A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-12 / 20. szám
HELYZETKÉPEK. GONDOK, GONDOLATOK 9 XI. A pedagógusok szakmai helyzetének állapotán túl természetesen érdekeltek azok a kérdések is, amelyek szociálpolitikai jellegűek, hiszen ezek minősége — a mindenkori háttér — törvényszerűen kihat az előbbiekre is, méghozzá meghatározó jelleggel. A pedagógusok lakáshelyzete a megkérdezettek vonatkozásában a következő: 26 pedagógus családi házban, 8 pedagógus szövetkezeti lakásban, hat pedig állami lakásban lakik. Közülük helyben laknak 23-an, a többi bejáró, azaz naponta utazik lakóhelyéről az iskolába és vissza. Ez utóbbi helyzet hátrányait és előnyeit lehet vitatni ugyan, de nem érdemes. A jelen esetben ezen adatok tényszerűsége érdemel csak figyelmet. E tények pedig arról tanúskodnak, hogy aktív pedagógusainknak mintegy fele „mozgásban" van, s így gyakorlatilag sem a lakóhelyén, sem a munkahelyén nincs igazán jelen a közösségben. Mert nem is lehet. Ennek következményeiről máshelyütt, a kistelepülések helyzetével foglalkozó munkámban részletesen foglalkoztam. A mai körülményeink között a hovatartozás kérdésének — vállalásának — egyik nem elhanyagolható mutatója, hogy ki milyen tanítási nyelvű iskolába járatja, illetve járatta gyermekeit. Magyar nemzetiségű pedagógusok esetében úgy hiszem ez példaértékű. Ezért voltam kíváncsi arra, hogy milyen arányú elkötelezettséget találok ezen a téren. A meglévő adatok alapján a 41 megkérdezett pedagógus közül harmincán járatták, illetve járatják gyermeküket magyar tanítási nyelvű iskolába; egy pedagógus gyermekei jámak(-tak) szlovák iskolába, hat esetben kérdésemre nem kaptam értékelhető választ. Saját könyvtárral az adatolt pedagógusok közül 37-en rendelkeznek; négy pedagógusnak nincs könyvtára. Az egyes könyvtárak nagysága eléggé tág szórásról tanúskodik; az alsó határ 150 kötet körüli, a felső eléri a 2 000—2 500-at. de akadt ennél magasabb állományú is. A szakmai és az általános érdeklődésről, úgy hiszem, ezek az adatok is egyféle képet adnak. A könyvtárak kihasználtsági foka azonban konkrét adatokkal nem mérhető. Mindenesetre a magánkönyvtárak állaga mégiscsak emberi-szellemi minőséget reprezentál. A jelen esetben a szlovákiai magyar pedagógustársadalomét. A továbbiakban arról készítettem összefoglalást, hogy a művelődésre és a szórakozásra — mondhatnám a szórakozva-müvelödésre — mennyi időt fordítanak, vagy fordíthatnak tájainkon pedagógusaink. A megkérdezettek közül évente színházba 32-en jutnak el. Ennek gyakorisága 1—8 között mozog, ám a felső határ a nyolc alkalom, mindössze egy esetben fordult elő. Az átlag 1 —4 között. Moziba — nyilván a televízió hatására — már lényegesen kevesebben járnak. A megkérdezettek közül évente 19-en voltak moziban 1—10 esetben. A felső határ itt is egyetlen adatközlőnél fordul elő. Legalacsonyabb létszámú a koncertlátogatók csoportja; mindössze 14 pedagógus látogat el évente. A múzeumokban való látogatás gyakorisága 1—5 közötti, míg az egyéb rendezvényekre való látogatás 1 —15 érték között mozog. A 15 alkalom azonban csupán egyszer szerepel az adatok között; az átlag 1 —4-re tehető. A külföldre való utazás lehetőségét és tényét 35 pedagógus jelezte: általában 1—3 alkalom szerepel leggyakrabban az adatok között. Mindehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a „külföld" leggyakrabban a szomszédos Magyarországot jelenti. Lévén falun élő pedagógusokról szó, figyelembe kell venni az objektív lehetőségeket is a színházlátogatás és egyéb rendezvényeken való részvétel tekintetében. Az esetleges anyagi ráfordítás kérdése sem elhanyagolható tényező, hiszen olykor esetleg száz kilométernyi távolságok megtételéről van szó. Mindezek után még két kérdéscsoport összefoglalását kell elvégezni. Mivel ezek szubjektív természetűek, számokkal, adatokkal ez esetben nem szolgálhatok. Így hát a kérdésekre adott legjellemzőbb, s megítélésem szerint általánosnak mondható válaszokat idézek, amelyek pedagógusaink önértékelésének egyféle átlagát tükrözik. Tehát arra a kérdésre, hogy milyen problémák foglalkoztatják ma pedagógusainkat tanítóként és magánemberként, az alábbi válaszokat kaptam: „A tanulók tudásszintjének emelése, a tanulók érdektelensége a továbbtanulás iránt." „A családi háttér, a tanulók neveltségi szintje; magánemberként az anyagi és erkölcsi megbecsülés." „Oktató- és nevelömunkám eredményessége, a magyar iskolák jövője és a magyarság sorsa. A gazdasági viszonyok, azok hatásai, gyermekeim jövője és az anyagi problémák." A tanulók értelmi és családi élete, viselkedésük, életkörülményeik; nemzetiségi kérdés, számítástechnika, sport." „A tanulók túlterheltségének problémája — anyagi kérdések." „A számítógépek kihasználása az oktatásban, az emberek közötti kapcsolatok. egymásra figyelés, egymás megbecsülése." „Miért nem képeznek már több éve a magyar iskolák számára tanítókat?" „A jelenlegi társadalom erkölcsi arculata. Amit hirdetünk, arra a gyakorlat a legtöbb esetben rácáfol. A jó példa hiányzik." „A tanulók túlterheltsége; korukhoz képest nagy a követelmény. Egyre kevesebb szülő számára fontos gyermekének továbbtanulása." „A képzés színvonalának az emelése, pályaalkalmasság, felvételi vizsgák; a humán értelmiség helyzete, a társadalom és a kultúra viszonya, a szlovákiai magyarok helyzete." „Az iskolavezetés gyakorlata; a nemzetiségi iskolák jövője, a magyar családok helyzete." „Földrajzi kérdések, matematikai problémák, néprajz, történelem, nemzetiségi hagyományok." „A magyar iskolák és tanítók helyzete, a tananyagrobbanás, a tanuló-tanító-szülö viszony.. E válaszok alapján — a gyakoriságot véve alapul — a megkérdezett pedagógusok a nevelői munka színvonala, a tanulók továbbtanulási esélyei, a túlterheltség, valamint a magyar tanítási nyelvű iskolák s a pedagógusképzés kérdései foglalkoztatják. Nyilvánvaló, hiszen ezek a kérdések emberi-szakmai szempontból egyaránt érintik valahányunkat. Hasonlóan foglalkoztatja őket — amint a válaszokból is kitűnik — a szlovákiai magyarság általános helyzete, jövőperspektivája. E vélekedések okai-gyökerei nyilvánvalóan a hazai valóság hétköznapi történelmi ismereteinek talajából táplálkoznak, s megítélésem szerint is a leglényegesebb területeit érintik nemzetiségi valóságunknak. Ezután szinte önmagától adódott az a kérdés, hogy ennek a munkának milyen a társadalmi megbecsülése erkölcsi és anyagi vonatkozásban. Ha a válaszokat egyetlen fogalomba kellene sűrítenem, akkor a lényeget a „nem kielégítő" fogalompár adná. Ez vonatkozik mind az erkölcsi, mind az anyagi megbecsülés gyakorlatára. Ám lássunk néhány konkrét választ is az iménti kérdésre. ,,A pedagógusok átlagjövedelme az országos átlag alatt van ... A pedagógust ne tekintsék a társadalom rabszolgájának." „Már régen nem foglalkoztatnak ezek a kérdések." „Tanítója válogatja." „Nincs összhangban az elvégzett munka fontosságával és mennyiségével." „Az erkölcsi megbecsülés nem kielégítő, semmibe veszik a tanítókat." ,,A tanító kezéből kivették a falu életébe való beleszólást." „Az erkölcsi megbecsülés már lassan elavult fogalom ... leginkább a szülők szemében." „Sem ez, sem amaz nincs arányban a velünk szemben támasztott társadalmi igénnyel." „Nem kielégítő sem anyagi, sem erkölcsi téren." „A tanítóra ma nem fel, hanem lenéznek ..." Folytathatnám a kérdésekre adott válaszok sorát, de sem mást, sem többet nem adnak, mint az iméntiek. A negyvenegy pedagógus megítélése szerint jelenleg a társadalmi megbecsülés, mind anyagi mind erkölcsi szempontból alatta marad az elvégzett munkának. Egyetlen esetben sem találtam e kérdésre adott válaszok között olyat, amely a megelégedést nyugtázta volna. Még ha feltételezzük is, hogy az önmegítélés bizonyos elfogultság jegyeit is magán hordozza, a válaszok egyértelműsége komoly figyelmeztetést hordoz magában. S azt hiszem, ezt a figyelmeztetést — vagy nevezzük egyféle jelzésnek! — komolyan kell venni, s mériegelni az okát. S a vélt vagy valós beidegződések és tények feloldását olyan általános közösségi feladattá kell tenni, amely visszaadja a pedagógusi pálya komolyságát és tekintélyét. GÁL SÁNDOR A szerző felvétele 12
