A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-23 / 26. szám
KAMENÁR ÉVA VARGA MÁRIA verset és prózát mondani, most fordult a kocka. Ez ugyan még nem lenne baj, ha csupán az történt volna, hogy a felnőttek összeszedték magukat és ök vezetik az ifjúságot. De itt arról van szó. hogy a középiskolások lehetőségeik és tehetségük alatt maradnak! A választott versek legtöbbjében sorskérdéseinkkel foglalkoznak — talán a versválasztás a kezdő és zárópont, amiben a tanáraik vagy más felnőttek segítik a munkájukat? —, de előadásuk általában erőtlen, kidolgozatlan és végiggondolatlan. Ami viszont évek óta változatlan, az a nézők döntő alatti viselkedése. Mintha valamilyen láthatatlan kisördög „tatárjárásra" szólítaná föl a hátsó sorokban ülőket, mert mindig a vers- és prózamondók verséhye alatt találnak fontos be- és kimennivalót. Hogy ez mennyire zavaró mind a versenyző, mind a figyelni vágyó néző számára — hadd ne elemezzem. A terem akusztikáját, ahol a verseny folyik pedig csak jószándékkal lehet akusztikának nevezni. Pontosabb lenne a „hangelnyelő" elnevezés. A vers- és prózamondók versenyének színvonala örvendetes felfelé Ívelésről, az ifjabbak körében pedig stagnálásról, (visszaesésről) tanúskodik. A rendező szervek feladata, hogy a jövőben a verseny helyét és a körülményeket körültekintőbben válasszák ki, illetve befolyásolják. És végezetül lássuk az eredménylistát: HELYZETKÉP — FESZTIVÁL UTÁN BUCHLOVICS PÉTER BÉLÁK CSABA Vers — IV. kategória: 1. helyezett Szabó Emese (Dunaszerdahely — Dunajská Streda) 2. helyezett Stubendek Katalin (Komárom — Komámo) 3. helyezett Zoller Viktória (Losonc — Lucenec) Próza — IV. kategória 1. Forgács Miklós (Léva — Levice) 2. Korpás Éva (Komárom — Komámo) 3. Pollag Szilvia (Kassa — Kosice) Vers — V. kategória 1. Buchlovics Péter (Bratislava) 2. Bélák Csaba (Prága — Praha) Juhász Mária (Komárom — Komárno) Varga Mária (Komárom — Komárno) 3. Vajda Barnabás (Bratislava) Próza — V. kategória 1. Kamenár Éva (Galánta — Galanta) 2. Molnár Norbert (Bratislava) 3. Sípos Anikó (Dunaszerdahely — Dunajská Streda) A közönség díja: Varga Mária — Komárom A diák- és felnőtt színjátszó csoportok versenyének eredménylistáját lapunk jövő heti számában közöljük! CSANAKY ELEONÓRA Színjátszóink a XXVI. Jókai Napokon 1. Jóleső érzés tudatosítani, hogy Komárom (Komámo) az utóbbi negyed évszázad alatt szinte zarándokhellyé vált. Az évről évre megrendezett Jókai Napok ugyanis nemcsak a résztvevő együtteseket vonzza ide, hanem — egykori sikereik, emlékeik színhelyére — elcsalja a régieket, a már nem játszókat, a műkedvelő mozgalommal rokonszenvezöket, esetleg az amatörléten túljutottakat is. Találkozni itt munkással és hivatalnoknövel, tanáremberrel és műszaki értelmiségivel, avagy színésszel, aki vissza-visszajár. Nomeg a hazai magyar amatőrszínházi mozgalom irányítóinak törzsgárdájával is, élén a szakmai bírálatokra és a szervezők által felajánlott dijak igazságos elosztására hivatott fesztiválzsűrivel ... Őszintén szólva, jómagam mégsem a dijak gazdára találását tartom a Jókai Napok leglényegesebb mozzanatának, hanem azt az újra meg újra jelentkező tanulságot, hogy nemzetiségi művelődéspolitikánk gyakorlatában igenis, szükség van az amatőr mozgalomban munkálkodó erők rendszeres összemérésére, a különböző szintű és jól előkészített fesztiválokra, ahol együtteseink felmérhetik képességeiket; a rendező szervek viszont mérvadó áttekintést nyerhetnek a csoportok törekvéseiről és a csehszlovákiai magyar amatőr színjátszás egészének helyzetéről. Ezért részt venni a Jókai Napokon, ez nemcsak rangot ad, hanem a mit miképpen játszani kérdésében joggal jelent bizonyos fokú elvárást is. Ezt részint a fesztivál küldetéséből eredően, részint az anyanyelv iránti ragaszkodás szemszögéből kell tudatosítanunk. Már „csak" azért is, mert nemzetiségi seregszemléink közül talán épp a Jókai Napok bizonyítják a legékesebben, hogy az értelmi szülőföldnek is tartott teremtő anyanyelv gyönyörű eszköz képességeink sokszínű felmutatására. Elvégre a nyelv az tudás, közvetítés, önkifejezés és értelem ötvözése szavakban s mondatokban — hazai magyar színjátszásunkban pedig egyben az alkotás alapja is. így hát semmiképpen sem mindegy, vajon a közönség elé kerülő produkció kielégíti-e a mai néző igényeit, tartalmasán és kellő művészi szinten szórakoztatja-e a publikumot, illetve erkölcsöt és gerincet erősítő formában hat-e rá? Mindennek tudatában szinte önkéntelenül is adódik hát a kérdés: a XXVI. Jókai Napokon látottak alapján milyen művészi és mozgalomirányítási tapasztalatok szűrhetők le? 2. Okvetlenül a pozitívumok közé sorolandó, hogy akárcsak tavaly, a seregszemlének ebben az évfolyamában is önálló versenykategóriát alkotva léptek színre a diákszínjátszók. Ezt azért tartom fontosnak külön is kiemelni, mert úgy érzem, hogy élénk diákszínjátszás nélkül a jövőben a felnőttek amatörszínházi mozgalma is elsorvad(hat). Hogy miért, aligha kell bővebben bizonygatnom. Gondolom, vagyunk jópáran (a szükségesnél mégis sokkal-sokkal kevesebben!), akik tanúsíthatjuk: akinek diákkorában szerencséje volt valamilyen néki kedves művészeti körhöz tartozni (például egy diákszinjátszó csoporthoz); az nem felejtheti az együttes élményt, a tudatába, érzelemvilágába, sejtjeibe, zsigereibe beszivárgott közösségi érzést. Aligha véletlen, hogy a diákszínjátszást a régi iskolák a nevelés szerves részének tekintették. Csak fájlalhatjuk, hogy az utóbbi évtizedekben az oktatást irányító elméleti és metodikai szakembereknek nem fért a figyelmébe az óránkivüli nevelésnek ez a formája, hogy nem forszírozták jobban az iskolai művészeti közösségek gondozását. A pedagógusok továbbképzésének hivatalos rendjéből is kimaradt a „drámatanárképzés", az országos eligazításokon évtizedeken át szó sem esett a diákszinjátszás hagyományai ápolásának szükségességéről; és az itt -ott fellelhető színjátszó csoport irányítását végző tanári tevékenység egyelőre azonos bárminő szakkörével. Mindennek tudatában aggasztónak aggasztó, mégsem meglepő, hogy az idei seregszemlére meghívott kassai (Kosice), dunaszerdahe/yi (Dunajská Streda), ipo/ysági (éahy) és a komáromi együttesen kívül diákszinjátszó mozgalmunknak nincs igazi derékhada, országos tömegbázisa. Ezen részint a központi mozgalomirányítás szintjén, részint a helyi kezdeményezések határozottabb szorgalmazása — és támogatása! — révén sürgősen változtatni kell; elvégre az idei fesztiválon látottaknál is jobb színvonallal csupán az egészséges versenyszellem és a szélesebb körű konkurrencia kialakulása kecsegtethet... A XXVI. Jókai- Napokon szerepelt diákegyüttesek produkciói azt bizonyították, hogy az érzelmekre ható színháznak (ha jól játsszák!) éppúgy van létjogosultsága, mint a gondolkodtatónak vagy a felnőtt világ anakronizmusait bátran kifigurázónak. A leghangulatosabb előadásnak a dunaszerdahelyi Fókusz diákszínpad János vitéz, avagy JÁNOSKA, A VITÉZKE című produkciót tartottam. A Jarábik Gabriella rendezte előadás népes szereplőgárdája fergeteges tempóval, ellenállhatatlan humorral adta elő ezt a hurráoptimizmusról, az indulókkal és jelszavakkal fémjelzett hétköznapok csalárdságairól szóló szatirikus játékot. Eszközeiben tisztább, gondolatiságában elmélyültebb produkció volt a kassai „X" Iparista Kisszínpad komáromi bemutatkozása. Ok Sütő András: Kalandozások Ihajcsuhajdiában című mesejátékát vitték színre Pásztó András kiérlelt rendezésében és jónéhány kitűnő színészi alakítással. Előadásukat figyelve az volt az érzésem, hogy e diákcsapat minden tagja tudja: e színjáték egyszerre tart tükröt a nézőnek és szolgál erkölcsi okulásul azoknak, akik szemlélik játékukat. A diákszinpadok idei versenyének két további résztvevője a komáromi (Schwajda György: Nincs többé iskola) és az ipolysági magyar gimnázium csapata volt (Szophoklész: Antigoné). Az ő műsoraikban is fellelhető volt a témaérzékenység, a diákos játékosság, a kísérletező kedv; végeredményben azonban nem tudtak többet nyújtani a társadalom szorongásos létállapotának szimpla megfogalmazásánál. 3. A diákszínjátszók mozgalmának hathatós támogatásával párhuzamosan tenni kellene — Folytatás a 12. oldalon 7
