A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-17 / 12. szám
r Két ősrégi szomszédos palócföldi település Kiskér (Maly Kiarov) és Nagykér (Veíky Kiarov), a közelmúltban elvesztette a nevét, A kies Ipoly menti falucskák ugyanis — mint a helységnévtábla is jelzi — néhány éve, egy kényszerházasság eredményeként — már csak megcsonkítva, Kiarov, azaz Kér gyűjtőnéven szerepelnek, szerepelhetnek a hivatalos irományokban, ügyiratokban. Pedig mindkét falu gazdag múlttal, önálló történelemmel büszkélkedhet. Kiskörben százhúszan élnek, ám a szomszéd település sem nagy, hisz Nagykérben is mindössze kétszázzal laknak többen. A két falut Nagykérböl, a közös helyi nemzeti bizottság épületéből igazgatják. A hnb-elnök viszont kiskéri lakos. A két falu jó másfél kilométernyire fekszik egymástól. Az összevont települések közös falukrónikája hiányos, szegényes. A letűnt századok történéseit mindössze néhány kurta bekezdésben taglalja a vaskos újkeletű múltidéző kötet. A máról, a békés építőmunkáról, a dolgos hétköznapokról már részletesebben szól Tomáskinné Babcsan Ágota, a jelenlegi történetíró. A Babcsan portán kíváncsian böngészem az évkönyv lapjait. A feljegyzések szerint IMagykér a régebbi település. Az első, 1271-ből származó írásemlék Keer néven említi a falut. Ekkortájt, sőt még néhány emberöltő múltán is, közvetlenül a kanyargós, girbegurba Ipoly partján húzódtak meg a kis község házai. A falu alatti Keresztöpart dűlőben 1963 derekán, homokkitermelés közben akadtak rá az egykori település nyomaira, maradványaira a munkások. Nem kímélték a tatárok sem a falut: teljesen feldúlták, porig rombolták a települést. Csak kevesen tudtak a lakosok közül a közeli erdőségekbe menekülni a vérszomjas csapatok elől. Néhányan azért hősiesen szembe is fordultak a hódítókkal. S nem is eredménytelenül. Erről tanúskodnak a Dolinka-dombon feltárt tatársírok is. Egy fennmaradt monda szerint a Pástnak nevezett földdarabon, a Kerék-dombon, valaha honfoglaló eleink sátrai sorakoztak. Kurucok meg labancok is csatároztak a falu határában, sőt, ha hinni lehet a krónika sorainak, Ferencz József császár is járt a vidéken, ráadásul 1848-ban — miért, miért nem? — kutyabőr nemesi kiváltságlevelet is adományozott a község Molnár József nevű lakójának. A nagykérieket azóta, csak titokban persze, a hátuk mögött, nemes egyszerűséggel nemeseknek hívják a környékbeliek. Ma már szünöben van a hajdani rangkórság, ám néhány esztendeje még az újnemes egyenesági leszármazottját fiatalúrnak szólították az emberek. Kiskér faluhatárát Kéri Mihály nemes birtokolta. A két Kér „polgármesterét" Balázs Gyulának hívják, 1 940-ben született, 1959-től párttag, s 1986 óta irányítja a községek, meg a Kiskérhez sorolt Proletár puszta életét. Takaros emeletes háza a kiskéri faluközpont egyik ékessége. — Elsőként — fog a mesélésbe, miután az egyik szobában hellyel kínál — én jártam, szlovák nemzetisegű szülém óhajára, szlovák alapiskolába a községből. Nem volt még köves utunk, hát a gazdáktól tejet szállító Talpas János bácsi fogatos gazda lovas kocsiján tettem meg az út egy részét reggelente. Balázs Gyula szegény családból szármalegyei zik: — Édesapám környékszerte közkedvelt ember volt, egy ideig a nemzeti bizottságon is dolgozott, majd a földmüves-szövetkezetet irányította. Családunkat jól ismerték, s mindkét falu lakói elfogadtak elöljárójuknak ... Jó pár esztendeje még működött az I—IV. osztályos — szlovák tanítási nyelvű — alapiskola Kiskéren. Má már a szlovák nyelven tanuló gyerekek Zsélybe (Zelovce) buszoznak, míg az anyanyelvi oktatás mellett kitartó szülők gyermekei Ipolyvarbóra (Vrbovka) ingáznak ... Az élelmiszerbolt az egykori, rozzantnak látszó, ám belül tatarozott kastélyban kapott helyet. A körzetesítés révén megszűnt iskola épületében többek között a Csemadok-alapszervezet rendezett be emlékszobát magának. — Kulturális szervezetünk mindkét község lakóiból álló egyesülete 82 tagot számlál, s menyecskekórusa neves, országos seregszemléken is eredményesen helytállt. — Tömegszervezeteink közül a Csemadok alapszervezete működik a legeredményesebben. Kiskörben kevés a fiatal, s legtöbbjük csak a hétvégekre látogat haza szülőfalujába . . . Szeretnénk a Proletár pusztához járható bekötő utat építeni. No és a temetőhöz is illő lenne már végre valahára befejezni a félbehagyott utat. — A kiskéri rétek egy részét használhatatlanná tevő ingoványos, zsombékos Máli tó, mutat az elnök kifelé az ablakon, ma már községünk büszkeségévé vált. Szakemberek kiderítették ugyanis, hogy a természetvédelmi területté nyilvánított néhány hektárnyi földdarabon olyan növények, virágok, meg vízi szárnyasok is élnek, amelyek kontinensünkön sehol másutt nem találhatók . . Kis idő múltán, az elnök kíséretében, Nagykérrel ismerkedem. — A helyi nemzeti bizottság aránylag új épülete beázik, hasznavehetetlen — kesereg útközben vendéglátóm —, ezért kénytelenek voltunk az egykori magyar alapiskola elárvult falai közé költözni. Mellettünk kaptak helyet a sportolok is. A buszmegálló mellett a lassan épülő művelődési házba is benyitunk. Itt az elnök igy tájékoztatott: — 1978-ban kezdtük el az építését s 1983-ban át kellett volna adni rendeltetésének az épületet. Sajnos, az ünnepélyes házavató azóta is egyre késik. Idővel kimerült a költségvetési keret is, s lelohadt a lakosok munkakedve is, ezért kerek három éven át szünetelt a munka a kultúra jobb sorsra érdemes hajlékának az építésén. Mára a tervezett építési költségek 1. A Máli tó ma már természetvédelmi terület 2. Balázs Gyulához bármikor benyithatnak a lakosok 3. Kiskér 4. Nagykéri csendélet nagymosás után 12
