A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-16 / 25. szám
TUDOMÁNY TECHNIKA uu A Kozmosz gyermekei Alig telik el hét, hogy a világ nagy hírközlő állomásai ne tájékoztatnának bennünket újabb és újabb űrkutatási eredményekről; az űrrepülőgép sikeres útjairól, a szovjet űrrepülőgép elkészültéről és próbaútjáról, az űrben eltöltött rekordhosszúságú időkről — hogy csak a legújabbakat említsük. Sajnos, a hírek között szomorúak is akadnak, a Challanger-katasztrófa, a két Phobosz-szonda elhallgatása a Mars közelében ... Megrendítőek ezek a hírek, bár jól tudjuk, hogy az úttörő vállalkozások nem kockázatmentesek. Akik a tudományok fejlődéséért, az ismeretlen felderítéséért áldozzák életüket, azok neve örökre beíródik a civilizáció aranykönyvébe, bátorságuk a távoli jövő generációi előtt is példa marad. A lajstrom immáron hosszú: Giordano Brúnótól, Cook kapitányon keresztül egészen a Challanger legénységéig Lehangoló azonbaz az is, ha egy-egy katonai műhold felbocsátásáról szerzünk tudomást. Egy újabb demoklészi kardot függesztettek fölénk. Csöndes nyári éjszakán, a sziporkázó csillagmiriádokon álmélkodó ember talán nem is gondol arra, micsoda roppant erők rejtőzködnek az éjszaka sötétjében, ugrásra készen, hogy egy pillanat alatt rabolják el a természet kegyes ajándékát, az életet. Egyik oldalán a jövőnk, boldogulásunk érdekében kifejtett temérdek energia, mig ezzel szemben érthetetlen módon a túlélésünk lehetőségét aláásó pusztító szándék munkál. Mindössze 30 éve bocsátották fel az első szputnyikot, s ma már kutatásaink az óriásbolygók pályáján túlra is kiterjednek. Hatalmas utat tett meg az emberiség. Az ember első, csaknem kétmillió éves lábnyomát Kelet-Afrika vulkanikus harftuja őrzi, s mára már alkalmas járműveket alkottunk az űrutazásra, karnyújtásnyira van a szupravezetés, a magfúzió megvalósítása, a csillagok energiájának megzabolázása. Elsőként a mi generációnknak adatott meg, hogy választ kapjunk olyan kérdésekre, melyek megoldásán évszázadokon keresztül hiába fáradoztak. A múlt természettudósainak úgy kellett meghalniuk, hogy sohasem ismerhették meg a helyes feleletet. Vajon mit érezne Hipparkhosz, ha egy igazi csillagászati távcsőbe pillanthatna, Galilei, ha egy mai fizikakönyvet lapozgathatna, vagy milyen büszkeség töltené el Eratoszthenészt, ha láthatná, hogy a Föld nagysága kiszámítására helyes elméletet állított fel? Vajon mi volt a hajtóerő, ami a múlt nagy elméit újabb és újabb munkára sarkallta, dacolva megnemértéssel, nélkülözéssel, kudarccal? A becsvágy vagy a felfedezés öröme volt az ösztönzöerö? Vajon tudatában voltak-e annak, hogy a tudományok égbenyúló piramisának alapköveit rakják le, melynek mai magaslatain már készek vagyunk arra, hogy megostromoljuk az eget? A sok-sok kutató, tudós neve közül csak a legnagyobbaké világít fényesen, másoké ma már csupán a lexikonok lapjain húzódik meg szerényen. De üzenetük eljutott így is a mába, akár egy-egy képlet, kísérleti eredmény vagy akár csak egy helyes számítás erejéig. A „közkatonák", a kutatólaboratóriumok munkatársai, kísérletek előkészítői, számadatok millióinak kiértékelői, elemzői tisztes távolságban a háttérben maradnak, utat engedve az összegzők, a definíciók megfogalmazóinak. Ha egy űrhajó felbocsátásának izgalmas pillanatait látjuk a képernyőn, vajon gondolunk-e a sokezer technikusra, vagy a Nobel-díjas ünneplésekor eszünkbe jutnak-e az asszisztensek is? Mint ahogy minden parányi eredmény ma már kollektív munka gyümölcse, kollektiv kell hogy legyen az emberiség azon vállalkozása is, hogy az életet mindenki számára szebbé, jobbá, emberibbé tegyük. De közben ne gázoljunk át az állatvilágon, az élő és élettelen természeten. Miközben idegen civilizációk létezéséről, kapcsolatfelvételről álmodozunk, lelkiismeretfurdalás nélkül gyilkoljuk le a bálnákat, szennyezzük és tesszük életképtelenné folyóinkat, tavainkat. Ideje lenne már tudatosítani, hogy a Föld kirablása és tönkretétele után az áldozatok mi leszünk. Vajon hogyan fogunk elszámolni szellemi és anyagi javainkkal a jövő generációi előtt? Hogyan vélekedünk mi a Spanyol Conquisztadorokról, akik kiirtották az inkákat? Úgy teszünk, mintha az élővilág kizárólagos tulajdonosai lennénk s kényünk-kedvünk szerint használhatjuk fel céljainkra. A probléma leginkább etikai tartalmú, nem pedig gazdaságossági vonatkozású. Tény, hogy a civilizáció rohamos fejlődése előidéz káros, nemkívánatos hatásokat is. De minden erőnkkel azon kellene munkálkodnunk, hogy a lehető legalacsonyabb szintre csökkentsük azokat. Vajon miként tudnánk elmagyarázni egy értelmes földönkívüli lénynek azt a tényt, hogy míg a Földön sok helyütt éhínség van, népbetegségek pusztítanak, addig szupermodem atomtengeralattjárók cirkálnak az óceánok mélyén, atomfegyverek tízezrei állnak bevetésre készen ? Gyakran hallani olyan véleményeket, hogy mindezekért a tudomány a felelős. Ez a vélekedés azonban nem állja meg a helyét. A múltban talán még gyakrabban dúltak véres háborúk, mára csak a gyilkolás eszközei modernizálódtak, az elv maradt a régi. Az ősember bunkósbotja és az automata fegyver között nincs elvi különbség. Mindkettővel lehet vadászni, de gyilkolni is, akárcsak a konyhakéssel. Az atommagban sincs gonoszság, csak az emberi lelkekben. Az atom a legjámborabb jószág lehet az értelem kezében. A Homo sapiens — értelmes ember — jelző mellé minél hamarabb meg kell szereznünk a bölcs jelzőt is. Enélkül elpusztulunk vagy legalábbis gyötrelmessé tesszük a civilizáció fejlődésének útját. Mindezeket a gondolatokat az űrkutatás eredményei felett való töprengéseim juttatták az eszembe. Egy civilizáció ugyanis akkor válik nagykorúvá, ha bolygóbölcsöjét elhagyva megteszi első bátortalan lépéseit igazi otthonában, a Kozmoszban. Azzal, hogy kijutunk a csillagok közé, tudóselödeink vágyait, álmait is megvalósítjuk. A Nagy Űrhajó építésében megtalálhatjuk Arisztotelész, Newton, Maxwell és Einstein keze nyomát is. A küldetés kötelez. BÖDÖK ZSIGMOND (A szerző felvétele) AZ ORVOS VÁLASZOL Szeszes italok — kinek igen, kinek nem „A világszerte elterjedt nagymértékű szeszfogyasztás elleni küzdelmet szélmalomharcnak tartom," írja L. K. galántai olvasónk. „Különböző országok törvényei, rendelkezései önmaguknak mondanak ellent, a józanságra nevelés munkájában a legnyomósabb érveket is semmissé teszi a tény, hogy maga az állam számol a szeszárusításból származó jövedelemmel. A szeszes italok fogyasztását a kereskedelmi és vendéglátóipari szervekkel karöltve kellene ésszerűen szabályozni és kulturáltabbá tenni, az egészségügyi szervek pedig az orvosok útján lássák el a lakosságot oly alapos ismeretekkel, hogy az absztinenciát önkéntes alapon tartsa be mindenki, akinek az alkohol ártalmára van." A levélírónak nagyrészt igaza van. Nyilván ismeri az amerikai prohibició elrendelését, amelynek nyomán elterjedt a zugitalfözés, hatalmas méreteket öltött a szeszcsempészés; de említhetném a szovjet korlátozásokat, amelyek ugyancsak nem érték el céljukat. Ámde maradjunk a hazai berkekben: évtizedeken át nem tudtunk érvényt szerezni a csehszlovák alkoholtörvénynek; évekig tartott egy új törvény kialakítása, elfogadtatása. Ha jóváhagyják a képviseleti szervek, vajon magáévá teszi-e a lakosság is? L. K. reális meglátásával kapcsolatban eszünkbe jut az Egészségügyi Világszervezet áltál javasolt „tízparancsolat", amelyet a szeszes italokat fogyasztó embereknek feltétlenül be kellene tartaniok: 1) Sohse igyunk, ha szükségét érezzük a szeszes italnak; 2) Az első és a második adag sör. bor vagy tömény szesz között várjunk fél órát, a második és a harmadik között egy órát, a negyediket már hárítsuk el; 3) Mindig tudnunk kell, mennyit ittunk; 4) koncentrált szeszes italt ne hajtsunk fel egyszerre, oldjuk fel vízzel, esetleg igyunk utána szóda- vagy ásványvizet; 5) Ne igyunk éhgyomorra; 6) Ne fogyasszunk szeszes italt munka közben; 7) Őrizkedjünk attól, hogy bizonyos időpontban vagy alkalommal (pl. lefekvés előtt) igyunk egy pohárkával; 8) Tartózkodjunk a szeszfogyasztástól, ha fáradtak vagyunk vagy idegesek; 9) Ne tekintsünk az alkoholra mint gyógyszerre; 10) Ne kezdjük a napot szeszes itallal, különösen a „másnaposságot" ne gyógyítsuk vele. Akár orvosok, akár pszichológusok szövegezték meg, nyilván alaposan ismerték az alkoholizmus kialakulásának feltételeit és következményeit is. De vezessük tovább olvasónk gondolatait: L K. szerint tartózkodjék a szeszivástól mindenki, akinek árt az alkohol... Tekintsünk el attól, hogy már iskolás korában mindenki megtanulja, hogy az alkohol komoly kárt tesz az emberi szervezetben és nincs, akinek nem árt. Kíséreljük meg annak a megszövegezését, hogy milyen esetekben javasolt a teljes önmegtartóztatás. Az alkoholfogyasztást kizárja minden olyan tevékenység, amely teljes összpontosulást, figyelmet, körültekintést, tökéletes érzékszerv-ideg-izom összjátékot igényel, pl. a gépjárművezetés. Ugyancsak őrizkednie kell a szeszes italtól mindenkinek, aki valamilyen gyógyszert szed. Drogjellegű anyagok rendszeres fogyasztóit is óvá kell inteni, a szeszes ital és a drog együttes hatása különösen veszélyes a szervezetre és a személyiségre nézve. Óvakodniuk kell mindazoknak, akiknek gyengébb az idegzetük, lelki bajokkal, zavarokkal, betegségekkel kerültek pszichiátriai gondozásba. Jóbarátok, munkatársak ne kínáljanak szeszes italt alkoholizmusból kigyógyitott betegnek, mert a visszaesőt nehezebb sikeresen gyógykezelni. Igen fontos az absztinencia járványveszély idején. A szeszes ital fogyasztása csökkenti a szervezet ellenállását a fertőző betegségekkel szemben. Károsan hat pl. a járványos májgyulladás (sárgaság) esetében, mégpedig mind a lappangási időszakban, mind a lábadozás alatt. Felsorolhatnánk itt más, idült betegségeket, hormonális és anyagcserezavarokat és sok egyéb olyan állapotot, amelyet az alkohol csak súlyosbíthat. Tekintettel arra, hogy a szeszfogyasztás világszerte a nők körében is terjed, figyelmeztetnünk kell arra, hogy a havivérzés, a terhesség, valamint a szoptatás olyan időszak, amelynek tartama alatt az alkoholt ugyanúgy ki kell iktatni mint a dohányzást. Ki engedheti meg magának, hogy igyék és mennyit? Általában az egészséges ember ihat időnként, de nem rendszeresen, olyan s annyi alkoholtartalmú italt, hogy véralkoholja he legyen 0,3—0,4 %-nál több, ami felnőtt embernél étkezés után átlag 1/3 liternyi sört, 2 deci bort vagy 1/2 deci töményszeszt jelent egy alkalommal, ami kb. egy óra elmúltával ugyanilyen adagban megismételhető. A beteg vagy orvosi felügyelet alatt élő személy panaszmentes időszakban se fogyasszon alkoholt az orvos tudta nélkül. Ám az egészségesnek is tudatában kell lennie, hogy mérgező anyagról van szó, amely kis adagokban is kedvezőtlenül hat az agy, a máj és más szervek működőképességére. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY 16
