A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-01 / 14. szám
ÓDON Ki ne szeretné a városát? Sőt! A szü lővárosát ?! A hétköznapok zajos hajszájában éppen úgy, mint akkor, ha az ősi várban bolyongva régmúlt századok emléke után kutat, vagy a várkertet szegélyező kőfal mellett állva szinte a tenyerén látja a hajdani koronázó város teljes látképét... Áll az ember a várdomb tetején, alatta ott hömpölyög a Duna, partján csengve robognak a piros villamosok; a lejtős utacskákon és a szűk belvárosi utcákon pedig az emléktáblák, az ódon paloták, kúriák és templomok előtt télen-nyáron turisták serege kíváncsiskodik. Érthető ez az érdeklődés, hiszen a régi Pozsony, a mai Bratislava belvárosában szinte emberközelben jár a történelem. Maradjunk akár rögtön a várban! A várudvar kövezetén szinte hallani III. Henrik német császár katonáinak lépteit, akik Aba Sámuel, I. Endre és I. Béla uralma alatt több ízben is megostromolták a város e hatalmas erődítményét. Lepillantva a Dunára viszont Búvár Kund hőstette juthat az ember eszébe, aki 1052-ben — éjnek idején — meglékelte a város alatt horgonyzó német hajókat. És ha lejjebb lépdelve a szépen helyreállított Zsigmond-kapun túlra sétál valaki? Akkor például a Káptalan utcába téved, ahol szintén érdemes meg-megállni és körülnézni. Itt találni például a XIII. században épült kis prépostlakot, egy macskaugrásnyira innen pedig a XIV. században épült Mihály-torony áll, amely a város egykori védelmi rendszerének fontos erődítménye volt. E toronytól egy kőhajításnyira díszeleg a világhírű Academia Istropolitana felújított épülete, amelynek megalapítására Mátyás király — húszezer körmöci arany fejében — 1464-ben kapott engedélyt II. Pál pápától. A szemközti házak egyikének helyén volt a királyi kúria, az uralkodók szálláshelye, ahol Mátyás és Beatrix is gyakran tartózkodott... Nem messze innen a felújított Klarisszakolostor áll, amely napjainkban kamarahangversenyek színhelyéül szolgál; külső falán pedig emléktábla hirdeti Bartók Béla bratislavai tartózkodásának hírét. Huzatos, szűk utcácskákon át jutunk el az óváros egykori központjába, a Fő térre (ma: Április 4. tér), amely valamikor a kivégzések, nyilvános fenyítések, de a királyok koronázását követő utcai mulatságok színhelye is volt. Innen nyílik a régi városháza csodálatos szépségű kovácsoltvas kapuja. Áthaladva rajta egy középkori udvarra, majd pedig az 1700-as évek végén épült Prímáspalotához jutunk. 1805 októberében e palota tükörtermében Napóleon és I. Ferenc császár írt alá békeszerződést. Persze, sorolhatnám tovább az ódon falak idézte történelem tényeit és eseményeit. Sorolhatnám, hiszen egyetlen szóval sem említettem még például a Sigray- vagy a Kamper-kúriát; a Pálffy-, a Zichy-, az Apponyi-, vagy akár a Mirbach-palotát. Nem szóltam még arról sem, hogy a Bástya, a Lakatos, a Prépost, vagy a Konvent utcán járva is szinte minden ablakból a történelem néz rád vissza; mindenütt Mozart, Liszt, Haydn, Csokonai, Hummel, Petőfi, Palacky, Tompa, Stúr, Erkel, Madách, Jókai és más nagyságok nyomaira bukkansz, akik hosszabb-rövidebb ideig mind itt tartózkodtak e patinás múltú város falai között... És nem hoztam szóba még azt sem, hogy a Duna túlsó partján, a Ligetben Petőfi életnagyságú szobra fehérük. A folyam jobb partján állott ugyanis az Aréna, a Pozsonyi Magyar Színtársulat székhelye, ahol a költő több ízben próbált szerephez, s ezzel megélhetéshez jutni. 1880-ban Reviczky Gyula ugyancsak itt írja A pozsonyi ligetben című költeményét: „Szép ligetem, virulj csak / S te szív, álmodd a múltat" ... Az élet Íratlan törvénye azonban, hogy a nyüzsgü forgalmú város zajában, a siető emberek sodró özönében az emlékek elszállnak, s ki-ki a jelenben találja magát. A mában — saját gyökereit keresve. Talán bizarr ötletnek tetszik, de e gyökérásás, múltfaggatás közben nekem Szlovákia fővárosának látképe egy hatalmas fa lombkoronájáról szakasztott levélnek tűnik. Gondolatban olykor letépem hát a Föld életfájáról ezt a levelet, fölébe hajlítom az égbolt félgömb-nagyítóját és rálesek ... Rálesek és mit látok ? Nyüzsgő sokaságot, e nagy levél sejtjeinek millióit, sürgölődő embersereget — bennünket fővárosiakat. Tősgyökeres pozsonyiakat, itt született bratislavaiakat, az ide telepedettek tízezreit. Itt élünk közösen, városunkban otthonunknak nevezünk egy meghitt zugot, személyes barátságot érzünk egy fával, egy utcával, vagy akár csak egy cserép virággal. így, hétköznapi apróságaival együtt teljes a városkép. A múltat őrizve teljes a jelene, és csak ebből sarjadhat a jövője. Bratislava 1945. április 4-e óta írja új történelmét.. . Az égbolt félgömb-nagyítója alatt elemi részecskéi vagyunk az élet történelmi körforgásának, aprócska sejtjei az Életfa zöld levelének. Én, te, ö ... Süss ránk nap, tavaszi nap! MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György felvételei 4
