A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-01 / 14. szám
HÉTVÉGÉ Egy szabásminta — többféle otthonka A közölt szabásminta alapján gyorsan elkészíthető — néhány csekély változtatással — háromféle otthoni ruha varrható. Anyagszükséglet a hosszú ruhákhoz jó esésű, dupla széles pamutjersey vagy vékony frottíranyagból, plüssböl 2 méter, a rövid tunikához 1 méter. Miután kiszabjuk az otthonka részeit, dolgozzuk el a széleket, varrjuk össze az oldalakat (40— 50 cm-t nyitva hagyhatunk az oldalán), ferde pánttal szegjük el a nyak- és karkivágást, majd szegjük fel az alját. Tehetünk rá zsebet, díszíthetjük hímzéssel, rátéttel stb. Kobak még egészen kicsi fiú volt, még nem utazott vonattal. Igaz, hogy ö minden reggel mondogatta: „Én már nagy fiú vagyok, elérem a lekvárt." De elárulom nektek, nem érte el, az édesanyja kellett hogy felemelje, s úgy vették le a lekvárt ketten a polcról. Úgy is fogták meg ketten, nehogy a kisfiú eltörje a lekvárosüveget. Mindenesetre, mikor édesanyja megkente a kenyeret, Kobak megint kijelentette: — Én már nagy fiú vagyok, mind megeszem! — És meg is ette. No, de azért mégsem volt olyan nagy fiú. így aztán, mikor édesanyja megmondta neki, hogy vonattal fognak utazni, nem tudta elképzelni, hogy milyen is lesz az utazás. Édesanyja elővett egy bőröndöt, abba becsomagolták az ingecskéit, nadrágocskáit, de édesanyja nem akarta becsomagolni sem a párnát, sem a szőnyeget. Pedig Kobak nagyon szerette volna. Végül is becsukták a bőröndöt, és ekkor a kisfiú hirtelen elszomorodott. — Hol a vonat? Miért nem jön? — kiabált, és nézett ki az ablakon, hátha jön az utcán valahol. De nem jött, és mama kacagott. Kobak az ajtót is kinyitotta, hogy be tudjon jönni a vonat a szobába, ha megérkezik. De mama becsukta az ajtót, és öltöztetni kezdte Kobakot. A kisfiú autón ment ki az állomásra mamával, és egyáltalán nem olyan volt a vonat, mint a kis játék vonatok, amelyek a szobában is tudnak járni. No de hát ez már így szokott lenni. A vonatban aztán Kobak rengeteg autót és vonatot rajzolt. Tudniillik a vonat Kobak szerint abban különbözik az autótól, hogy sokkal több kereke és ablaka van. Mert ő még csak autót tud rajzolni meg olyan vonatot, ami autóhoz hasonlít, csak sok kereke és ablaka van. Hiszen Kobak még egészen kicsi fiú. A LEGEK VILÁGÁBÓL Először a távolban egyre jobban kifényesedett az égbolt, majd egy óriás tűzgolyó tűnt fel a mai Arizona (az USA egyik állama) területe felett. Amikor a Föld légkörébe ért, hatalmas sebességgel, fénycsóvát húzva maga után nekicsapódott a földnek. Oly iszonyatos erővel, hogy többmillió tonna anyagot, sziklatörmeléket szórt a levegőbe és a hatalmas porfelhő a Napot is eltakarta. A légnyomás hulláma több kilométeres körzetben gyökerestől kitépte a fákat és az erdőt a tűz elemésztette. A szakemberek szerint ez a katasztrófa több mint ötvenezer éve történhetett. Az okozója pedig egy óriás meteorit, melynek átmérője kb. 40 m és súlya 500 ezer tonna volt. A földbe fúródás után egy 225 méter mély és 1 200 méter széles kör alakú kráter maradt utána, amely még ma is látható. Ez a robbanás ezerszer nagyobb erejű volt, mint a Hirosimára ledobott atombomba. Ez volt a legnagyobb meteorit, amely eddig a bolygónkra zuhant. Pontosabban fogalmazva: eddig a kutatók ennek a helyét találták meg, mert a meteorit a robbanás következtében ezer darabra hullott szét és a borzasztó hőségben nagy része elpárolgott. A kráter azonban ma is látható. A meteoritok, az „égi kövek" ma is hullanak a földre, több mint 50 tonna naponta. De ezek a légkörben szétmállanak és néha csak por alakban jutnak el hozzánk. Komolyabb sérülést, amelyet meteorit okozott a történelemben csak egyet jegyeztek fel. I ö ¥•£ »; ifi A pilóta barátainak integet, akik elrejtőztek a fák és bokrok között Megtalálod őket? URSULA WÖLFEL Volt egyszer egy vidám gyerek, aki mindenen nevetett. Egyszer sétálni ment a nagypapájával. Hirtelen megeredt az eső. Pillanatok alatt ömlött, szakadt, zuhogott. Nem volt sem esőkabátjuk, sem esernyőjük, így hát másokkal egyetemben gyorsan beálltak egy kapu alá. Az emberek szitkozódtak, mérgelődtek, bosszankodtak, csak a kisfiú kacagott az esőn. Lyukas volt az eresz, s a lyukon át, akárcsak egy edénybe, egyenest a nagypapa kalapjába csurgott az eső. Amikor aztán megtelt a kalap esővízzel — csurr —, kicsordult, és a kisfiú nyakába zúdult. Brr! Más gyerek sírva fakadt volna, hanem a kacagó kisfiú kacagott, mintha csiklandozták volna, és a nagypapája is vele kacagott. Később egy nagy teherautó haladt el a ház előtt, és mindenkit telefröcskölt vizes sárral, sáros vízzel. Az emberek most még jobban haragudtak, szitkozódtak, bosszankodtak, de a kisfiú, bár ő maga is tetőtől talpig nedves lett, piszkos lett, majd megfulladt a kacagástól, nevetéstől. Nevetése, kacagása ráragadt a nagypapára s a nagypapáról a többiekre is. Már senki sem haragudott, szitkozódott, bosszankodott, mindenki velük együtt hahotázott. A nagy eső megsértődött, azt hitte, hogy kinevetik, s azon nyomban elállt. A nagypapa s az unoka nevetve tovább sétált. 21
