A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-07 / 15. szám
LnJ A CSEMADOK ÉLETÉBŐL NÉPTÁNCHAGYOMÁNYAINK A munkám ^ 1 JE0I?í TMe v pRÄci -fn JSONOTUE K I li 'ml 7. S S A Szlovákiában élő magyar nemzetiség hagyományos népi tánckultúrája szerves része a Kárpát-medence népei, és ezen belül a magyarság egyetemes hagyományos tánckultúrájának. létrejöttekor közös töröl táplálkoztak, fejlődését azonos külső és belső hatások segítették. A XIX. század közepére, végére az egyes tánctípusok elérték virágzásuk tetőfokát. E század 20-as éveitől pedig stagnálásuknak, illetve eredeti funkciójuk fokozatos elvesztésének lehetünk szemtanúi. Tehát a területi különszakadás a néptánc fejlődését már nem befolyásolta. A mássága, a sajátossága a Palóc és a Zemplén-Szatmár néprajzi etnikumok jellegéből fakad. Korosztályok és nemek szerinti felosztás alapján gyerekjátékokról és táncokról, női táncokról, férfi táncokról, vegyes páros- és csoporttáncokról beszélhetünk. E felosztás minden csoportjában bőséges hagyományanyag található a szlovákiai magyarság nemzetiségi tánckultúrájában. A gyerekjátékokból és táncokból ismertek a szerepjátszó, alakoskodó, mozdulatutánzó játékok, például a Fehér liliomszál, a vonulós, bújós játékok pl. a Bújj. bújj. zöldág, a párválasztók pl. A Szinala, szinala, a fogyó-gyarapodó játékok pl. : a Ninive, nive, király, király biztos, a guggolok, a kifordulok, a fogócskák, a szerepcserélők, stb és végül a felnőttek szokásait utánzó játékok a „gyereklakzik", valamint az év jeles napjaihoz kapcsolódó köszöntők a Gergely-járások, a Balázs-járások, a Luca-járások stb. A játékhagyományok leggazdagabb területe a Mátyusföld. Egységes, átfogó gyűjtés is erről a területről látott napvilágot. Gágyor József Megy a gyűrű vándorútra kétkötetes munkája (Madách 1982, Bratislava) mintegy kilencszáz oldalnyi terjedelemben tárgyalja e vidék gyermekhagyományait. Természetesen az ország minden területén ismertek a gyerekjátékok, gyűjtésük, feldolgozásuk még várat magára, illetve csak részben valósult meg. A női táncokból a falusorozó-vonuló, a falukerülö. a kapuzó és a körtáncok fordulnak elő Csallóköztől Bodrogközig szinte minden tájegységünkben. A vonuló, kapuzó, falusorozó leány- és női táncokat főleg a nagyböjt, a tavaszi és a nyári hónapok idejében táncolták. Legközismertebb típusai a martosi bújócska, kapuzó, pilíke és ugrós, a tardoskeddi szinalázás. a madari, a magyarbődi hidasjáték, a licei falusorozó ludasjáték, a jánoki kapueresztés. a bodrogközi és zoboralji pünkösdölök, zöldág- és virágtáncok, az Ipoly menti és zoboralji villőzések és az egész nyelvterületen ismert karikázó táncok. Nevét vidékenként más, más névvel látták el: Körtánc, karikázó Bodrogközben, karéj, karéjos, karikába Gömörben és Nógrádban, stb. Nálunk a női körtánc két funkciója ismert: a) a szabadban táncolt típus, mely a délutáni, esti szabadtéri szórakozás eszközéül szolgált. b) a táncos mulatságok és családi események alkalmából járt változat. Itt, a bál, a szórakozás megnyitását, illetve a szünetek kitöltését biztosította. Társadalmi funkcióját e tánctipus tartotta meg legtovább, sőt falubálok vagy nagyobb lakodalmak esetében még itt-ott ma is találkozhatunk vele. Újraéledésére — akárcsak a szélesebb értelemben vett néphagyomány újraéledésére — jelentős hatással volt a Csemadok szervezte Tavaszi szél vizet áraszt országos méretű hagyományőrző vetélkedő. A férfi táncokból ismertek az eszközös és eszköznélküli kanász-, pásztor-, botoló táncok, verbunkosok és az egyéb eszközös táncok. A kanász-, a pásztor- és a botoló táncok formájukban, motiva-kincsükben, eszközhasználatukban, sajátos dallamkincsükben, viseletűkben, előadásmódjukban az egész tárgyalt területen egységesek, illetve alig mutatnak eltérést. Alapmotívumaik a hármastagoltságú ti-ti, tá ritmusú ugrós, cifra, dobogós, szökdelő, guggoló, tapsos lépések. Eszközük leggyakrabban a pásztorbot, a juhászkampó, de ismert még a fokos, a balta is. Az eszköz használata többféle: 1. az eszközt a földre helyezik — fektetik — és az körül járják, átugrálják, vagy két botot a földön keresztbe tesznek és az így nyert négy 1. Jóka, csárdás, 1977 2. Borbély István és felesége — Tardoskedd, (Tvrdosovce) 1966 — néptáncgyűjtés 3. Szilicei folklórcsoport, Krasznahorka '84 Takács András (1. és 3.) valamint Prandl Sándor (2.) felvételei négyzetbe egy, vagy páros lábbal váltakozva ugrálnak, 2. az eszközt az egyik végén fogva a földre támasztják és úgy ugrálnak keresztbe rajta, illetve futnak az körül, 3. az eszközt a végénél, vagy a közepénél fogva felemelik és azt a test mellett, a fej fölött forgatják, az ujjak között pörgetik vagy a felemelt láb alatt, illetve a hát mögött egyik kézből a másikba átdobják. Előfordult, hogy egyszerre két kézzel két botot forgattak. Ez nagyon látványos motívum, és ma a táncegyüttesek szívesen alkalmazzák. Ma már országszerte közismert. A pásztortáncok motivikájukban, eszközhasználati módjukban a korábbi hajdútáncok elemeit őrzik pl. a bot, a balta, a fokos forgatása hasonló a kivont karddal járt hajdútánc kardforgatásához. Sajátos funkciója van a szilicei botolótáncnak, melyben a botot forgató személynek egy a földre helyezett kalap védelmére úgy kell a botját forgatni, hogy azt az öt körül véve, bot nélkül táncolok ne tudják ellopni. Ezt fogadásból járják és természetesen az ügyesebb fél nyer. A kalap a pásztorra bízott juhot, disznót stb. jelképezi. Más jelentése van a Kaposkelecsényben feltárt baltás táncnak. Ebben a táncban a rossz szellemet megtestesítő vaddisznóval küzd a táncos, azt legyőzve feldarabolja a disznót s a körülötte állók között — mert ugye a táncnak vannak nézői is — vaskos megjegyzések kíséretében szétosztja. Az eszközös táncok másik csoportjába a söprűs, az üveges, a sapka-medve-tánc, a gyertyás, a rátós-köcsögös, a szék, a váska, a pálca, a szalmaszál stb. eszközzel járt táncok találhatók. Ezek a táncok is az ügyességi táncok csoportjába tartoznak. Többnek van szólóban és csoportban járt változata is. A felsorolt eszközös táncok közül sajátosan egyedi a Tardoskedden (Tvrdosovce) feltárt váskatánc. A váskarudat — kb. 120— 140 cm hosszú, 4—5 cm átmérőjű bot, melynek két végén kampóban végződő lánc van — általában kisebb ház körüli terhek hordásánál használták. Például a két láncára akasztott két vödörben vizet hordtak vele a nagyfalu közepén található egyetlen artézi kútról stb. Ez a bot-rúd mint eszkös mindig kéznél volt. A kanász-, és pásztortáncok egyik érdekes változatát járták vele, sőt még a páros csárdásban is alkalmazták. A férfi táncok közül a legelterjedtebb típus a verbunkos-tánc. Minden tájegységünkben megtalálható. Ismert a kötött, a félig kötött és a kötetlen változata. A kötötteknek és a félig kötötteknek tájegységhez, illetve helységhez kötődő nevük és sajátos dallamuk van. A kötetleneket egyszerűen csak verbunknak, verbunkos táncnak, magyar verbunknak, stb. hívják. Esetenként, alkalmazzák a falu nevét is pl. martosi, vartoói verbunk, tardoskeddi magyar verbunk, stb. Ismerünk sajátos névvel bíró verbunkosokat is. 6
