A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-09 / 24. szám
DUBA GYULA mJALKOZÓ ii. A Labancverés földjén a Patak vize halkan locsogott, szószátyáran fecserészett, és szétfolyt a lángvörös terméseket hozó paradicsomtövek és a megszámlálhatatlan zöld és sárga paprika alatt gömyedezö növények között, buzgón és jólelkűen öntözte gyökerüket. Králihuba Jenő csodálatos sötétkék overalljában, pompás Zetor traktorjának volánja mellett a végtelen vállalkozói lehetőségek lovagjának tűnt fel. Nyíró Béla és Gál István arról beszéltek, hogy harminc lóerős Skoda traktort vesznek, közös tökéből veszik, és a vezetését Gálra bízzák. Megvalósítják földjeiken az ésszerű, a technika vívmányaira támaszkodó, korszerű mezőgazdasági termelést. A felszín alatt születő biztonságnak és szabadságnak a melegében mondta nagymama Gálnak: — Tönkrement apád, önmagával meghasontott. Te vagy az utolsó Gál, úgy élj! — Ne mondjon semmit — tiltakozott —, maga bünösebb! — Jób sem volt bűnös, mégis bűnhődött — mondta a keménylelkü öregasszony, az életnek olyan képét látta és követte, melyet Gálnak már nem lesz alkalma meglátni és elfogadni. De Gál az öregasszony keménységének dacos igazságát megérezte, felháborodott rajta, mert méltatlannak tartotta. A kora ősz gazdag, termő pompájában, a nagy kártyázások és ivászatok indulatai közt mintha a romlás virágai pompáznának körülötte, megbizonyosodott róla. hogy a szégyenre egyetlen orvosság van, a bűnös tett, az ösztönös és méltatlan védekezés, melynek segítségével a titkot megismerheti. A tompa fényben ragyogó éjszakán, amikor a csillagok különösen tisztán fénylettek, de nem sütött a hold, s a hulló csillagok olyan merészen zuhantak a pusztulásba, hogy kozmikus haláluk tudata sem szült fájdalmas gondolatokat, semmivel nem vetve számot elhatározta, hogy bekopog Bogyó Julishoz. Králihuba Jenő vállalkozásai ügyében járta a vidéket, nem tartózkodott Atagyarmatán. Gyávaság, hogy most teszem, gondolta Gál, megalkuvás és pipogyaság! De mindenképpen célravezető, talán a böjti boszorkány érzi a férfi hiányát és kedvezőbben fogad. Célszerű és kockázatmentes így. Azonkívül így igazi és teljes a bűn. Megalázza magát, Králihuba bizalmával visszaél, és kockáztatja hogy az asszony kineveti, van ebben valami pogány és bűnös öröm, amilyet az elkárhozott lelkek érezhetnek, akiknek minden mindegy, a bűnt elkövetni boldogság. Kopogására —■ ó, hányszor gondolt rá, hogy egyszer bekopog az ablakon egy nőhöz, és a magáévá teszi — nem gyulladt fény, ám mozgást hallott a szobában, majd hallotta az asszony halk hangját, s homályos alakját látta a függöny mögött. — Ki az? — Tudta, hogy a vállalkozó nincs a faluban. — Én vagyok az, Gál — mondta halkan. Csodálkozott magán, hogy nem fél. A szürke árny eltűnt a függöny mögül, a vaspánt nyikordult egyet, majd megnyílt a pitvarajtó. Az asszony beengedte, nem szólt hozzá, hallgatott, és várt. A sötétben nem látták egymást, Gál tompán derengő testet érzékelt, mely melegséget sugárzott, és hallhatóan lélegzett, mintha felindult lenne. — Te is eljöttél... már vártalak — hallotta végül az asszonytól. Állt mozdulatlanul, és várt tehetetlenül. Fülledt csend vette körül. Az asszony mindent tudott, tudta, mire vár, és azt is tudta mit kell tennie. Megfogta Gál kezét és az inge nyílásán át a mellére helyezte. Gál érezte a dús, sima emlő melegét, érzékelte súlyos tömegét, mely hőt áraszt, s mintha bimbózva növekedne. Eszébe jutott a csók, a simogatás és a csók. igy olvasta. Bal kezével megfogta az asszony vállát, ajkával kereste az arcát, előbb az orcáját, majd az orrát érintette, a fülét simitotta végig ajkával. Bogyó Julis meglepetten várakozott; nem igy viselkednek ilyen helyzetben a felnőtt férfiak, durvák és türelmetlenek. Gál megtalálta a száját és hosszan, puhán megcsókolta. Az asszony ajka lágy és meleg volt, mélyén érezte kemény fogsorát, első meglepetése hálás örömmé változott, megfiatalodva, lányosán csókolózott, visszacsókolta Gált, és megnyugodva vette tudomásul, hogy a fiú keze simogató kalandozásra indul a testén. Jobb tenyere végigtapogatta az asszonyt, határozottan s mégis habozva felfedezte dereka hajlatát, kemény tomporát, majd ölét kereste a hálóing alatt, s közben csókolóztak. Aztán az asszonynak hosszúnak tűnt az ismerkedés, ö kezdeményezte a folytatást. Lágy, óvatos maradt, de puhán határozott lett. kigombolta Gál nadrágját, és megérintette, ahol élettermö erői összpontosultak. Száraz meleg tenyerével átfogta férfitagját, és néhányszor gyengéden megszorította. Gál nagy erőt érzett a testében, amely villámként átjárta minden porcikáját, mintha vihar száguldana ereiben és vadul szikráznának ideggócai. követelőző lett tőle s mégis engedelmes, készségesen engedelmeskedett Bogyó Julisnak, s az vezette, vonzotta magához a sötétben, s a dikón magára vonta. Nem gondolkodott, később is csak arra emlékezett, hogy tüzes pontok úsztak körülötte a sötétben, és kiszáradt a torka. A testében tomboló erő egyszerre iszonyatosan megnövekedett, majdnem felkiáltott tőle, mert olyan hatalmas volt az az erő, hogy el akarta pusztítani, ehhez fogható érzéssel még nem találkozott. Szép és félelmetes volt a gyönyör, majdnem megölte. Azt sem tudta, meddig tartott ez az érzés, hosszú ideig vagy csak néhány pillanatig. — Menj el — hallotta az asszony suttogását —, most menj. de gyere máskor is! Jenő fáradt, erőtlen, az alkoholtól büdös a leheleté. Neked akácszagod van, és erős vagy. de nem durva, ez nagyon fontos. Mindig gyere, ha Jenő nincs a faluban! Kábult és boldog volt. Nem bűnt követett el. a jogait érvényesitette. Elvette, megszerette. ami megilleti. Ember lett, jogai vannak. Megtalálta a módját, hogyan küzdje le a szégyent. A titok feltárult előtte! Megsejtette a végtelent, abban a pillanatban, amikor a hatalmas erő a legpusztitóbbnak tűnt fel, látta az űrt, csak az lehetett. Talán ez a bizonyosság. Egyetlen halált látott Gál közelről, nagyapa készülését az elmúlásra, Gál József utolsó perceit. Gyerek volt. kilencéves, azóta a halál élő valóság lett számára. Azelőtt nem tudta, hogy nagyapa élete a halál jegyében folyik, hatvan évre se telt belőle, rövidnek mondható emberi életet élt. Pedig öreg Gál András fiai közül ö volt a leghatalmasabb, kétméteres. százkilós, szálfatermetű. Gál apjától is hatalmasabb. Bakócz tanító úr azt irta róla a Krónikában, hogy az énekkar basszus szólamának az erőssége, erős, mély hangja olyan volt, mint az orgonaszó, iskolázásra is prdemes lett volna. Gál mégsem hallotta öt énekelni, csak a templomban, nevetni sem látta, kevés beszédű volt, bár nem szótlan és nem is visszahúzódó, olyannak tűnt, mint aki állandóan gondolkodik valamin, és ez elvonja figyelmét a környezetétől, mert idegen, gondolta, elvont és más világbéli. Nagyapa halála után tudta meg Gál elejtett félmondatokból, majd a padláson talált régi tábori levelezőlapokból, hogy idegen anyagot — testet — hordott magában, amely állandóan emlékeztette azokra a régi eseményekre, melyek során a puskagolyó a combtövébe, a gerince közelébe fúródott, ahonnan nem tudták kioperálni, és betokosodva, furcsa szövetekkel és gonosz sejtekkel körülnőve ott maradt. Idegen anyag Gál József erős testében, állandó figyelmeztető jel, emlékezteti valamire, amit csak ö tud, melyről nem beszél, de gyakran gondol rá. nem feledheti, mert nemcsak emlék, hanem állandóan jelen lévő érzés, érzéki élmény, romboló, mert a bűntudat rokona. Éjszaka, éjféltájban felébresztették Gált, hogy nagyapa látni akarja. Ősz volt. esett az eső, nyirkos hideg volt a szobában, meztelen talpa alatt érezte a hűvös, szőtt rongypokrócot. Fel sem öltöztették, apja ölébe vette, átvitte az udvaron a felső házba. Borzongva megérezte, hogy sűrű, apró szemű eső hull, az égen nem voltak csillagok. Az a nap egészében zavaros volt. teli feszültséggel, számára érthetetlen visszafogottsággal és várakozással, izgalommal. A feszültség korán reggel kezdődött, nagymama mondta a rövid félmondatot, mely elindította — előző nap autóbuszon L-ben járt —, ennyit mondott akkor nagymama: „Megyünk Józsefért, ma kiadják a kórházból." Gál tudta, hogy nagyapa kórházban van (egy év múlt el azóta, hogy öföméltósága kerékpárosai a bécsi döntés értelmében birtokukba vették Atagyarmatát), a nyáron gyakran látta nagyapát a gyalupadra borulva, arca sárga volt, és fájdalmában halkan nyögött, de nem jajgatott. Ilyen hatalmas ember nem tud sírni, sem jajgatni, gondolta akkor Gál. Fáj a gyomra, hallotta, de nem tudtak rajta segíteni. Két hete vitték kórházba. Megoperálják, mondta nagymama. Nagyapa az ágyban feküdt, arca sápadt volt. nagy őszülő bajsza az állára konyult. Fekete ruhás asszonyok állták körül, kendőben voltak és nem beszéltek, nagymama felemelte Gált és nagyapa elé tartotta. — Itt az unokája, Józsi, az István fia, a . legfiatalabb Gál! Nagyapa testvérei, Gál Jónás és János is ott voltak, a nyugtalan és kötekedő, vörös képű Gál most sem állhatta meg szó nélkül. — Korán bevégzi a földi útját Józsefünk ... mégis ki kellett volna operáltatni azt a muszka golyót! — Hallgasson — szólt rá szigorúan a nagymama —. magának a halál pillanata sem szent? Most nincs helye itt szónak, se szemrehányásnak ... Az Isten ellen vét, nem nyughat, hát talán pogány?! Evek múlva találta meg Gál a padláson a kókuszmadzaggal összekötözött, vastag táborilevél csomót. A levelek dátum szerint sorba voltak rakva, kisimítva, bár vastagon ült rajtuk a por, ennek ellenére úgy tűnt Gálnak, mintha az örökkévalóság számára lennének éltévé. Ismét úgy érezte, az Idővel találkozott. A leveleket az érkezésük idején és sorrendjében egymásra helyezték, majd amikor nem jött több belőlük, összekötötték és eltették, s az évek. az első világháború évei, ezek a nehéz Gál-évek, melyek a levelekben testet öltöttek, megfoghatóan és felidézhetöen megmaradtak, papirröggé merevedve örök életet nyertek, konzerválódott bennük az elmúlt idő. Gál József sebesüléséről így tudósított: „Kelt levelem 1914. December 9. Kedves feleségem, ezen pár sor írásom a legjobb egészségben találja mindnyájatokat én is egészséges vagyok a sebem is szépen gyógyul, kedves feles, tudatom hogy Korneiburgból más helyre utaztunk deazért nem meszire vonaton kétóra hoszat, az atrecot is küldőm hogy hol vagyunk. Kedves feleségem tégy segedelmemre hogy tehozzád közeleb mehessek. Kedves f. szabatságot minden más nap kérjük de hasztalan és maga az orvos ezt mondja hogy a legközelebi kórházba kérjék a szülök a beteget tehát arra kérlek Kedves f. hogy édes atyával menjetek be L-be és elöl tudjátok ki hogy feküszneki ott sebesültek. Ha pedig feküsznek menjetek be a főorvoshoz, hogy én oda mehessek, esetleg nem feküsznek ott, akkor ahol jónak látjátok a legközelebi városba hogy eljöhes énhozzám. Kedves feleségem tehát arra kérlek, hacsak lehet tehozzád közelebb lehesek, mert bízó 14
