A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-16 / 25. szám

A jernyei Szinyei Merse-kastély Lehangoló a szürke felhőktől terhes április végi égbolt, ami­kor Eperjesről (Presov) a Ma­jális festőjének, Szinyei Merse Pálnak emlékhelyeit vallató utazásunkra indulunk. Elhagyva a jelen­tős gazdasági központtá duzzadt kelet­szlovákiai iparváros külterületeit hama­rosan festői dombvidéken kanyarog az út. Váratlan emelkedői olykor-olykor komolyan próbára teszik a munkából hazafelé utazókkal tömött autóbuszunk motorját. Az ablakon túl futó lankák üde zöldje, a virágba borult bokrok és fák stílszerü díszletei az utazásnak. Meg-megélénkülő tavaszi szél tágítja a látóhatárt, csak éppen a legfontosabb hiányzik; a tiszta tavaszi égbolt kékjé­ből a sugárzó, színeket élénkítő nap­fény. Alig fél óra elteltével már a Szi­­nye-patak völgyében kanyarodik az út a három kastélyáról nevezetes egykori Szinyeújfaluba (ma Svinia). ygiS*' imőso-údeniny-!, ___m______________ Egykor szebb napokat is látott e ház Szinyei Merse Pál síxjánál Itt született a festő. Családjának gyö­kerei itt a 13. század derekáig vezethe­tők vissza. Itt nyert birtokot Merse fia Benedek két vitéz fia közül a nagyapja nevét öröklő ős, aki hősiességével el­nyerte királya, IV. Béla kegyét. Itt e varázslatos tájon, az egykor Bánk birto­kát képező vidéken lett a derék Mersé­­ből „comes", váltak kései utódai is Sáros megye szószólóivá. A falu fölött hajdan emelkedő ősi váruk történetére 1514-ben bekövetkezett végső pusztu­lása tett pontot. A Szinyei Mersék a környék hirtelen megszaporodott rene­szánsz udvarházaiba húzódtak és gya­rapították tovább birtokaikat, növelték befolyásukat a megye életére. A kései utód, az 1845. június 4-én született Pál művészi ambícióit atyja, Sáros megye főispánja nemcsak tudo­másul vette, hanem hathatósan támo­gatta is. 1864-től kezdődően lehetővé tette számára, hogy Münchenben a festöakadémián képezze magát. Szülőföldje színpompás tavaszának színei láttán érthető, hogy az ifjú mű­vész kezdettől fogva a természet cso­dálatos színharmóniájának újszerű tol­mácsolására tette föl életét. Az 1873-ban alkotott Majális nem hozott számára sikert. A kor közönsége számára elfogadhatatlan, harsánynak ítélt színvilágban élő, a fények és ár­nyak játékának bűvöletében születő, pátosz nélküli képek érzékeny lelkületű alkotója a kezdeti sikertelenségek után elmenekült az értetlenséggel szövetke­ző konzervativizmus elől. A csalódott mester ide — a szomszé­dos Jernyén (ma Javorince) álló kasté­lyába — vonult vissza a világ elől. Megházasodott és feleségének szentel­te szinte minden szabad percét. Gaz­dasága gondjai mellett csupán kedvte-Szinyei Merse Pái sírja Címerangyal őrzi a sírokat lésből nyúlt néha az ecsethez, mégis itt született hitvesét ábrázoló ismert alko­tása, a Lila ruhás nő. Kishíján tízéves „kihagyás" után in­nen indult el újra a már megkezdett úton, de az új mü, a Pacsirta sem hozta közelebb látásmódját a müértök ízlésé­hez. Az 1896-os kiállításon újra látható Majális azonban egy csapásra megvál­toztatott mindent. A fiatalok közül már sokan nem is tudták, ki az a Szinyei Merse, aki korát megelőzve megterem­tette a magyar „plein air" festészetet, mégis egyszerre mindenki a nagybányai festők törekvéseinek előfutárát tisztelte benne. Ugyan az 51 éves mestert a megké­sett figyelem a képzőművészeti főiskola igazgatói székébe ültette, egyre többet tartózkodott kies városi birtokán. 1919 tavaszán kezdődő betegsége teljes visszavonulásra ítélte és nemsokára, 1920. február 2-án Jernyén meghalt. 8

Next

/
Thumbnails
Contents