A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-06 / 2. szám
följöttem a fővárosba, és azóta is itt élek. Engem innen már csak a Szent Mihály lova visz el. Kár, hogy ránk sötétedett, a közeli lakótelepen szerettem volna megmutatni néhány facsemetét .. . Nem sokkal vidámabb a helyzet a lányoknak fedelet adó szálláshelyeken sem. Igaz, a szobák tisztábbak, otthonosabbak, elvégre az itt lakók jobban törődnek a csinosítással. A legtöbb vigyázatlanul kinyitott szekrényből halomszámra dől a sok drága spray, szappan, illatosító- és szépítöszer. Sajátosak azonban a problémáik is. Az itt lakók kétharmada harminc éven aluli, ami azt jelenti, hogy kényszerű helyzetükből egyetlen biztos kiútnak a férjhezmenés ígérkezne — ám szállólakónak lenni nem a legjobb ajánlólevél a férfiak között. E lányoknak alig-alig van magánéletük, ráadásul állandóan alkalmazkodniuk kell. A szobatársnőikhez, a környezetükhöz. Többségük szakmunkás, vagy betanított munkaerő. Többségük szinte teljes egészében ruhára költi a keresetét, hiszen nagyon hamar eltanulják egymástól az öltözködés, a szemfestés, a frizurakészítés rejtelmeit. Igazságtalan lennék, ha elhallgatnám, hogy így is van, aki minden hónapban küld, vagy visz haza pénzt. Ugyanakkor előfordul ennek ellenkezője is: haza nem ad semmit, de egy-egy nagyobb ruhadarab vásárlására a szüleitől kér pénzt. A fővárosi női munkásszállók egyikében két fiatal teremtés tiltakozik: ne foglalkozzam velük, nem nyilatkoznak, nem akarnak ország-világ szájára kerülni. Egyikük végül mégis mesélni kezd; szobatársnője hallgatja és néha bólint egyet. Öt éve laknak itt, lényegében elégedettek mindennel, csupán a betegállományról panaszolják, hogy nehéz elviselni itt, a négy fal között. Ha ugyanis hirtelen támadja meg őket valami betegség, s nem utazhatnak időben haza, vidékre, akkor végig itt kell maradniuk, mert bármikor betoppanhat a betegellenőr. Pillanatokkal később kiderül, miért oldódott meg mégis riportalanyom nyelve: hamarosan férjhez megy, így hát már csak hetekben számolja az itt-tartózkodás idejét. Talán mondanom sem kell: nem mindenkinek ilyen „egyszerű" itt a jövője. Este, vacsoraidőben, újra a férfiak szálláshelyén vagyok. A folyosókon zsírban dinsztelt hagymaszag keveredik a nyitva felejtett zuhanyozókból kiáradó nehéz levegővel. Néhányan fözicskélnek, a több mint százötven férőhelyes társalgóban legfeljebb ha tízen tartózkodnak. A munkásszálló gondnoka tárgyilagosan fogalmaz: — Sajnos, szinte naponta azt tapasztalom, hogy nincs szükségük egymásra az embereknek. Lakóink gyakran a szomszédos szobában lakó társuk nevét sem tudják; más emeletekkel pedig egyáltalán nem tartanak kapcsolatot. Valaha megpróbáltunk színház- és mozilátogatásokat, kirándulásokat szervezni, de a személyzetből többen jöttek el, mint a több száz lakó közül. De nincs is, aki összefogná őket. Névlegesen működik ugyan egy önkormányzatszerü szállóbizottság, de mert gyakran cserélődnek az itt lakók, hát nem lehet tudni, hogy akit ma megválasztanak ebbe a bizottságba, vajon a jövő hónapban is itt lakik-e? Ki miért lakik itt? — faggatom a szálló lakóit. A többség azt feleli, hogy muszájból, nomeg azért, mert jóval olcsóbb, mint az albérlet. Törődni meg azért törődnek vajmi keveset egymással, mert estig dolgoznak, ráadásul eltérő az életkoruk, az érdeklődésük. Reggelente felkelnek, este hazamennek, legföljebb arra futja idejükből, hogy megigyanak néhány sört, és máris a fal felé fordulnak. A következő nap újra kezdődik az egész . .. Persze, az sem valami lélekvidámító dolog, hogy pontosan egyforma minden folyosó, hajszállal sem különböznek egymástól az előszobák és a hálószobák. így aztán az sem csoda, hogy a ki tudja hányadik emelet egyik helyiségébe lépve úgy tűnik nekem, már jártam itt. Arcmemóriám azonban egy-kettőre helyreigazít, hiszen sohasem látott idegenekként üdvözöljük egymást. Az ismerkedés nem több pár pillanatnál, mert a mosdónál álló magas, borotválatlan férfi tovább magyaráz valamit eléggé agresszív hangon; beljebb, a falnak fordulva moccanás nélkül alszik valaki; csupán a harmadik, a bevetetlen fekhely előtt áll egy barátságos arcú suhanc. Néhány órája lakik a szállón, táskáját ledobta az ágyra, így jelezve talpalatnyi honfoglalását. Este kilenc óra. A munkásszálló környéke kihalt. Egy rendőrségi járőrkocsi cirkál éppen errefelé. Csendesen, vigasztalanul permetez az eső. Útban a buszmegálló felé újra a lányok szálláshelye előtt haladok el. A környék kopott panelházainak falainak támaszkodva, a • kapualjakba húzódva párok ölelik egymást. Úgy tűnik, az idők végtelenjéig is képesek lennének ácsorogni itt egymásba kapaszkodva, esőáztatta arccal... Vagy csak este tízig, kapuzárásig? MIKLÓSI PETER Kolázs: Polák Július A Fejedelmi menet.. . Messze földön híres művészi alkotás a meisseni csempékből kirakott, mozaikszerű kép. mely Drezdában a Hosszú Galéria (Lange Galerie) külső falát díszíti. Wilhelm Walter festő műve, s mivel az 1127-től 1873-ig uralkodott. Wettin-házhoz tartozó szász választófejedelmeket ábrázolja, elnevezése: Fürstenzug, azaz Fejedelmi menet. A kép közepén III. János György látható, aki 1680 és 1691 között uralta a szászokat. Büszke hadvezérként üli meg lovát A festő hadvezérként ábrázolta, bár ez a szász fejedelem csatatéren sohasem járt, csupán a neve kapcsolatos a törökök elleni háborúzással. Idejében, vagyis a törökök bécsi ostroma évében felismerte a veszélyt: ha elfoglalnák Bécset, majd Csehországot hát a szászok védelem nélkül maradnának. Ezért csatlakozott a törökök elleni háborúhoz. Bevezette a törökadót (Tüikensteuer), és Bécs felmentésére csapatokat küldött. Egyébként katonái a hadrend beosztásakor a magyarok mellé kerültek. Esterházy Pál, a nádor. Pálffy Károly, Kéry János, meg Gombos Imre putnoki kapitány huszárai mellé. Buda felszabadítására, 1686-ban, 9 000 katonát ígért ha seregével önálló hadműveletet folytathat. Erről, az egységes hadvezetés érdekében, lebeszélték. Mire ő Christian von Sachsen- Weissenfels parancsnoklatával csak 4 500 főt küldött. Egy év múlva a visszavonuló törökök elvesztették a nagyharsányi csatát is. Ez a győzelem a császári hadvezetésnek csupán 700 katonájába került a szászoknak alig egyhatodába. Viszont a hadizsákmány, mert Szulejman nagyvezér a tábori pénztárát is elvesztette, 5 millió forint értékű volt. Ebből II. János Györgynek kereken 1 millió járt. Jelentős volt a felosztásra kerülő természetbeni zsákmány is: 2 000 fogoly. 80 ágyú, mozsár, 7 000 vágómarha, 6 000 ló. 1 500 bivaly és teve. Nem volt véletlen, hogy a következő esztendőben, vagyis éppen 300 évvel ezelőtt azért járt a küldöttsége nálunk, az egykori Pozsonyban, hogy az idáig lábon hajtott és hajón szállított zsákmányt számba vegye. A messze földön híres, csempékből kirakott kép, a Fejedelmi menet láttán, amikor II. János György délceg, hadvezéri alakjára pillantottunk, akarva-akaratlan ez is eszünkbe jutott HAJDÚ ANDRÁS Hajdú Endre felvétele 13
