A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-02 / 23. szám
tudósított pár szóval: „Mama meghalt! Ne jöjj haza!" Majd így folytatta az író döbbenetes beszámolóját: „...amint odaértem a vidékünkre, ahol a fekete asszony székhelyét tartotta, mégis megdöbbentett a rettenetes változás, amit okozott. Harangok nem szóltak a falvakban se délre, se estére, a búzák aratatlanul őszültek a fülledt völgyben, alól már új búza zöldült a lepergett szemekből. Az országúton elöl-hátul üres koporsókat vittek a szekereken. Az egész világ elmenőben volt.. Az otthoni képet pedig így festi meg: „Mogorván nézett rám messziről a szülői ház; kéménye nem pipázott vígan, mint egyébkor, pedig dél lehetett... A ház ablakai nem néztek üvegszemeikkel nyájasan, a redőnyök le voltak eresztve, öt lecsukott szem meredt rám borzadályosan. Senki sem jött elémbe, noha hallhatták volna a kocsizörgést. (... ) Keresztülmentem az udvaron, ahol temetői csend honolt. Fel próbáltam nyitni az ajtókat, de be volt zárva mindenik." Mikszáth annyira szerette később is az ö „szelíd, csendes" faluját, hogy egyik művét. Az igazi humoristákat is az ittenieknek ajánlotta. így ír többek közt az ajánlásban: „Nem azért ajánlom pedig könyvemet az én csendes szülőfalumnak, hogy ott valaki megvegye s még tetejébe el is olvassa — hiszen alig-alig tudnak ott olvasni, s a kalendáriumon kívül talán más könyv nem is akadt a faluban —, hanem azért ajánlom nekik ezt a könyvet, mert tőlük tanultam, ami benne van. Ha van benne valami érdemes, az az övék." A históriákat és a meséket már gyermekkorában szerette Mikszáth. Lévén rossz alvó, édesapja ágya mellé rendelte a falu kitűnően mesélő embereit, akik egész éjjel tartották őt „kísérteties és mindenféle tündérmeséikkel". A gyermekkor itteni világának megannyi alakja vált később irodalmi hőssé. Kocsipál Gyuri például, aki a bágyi, azaz a szklabonyai malom molnársegédje volt. Ha kellett, ö még esőt is tudott „csinálni". A falu híres boszorkánya, Galandáné is bekerült a novellákba. De szerepel ezekben Palyus, az agglegény, Gughi Panna, a búcsújáró asszony vagy Vér Klára, Péri Judit és Gál Magda, akik annál a „savanyúvizforrásnál kárhoztak el", amely még ma is megvan a falu északi részén. A község gőgös mezőbirája. Sós Pál A néhai bárány című novellában szerepel. A Mikszáth család egyébként 1843- ban költözött Szklabonyára, ahol az iró apja mészárszéket és kocsmát bérelt. Később ezzel felhagyott, s 100 hektárnyi földjükön gazdálkodni kezdett. CSÁKY KÁROLY Fotó: Böszörményi (Folytatjuk) F É N Y 1 M A DRÁFI MÁTYÁS ESTJE A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN Kétségtelen, hogy minden művész: az iró, a festő, a zenész személyisége érdekli a közönséget. Mint ahogy az is kétségtelen, hogy nem közömbös: kik állnak a művek hátterében, hiszen mindig kíváncsian keressük az alkotások mögött az alkotókat. Ki az, aki megírta a könyvet vagy a monodrámát, megfestette a képet, kifaragta a márványt, megkomponálta a muzsikát ?... A színész viszont a személyiségének varázsával hat ránk. Művészete csodálatos, elvégre önmagát adhatja ezer alakban. A testével és a hangjával, karakterével és mimikájával formálja meg mindazt, amit más művészetekben tollal, ecsettel, vésővel, dallamokkal a többiek. Ily módon a színész különös lény, különös teremtés. És ha egyedül áll a színen, akkor még megejtő varázsú embernek is érezhetjük őt, aki személyiségének szuggesztivitásával képes a bűvkörébe vonni bennünket. Mindennek tudatában talán önálló előadóestként jellemezhetném a legtömörebben és legtalálóbban azt az 1989. május 5-én bemutatott produkciót, amely a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) székházában Dráfy Mátyás buzgalmából született. Kiváló tehetségű érdemes művészünk — a nagyszerű ember s kitűnő festő: Tóth Menyhért emlékét idézve —, a kecskeméti Gyergyádesz László. Fényima című szövegét vitte színpadra. Tervezőművészként Kopócs Tibor volt e tetté érlelt szándék támogatója. Úgy tűnik, elsősorban a Dráfi Mátyás által választott szöveg erőtlensége, leiró eseménytelensége lehet az oka annak, hogy a szűkén egyórányi Fényimából valóban inkább önálló est kerekedett, semmint valódi színházi előadás. Ennek magyarázatát kutatva talán az is megemlítendő. hogy Dráfi a nyers matéria színészi érlelésének folyamatában lényegében alkotótárs nélkül, egymaga akart megbirkózni a vállalt feladattal, hiszen sem rendező, sem egyéb szakmai konzultáns neve nem jegyzi a Fényimát. Nyilván ezzel is indokolható, hogy így aztán kevés benne a drámai hangosságú, sodró erejű, katartikus élményt kiváltó színpadi pillanat. Jeles színészünk ehelyett inkább „csak" elmondja a Tóth Menyhért megvilágosodását felmutató szöveget, azt viszont valóban jól! Az 1980-ban elhunyt festő alakját idézve olyasvalakinek a sorsát tárja elénk, akinek rendkívüli logikája és éleslátása mögött egy, az ösztönei különösségétől szenvedő ember próbált létezni. Egy olyan embert, akinek ez a létezés jóval több energiáját emésztette fel, mint a festészet, amelyet istenáldotta zseniként természetes létszükségletként művelt. Dráfi Mátyás szövegmondásának dinamikája, hangszí-KINCSÜNK AZ/WWEIV Figyeljünk jobban szavaink jelentésére! Egy újsághírben olvastam a következő mondatot: „Az ünnepélyes megnyitó után a jelenlevők "megtekintették a kiállítást, majd beírták a nevüket a kiállítás emlékkönyvébe.” Az idézett mondatban egy helytelenül megválasztott szó fordul elő. A kiállításokon ugyanis nem emlékkönyvbe írják be a látogatók a nevüket vagy esetleges észrevételeiket. Nézzünk csak utána, mit jelent az emlékkönyv összetett főnevünk. Első jelentése a következő: díszesebb könyvecske vagy album, melynek üres lapjaira ismerősök, jó barátok emléksorokat írnak, képeket rajzolnak vagy festenek. Például: Megkérte az osztálytársait, írjanak valamit az emlékkönyvébe. Az emlékkönyv második jelentése: nevezetes történelmi esemény vagy történelmi, tudományos, művészeti kiválóság valamely évfordulója alkalmából kiadott s rendszerint az eseménnyel vagy személlyel kapcsolatos tanulmányokat tartalmazó könyv. Például: Vörösmarty-emlékkönyv, Pats-emlékkönyv stb. Ez esetben emlékkönyv szavunk rendszerint tulajdonnévhez kapcsolódik kötőjellel. Mindebből tehát világos, hogy a kiállításokon található könyv, melybe a látogatók beírják a nevüket, nem emlékkönyv. Azt is megmondhatjuk mindjárt, hogy a helyes neve vendégkönyv. A vendégkönyv főnév első jelentése: szállodákban, penziókban, turistaházakban a megszálló vendégek személyi adatainak nyilvántartására használatos könyv. Például: a szálló vendégkönyvéből meg lehet állapítani, ki, mikor, mennyi ideig lakott a szállóban. A vendégkönyv szavunk második jelentése: általában valamely intézményben a látogatók számára tartott könyv, amelybe saját kezűleg írják be a nevüket, esetleges megjegyzéseiket, gondolataikat, megemlékezésüket. Például : a múzeum, a vár, a cseppköbarlang, a kiállítás, a fürdőhely stb. vendégkönyve. Esetünkben tehát a mondat helyesen így hangzott volna: Az ünnepélyes megnyitó után a jelenlevők megtekintették a kiállítást, majd beírták nevüket a kiállítás vendégkönyvébe. A beszélt nyelvből való a következő példa, amelyben szintén van egy hibásan megválasztott szó. Valaki szidalomképpen azt mondta egy asszonyról: megromlott nöszemély. Nem tudhatjuk, igaza volt-e az illető asszony erkölcsi megítélésében, de az bizonyos, hogy gondolatát nem egészen jól fejezte ki. A nőszemély főnevet nem kifogásolhatjuk, ennek ma már magában véve is rosszalló, sőt megvető értelme van. Régen csak annyit jelentett: nö, asszony, és pozitív tulajdonságot jelölő jelzőkkel ellátva is haszneinek választékos árnyalása, színpadi mozgása szintén azt az érzést erősíti, hogy voltaképpen nem is egy monodrámát, hanem egy olyan nyílt(szini) vallomást látunk, amelynek minden szavát és tanulságát maga az élet irta. Mindez úgy elevenedik meg előttünk, hogy az est legértékesebb az emberi önfegyelem és az elfojtott én hangjai is megszólalnak a színpadon. Befejezésül még annyit, hogy nem titkolom: jómagam kissé csalódottan szemléltem, ahogy az íróilag és talán szinészileg is monodrámának szánt Fényima fokozatosan előadóestté lényegült; ám Dráfi Mátyás bátorsága, tetté érlelt elhatározása így is mindenképpen dicsérendő. MIKLÓSI PÉTER rválták. Ha azt akarjuk kifejezni, hogy a szóban forgó nöszemély rossz erkölcsű, elzüllött, akkor nem azt szoktuk mondani, hogy megromlott nöszemély, hanem azt, hogy romlott nöszemély. Ennek az az oka. hogy a megromlik igét, amelyből a megromlott melléknévi igenév származik, nem szoktuk személyre vonatkozólag használni. Megromolhat az élelmiszer, a levegő, az időjárás, a közellátás, valakinek az egészségi állapota, étvágya, megromolhat a közerkölcs, az általános helyzet stb. Értelmező szótárunk közöl ugyan olyan példát, amelyben a megromlik ige személyre vonatkozik, de nem abban a jelentésben, hogy valaki erkölcsileg lezüllött, hanem olyan értelemben, hogy anyagi helyzete súlyossá vált. Az idézet Arany János egy verséből való, s így hangzik: Szegény fiú vagyok, noha nemes ember. /Nagyon megromlottam: valamely zsiványok / Három új hámomat üresen hagyának, / Ki miatt szántában, vetetlen maradtam. Ezzel szemben a romlik igéből származó romlott melléknévi igenév, amelyet ma már melléknévnek minősítünk, általában olyat jelent, aki vagy ami elromlott, megromlott. Bennünket most a romlott melléknév számos jelentése közül a következő érdekel: erkölcsileg lesüllyedt, elzüllött személy, feslett erkölcsű. Például romlott ember, romlott gyermek, romlott leány, s ezek szerint természetesen : romlott nöszemély, nem pedig megromlott nöszemély. MAYER JUDIT 11
