A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-05-19 / 21. szám

Az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban jelennek meg híradások a Nap fokozódó aktivitásáról, a felszínén megfigyelhető foltok gyarapodásáról, de heves napkitörésekről, robbanásokról is. Való igaz, központi égites­tünk aktivizálódott, ez azonban egyáltalán nem tekinthető természetellenes jelenség­nek. A naptevékenység szabályos ciklikussá­got mutat, amelynek legismertebb, egyben legszembetűnőbb megnyilvánulása a 11 éves napfoltciklus. Ez annyit jelent, hogy a ciklusban az aktivitás maximuma idején a legtöbb a megfigyelhető napfolt a napkoron-Az égbolton látható valamennyi csillag ugyan­olyan égitest, mint a mi Napunk, csak nagy messzeségben vannak tőlünk. Belsejükben nukleáris energiatermelés megy végbe, ami­nek fényüket köszönhetik. gon, míg minimumban a legkevesebb, sőt néha évek telnek el, hogy alig, vagy egyálta­lán nem figyelhető meg napfoltcsoport. Ter­mészetesen mindez csak külső megnyilvá­nulása egy nagyon bonyolult folyamatnak, amely a Nap belsejében játszódik le. A csillagok belsejében, így a Napéban is ún. magfúzió megy végbe, amely a csillagok túlnyomó többségénél a hidrogénnek héli­ummá való átalakulását jelenti. Az e folya­mat során felszabaduló hatalmas mennyi­ségű energia biztosítja a csillag energia­­termelését, más szóval hő, fény és ré­szecskék kibocsátását. Ennek a folyamatnak köszönhető, hogy évmilliárdokkal ezelőtt bolygónkon kialakulhatott az élet, s annak fennmaradását ma is biztosítja. Különösen az utóbbi évtizedekben sikerült sokat meg­tudnunk a csillagokról és a Napról. Megér­tettük a belsejükben lejátszódó alapvető fo­lyamatokat, működési mechanizmusukat, ennek ellenére velük kapcsolatban még ma is sok a rejtély, a nyitott kérdés. Sajnos, Napunk belsejébe nem láthatunk, pedig a legérdekfeszítőbb folyamatok a felszín alatt játszódnak le, így csak a külső következmé­nyeket vizsgálhatjuk. A csillagászat mindig is hátrányban volt más tudományágakkal szemben, sohasem volt lehetősége közvet­len közelről megvizsgálni, „megtapogatni" az égitesteket, minden információt a fényből kellett kihámoznia. A tudományok fejlődésé­vel egyre több ötletes kiegészitöberendezés került a távcsövekre, amelyek segítségével vallatóra lehetett fogni a fényt. A szinképe-Protuberancia a napkorong peremén. A felvé­tel a lomnici csillagvizsgáló koronográfjával készült Az óra számlapjának bevetüése a filmsíkba a felvétel pontos időpontjának rögzí­tése érdekében történik A Nap fotoszférája hidrogén alfa hullámhosz­­szon fényképezve. Jól kivehetők a napfoltok és a körülöttük lévő világosabb fáklyamezők. lemzö készülékek, fotonsokszorozók, foto­méterek, CCD-kamerák ma már olyan segí­tőtársai a csillagásznak, melyekkel csaknem minden lényeges tulajdonság megállapítható a legtávolabbi égitestekről is. A csillagászat egyik fő kutatási területét jelenti a Nap mindjobb megismerése, hiszen hatásai köz­vetve és közvetlenül is érezhetők a Földön, másrészt a benne lejátszódó magfúzió meg­értése és a földi erőművekben való megva­lósítása szinte korlátlan energiaböséget je-A lomnici csillagvizsgáló koronográfja lent az emberiség számára. Nem kevésbé fontos a Nap káros hatásainak megismerése is, ugyanis az erős napkitörések az élő szer­vezetekre is befolyással vannak. A jelenleg elfogadott modellek csaknem mindegyike megegyezik abban, hogy a nap­­tevékenység mágneses eredetű, és mozga­tórugója az a tény, hogy a Nap nem merev testként forog a tengelye körül, hanem az egyenlítő felé haladva egyre gyorsabban, ugyanakkor valószínű, hogy a belső tartomá­nyok is gyorsabb forgást végeznek, mint a külsők. Az eltérő sebességű forgási rétegek miatt a plazmában (a Nap nagyon forró anyaga) a mágneses erővonalak megnyúl­nak, majd felcsavarodnak a Nap körül. Vala­hányszor az egyenlítő lekörözi a pólust, a mágneses tér annál szorosabbá válik s nö­vekszik benne a térerősség, mivel az erővo­nalak közelebb kerültek egymáshoz. A plaz­ma és a mágneses tér bonyolult kölcsönha­tásának eredményeként a külső rétegek ki­egyensúlyozatlanokká válnak, a mágneses tér áttöri a fotoszférát, heves energiakitöré­seket okozva azokon a helyeken. Az ilyen felkavart zónákban jelennek meg a napfol­tok, flerek (kitörések), napfáklyák, protube­ranciák. Ez utóbbiak a naptevékenység leg­látványosabb képződményei. A protuberan­ciák lángszerű, sűrű gáztömegek a forró Napkoronában. Alakjuk nagyon változatos, élettartamuk pedig néhány órától néhány hónapig terjedhet. Ezeket a képződményeket sokáig csak a teljes napfogyatkozások idején lehetett megfigyelni a napkorong peremén, ma már speciális távcsövek, ún. koronográ­­fok segítségével lehet folyamatosan észlelni. Ezekben a távcsövekben a Napkorong le van takarva és csak a peremvidék figyelhető meg, láthatóvá téve ezzel a halványabb pro­tuberanciákat, melyek mérete többnyire többszörösen meghaladja a Föld nagyságát. Napjainkban a napaktivitás közelít a maxi­mum felé. Az elmúlt év elejétől megszapo­rodtak a napfoltok, melyek közül egy június végén, július elején szabadszemmel is látha­tó volt. A nagy csillagászati központok előre­jelzése alapján arra lehet következtetni, hogy a mostani ciklus valamivel erősebb maxi­mummal fog rendelkezni, mint az ezt mege­­lőzöek. Mindenképpen szót kell ejtenünk a Nap- Föld kapcsolatáról, hiszen kétséget kizáróan bizonyított, hogy a napaktivitás az elmúlt évezredekben szoros összefüggést mutatott a földi klimatikus változásokkal. A kutatók szerint a Föld jelenleg egy újabb jégkorszak felé közelit. Ennek számos bizonyítékát meg­találhatjuk a Földön. Még a 10. században a vikingek virágzó kolóniát alapítottak Grönd­­landon, melyet akkoriban zöld növénytakaró borított (innét a neve is: Zöldföld). A 15. század végére a hideg és az éhínség elüldöz­te a telepeseket. Jelenleg Gröndland 80 %-a örök jéggel és hóval borított, melynek vas­tagsága néhol a 10 métert is meghaladja. 1890-től bizonyos fölmelegedés volt tapasz­talható a Földön, de annak 1945-ös maxi­muma után folyamatos hömérsékletcsökke­­nés állt be. Az elmúlt 30 évben csaknem 1,5 °C-al csökkent a Föld átlaghőmérséklete. Izland füves területei a klimatikus viszonyok rosszabbrafordulása miatt csaknem 25 %-al csökkentek, míg Angliában a növényzet ve­getációs időszaka két héttel is lerövidült az 1950-es évhez viszonyítva. A Kolumbiai egyetem (USA) klimatológusai szerint az északi féltekén 1971-től hirtelen mértékben 12 %-al megnőtt a hóval és jéggel borított terület. A kutatók feltételezik, hogy a sarki sapkák kiterjedése és az afrikai szárazság összefügg. Minden bizonnyal e kedvezőtlen viszonyok kialakulásában a civilizáció káros hatásai is közrejátszanak, azonban a legfon­tosabb tényező mégiscsak a Nap. Aktivitásá­nak mindjobb megismerése, hatásainak fel­mérése napjaink kutatásainak egyik legfon­tosabb területe. BÖDŐK ZSIGMOND A szerző felvételei 8 /

Next

/
Thumbnails
Contents