A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-03 / 10. szám
azt is, hogy hazánk nemzetiségei a közigazgatási szervekben és a Nemzeti Frontban is arányuknak megfelelően vannak képviselve. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy nemcsak a statisztika, a precíz számszerüség a döntő, hanem az, hogy a vegyeslakosságú területeken a választottak és a tisztségviselők miképpen képviselik, mennyiben értik s érvényesítik a nemzetiségek igényeit. Ez részint az illetékesek, részint mindkét fél hozzáállásán múlik. Talán apróságnak tetszenek az elmondottak, de kertelés és elfogultság nélkül kell róluk szólni. Már csak azért is, mert például a két világháború között — amikor a nemzetiségeket egyébként sok bántás érte — egy többnyelvű faluban vagy városban természetes volt, hogy az emberek két, esetleg akár három nyelven is beszéltek egymással; hogy nem volt gond a helységnévhasználat, az utcai feliratok kérdése. — Ha csupán képletesen is. de kanyarodjunk el egy kicsit az anyanyelv kérdésétől! Sokéves gyakorlati tapasztalatokat összegező véleménye alapján milyen más fontos feltételei vannak a Csemadok eredményes tevékenységének ? — E tekintetben nem győzöm eieget hangsúlyozni, hogy minden nemzetiségnek önmagának is dolgoznia kell helyzete javításáért. Az immár újra a Nemzeti Frontban tömörülő Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének is nagyobb társadalmi súlyra, nagyobb önállóságra, több érvényesítő erőre volna szüksége. A jövőben nagyobb szerepet kell kivívnia a csehszlovákiai magyar nemzetiség sorsának alakításában, a nemzetiségpolitika megvalósításában. Ezt a célt főként a munkastílusában végrehajtandó változások, továbbá az érdekképviselet erősítése, a társadalmi tekintély fokozása, választott szervei felelősségének növelése; mindennek lecsapódásaképpen pedig a tagsági bázis számottevő gyarapodása szolgálhatná. — Az ön által mondottak különösen most. a Csemadok fennállásának kerek jubileumán kapnak indokolt hangsúlyt. . . — A szülői ház továbbadó, az iskola nyelvőrző, az amatőr művészeti mozgalom hagyományápoló szerepéről, ha érintőlegesen is, de szóltam már. Beszélgetésünkben aránylag keveset foglalkoztunk még azzal a szemponttal, hogy a nemzetiségi politika elveinek kiteljesítéseben a legfontosabb feladatok a nemzetiségi művelődés terén adódnak. Ezen az úton is segítenünk kell a nemzetiségi lét megőrzését, a kisebb-nagyobb nemzetiségi közösségek fejlődését, a nemzetiségi tudat szocialista formálódását. Ebben a munkában is akkor járunk el helyesen, ha nemcsak a meglévő szükségletek kielégítéséért dolgozunk, hanem újabb szükségletek és magasabb igények felkeltéséért is. Például azért, mert a nemzetiségi kulturális életet — az egykori falusi viszonyokból következően — sokáig csak a népi kultúra ápolása jellemezte. A nemzetiségiek életkörülményeinek és igényeinek változása azonban sürgeti, hogy a nemzetiségi kultúrát ne hagyjuk megrekedni ezen a fokon. Természetesen, a népi kultúra ápolásának tradícióit és az amatőr művészeti mozgalmat továbbra is támogatni kell; de az eddiginél jobban előtérbe illenék helyezni a könyvtárat, a mozit, a múzeumot, a sajtót, a rádió és a televízió nemzetiségi műsorait, a könyvkiadást, a hivatásos színjátszást s a művészet egyéb területeit. Az önismerethez, a valóságfeltáráshoz, a vitákban való higgadt érveléshez szükséges lenne a Csemadok által rendszeresebben s főként az eddigieknél bátrabban kezdeményezett tudományos kutatás. Elsősorban a demográfia, a szociológia, a helyi sajátosságokat és eseményeket objektiven megítélő történelem, nomeg a néprajz területén. Ma már nyilvánvaló, hogy társadalmi és tudományos életünk számos részterületén hiányoznak a nemzetiségi szakemberek. Ezért meggyőző képzési és nevelési ösztönzőkkel, még nagyobb társadalmi érdeklődéssel kell biztosítani és bizonyítani az anyanyelvi gyökereihez ragaszkodó, ám szaktudását tekintve két-, vagy ennél is több nyelvű nemzetiségi értelmiség társadalmi hasznosságát, nélkülözhetetlenségét. Nem titok, hogy a nemzetiségi kultúra jövője nagymértékben a nemzetiségi értelmiség létén és magatartásán múlik. Nem frázisnak szánom, ha most azt mondom: ez érzékelhetően bizonyíthatja, hogy a nemzetiségi lét, a nyelv és a kultúra szabad fejlődése nem gyengíti, hanem tovább erősíti a közös hazában élő nemzetek és nemzetiségek egységét, kölcsönös barátságát... — és nyilván azt a társadalmi párbeszédet is. amely mostanában a napi politika újragondolásának jellem— Igen, valóban fel kell készülni a higgadt hangnemű, egészséges párbeszédre. Persze, ez országos, mondhatnám össztársadalmi feladat. Aki nyitott szemmel jár, maga is láthatja, hogy az utóbbi egy-másfél esztendőben sok mindenről másképp gondolkodunk, vélekedünk, mint korábban, és sok mindent másképp is csinálunk. Az élet fokozatosan a változásokat is kikényszeríti. De igazán sikeresek ezek csak akkor lehetnek, ha miközben változtatunk, magunk is sok mindenben változunk. A kölcsönhatás itt is nélkülözhetetlen. — Befejezésül arra utalnék, hogy on a Szlovák Nemzeti Tanács magyar nemzetiségű alelnöke. Hadd kérdezzem hát meg: miben látja a nemzetiségi lét, az ebből eredő megmaradás értelmét? — A környezetvédők általában praktikus érveket sorakoztatnak fel egy-egy növény megóvására, megmentésére. Általában azt fejtegetik ilyenkor, hogy nem tudni, milyen rejtett, hasznosítható és fel nem tárt érték rejtőzik benne a jövő szamára. Egy-egy nemzet vagy nemzetiség létének és megmaradásának szükséglete nem vezethető le ilyen gyakorlatiasan. Én ezért amondó vagyok, hogy minden nemzetiség létének értelme önmaga megismételhetetlenségében van. Az anyanyelvhez, az ősi kultúrához való kötődés olyan érték, amely ha nincs többé, akkor ezzel az egész társadalom válik szegényebbé. Köszönöm az interjút. MIKLÓSI PETER Fotó: Gyökeres György IRODALMI EST PRÁGÁBAN Rég elérkezett már az ideje, hogy a hazánkbeli irodalmi kapcsolatokat valódi irodalmi, öntörvényű kapcsolatokként értelmezzük és ne vessük alá ide nem illő, az irodalomnak idegen szempontoknak. Végre a cseh, szlovák és hazai magyar irodalmároknak is igényévé vált utat keresni egymáshoz, még ha nehezen járható ösvényeken is. Erről tanúskodott az első hármas-találkozó Prágában január 18-án a Magyar Kulturális Központ épületében. Az estet közösen szervezte a Magyar Kulturális Központ, a Szlovák Kultúra Háza és a Madách Könyv- és Lapkiadó, a kiadó megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. A csehszlovákiai magyar irodalom termékei első alkalommal kerültek cseh nyilvánosság elé. amely bebizonyította, hogy érdeklődése nem kultúrpolitikai gesztus, hanem valóban saját igénye. Mindmáig nem volt fórum, ahol irodalmáraink a cseh olvasók és irodalom-szakértők előtt nyilatkozhattak volna, könyveik nem voltak találhatók sem a prágai szlovák könyvesboltokban, sem a Magyar Kultúra könyvesboltjában (lévén, hogy ez csupán a magyarországi irodalom terjesztésére hivatott). Műveik csak szórványosan jelentek meg a cseh irodalmi folyóiratokban. Késve, de mégis kezd változni a helyzet. Az est bevezetőjében az e tárgykörben két legilletékesebb irodalomtudós kapott szót: dr. Rákos Péter, a Károly Egyetem docense és dr. Jaroslava Paáiaková, a Komensky Egyetem docense. Ahogy dr. Rákos Péter előszavában elmondta; a cseh közönség ma tudomásul veszi, hogy csehszlovákiai magyar irodalom van, magyar, és Csehszlovákiában van. Dr. Jaroslava Paáiaková összefoglalta a hazai magyar irodalmi fejlődés menetét. A magyar irodalom államalakulás előtti fogadtatását nem lehet lemérni a fordítások és a szlovák sajtóban megjelenő visszhangok számán — a szlovák értelmiségi polgárság ugyanis értette és beszélte a magyar nyelvet. Csehszlovákiai magyar irodalomról csak 1918-tól beszélhetünk — helyzetét a politikai körülmények és a magyarság irodalma egészéből való kiszakadás határozta meg. Az államalapítás után a politikai helyzet a szlovákoknál idegenkedést váltott ki, önvédelmi magatartást, s ez kihatott az itteni magyar irodalom fogadtatására. A cseh irodalom állandóan ott lappangott a szlovák olvasók tudatában — azokban az időszakokban is, amikor némiképp eltávolodtak tőle. Dr. Jaroslava Paáiaková elmondta, hogyan fejlődtek irodalmunk szervezeti feltételei. Lapot nem, de kiadót mindjárt kaptak íróink 1949-től. A Pravda Könyvkiadó Vállalat keretében jött létre a Magyar Könyvtár, ettől 1953-ban a Csemadok frissen alakult vállalata, a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó vette át a szépirodalom kiadási jogát, de a CSMK csak 1956-ig működött, beolvasztották a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadóba, a későbbi Tatranba, és 1969-ig tartott, amíg Madách Könyv- és Lapkiadó néven újra önállósult. Az 1958-ban megjelenő Irodalmi Szemle rendszeresen foglalkozik szlovák és cseh prózával és költészettel. Az 1980-as években már a szlovák irodalmárok is nyíltan kimondják, hogy haladéktalanul le kell fordítani és ki kell adni a legjobb minőségű csehszlovákiai magyar alkotásokat. Dr. Jaroslava Paáiaková azt mondja, hogy hazánk kortárs írói már nem tartják a szlovák és a magyar nemzeti mozgalmak közti ellentétet áthidalhatatlannak és vádaskodások helyett inkább a közös közép-európai látásmód és életérzés jellemzi őket. A zenés irodalmi est műsorát a Pardubicében működő Deák György rendezte, a kiválasztott irodalmi műveket Valerie Zawadská, Vlastimil Fiáar és Gálán Géza adták elő. Különös, mégis azonos jelentéssel csengenek Grendel Lajos, Gál Sándor, Zs. Nagy Lajos, Tőzsér Árpád, Hodossy Gyula. Mikola Anikó, Dénes György, Rácz Olivér, Ozsvald Árpád, Cselényi László, Kovács Magda sorai. Időközben felhangzik Milan Langer zongorajátéka, kellő kiegészítés, nem Chopin-keringő, inkább Wagner-futam hangulatú. Ma már nem az lényeges csupán, eddigi történelmünk folyamán milyen mértékben találkoztak irodalmaink, de a kapcsolatoknak a történelmileg objektív feltérképezésére van szükség. Az érzelmi elfogultságnak is határt kell szabni. A nézőpontok szembesítése a teljesebb igazságra deríthet fényt és segíthet abban, hogy e három nemzet tudatosítsa ennek a történelmileg egyedülálló aktusnak igazi, mély értelmét. ÉCSI GYÖNGYI 13
