A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-06 / 2. szám

492 11

Kodály Zoltán meséli Gyermeknapi beszéd c. írásában (1951): „Harmad éve Párizsban részt kellett vennem egy, a művészeti nevelést tárgyaló nemzetközi konferencián. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: Kilenc hónappal születése előtt.

Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak a testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel..

CSICSj, BRBÚSKfi

ha a gyermek elaludt — a ringatást is, meg az éneklést is abbahagyja.

A magyar altatódalok általában egyszakaszosak és rövid sorokból állanak. Jellemző rájuk a gyakori becézés, az alvásra biztatás, az elköszönés. Viszonylag kevés idegen, ám annál több iskolahatás érte őket.

Mindezek a megállapítások a Galánta környéki altatódalokra is érvényesek.

A mátyusföldi altatók egy részében a környék falvait emlegetik:

Csicsí, hajá, babuska,

Nincs otthon a mamuska.

Elment Galántára (vagy: Királyfára), Mézes pálinkára.

(Kajal)

Egy másik altató sokkal távolabbra röppenti a gyermeki képzeletet:

A kisgyermek zenei nevelésének legelső „varázseszköze" az altatódal vagy bölcsődal. A kocsiban, ágyban vagy karon fekvő babának dúdolja az édesanyja állandó ringatás közben, ha azt akarja, hogy elaludjon. A ringatás lassúbbodásával összhangban az altatót is egyre halkabban énekli, míg végül is —

Csicsija, hájjá.

Nincs otthon az anyja.

Elment Restre vásárra Hurkát szárítani.

(Pozsonyvezekény — Vozokany)

Altatódalaikban a mátyusföldi édesanyák általában jutalmat, ajándékot ígérnek kisgyermeküknek, hogy minél hamarább elaludjon:

Aludj, aludj, babáka.

Elment anyja vásárba.

Hoz nekie cukorkát,

A lábára kis csizmát.

(Nádszeg — Trstice)

Több altatódalukban a gyermekinknek kedves ház körüli állatokat (cicát, kutyát, nyuszit) emlegetik. Például:

Csicsí, baba.

Nincsen mama,

Elvitte a Kormos cica.

(Tallós — Tomásikovo)

A természet jelenségeire — az alvó természetre — való utalással is találkozunk:

Tente, tente, kisbaba,

Énekel a kismama.

Aludj, baba, aludjál,

Csillagokkal álmodjál.

(Feketenyék — Cierna Voda)

Az édesanyának még a szellő is segítőjévé szegődik:

Repülj, szellő, lágyan, lágyan,

Ringasd, ringasd lábam, lábam.

Aludjál, aludjál, álmodjál.

Édes kincsem, kis virágom, aludjál.

(Feketenyék)

Ha felhangzik az altató jól ismert, egyszerű, megnyugtató dallama, szövege, a kisgyermek szempilláira mintha valóban rászállna az álom. Vagy talán mindez már csak múlt időben mondható el ? A mai anyák már nem énekelnek altatót gyermekeiknek?

Az altató a népi líra önálló, világszerte ismert műfaja. A csecsemő szellemi tápláléka. Hiába az ízletes ennivaló, a szebbnél szebb ruhácskák, az állandó orvosi felügyelet, ha hiányzik az édesanya hangjának melege, dalának álomba ringató varázsa; nélküle sivárabb marad vagy ki sem fejlődik a gyermek mindennél értékesebb érzelmi világa.

Édesanyák, drága édesanyák és nagymamák, gyermekkorunk és gyermekeink tündérei, óriásai. Nektek idézem a szavakat, melyeket a budapesti televízióban hallottam elhangzani: Ha nem lehetsz csillag az égen, légy mécses egy kicsiny szobában. A csillagok fénye elenyészik, de a gyermek lelki világát beragyogó mécsfény egy életen át elkísér, melegít, simogat. És fénylöbb, mint az ég legragyogóbb csillaga.

A szókincs a fának a lombja, a dal pedig virág a lombok között. Ékesítsük fel velük gyermekeink világra nyíló kapuját.

GÁGYOR JÓZSEF

Fotó: Gyökeres György