A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-24 / 9. szám
A MILLIOMOS, AKI ELLOPTA A NAPOT Folytatás a 19. oldalról a napfürdőt öl nemcsak egészségessé, de halhatatlanná is válik. Ez az egyetlen orvosság, amit ajánlhatok, mert önt az egész világ minden betegsége sújtja. A Nap viszont az egész világ egészségét jelenti. A milliomos hitt az orvosnak. Miért ne hitt volna egy olyan embernek, aki úgyis a halál küszöbén állt ? Csak egy kérdés volt még: — Nem tudja, milyen drága a Nap ? — A Nap drága minden embernek, de lehet, hogy egy valakinek olcsó. Az orvost a válasz után elvezették és kivégezték. Az özvegyének szép összegre szóló csekket az árváinak pedig csaknem új tankönyveket és vonalzókat küldtek a milliomos irodájából, a borító tokon ezzel a felirattal: „Tanulj, fiacskám, hogy okos légy!" A milliomos közben azon töprengett, hogyan hozassa le a Napot a legolcsóbban. Fetépíttetett egy óriási állványt. Mérnökök százai szerkesztettek egy hatalmas darut. Építészek dolgoztak az épület tervén, amelybe lehozzák majd a Napot hogy a milliomos bezárkózhasson vele. A világ minden részéből összesereglett munkások forgatták a szerszámaikat — nem azért, hogy lehozzák a Napot, hanem azért, hogy kenyeret adhassanak a családjuknak. Egy éjszakán, amely sötétebb volt. mint egy megkeményedett szív — levették az emberek a milliomos számára a Napot az égről, leeresztették a hatalmas épületbe és körülzárták vasbeton falakkal, meg acél lemezekkel. Egy sugár sem jött ki onnan. A világon sötétség uralkodott, a milliomos pedig örült, hogy minden így sikerült. A sötétben az isten se veszi észre, hogy a Nap eltűnt Én időközben halhatatlanná válók — ki árthat nekem azután ? Nem maradok meg csupán a Napnál : az összes csillagot is megszerzem. Az enyémek lesznek, ahogyan enyémek az EGO bankházban elhelyezett értékpapírjaim. Nemsokára minden a világon az én tulajdonomba kerül. Megvásárolom az úristent is és a titkárommá teszem. Fiatal, gyönyörű, halhatatlan leszek és a leggazdagabb. Ki áll nekem ellent ? Megerőszakolom a földet, akár egy aszszonyt. és ő örülni fog, hogy megerőszakoltam — az asszonyok szeretik az erős, nyers férfiakat. Hip-hip! Ekkor az emberek felébredtek álmukból. Erősen csodálkoztak, hogy a Nap még nem világít Az égen csak egy nagy, vöröslő seb tátongott, amelyet a tűzoltók és mázó lók hiába próbáltak kioltani vagy letörölni. Az emberek csoportokba verődve kiáltoztak: — Hol a Nap ? Ki vette el tőlünk a Napot ? A rend őrei villanylámpák fényénél igyekeztek rendet teremteni. Nehéz dolguk volt! Az emberek szinte eszüket vesztették és hiába intették őket csendre vagy távozásra. A milliomos meggyújtatott minden fényt. Százezer csillár ragyogott a tereken, a kávéházakban. a bárokban, a kabarékban. A külvárosban három szomorú ívlámpa világított, a falvakon pedig elővették a korhadt faládákból a mécseseket és az emberek azok fényénél néztek egymásra döbbenten. A beállt zűrzavart még növelték a ki tudja honnan odarepült denevérek. Az utcalányok már ájuldoztak a fáradságtól, mert az éjszaka túlságosan sokáig tartott. A milliomos pedig számolt: ha meggyógyulok, na napból „HELIOS" nevű gyufákat. „NAPFÉNY" néven égés elleni gyógykenőcsöt fogok gyártani és mindent, amit csak lehet. Az ügyes ember könnyen növeli a gazdagságát Mennyire örülök, hogy senki erre nem jött rá énelőttem. „ Az emberek azonban a városokban egyre zavarodottabbak lettek. Egymásba ütköztek, akár a megriadt csorda. A milliomos ezért plakátokat ragasztatott ki és vezércikkeket íratott az újságokba: VÉGRE SÖTÉT VAN! LEGYŐZTÜK MINDENKORI LEGNAGYOBB ELLENSÉGÜNKET AZ EMBERI ÁLDOZATKÉSZSÉG LEGHATALMASABB BIZONYÍTÉKA Az emberiséget a világ kezdete óta gyötörte a legnagyobb kényúr, amilyen valaha is létezett — a Nap. A legzsamokibb módon kerítette hatalmába a legnépesebb tömeget — a dolgozók tömegét, amelyből milliók estek áldozatul munkájuk közben a gyilkos sugarainak. Orvosilag megállapítást nyert és a statisztika is bizonyítja, hogy teljes 100 % (szavakkal kifejezve: száz százalék!) halt meg azokból az emberekből, akik a Nap alatt születtek. Ennek a zsarnoki uralomnak most vége. Az ismert emberbarát, az Utolsó milliomos (ki ne emlékezne szives készségére, amellyel a tragikusan elhúnyt orvos feleségének és gyermekeinek segítségére sietett?!) a Napot saját költségére levétette az égről. Ez a feladat, hála az ő emberfeletti áldozatkészségének, sikerült, és a Nap eltűnt a világból. A nagy emberbarát nevét örök hála övezi. Kérjenek prospektusokat! Azok, akiknek volt fényforrásuk, ezt olvasva megnyugodtak, ám azok, akik fény nélkül éltek, továbbra is nyugtalanok maradtak. Idős nénikék — akik már 20 éve vakok voltak, azt beszélték: Közel a világ vége. Jaj volt a szerelmesnek, aki a sötétben elvesztette szerelmi társát. Többé meg nem találta. Ezalatt a gazdag úr eltávolította a szolgáló személyzetet, elvonult a Naphoz. Mielőtt belépett a hatalmas épületbe, hogy ott erősen bezárkózzék, meggyőződött róla, vajon a revolverekkel és szuronyokkal felszerelt őrök jól őriznek-e minden bejáratot... A kulcsot bévülről a zárban hagyta, hogy senki se kukucskálhasson be. Aztán vetkőzni kezdett. A Nap égetett. Milyen mennyeien melegít, gondolta a milliomos. Nagy erő lép belém. Minden, ami beteg, elég és tiszta érccé edződik. Ügy megyek ki innen, mint egy fiatal isten. Mennyi embernek adott a Nap boldogságot és egészséget. Most mindezt én fölözhetem le. mivel mindenki mást eltávolítottam. Óh, micsoda boldogság mindenki boldogságát egyedül élvezni. A Nap égetett. Kissé túl nagy a forróság. De nem árt. Meg kell tanulni elviselni a túl jót is. Csak ne fájna a hátam. Meg a fejem. Meg a szájam, a szemem, a mellem és a lábam. Óh — ez a sugárzás elviselhetetlen. Fel perzsel bévülről és kívülről is Olyan érzésem van, mintha hamvadnék. Csak még egy kis kitartás. Azután kimegyek innen. JÓL ELAD ÉS ELŐNYÖSEN VÁSÁROL Kimegyek és beugrók egy hideg vizű folyóba. Keresek egy jéghideg szeretőt. Felolvasztom őt a karjaimban. A legerősebb, leggazdagabb és halhatatlan leszek. Milyen gyenge vagyok, fáj a mellkasom és mindenem, mintha haldokolnék. Nem, már nem bírom tovább. Elmegyek. Ennyi talán elég is. Elmegyek — rohanok, repülök ... A csupasz, leperzselt, fekélyekkel borított, gyulladt szemű nyomorult az ajtóhoz futott. De jaj! Az áthevült kulcs olvadozott a kulcslyukban, úgyhogy az úristen se forgathatta volna meg. ha akarja is. Hiába rázta, hiába tépte, a szolgák, tanácsadók és munkások távol voltak — egyedül ő volt itt, mint ahogy egyedül volt a szíve is hamvadó mellében, ahogyan egyedül voltak a szemei is a genny és a fájdalom rétegei alatt. A teste hajladozott, akár a fák a viharban. Ember, nem veszed át mindenki boldogságát! A magadéra is kevés vagy. A Nap perzselt. A milliomos összeomlott. Csak egy kupac hamu maradt belőle, nem nagyobb, mint egy vasgaras. Kicsiny halom a nagy nyomorúság után. Az épület amelyet gőgjében emeltetett, a katafalkja lett. a beteges becsvágyában ellopott Nap pedig gyertyaként égett a maradványai mellett. Senki sem siratta. A Nap pedig perzselt. Annyira perzselt, hogy hamarosan átégette a falakat És azok leomlottak, akár egy homokvár. A földbe süllyedtek, eltűntek, mint a varázslók az átok feloldása után. A Nap minden ragyogó fényével a felszínre robbant. Ott feküdt a zöld gyepen, akár egy hatalmas arany gömb. Az emberek megörültek. — Látni az utat — mondták és nevettek. Most már csak az volt a gond. hogyan vigyék fel a Napot az égre. hogy valamennyien lássák és ők is lássák egymást. Az emberek elkomolyodva tanácskoztak. Ki viszi fel a Napot ismét az égboltra ? Két gyerek ajánlkozott. Mányuska és Pepik. Lehet, hogy Vrsovicéből jöttek, vagy talán a Smíchovról. de biztos hogy valahonnan. — Mi felvisszük oda — mondta Pepik. — Gyakran vittem az emberek csomagjait a vasútállomásról. Egyszer egy úrnak akkora bőröndjét vittem, hogy mindenki csodálkozott. Már hogyne bírnám el a Napot! Mányuska és Pepik felvitték a Napot az égre. — Ebédre gyertek ám haza! — kiáltotta utánuk az édesanyjuk. — Hazajövünk, hazajövünk ... És hazajöttek. Fordította: L Gály Olga 23
