A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-17 / 8. szám
„A jó mondat nem más, mint egy jó gondolat megcáfolhatatlannak tetsző, telitalálatszerű előadása." (ILLYÉS GYULA: ANYANYELVŰNK) 7. Hogyan rádióz(z)unk? ... Általános újságírói tapasztalat, hogy napjainkban a társadalomkutatás behatol a mindennapi élet legtöbb zugába: a konyhától a hálószobáig. Tudósok tanulmányozzák a háztartások munkamegosztását, a szabad idő „mérlegét", a kulturálódás szociológiáját és uram bocsá': Nagy Ildikó és Papp Sándor a népesség szexuális szokásait. Természetes hát, hogy a A rendező (Boldoghy Kató) és a gyártásvezető (Szőcs Edit) időpontegyeztetés közben rádiózás szokásaira is komoly figyelem irányul. Az erre vonatkozó felmérésekből kiderül, hogy ki hány órát tölt a rádiója mellett, milyen „tetszésihdexe" van egy-egy műsortípusnak, hogyan áll a televízió és a rádió versengése. A rádjó külön előnye, hogy a tűző napon sem kíván elsötétítést, és nem kell megszabott távolságból figyelni rá. Sőt! Úgy is lehet rádiózni, hogy közben teszünk-veszünk, megterítünk, elmosogatunk, borotválkozunk, átmegyünk a másik szobába, netán a szelet csapjuk valakinek — s mindezt úgy, hogy közben rádiót (is) hallgatunk. A kutatás ezt a jelenséget nevezi „háttérrádiózásnak", amire különösen a tánczenei egyvelegek, nótacsokrok, a könnyed hangvételű magazinműsorok alkalmasak. Itt nem új ismeret átadása a cél, hiszen százszor hallott dallamok és futó információk hatolnak át sokadjára is a háztartási zajok, a tereferék hangfüggönyén. Ezzel szemben a hangjátékok egyik kívánalma a viszonylag huzamos, háborítatlan figyelem. Hasonló a helyzet a versműsorokkal is. Annál inkább, mert a megszólaltatott vers óriási fölényben van a csak kinyomtatott költeménnyel szemben. A vers élete voltaképpen a megszólalásával kezdődik, így a rádiónak nagy része van a költészet (a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának a hazai magyar poézia) életre keltésében. Mi tagadás: ha versműsor van, jobbára odatelepszem a rádióm mellé, hogy igazán magamba szívjam a költők üzenetét. Érdemes! Naponta többször is előfordul, hogy más állomásra csavarjuk a keresőt... Érdekes, hogy általában pillanatgyors döntések nyomán kötünk ki ennél vagy annál az állomásnál. Olykor elég egy zenekari hangzat, egy idegen, vagy éppenséggel az anyanyelvűnkön megszólaló szótöredék, hogy eldöntsük: ez az állomás kell, az pedig nem kell. E tekintetben ki vagyunk szolgáltatva a véletlennek is, hiszen gyakran méla unalommal hallgatjuk egy rádióadó műsorát, miközben nem is sejtjük, hogy két-három milliméterrel odébb, egy másik hullámsáv adásában izgalmas műsor van. Például olyan adás, amelyben egyetemi félévek tananyaga bomlik ki huszonöt-harminc perces beszélgetésekből, vitaműsorokból. Talán mondanom sem kell, ezeket a műsorokat nem lehet „háttérként" hallgatni, hanem olykor-olykor még a papír és ceruza is kapóra jön, hogy sebtében feljegyezzünk egy-egy érdekesebb adatot és gondolatot az avatott szavú szakértők mondataiból. A rádióban tehát a szóról van szó. A szó erejéről és hatalmáról. A rádiónak ez az egyik legvonzóbb tulajdonsága. A Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adását tekintve több is ennél: az életképesség jele s az anyanyelv őrzésének eszköze. 2. Négy évtized — dióhéjban Gondolom, egyszer alaposabb sajtótörténeti elemzést is megérdemelne a Csehszlovák Rádió magyar adásainak múltja. Pontosabban: közelebbi és távolabbi múltja. Akár az egyetemen tanuló újságíróbojtárok számára is izgalmas feladat lehetne feltárni a két világháború közötti időszakban sugárzott és főképpen hírszolgálatra szorítkozó magyar adások kronológiáját; az akkoriban például Prágából és Kassáról (KoSice) is sugárzott műsorok tartalmi sajátosságait; netán lajstromba szedni mindazok nevét, akik szerkesztőkként vagy közreműködőkként részt vállaltak a magyar nyelvű rádiózás őskorából hazánkban. Itt és most mindezt csupán azért említem, hogy jelezzem: a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adása — manapság ismert formájában — nem minden előzmény nélkül indult 1949 télutóján, amikor is eleinte hat, majd nyolc óra lett a heti adásidő. Ezekben a programokban elsősorban hírek és a napi publicisztika kapott helyet. Később, amikor tíz, majd tizenkét órára bővült a heti műsoridő, akkor már az első rádiójátékok is megszülettek, ami a hazai magyar írók és színészek egyre rendszeresebb szerepeltetését tette lehetővé. Ugyancsak sajtótörténeti tény, hogy a hatvanas években huszonöt órára növekedett az adásidő; jóval több mint egy évtizede pedig heti harmincöt óra. Ez pedig már amolyan rádió a Rádióban, ami pontosan körvonalazott műsorkoncepciót, céltudatos szerkesztést és szakosított munkatársi gárdát igényel. A Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztősége jelenleg 43 személyt foglalkoztat, ebből 28 a szerkesztők száma, a bemondók négyen vannak, Boldoghy Kató és Lelkes Júlia pedig két rendező. Az utóbbi években sokat javultak a műsorszerkesztés, illetve a -szórás műszaki feltételei. Míg az utóbbiak tekintetében a hatvanas években még rengeteg volt a Egy ritka pillanat: csend a zenei szerkesztőknél FOTÓ: GYÖKERES GYÖRGY 4
