A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-05-19 / 21. szám

— Nabeulban minden érdekes, de a legérdekesebbek mégis a cserepek, a zománcedények, a kerámiák — ezzel bocsátott utunkra állandó tunéziai tar­tózkodási helyünkről, Hammametböl Mohamed, a hotelfőnök. Tunézia egyik legkedvesebb tenger­parti városkája Nabeul. S a látogató, aki legalább egy napot eltölt itt, napfényes egét, pazar tengerparti strandját, pál­mafás sétányait, nyüzsgő, hamisítatlan keleti vásárát, hófehér házakkal teli ut­cáit nézegetve, élvezve, vissza vágyik ide még évekkel később is. Az embere­ket figyelve pedig külön gyönyörűség sétálni a városka utcáin, terein. A mi turistacsoportunknak nagy sze­rencséje volt, hogy olyan idegenveze­tőnk akadt, aki „tűzbe ment volna" értünk, mindenre képes volt, csak minél többet megismerjünk, tapasztaljunk az észak-afrikai ország életéből, s persze e városka különös világából. Nabeult elsősorban a legtöbben a csodálatos tengerparti strandjáért ke­resik fel. Érdekességeinek, látványossá­gainak azonban egész hosszú sora van. Maga a város központja egyedülálló látványosság hófehér épületeivel, jel­legzetes, még a római korból megma­radt és felújított emlékeivel. Különös élmény részt venni hetivásárán, amelyet mindig pénteken tartanak. S persze ugyanilyen a fazekasság, az apró faze­kasműhelyek, a millió cseréppel, kerá­miával, köcsöggel, tállal hívogató bazá­rok sora, amely kedves színfoltja a vá­rosnak. Az elbeszélések szerint ősidők óta készítenek itt kerámiát, s ahogy Karthágó ma már a romjairól, Kairouan szőnyegeiről, úgy Nabeul fazekasságá­ról lett híres. Minden második épületen ott lóg a címer apró köcsög formájá­ban. A legtöbb esetben az egész csa­lád, amely errefelé ugyancsak kiterjedt, népes, ebben a szakmában keresi ke­nyerét. Az üzletek mögött ott a fazekas­műhely a kemencékkel, a festőrészle­gekkel, a raktárakkal együtt. Benézni ide, végigvonulni a helyiségeken, érdek­lődni a munka iránt, itt nem számít tolakodásnak, sőtaz őszinte érdeklődés máris alkalmát teremt arra, hogy a „fő­nök", a legtöbb esetben persze a csa­ládapa, beszédbe elegyedjen a látogató­val. Mi az ötvenkét éves Chaker papa műhelyébe kukkantottunk be. Az erő­teljes férfi elődei is valamennyien ezzel keresték a kenyerüket, s valószínű, hogy az ő gyerekei mind az öten ezt a mes­terséget folytatják. A három fiú már itt dolgozik a mester mellett, forgatják a korongot, festik a régi-régi arab mintá­kat a hagyományos kék, sárga, fehér, rozsdabarna festékkel. A két legidő­sebb, Karim és Habib már nős, ezért nekik a tunéziai szokás szerint a jobb fülük mellett virít egy égövörös szegfű, a nőtlen férfiaknak a bal fülük mellett van a virág. Persze, ezt a szokást is, mint annyi mást, már csak a hagyomá­nyokhoz erősen ragaszkodók tartják, hi­szen az ősi szokások mellé itt is lassan, de biztosan, természetesen és szükség­szerűen felsorakoznak a modern kor vívmányai. Leginkább a nők körülmé­nyeit figyelve szembetűnő ez. Az idő­sebbek még ugyan hordják a tetőtől talpig érő fehér leplet, a fiatalok azon­ban már inkább a farmert meg a köny­­nyü vászonöltözéket részesítik előny­ben. S természetesen a korszerű szem­lélet életmódjukban is érvényesül. Bár elsősorban anyák és feleségek, de egy­re több munkahelyen egyenrangú tár­saik férfikollégáiknak. Láttuk őket ide­genvezetőként, banktisztviselőként, gyári munkásként, s őszinte csodálattal emlegetik az első tunéziai nőt, aki piló­ta lett! Nabeul jellegzetessége kétségkívül a rengeteg apró fazekasműhely, s két műhely egyforma tárgyat mégcsak vé­letlenül sem készít. Pici kávéscsészék­től a hatalmas virágtálakig, a csempé­kig száz és száz fajtáját láttuk itt a portékának. S az sem véletlen, hogy péntekenként megkétszereződik, de in­kább megháromszorozódik a Nabeul utcáit járó emberek száma. Nem csoda, mert ekkor tartják a hetivásárt, amely­nek hangulata egyedülálló. Árusítanak itt mindent. A messziről jött idegen azonban elsősorban a különlegessé­gekre figyel, a vízipipára, a tevebör pénztárcára, az óriási réztálakra, a spi­rituszban eltett kígyóra, az apró teknős­békára, a szaharai kőrózsára. Érdekes, hogy a kopár, forró homoksivatag, a Szahara „termi" ezeket a semmihez sem hasonlítható, kikristályosodott ho­­mokképzödményeket. Külön részen zaj­lik az állatvásár. Számomra ez egy ki­csit torokszorító volt, mert fájdalmasan bégettek a kisbárányok, s az eladott tevék is csak erőszakos nógatás után hagyták el régi gazdáikat. De hát a vásár ilyen... S persze mindehhez hozzátartozik a kötelező alkudozás, amelynek ceremóniája az európai em­ber számára legalább olyan érdekes, mint maga a hetivásár. Alkudozni azon­ban nemcsak illő, hanem érdemes is, mert az áru rendszerint az eredeti ár feléért cserél végül is gazdát. Eladó itt minden Az idősebb asszonyok meg hordjak a teher leplet Mire végére értünk a látványosságok­nak, alaposan elfáradtunk. S bár sem gyapjas kisbárányt, sem díszdobozba csomagolt skorpiót, sem olajfából fara­gott gyertyatartót nem vásároltunk, mégis úgy éreztük, érdemes volt meg­tapasztalni az észak-afrikai ország kis­városának hangulatát, életét. Kár, hogy gyakrabban nem részesülhetünk ilyen élményekben! BENYÁK MÁRIA Hajdú Endre felvételei 17

Next

/
Thumbnails
Contents