A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Az Északi Sark Szálloda a világ legészakibb szállodája. .Mindössze" 800 kilométerre van az Északi Sarktol. Norvégia büszkesége s már több, mint hatvan éve várja vendégeit, akik rendre meg is érkeznek. Matuzsálemi koru fákról már hallottunk. Most egy kaktuszt mutatunk a kedves olva sónak. Arizona allamban él, illetve áll, már száz éve, törvény védi épségét és szépségét, mert, hogy fajának egyik legszebb példánya. Hiába, no' Az óriásteknös is elhízik, ha természetes környezetéből kiemelve a tokiói állatkertben kénytelen élni. Hogy a túlsúlytól ne kapjon infarktust, naponta sétára indul, gondozói diétás finomságokkal csalogatják: jár a teknős jár.. . KÖNW Günter Walraff: Legalul Tényfeltáró írás, s módfelett elgondolkodtató helyzetjelentés az ismert és hazájában különösképpen népszerű nyugatnémet tollforgató, Günter Walraff: Legalul című, mindjárt a megjelenése után nagy vihart kavart könyve, amely az Európa leggazdagabb országában bérmunkát vállaló külföldi, leginkább török vendégmunkások áldatlan, sanyarú sorsáról, mindennapjairól szól. Újkori rabszolgák, embertelen körülmények között, éhbérért robotoló, zömmel fiatal emberek, álnéven szereplő, ám valós, húsvér személyek lépnek elénk a papírborítású kötet lapjain. Férfiak, akik mindennemű életveszélyes munkát elvállalnak, olyat is. amelyre a bennszülött németek egyszerűen nem kaphatók. Az embertelen, kizsákmányoló, mindenáron profitálni igyekvő tőkések, gyárosok, iparmágnások kapitalizmusa nem törődik az emberekkel. A külföldi meg — még napjainkban is, a gazdasági csoda országában is — csupán olcsó munkaerő, robotolásra alkalmas portéka. Ha a vendégmunkások közül tiltakozni merészel valaki, máris szedheti a sátorfáját, egy szempillantás alatt az utcán találja magát... Günter Walraff hosszú évek óta állandóan a tűzzel játszik, izgalmas problémákat feszeget. Ezúttal a „jólét társadalmában" munkát vállaló török vendégmunkás. Ali kölcsönvett adataival, álcázott külsővel a saját bőrén tapasztalja ki a vendégmunkások mindennapi sanyarú-keserű életét. A zugmunkaközvetítők csak az igavonó baromként bárminemű feladatot zokszó nélkül felvállalókat tűrik meg a listáikon: rabszolgakereskedelem NSZK-módra. Ali-Walraff több helyen is szerencsét próbál, többek között az építőiparban, meg néhány fémfeldolgozó mammutüzemben, mint például a Mannesmann cégnél is. Munkát vállal gyógyszergyárak élő „hivatásos kísérleti alanyaként" is. ahol modem dr. Mengelék, a pénz szűkében sok mindenre hajlandó külföldieken próbálják ki az egyes, piacra dobandó gyógyszerek mellékhatásait. Günter Walraff tükröt tart a társadalom elé: „lássa ország-világ, hisz én átéltem, tapasztaltam, ez is. ilyen is az agyondicsért virágzó Nyugat-Németország". Zolczer László SZÍNHÁZ Tartuffe A leckét annak idején természetesen én is megtanultam. Tudom, hogy Moliére háromszázhúsznál is több esztendővel ezelőtt komédiának szánta a Tartuffe-öt, és azt is, hogy szándéka szerint e mű — amelynek eredeti címe A hipokrata volt —, a kegyes álarc mögött rejtőzködő, elvetemült, kéjsóvár és haszonleső címszereplő aljasságairól szól... Azóta több színházban jópár Tartuffe előadást láttam. A legutóbbit az Új Színpad Stúdiójában, ahol a rendező: Vladimír Strnisko a kitűnő előadás minden percével azt bizonyítja, hogy a Tartuffe-nek mindenkor megkereshető és megtalálható aktualitása van; elvégre változó világban élünk és bizony számos Tartuffe járkál közöttünk is. A szlovák főváros színházi életének ez a legújabb produkciója ezúttal azonban mást és többet is mond mindennél, mert nemcsak az evilági javakat habzsolok mohóságát s arcátlanságát mutatja föl, hanem a hit és a hiszékenység. tehát a másik főszereplő: Orgon tragédiáját is. Ez az Új Színpad Stúdiójában színre került ismerős történet attól új, hogy más oldalról és más fénytörésben mutatja be Tartuffe hódításának és hatalmának titkát. Mert mit tehetne, ha nem lennének mellette s körülötte Orgonok, akik mindaddig önelégülten őrzik hiszékenységen alapuló rövidlátó elveiket, amíg valaki — ez esetben Tartuffe — halomra nem dönti illúziókból és előítéletekből épített légváraikat. Sietek rögtön papírra vetni: nem azért közelítem meg Orgon felöl ezt az előadást, hogy a címszereplő méltatását megkerüljem. Sokkal inkább azért, mert ennek az előadásnak üzenetéhez Orgon figurája, ennél is pontosabban Milan Lasica megdöbbentően meghökkentő alakítása kínálja a kulcsot. Marián Zednikovié Tartuffe-je másért és másképpen érdekes. Délceg népfi, aki tudatosan s cinikusan játssza felvállalt szerepét úgy, hogy egyszerre kéjsóvár kamasz és jámbor aszkéta, de anélkül, hogy megbontaná Moliére hősének remekül eltalált színpadi karakterét. A szóban forgó előadás külön érdeme, hogy a Moliére-színjátszás legjobb hagyományait folytatja, amikor a komédia ma is érvényes társadalompolitikai árnyalataira épít. Különösen jó a darab csepet sem megnyugtató, kesernyés happy endje, amelyből félreérthetetlenül kiviláglik, hogy egyetlen Tartuffe leleplezésével — sajnos — még messze vagyunk a tartuffe-i jellem és magatartás, a tartuffe-i karrierek végérvényes csődjétől. Miklósi Péter TELEVÍZIÓ Rosszkedvűnk tele Az ember életének mikéntjét erényei és érzelemgazdagsága határozza meg. S hogy boldog biztonságban érezhesse magát, mindehhez már csak anyagi bázist kell teremtenie! „Teremtés" közben olyan állításokkal bátorítja, erősíti magát, hogy: „megölni tán lehet öt, de legyőzni nem!..." Amit tanácsként úgy módosít, hogy az ember válassza inkább a halált, de anyagi javakért aljas eszközökkel ne hagyja magát erkölcsileg elveszíteni! John Steinbeck műveinek túlnyomó részében a hangsúly a meleg otthon megteremtésén, a szorongató bizonytalanságból való menekülésen van. Steinbecket Jókaihoz hasonló mesemondónak tartom. Ö is el tudja velem hitetni — amiből az élet oly sokszor kiábrándított —, hogy a becsület, és nem az anyagi gondtalanság az elsődleges az ember életében! S bár a tévénézés csak egy-egy órányi szünetet jelent a könyörtelen kenyérharc közepette, ahol nem a mesemondó által megálmodott értéktörvény uralkodik, mégis boldogan vállaljuk a költő teremtette illúziót. Egy hétfő esti adás keretében sugározta a Magyar Televízió a Rosszkedvűnk tele című, John Steinbeck regénye alapján Michael de Guzman által tévére alkalmazott amerikai filmet, mely az ötvenes évek amerikai kisvárosának életét idézi fel; „Ethan azt hiszi, gondjai megoldódnának, ha sikerülne visszavásárolnia azt az üzletet, amely korábban családja tulajdona volt, és ahol ö most csupán alkalmazott. Próbálkozásait kudarcok, csalódások, tragédiák követik, végül mégis HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK megerősödve kerül ki a megpróbáltatásokból és van ereje újra kezdeni!..." íme ez a regény, illetve tévéfilm összesűrített tartalma. Persze, ami a mű, a mélyebben fekvő lelki regisztereket is megszólaltató irodalmi cizelláltságát illeti, nos. erről érdemes lenne hosszabban is szólani! Például, hogy a „küzdve-küzdő" embert milyen erővel befolyásolja nemcsak az utódok (gyermekek) példakövetö élete, hanem a felmenő ágú családtagok (ősök!) — ez esetben elképzelt, de biztosra vett.— véleménye is! Hasonló gondolatokba elmélyülve, fantáziánkat kissé szabadjára engedve, a nemzedékek kora dimenzióvá változik (ha nem lenne ez!) és „csodák-csodája" — az élet három dimenzióban létező lesz! A végtelen múltból jelenünkön keresztül az ismeretlen jövő felé halad! Az igazán nagy egyéniségek megérintik lelkiismeretünket és érzéseinket jó irányba terelve igyekeznek a becsületes, a biztonságos élet felé vezetni bennünket. Kovács József HANGLEMEZ Igen! Szupercsapatnak indult, aztán a saját levébe fulladt még a kezdetén, alig másfél évvel ezelőtt a STEP együttes. Beigazolódott ugyanis, hogy egy szupercsapathoz nem elég a tehetséges zenészgárda, eredeti, sajátos ötletek nélkül ma már nincs vásárló az amúgy is nagy számú poptermékekre. S amíg induláskor Duran Duranos arculatot vettek fel, mára teljesen átformálódott az image-ük. Kétéves pályafutás alatt ez a váltás annyira soknak számit, hogy nem lehet figyelemmel követni, így aztán a Step fiai ma sem igen számíthatnak nagyobb elismerésre. Még akkor sem, ha igyekeztek meggyőzni egy tehetséges és tapasztalt menedzsert. Fenyő Miklós személyében. Sajnos ö sem döbbent rá, hogy a művészek ugyan formálhatók, saját bőréből viszont senki sem tud kibújni, még kényszer hatására sem. így aztán a játék gusztustalan szembeköpösdivé fajult, melynek eredményeként a gombafrizurájú Beatles-es fickók önmagukat meghazudtolva és becsapva kavarják a kort és a zenei stílusokat. Lehet, hogy nagyanyáink divatja ma reneszánszát éli, arra viszont nagyon vigyázni kellett volna, hogy a nosztalgiázás ne legyen erőltetett, mert így a közönség rokonszenve igencsak távolra állhat. Az „Igen!" című második Step lemez tíz dala közül csupán két szerzemény érdemel különösebb figyelmet, az lgen-en kívül az Ölelj magadhoz című szám. mely a többihez képest igényesebb nóta. A maradék nyolc szerzemény csupán a körítést, a kiegészítést alkotja, mely a jelenlegi gazdasági helyzetben nagy pocséklást jelent. A valamit érő hanganyag egy kislemezen is elfért volna. Igen! Koller Sándor 9