A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-01 / 14. szám
BARANGOLÁSOK A VILÁGIRODALOMBAN 3/c a ó u s ••• Ha már sorozatunk jellege úgy adja. hogy szabadon kószálhatunk térben és időben, folytassuk szemlénket Iránban. Évszázadokon át közös kincse volt mind a tadzsik, mind a perzsa irodalomnak egy-egy nagy alkotó egyéniség. Az utak persze nem mindig futottak párhuzamosan, hiszen a perzsáknak már az időszámítás előtti évezred elején volt írásbeliségük, az időszámítás előtti 6. évszázadban pedig már Írásba foglalták a világirodalom egyik legrégibb és legfontosabb könyvét, az óperzsa nyelven írt Avesztá-1, a legendás, és talán valóban élt tűz-próféta, Zarathustra könyvét. Ki volt Zarathustra? Élt-e egyáltalán, s ha élt, mikor élt? S egy személy volt-e avagy több? Hamvas Béla például az „utolsó Zárát - hustráról" ír az Avesztával kapcsolatban. S mi volt az Aveszta? Zarathustra követőinek szent könyve. Különböző helyen és időben keletkezett, imádságokat, prédikációkat, rituális előírásokat tartalmazó könyvek gyűjteménye. Részei: az úgynevezett Jasznák, hetvenhét ima Ahura Mazdához és a különböző szellemekhez, s ezeknek részei a gáthák. a hagyomány szerint magának a vallásalapító Zarathustrának, — vagy görögösen Zoroaszternek — az alkotásai, a gyűjtemény nyelvileg legarchaikusabb és irodalmi szempontból a legérdekesebb darabjai. Csehül „Obéti ohnúm" (Tűzáldozatok) címmel jelent meg 1985-ben az Odeon Kiadónál egy bö válogatás az ó- és középperzsa irodalomból, mindenekelőtt az Avesztából. Magyarul mindmáig szinte ismeretlen a világirodalomnak ez az egyik legfontosabb alapműve, noha egy szűkebb válogatás megjelent a Zend-Avesztából 1919-ben Zajti Ferenc fordításában. Az övénél hívebb tolmácsolás Gaál László két részlete az 1952-ben megjelent Világirodalmi antológiában. Jó másfél évezred telik el aztán a perzsa történelemben anélkül, hogy irodalmi nyoma lenne. Voltaképpen a már a tadzsikoknál is számon tartott Firdauszátai emelkedik újra világirodalmi rangra a perzsa költészet, úgy kb. időszámításunk előtt 1000 körül, mindenekelőtt a Királyok KönyvéjeI. Ám Firdauszi nem magányos óriás, csupán a legmagasabb csúcsa egy magas hegyvidéknek. Körülötte a világirodalom óriásainak egész fészekalja. Hogy tüstént egy másik eposszal kezdjük: alig fél évszázaddal a Sahnámé után megszületik Gorgáni Visz és Ramin szerelme című „romantikus" eposza, egy keleti „Trisztán és lzolda”-történet, számos későbbi keleti eposz előfutára. Magyarul mindmáig nem olvasható, de a csehek ezt is kiadták, néhány esztendeje látott napvilágot, ugyancsak az Odeon Kiadó gondozásában. Most a perzsa kultúrának az eposz melletti két reprezentatív műfajára vessünk egy pillantást : a lírára és az úgynevezett tankölteményekre. Az előbbinek olyan nagy, világirodalmi rangú művelői voltak, mint a tadzsikoknál ugyancsak számontartott Omar Khajjám, vagy Háfiz. Persze nem csak ők, mert hozzájuk mérhető, velük egyenrangú nagy lírikus például Rúdaki, Rumi vagy Dzsámi, noha őket kevésbé fedezte föl magának az európai olvasóközönség. ,A perzsa költészet nagyjai közül talán Szadi vívta ki magának a legnagyobb népszerűséget hazájában és Európában egyaránt. Müveinek korai és széles körű elterjedésén kívül bizonyítja ezt az a megbecsülés is, amelyben a haladó világ néhány évvel ezelőtt a Gulisztán megírásának hétszázadik évfordulóján részesítette a költőt — írja a Szadi válogatott műveit tartalmazó Rózsáskert című gyűjtemény utószavában a válogató és fordító Bodrogligeti András 1961 -ben. E gyűjtemény tartalmazza a költő szinte valamennyi fontos müvét, Így a Gulisztánnak és Busztánnak, valamint a Ghaza/oknak és Gondolatoknak a legszebb morzsáit. S végül szóljunk Háfizról, a 14. század és a világirodalom egyik legnagyobb lírikusairól, '♦lem kisebb magyar költő írta róla, a 18. század végén, mint Csokonai: „... jóllehet a Homér feleségét, a Theocrit kellemetességét, a Pindaros nagyságos voltát... soha senki az írásban, úgy kell ítélni, el nem fogja érni: mindazonáltal nem tagadhatni, hogy megvan az ázsiai poétának az ö, mégpedig a természeti dolgoktól vett tulajdonságai s a szépségnek saját színei, amelynek dicséretéhez az európai poésis éppen nem közelít". Háfiz hires ghazaljait, — szerelmes verseit — legutóbb Képes Géza fordította magyarra a tőle megszokott magas színvonalon. S újabb századok peregnek le a lomha mozgású keleti történelem homokóráján, miközben hallgatnak a múzsák. A perzsa kultúra, annyi más keleti kultúrához hasonlatosah, csupán századunkban emelkedik ismét világirodalmi rangra. A költészet egyre inkább háttérbe szorult a prózai műfajok, a novella és a regény mögött. A kor legkiemelkedőbb alkotója, az Európában legnépszerűbb modem perzsa novellista Hedájat volt. 1903-ban született, előkelő hivatalnokcsaládból származott s tanulmányait egy francia missziós iskolában kezdte. Depressziós alkat volt. Kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, s végül 1951-ben Párizsban vetett véget az életének. Magyarul több műve is megjelent, így egy novelláskötete a Modem könyvtár sorozatban Az élet vize címmel, továbbá a Hadzsi aga című regénye s a Mai perzsa elbeszélők antológiában a Vak Bagoly című kisregénye. Ez utóbbi világirodalmi szempontból is jelentős mű. Egy teljesen magára maradt ember testi-lelki összeomlását mutatja be több síkú, groteszk-valósághű ábrázolásban. A regényben a vízió, és a valóság szinte kibogozhatatlanul összefonódik. A müvet az egzisztencializmussal, illetve Kafkával rokonitó francia írók — André Breton például — joggal sorolják a huszadik század legjelentősebb alkotásai közé. A kisregény egyébként a legtöbbször lefordított modem iráni mü. Egy másik jelentős iráni író, az 1895 körül született Dzsamálzádé, a modem perzsa novellairodalom és a realista regény megteremtője és az egyik legkiválóbb képviselője. Hat elbeszélést tartalmazó első kötete Egyszer volt, hol nem volt címmel jelent meg 1 922-ben. A könyv a teheráni kispolgárok szatirikus, szellemes bemutatása, ugyanúgy, mint későbbi művei. Magyarul a már említett Modem perzsa elbeszélők antológiában olvashattunk tőle három kitűnő novellát. Ugyanez az antológia ismertette meg a magyar olvasót két másik jelentős modem perzsa prózaíró egy-egy kiváló elbeszélésével. Kettőjük közül az 1904-ben született Alavi sokoldalú, tevékeny baloldali író. akinek kései műveit kritikai realista ábrázolási mód jellemzi. Több műve pedig már a publicisztika és az irodalmi köntöst öltött agitatív irodalom szférájába tartozik. Mindenesetre Alavi ugyancsak világirodalmi rangú író, 1953-ban megjelent Levelek című elbeszéléséért megkapta a Béke-világtanács aranyérmét. Az 1916-ban született Csúbak predig a Hedájat utáni perzsa novellisztikának a legjelentősebb képviselője. Az ő írásait is. mesteréhez hasonlóan, pesszimista hangvétel és a naturalizmusba áthajtó mikrorealizmus jellemzi eleinte. Ám az 1963-ban megjelent A tangesztáni férfi cimű regénye szakit ezzel az ábrázolási móddal. Az emberi értékek nyílt védelmének a könyve ez: a mai prerzsa irodalom egyik leghaladóbb és művészileg legérettebb alkotása. A legújabb iráni alkotókról, sajnos, aligalig tudhatunk meg valamit. Az úgynevezett síita forradalom s az irak—iráni háború kitörése óta Irán elsősorban mint napi politikai téma szereprei a köztudatban. írókról, irodalomról alig hallani. Valóban elmondható az ismert mondás, hogy fegyverek közt hallgatnak a múzsák. Noha valószínű, hogy inkább információhiányról van szó, mint arról, hogy egyáltalán nem írna senki az utóbbi évtizedben egy olyan nagy országban, mint Irán. Jómagam egyetlen iráni származású, s immár világirodalmi rangú íróról tudok, az 1936-ban született Párizsban élő Rezvaniról. CSELÉNYI LÁSZLÓ HAFIZ/ Hogyha éjszín fürtjeid . . . SZÁDÍ RÚMI Hogy éjszín fürtjeid bajt hoztak is rám, vége már. Hindu holdad hogyha még átkoztam is tán: vége már. Vágy füzétől aszta gom, ha meggyulladt hát meggyulladt Sáh dühétől hogyha tántorgott a hitvány: vége már. Hogyha jóság útjain jársz, lelkedet nem tépi gyász — Nézd: a kedv elment — a gyász is búcsút int s már béke vár. Ég szerelmed? Vágyaidban béketűrő légy, te, szív! Volt keserved? Volt! De véled már csupán emléke jár. Hogy szived szép szemektől szenvedett hát szenvedett, S hogyha lelkek közt óvódás tört ki, ritkán: vége már. Rágalom, ha mérgezett tőrt szúrt beléd, eltűnt a seb, S hogyha megbántott a hű társ, néhanapján: vége már. Hogy kolostorból kiugrott Háfiz, ó, pap, mért szidod? Nem lehet megkötni lábunk: kint szabadság fénye vár! OMAR KHAJJÁM/ Rubá'ik Előttem s előtted is volt nappal s éjszaka is. Munkában állt fenn a keringő ég maga is. Mindenütt, ahová lábad visz a föld kerekén: Egy kedves szembogarát taposod, lépj bárhova is. A sár és a rózsa A fürdőben agyag-tömböt találtam, A kedves küldte, s én markomba vettem. Kiáltottam: „Mi vagy, moszkusz, vagy ámbra ? Az illattól egész megrészegedtem". Felelt rá: „Én agyag voltam, de aztán A rózsával beszélgettünk mi ketten; Tökélyének nyomát itt hagyta rajtam. Ezért hát illatok tárháza lettem". (Képes Géza fordításai) Szívem a tudománytól nem hült ki soha még. Szívből ennyi titok nem került ki soha még. Hetvenkét éven át töprengtem éjszaka, nappal: Kiderült hogy semmi nem derült ki soha még. Csoda perc volt. . . Csoda perc volt, mikor ültünk palotában, te meg én, Alakunk pár, de a lélek közös áram, te meg én. A virág-szín, a madár-hang eleven kút csobogó. Amidőn kert öle vár ránk: íme, párban, te meg én. Magas égbolt valahány csillaga bámul mireánk. Mi a holdat nekik adjuk sugarában, te meg én. Te meg én, és soha többé te meg én: a gyönyör egy; A szavaktól szabadultunk e világban, te meg én. A madár-nép eszi máját a kerek menny magasán, Ahol egy lett ez a kettő, kacagásban, te meg én. S az a legfőbb csoda: én itt veled együtt heverek, S ugyanakkor Khoraszánban meg tfákban te meg én. (Weöres Sándor fordítása) 15
