A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-09 / 24. szám
RUHASZÁRÍTÓ ÁLLVÁNY Kisebb ruhadarabok szárítására nagyon előnyös a képünkön látható állvány. Lényegében olyan, mint egy kétágú létra, melynek fokai zsinegből vannak. Mérete attól függ, mekkora helyünk van. A 4 db láb és 4 db merevítő összekötő mérete: 150 X 6 X 2, illetve 85 X 4X2 cm. A két ágú létra összekapcsolását és szétnyithatóságát 2 db 100 X 25 X 3 mm-es alumínium lemez darabkával oldjuk meg, melyeket 2-2 db csavarral és szárnyasanyákkal rögzítjük. Nagyon megharagudtam a nyáron arra a vadalmafára, amelyik az ablakom alatt ágaskodik. Nagy bolond ágával mind elfogta előlem a reggeli napot, a délit meg mind beeregette. — No. öreg vadalmafa — ütöttem rá bosszúsan a derekára —, még egy nap az életed. Nekem útban vagy, haszna senkinek sincs belőled, holnap reggel fejszét fogok a tövedre. Az öreg fa megrázkódott, levelei lassú reszketéssel zúgtak-zörögtek a fülembe. — Nono, én is ott leszek akkor — mondta az öreg fa öreges nyugalommal. — Majd beszélünk még efelöl egymással. Elküldöm hozzád a pártfogóimat. Nem mondom, hogy szorul szóra ezt mondta az öreg fa, de az értelme ez lehetett, mert egy óra múlva már csakugyan előbújt a tövéből az első pártfogó. — Mit a-karsz, mit a-karsz, mit a-karsz? — vartyogta mérgesen. Biz ez csak egy istenadta béka volt, a békáknak is csak a szegényebbjéből való. Folt hátán folt a szürke gúnyája, ijedt a szeme pislogása. — Nini, hát te itt zsellérkedel ? — léptem közelebb a szegény papucsoshoz. De annyi pirinyó békácska rezzent arra föl a fűből, hogy szinte elsikoltottam magam. Hanyatthomlok ugráltak be a fa tövén levő lyukakba. Megesett a szivem a papucsos famílián, s föltettem magamban, hogy csak a derekán vágom el a fát. A tövének megkegyelmezek, hadd nevelje föl az öreg a kis békáit békességben. Az ám, csakhogy délután a másik pártfogó is bemutatkozott. Egyszer csak látom, hogy az íróasztalomon a tollszár fölemelkedik, és úgy mozog, mintha valami láthatatlan kéz integetne vele: — Gyere csak, gyere csak! Csodálkozva futok oda: hát egy finom ezüstfonál van ráhurkolva a tollszár végére. Mindjárt ráismertem, hogy ezt a pókocska remekelte. No most már nézzük meg, hová visz. A nyitott ablakon át a vadalmafához vezetett ki. Ott volt a takácsműhely, ahol a fa dereka háromfelé ágazott. Csakhogy nem legyecskék voltak a hálóban: egy kis zacskó fityegett benne, tele aranykölessel. A zacskó akkora volt, mint egy borsószem, a kölesszemek aprók, mint a mákszem. — Nini — mondom —, nyilván rossz idő jár a takácsiparra. A mester mezei munkára adta magát. Nézzük, no, milyen volt a termés. Ahogy megérintettem a zacskóját, odaugrik ám haragosan a pókocska, s nagy motollával eltakarja testével a zacskót. „Megeszlek. ha hozzányúlsz!" — bizonyosan azt akarta mondani a kaszáló lábaival. Én meg egyszerre rájöttem, hogy nem köles van abban a zacskóban, hanem póktojás. Itt akarja őket kikölteni a pókocska. Jó hely ez erre nagyon. A fa oldalán a sűrű mohában csak úgy hemzseg a millióm apró bogárka. Valóságos vadon erdő ez, lehet benne vadászni. No, mondom, megkegyelmezek a fa derekának is. Nem teszem földönfutóvá a takácsokat. Én úgyis csak a koronára haragszom. A fa megrázta koronáját, s a levelek olyan vidáman verődtek össze, mintha csak kacagnának. Napáldozatkor azt is megtudtam, mit kacagtak. A fa sűrű hegyében rigófészek volt, akkor szálltak haza. Aranyos dolmányuk átcsillogott a zöld lombokon, ahogy a fahegyben ugráltak. A kicsinyeiket tanították fuvolázni. Gonosz ember, aki a madarat bántani tudja. Jaj, dehogy tenném szerencsétlenné ezt a boldog muzsikás családot! Megfenyegettem a botommal aJát: — Megmenekültél, öreg fa. Nem bántom a koronádat se. Aki annyi teremtésnek tanyát ad, azt én el nem pusztíthatom. Hanem azt az egy ágadat levágom, amelyik az ablak előtt hajlong. Reggel aztán még egyszer szemügyre vettem a fát, és odakiáltottam Pankának: — Hozd ki, leikecském, a kis fűrészt! — Hát nem a fejszét, apu? — szaladt Panka a fűrésszel. — Nem, szivecském, csak egy ágat vágok le a fáról. Már rá is fogtam a fűrészt az ágra, mikor Panka megszólalt : — Ugye, apu, ha kivágod a fát, nem volna helyette másik, mert a fának nincs gyereke? — Nincsen, lelkem, csak termése. Ha azt elültetik, abból lesz a kis fa. A halálra szánt ágat megrázta a szél a fejem fölött. A sárguló almácskák halkan ütődtek össze a panaszosan.csikorgó ágon. — Nézd, nézd — tekintettem körül a fán —, ezen az egyetlen ágon van termés, a többin egy szem se. S azzal elhajítottam a fűrészt, és az ölembe kaptam Pankát. Csak hadd nevelje meg a termését az a szegény öreg fa! A LEGEK VILÁGÁBÓL Ugye milyen jó volna, ha az ízletes gyümölcsök, mint például az őszibarack, eper, alma, cseresznye, szilva, jóval nagyobbra nőnének. Élvezetet nyújtana egy kétkilós eperbe vagy egy másfélkilós cseresznyébe harapni. A természet azonban szigorúan beprogramozta a gyümölcsök, a termések nagyságát és ettől csak ritkán tér el. Kiállításokon láthatók ugyan szép nagy körték, paprikák, paradicsomok, de ezek a kivételek közé tartoznak. Melyek azok az ehető gyümölcsök, amelyek között óriásokat is találni? Ilyenek a nálunk is jól ismert görögdinnye és a tök fajtái. Ezek nem egyszer több kilós nagyságot is elérnek. Például Szlovákia fővárosa mellett Tmávkán néhány évvel ezelőtt egy negyven kilogrammos tököt termesztettek. A világcsúcsot a növekedés tekintetében a tökfajták tartják. Ázsia trópusi területein a viasztök több mint 2 m hosszú, egy m széles és kb. 35—40 kg a súlya. És ami meglepő: minden óra alatt 1 cm-t nő! Még hatalmasabb a Dél-Amerikában termesztett (Peru, Chile, Bolívia) óriási tök, amelynek a súlya a 100 kilogrammot is meghaladja. — Ezért ott ezt a fajtát „százas töknek” nevezik. Néha hatalmas tököket is kitenyésztenek. Angliában Conventryben R. Marhádnak sikerült világcsúcsot felállítania. Az általa tenyésztett tök súlya elérte a 182 és fél kilogrammot. Ezért nem csoda, hogy a boldog tulajdonos a képen mosolyogva tartja minkét kezét az óriási példányon. Lehet hogy pár év múlva ez a világcsúcs is megdől? L. S. 21
