A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-04-28 / 18. szám

A PEZSGŐBONTÁS SZABÁLYAI Sajnos, a helytelenül tárolt és felnyi­tott palack nagyon sokszor okozott már súlyos balesetet, ezért szeretnénk az alábbiakban néhány tanácsot adni: 1. Á pezsgőt fogyasztás előtt hűtőbe helyezzük, mert a hűtés nélküli, felme­legedett pezsgő nyitáskor kilövi a du­gót (6—8 C-fok az ideális hőmérsék­let). 2. Könnyebb a pezsgősüveg drótko­sarának vagy kengyelének lebontása és a dugó sem repül ki váratlanul, ha az üveget 4 fokos szögben oldalra döntjük. 3. Csavarjuk vissza a kosarat rögzítő huzal sodrott meneteit és lazítsuk meg a kosár vagy kengyel lábait. 4. Ha a dugó kimozdult, tenyerünkkel szorítsuk le a kupakot, a kosarat és a dugót, majd mindhármat egyszerre, lehetőleg lassan távolítsuk el. 5. Amennyiben rendben van a palack­ban a dugó, akkor gyorsan vegyük le egyszerre a kosarat és a borítókupak­ját. Fogjuk meg egyik kezünkkel a palackot, a másikkal a dugót úgy, hogy a hüvelykujjunk a dugó fölé ke­rüljön, a többi ujjunk pedig az üveg nyakát szorítsa körül. Fordítsuk el, döntsük meg az üveget, hogy zaj nél­kül távolíthassuk el a dugót. 6. A pezsgőspohár teljesen száraz legyen és többnyire kétharmadáig töltsük meg-A BABA ELSŐ NYARALÁSA Újszülöttel ne induljunk hosszabb utazásra és szabadságra, s a baba négyhónapos kora előtt semmiképp se határozzuk el magunkat ilyen lé­pésre. Ha mindenképpen utazni kény­szerülünk, illetve akarunk, válasszunk olyan helyet, amelynek éghajlata ha­sonlít állandó tartózkodási helyünk éghajlatához. Semmiképp se utaz­zunk júliusban-augusztusban. A kisgyereket, aki először van a tengeren, óvatosan és fokozatosan ■ szoktassuk a vízhez. Nedvesítsünk be egy frottírtörülközőt, s azzal dörzsöl­jük le a kicsit, méghozzá a keze fejétől haladva, majd a mellét, a hátát, s így fokozatosan az egész testét. A babá­nak tökéletesen elegendő, ha a visz­­szaverődő napsugarak érik őt a hős­ben, mert ha hirtelen kipirosodik, a kicsi belázasodik és étvágytalan lesz. Ilyenkor azonnal orvoshoz fordulunk. Az orvosok javaslata szerint tenger­re azokat a gyerekeket kell vinni, akik sűrűn szenvednek a légutak megbete­gedésében, reumatikusak. A hosszú betegség után lábadozó gyerekeknek enyhe éghajlatú tavak mellett nyújtha­tunk igazi felépülést, míg a vérsze­gény, gyenge étvágyúaknak 700 mé­ter fölötti magaslaton. A falusi élet viszont igazi élmény a mozgékony gyerekek számára. HÉTVÉGE Francia népmese Élt egyszer egy tyúkanyó. Ennek a tyúk­­anyónak volt három csibéje. Az egyik vörös, mint a róka, a másik fekete, mint a korom, a harmadik pedig fehér, mint a frissen esett hó. S mert rosszak voltak és engedetlenek, tyúkanyó egy napon elkergette őket. Ment, ment a három kiscsibe, addig mendegélt, míg egy irdatlan nagy erdő­be nem ért. Ott egy kis tisztás szélén állt egy kicsi kis kunyhó. A fekete csibe ajánlkozott, hogy majd megvizsgálja: jól zár-e a kilincs. Azzal már be is röppent a kunyhóba, és úgy magára csapta az ajtót, hogy azon egy lélek se juthatott be. Csúfondárosan kiáltott ki az ablakon: — Künn tágas, benn szoros! Építse­tek magatoknak másik kunyhót! Sírva bandukolt tovább a két kis test­vér. Mentek, mendegéltek, míg egy má­sik szép kis tisztásra értek. Nekiláttak tüstént a kunyhóépítésnek. Amint a kunyhó elkészült, a vörös csibe ajánlko­zott, hogy megnézi: jól zár-e a kilincs. Azzal máris beröppent a kunyhóba, és úgy becsapta maga mögött az ajtót, hogy azon egy lélek sem juthatott be. Aztán kiszólt az ablakon: — Most aztán eredj, építs te is kuny­hót magadnak! A szegény kis fehér csibe ott maradt árván, egyes-egyedül, nem segített raj­ta senki, nem volt se anyja, se testvére. Egyszer csak csudálatos fényesség támadt! Amikor felpillantott, egy tündér állt előtte. Olyan szép, oly kedves volt, hogy aki csak rá­tekintett, tüstént elfelejtette min- . den búját-baját. A kis fehér csi­be elmosolyo­dott, és valami köszöntésfélét pityegett a maga csibenyelvén. A tündér puha tenyerébe vette a pelyhes kis jószágot és igy szólt hozzá: — Ne búsulj, kiscsibém, tudom én, mi bánt téged. Indulj el bátran, és ha megint tisztásra érsz, építs ott házat magadnak. Meglátod, erős lesz, mint egy vár. S azzal, amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt. A fehér csibe pedig csak ámult-bámult egy darabig, aztán továbbtipegett az úton. Nem kellett messze mennie, hamarosan egy szép, nagy tisztásra bukkant, s nyomban ne­kilátott a munkának. Ahogy elkészült a kunyhó, megcsodálta kívülről, megbá­multa belülről, aztán beköltözött és va­csorát főzött magának. Alig telt el néhány nap, a róka megor­rontotta a csibeszomszédságot. Odalopakodott a fekete csibe házá­hoz, és se szó, se beszéd, bedöntötte a falat. A kiscsibének épp csak annyi ideje maradt, hogy elszaladjon. Addig futott, mig a vörös csibe házához nem ért. De azt hiába kérlelte, hiába könyör­­gött neki, nem nyitotta ki az ajtót. Eközben odaért a róka is. Míg a fekete csibe remegve lapult a ház egyik falához, a róka beszakasztotta a mási­kat. Most már együtt futott a két ostoba jószág. Éppen csak hogy elérték a fehér csi­be házát, már jött is utánuk száját nyalogatva, nagyokat cuppogatva a ra­vaszdi róka. A fehér csibe gyorsan ki­nyitotta az ajtót, a vörös meg a fekete — hess! — beröppent. — Nyissátok ki, de tüstént! — mo­rogta vészjóslóan a róka. — Hát csak gyere, ha tudsz! — in­­gerkedett a fehér csibe. A róka nekirugaszkodott az ajtónak, megpróbálta betörni. De láss csodát! Az ajtó meg se mozdult, hiába dönget­te, feszegette. Nekifutott a róka a ház oldalának. De bárhogy erőlködött, a fal állta az ostromot. A kiscsibe meg annál bátrabban kiabált: — No, te híres, gyere, ha tudsz! Hadd lássuk, megbírsz-e velünk! A róka tehetetlen mérgében fejjel szaladt neki a falnak, és összezúzta rajta a fejét. A három pelyhes, a fekete, a vörös meg a fehér csibe azóta boldog egyet­értésben éldegél. Álló nap sütnek-főz­­nek, vigadoznak. Legyetek ti is a vendégeik! A LEGEK VILÁGÁBÓL A legendás háromárbocos vitorlás ha­jók kora a múlt század elején lassan lehanyatlott. Felváltották őket a gyor­sabb, de biztonságosabb gőzhajók, melyeket nem zavart a változó széljá­rás. Amikor a századfordulón egyre többen vándoroltak ki Európából Ame­rikába, a gőzhajók térfogata is megnö­vekedett. A legnagyobb tengeri személyszállító hajót hat évig építették és 1938-ban fejezték be. Queen Elisabeth (Erzsébet királynő) nevet kapta, hossza 314 mé­ter, magassága pedig egy kisebb felhő­karcolónak is beillett: 71 méter. Luxus­hajónak készült, három úszómedencé­je, teniszpályája, színház- és moziter­me, csillogó kávéházai, télikertje min­den kényelmet megadott az utasoknak. Saját péküzemében naponta friss ke­nyeret és kiflit sütöttek. Mosoda és ruhatisztító is működött a hajón, ugyan­is az első osztályú utasok kabinjában minden nap ágyneműt cseréltek. A ha­jón egyszerre 2 300 utas talált kényel­mes szállásra. A háború kitörésekor már csak kato­nákat szállított, egyik hadszíntérről a másikra. Szerencséje volt, mert a hábo­rú végéig egyetlen torpedó se találta el. A háború után korszerűsítették és Afri­kába, Ausztráliába, a távolkeletre szállí­totta az utasokat. De már egyre keve­sebbet, a hosszú úton, a kabinoknak több mint a fele üres volt. A „tengeri CSONTOS VILMOS Pitypalatty, pitypa/atty. Ott szalad a fű alatt, Nincsen nála boldogabb: Pitypa/attyol, hogy szabad! Amíg szabad, víg marad. Zöldülő vetés alatt A tavasznak hangot ad: Pitypalatty, pitypalatty... óriást" a még korszerűbb és sokkal gyorsabb repülőgép szószerint a partra vetette. Egy észak-amerikai kikötőben lehorgonyozva elsöosztályú szállodát csináltak belőle. 1972-ben tűz ütött ki a hajón és a legnagyobb gőzös pár óra alatt siralmas ronccsá vált. L. S. 21

Next

/
Thumbnails
Contents