A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-17 / 12. szám
Sziklatemplom Abu Simbe/ben. Mintha egy masszívumra támaszkodna, hogy az új asszuáni gát Aga Kán, az egyik iszlám szekta alapítójának mauzóleuma Asszuán mellett vize ne árassza el a templomot EGYIPTOM-a civilizáció bölcsője Az álmodozásból és a Szahara sivatag csöndes csodálatából nagy zaj vert fel bennünket. Az autóbusz áthajtott a bal oldalra, a kerekek csikorogtak. Az Asszuántól 300 kilométerre levő Abu Simbelbe kirándultunk, amikor félúton defektet kaptunk. Rémülten és kíváncsian vártunk, mi történik. — Az utazási iroda figyelmessége — mondotta mosolyogva a rokonszenves Abdullah, az autóbuszvezető. Amikor tudatosította, hogy a sivatagi forróságban kell kereket cserélnie, ajkára fagyott a mosoly. Míg az autóbuszt javították, mi a sivatagot, a gyönyörű, de kegyetlen természeti jelenséget csodáltuk. Először csak óvatosan, nehogy felriasszuk a sivatagi csúszómászókat, az egyiptomi kobrát vagy skorpiót. Később azonban bátrabban léptünk előre, s néhány méterre az úttesttől már félelem nélkül gyönyörködtünk a homokóceánban. — Oázis, víz! — kiáltott fel valaki. — Nem, ez délibáb — javította ki Abdullah. — Az európaiak ezt csak könyvekből ismerik. Mindenütt homok volt, de mi mégis vizet, tavakat és tengereket láttunk. A vízszintből hegyek és dombok emelkedtek ki és csillogtak a forró levegőben. Talán ezek az alakzatok ösztönözték e középkori ország lakosait, hogy óriási piramisokat építsenek. Abban a pillanatban az embernek Saint-Exupéry novelláinak hősei jutottak eszébe, akiket a Szaharában ért baleset. A messze távolban sötét pontok tűntek fel. Lassan haladt előre a tevekaraván, amely lehet, hogy egy tevevásárra igyekezett. Szinte hihetetlen, hogy ez az első látásra nevetséges, de a maga módján méltóságteljes állat 5 napot is kibír víz nélkül, és naponta 100 kilométert képes megtenni. Egy óra sem telt el, és már teljesen kiszáradt a szánk és az autóbusz árnyékában kerestünk menedéket. — Milyen lenne a közérzetük két-három óra múlva, ha nem várna magukra hűtött mangódzsusz? — kérdi a volán mögül verejtékező homlokkal Abdullah. Startolt és útnak indultunk. Már két hete Egyiptomban voltunk, a középkori és modern műemlékek és nevezetességek többségét láttuk, de ezután a látszólag banális élmény után még jobban megértettük az óegyiptomi és arab civilizációt és a természeti viszonyokat, amelyek fejlődésükre hatottak. A Nílus nélkül, amelyet az egyiptomiak egyszerűen csak „a folyónak" neveznek, mert mást nem ismertek, az élet elképzelhetetlen lenne. De ott, ahol a víz van, az élet gazdagon jutalmazza az embereket. Hasonlóan gazdag a kultúra palettája is: óegyiptomi, görög, római, arab, iszlám, délen pedig afrikai és euro-amerikai kultúra keveredik itt. A hőmérsékleten kívül nincs nagy különbség Alexandria és Kairó között északon, valamint Luxor és Asszuán között délen. Senki sem lepődik meg azon, ha az útkereszteződésen a legmodernebb Mercedes előnyt ad az öszvérnek. Az utcákon éppúgy láthatunk hagyományos csadorba rejtőzött fiatal muzulmán nőket, mint farmernadrágos fiatalokat. Mindenütt turistákkal találkozik az ember, Európából és az Egyesült Államokból, Kanadából, Japánból. Az idegenforgalom érezteti hatását az állam kasszájában, de néhol a műemlékek állapota is. A mai egyiptomi társadalom kiadásai nagyobbak, mint bevételei. Ezért Egyiptom a nagy szociális kontrasztok, a nyomor és a luxus országa is. Nem csoda tehát, ha itt nagyra becsülik a turistákat, de minden lehetőséget megragadnak, hogy minél többet kicsaljanak belőlük. Valósággal lehetetlen a leghíresebb piramisokat megközelíteni. Bizonyára nincs magas fizetésük a rendőröknek, mert a borravaló puhítja őket. A piramis tetejére felmenni szigorúan tilos, de jó borravaló fejében a rendőr maga ad tanácsot, hogy honnan lehet gyorsan és biztonságosan megközelíteni a piramist, ahová csak a legedzettebbek tudnak feljutni. Nem kis pénzbe kerül az utazás a dromedár, vagyis az egypúpú teve hátán. Kairótól 40 kilométerre délre próbáltuk ki. A teve mintha térdre ereszkedett volna, kiegyenesítette két hátsó lábát, az utas előredőlt. Az állat hirtelen futásnak eredt. Semmihez sem hasonlítható a porhanyós homokon való utazás. A kezdeti félelem hamar elszállt. A két méter magas teve 60 kilométeres óránkénti sebességet is elérhet. A felszálláshoz hasonlóan a leszállás sem könnyű, de az élmény mindenért kárpótol. A repülőgép, vonat, autóbusz, taxi, kocsi és hajó után a teve, a sivatag és a homok királya a hetedik közlekedési eszköz volt, amelyet több mint 3 ezer kilométeres egyiptomi kőrútunk során igénybe vettünk. Amikor a mindig jókedvű Abdullahnak panaszkodtunk a magas „viteldijért", amit a néhány méteres teveútért kellett fizetnünk, megkérdeztük, hogy Egyiptomban az öszvéreket is hasonlóan használják-e ki. — A teve egzotikusán hangzik. Ez a Kelet — válaszolt nevetve. — De a szamár? Mit kérhetnének ezért az utazásért? Ez nem attraktív. Szamárból világszerte rengeteg van ... Kép és szöveg: MIROSLAV BARANOVIC A gazdagok villái a kairói felhőkarcolók árnyékában A Nílus partjának trópusi növényzete 17
