A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-09 / 24. szám

zelését, filmet, olvasmányt messze fö­lülmúló. Micsoda pompás rákok! És papagájhalak, a korallpadok legna­gyobb ellenségei! Ezek ugyanis össze­törik és megeszik a korallt. A halrajok, fajták állandó harcban állnak egymás­sal, védik a maguk vadászterületét. Mint aki kómás álomból ébred, úgy szédel­­gek a fedélzeten, miután visszatérek a víz alól... Délután amikor kikötünk és Hurgada aszfaltjára lépünk, még mindig tart a kábulat. Hurgada nem város, nem is falu. Szállodatelep, sok száz hajó, turis­ták tarka sokasága ... 1988. december 31. Szilveszter napja van, gyönyörű napsü­téses reggelre ébredünk, de a viz és a levegő még nem igazán meleg. Rend­­beszedjük a hajót, kijelentkezünk Egyiptomból és indulunk tovább, mert az egynapi horgonyzás itt tizenöt dol­lárba kerül. Induláskor elnézzük a mellet­tünk kihajózó, rakodó német turistákat. Az éjfél pillanatát akarják odakint, a korallzátonyokon tölteni. Ládaszámra rakják be a pezsgőt a yachtok gyomrá­ba, no meg a drága élelmeket. Termé­szetesen nem ök rakodnak, hanem a szolgálatkész arabok, akik az ötvenkilós jégkockákat is készségesen cipelik utá­nuk. Délben elindulunk és odakint újra lemerülünk a víz alá. A látvány a tegna­pinál is pompázatosabb, ráadásul nyu­­godtabb vagyok s már nemcsak a hala­kat, rákokat észlelem, hanem belesek az üregekbe is, ahol murénák lapítanak, s kagylók megszámlálhatatlan sokasá­ga csillog. Egy — félméternyi nagyságú pettyes rájával is találkozom. Barátsá­gosan fogad, nem gyanakvó. Egy órányi alámerülés után hajózunk tovább. Egy szercsak valamiféle szapora szuszogást észlelünk, és lám, vagy kéttucatnyi del fin kíséri a Szávitrit, s haladnak mellet­tünk legalább húsz percen keresztül. Igen kedvesek, incselkedök, játékosak. Amikor pedig útjaink elágaznak, a delfi­nek ficánkolva elköszönnek tőlünk. Ha beszélni tudnának, nyilván jótanácsok­kal látnának el minket. Az ünnepi vacsorát Pista főzi. A füs­­tölthús-konzerv krumplisalátával igazán remek falat. Éjfélkor pezsgőt bontunk, csillagszórókat gyújtunk, színes rakétá­kat lövünk a csillagos ég felé. Új eszten­dőbe léptünk. Vajon mi minden vár ránk az őszig tartó hajózás során? 1989 január 1. Napfényes időben, mérsékelt szélben hajózunk dél felé. A tengerből össze­szedett búvárzsákmányokat tisztogat­juk, konzerváljuk. Félő, hogy útközben talán kénytelenek leszünk megszaba­dulni tőlük, mert mitagadás: büdösek. Sebaj. Az igazi zsákmány az élmény s mindenek fölött a tapasztalat. Mindaz, amit a hajózás, a fedélzeti élet fortélya­iból ez út során magamévá teszek — egy olyan tőkének számit, melynek bir­tokában további terveket építhetek a hat esztendeig épült Szávitrire. Feldolgozta: KESZELI FERENC Fotó: TÓTH LÁSZLÓ a báb . . . csoportot vezetnék, akkor fotográfus len­nék és csak az első sorokban ülő gyerme­keket fényképezném abban a pillanatban, amikor a csoda éppen történik. Ezért a látványért megéri fáradozni. A bábozásnak közösségteremtő és kö­zösséget összetartó ereje is van Szarván. A csoport egyrészt a helyi magyar tanítási nyelvű általános iskolához, másrészt a Csemadok alapszervezetéhez tartozik, de nem tudna létezni az úszori (Kvetoslavov) magtermesztő állami gazdaság szarvai részlegének segítsége nélkül és a művelő­dési ház otthont adó helyiségei nélkül. így mindebből kerekedik ki a falu apraját s nagyját összefogó Családi vasárnap, ahol minden gyerek rajzolhat, gyurmázhat, s beállhatnak segíteni az apukák, anyukák is. Ilyenkor szokták bemutatni az éppen készülő bábjátékot. A bábok varrása Szar­ván igazán nem okoz gondot. Segítőkész nagymamák, anyukák és még az is, aki­nek a gyermeke majd csak ezután lesz bábjátékos korban, szívesen részt vesz a munkában. Rendeztek Karácsonyi zsibon­gót és gyermeknapkor szalonnasütést a művelődési ház előtt. A programokon az /esz részt, aki ott jól érzi magát. Az elmúlt nőnapok több író-olvasó találkozója és előadása közül most csak kettőt említek. Beszélgettek Szarnák Mihállyal az egész­séges táplálkozásról, Bödők Zsigmonddal együtt lesték távcsövén a csillagokat és amikor éppen áll a szó, akkor énekelnek. Legfőképpen az asszonyok. Éneklőcsoport alakult a faluban az elmúlt őszön. Sokat gyakoroltak és beneveztek a Tavaszi szél... versenybe. Az eddigi fordulókat sikerrel vették. Jó lenne látni őket a dön­tőben is. Kovács Magda Én, a csillagbognár című meséjét írta át bábjátékká Csépi Zsuzsa, s ahogy a mesében a csillagbognár lánya végül is sikerrel helyére illeszti a Göncöl­­szekér hiányzó kerekét — gondolom meg is vasalja, ahogy kell — úgy kovácsolódik közben az ezer lakosú község is kultúrát igénylő, s a kultúra egyes ágait művelő közösséggé. FISTER MAGDA Fotó: Gyökeres György Ha megelevenedik ... — és élni kezd, akkor már tudom, hogy sikere lesz a darabnak. A sokéves tapasztalat mondatja mind­ezt Csépi Zsuzsával, a nagyszarvai (Ro­­hovce) Csibészek bábjátszócsoport veze­tőjével. Akik rendszeresen figyelik a Duna Menti Tavasz műsorait, vagy maguk is esetleg éppen gyermek színjátszó, illetve bábjátszó csoporttal azon rendszeresen részt vesznek, azok már bizonyára tudják, kikről is van szó. Hiszen nem ez az első esztendő, amikor összemérik tudásukat az ország más tájairól érkező csoportok­kal. És mint máskor, most is szeretnének velük együtt örülni, játszani műsor végez­tével a közös szálláson. Mert fontos a verseny, kell a megmérettetés, de még jobban kell a baráti szó, a jóízű beszélge­tés, a késő esti órába nyúló közös játék, a rögtönzésen alapuló tréfa, a szövegkönyv nélküli — mégis egész — történetek kö­zös kitalálása. S a bábosok, a gyermek­színészek könnyen barátkoznak. Mert ala­posabb, mélyebb az önismeretük, mert oldani tudják a feszült helyzeteket. Mint például az idegenekkel való ismerkedés sokaknak oly kínos perceit. — A legjobb nevelési módszernek tar­tom a bábjátékot — vallja a szarvaiak Zsuzsa nénije. — Bábozáskor ahhoz, hogy élethü legyen az alakítás, a gyermekek­nek kell valóra váltani mindazt, ami csak a mesében, az álmok, a fantázia birodal­mában létezik. S teszi mindezt a hangja hatalmával, de közben az arcjátéka is fejlődik s mozgáskultúráját egy másik személyre kell átvinnie. A bábjátékban minden művészeti ág szóhoz jut. A szép­próza, a színészet, a zene és a képzőművé­szet együtt valósítják meg az átváltozás csodáját. Azt a csodát, amikor a holt anyag életre kel és amikor a zsibongó, izgő-mozgó gyermek nézősereg elcsende­sedik és azonosul a bábokkal. Ettől na­gyobb csoda már csak az, amikor bele is szól a történet alakulásába, mert nem nézheti tétlenül, mert úgy érzi szólnia kell: ne legyen rossz, szomorú vége a darab­nak. Nagyon örülök, hogy mi, ez a kis csoport, már mindkét csodával megaján­dékoztuk a gyerekeket. Ha nem bábjátszó 5

Next

/
Thumbnails
Contents