassan kiszélesedik és a távolban először pillanthatjuk meg úticélunkat, a Pirin-hegységet. Messziről nem tűnik magasnak, de ahogy szeljük a kilométereket, egyre óriásabbá válik. Az a legelőnyösebb, ha Banszkóban szádunk ki, mert a hegyek innen vannak a legközelebb. A pályaudvaron viszont néhány öreg gőzös és vagon található, amelyek már ötven évvel ezelőtt is közlekedtek ezen az útszakaszon, s amelyekre valószínűleg szomorú vég vár. Minden közép-európai számára felejthetetlen élményt jelent az ötórás út a Semtembri-Banszko-Dobriniste útvonalon. A turisták leggyakrabban akkor veszik igénybe, amikor Pirinből a tengerpartra utaznak. Nem sokat veszít az a turista sem, aki gépkocsival indul útnak. A hegyektől-völgyektől övezett autópálya gyakran vasúthoz hasonlít. Vitathatatlan előnye hogy a legszebb helyeken megállhat és kedve szerint körülnézhet. KAREL HRUBY A szerző felvétele 17
