A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-10 / 7. szám

Na, jól nézünk ki. Ebben a biztatásban több az ellentmondás, mint a logika. Mert ha nem messze lakik az csodálatos képességű vadász, akkor miért kell egy másik közelben lakó szomszédtól motorbiciklit kölcsönözni, hogy idehozzák? És minek a motorbicikli, amikor autó is áll a rendelkezésünkre, arról nem is beszélve, hogy a jurta előtt kipányvázva egy egész szakasz alávaló paripát láttam. De annyira fáradt vagyok, hogy nem kezdek szócsatát. Egyvalamit azonban leszögezhetek: a család tagjai az én vadásztatásom ürügyén szépen összejöttek és örülnek is nagyon egymásnak, de ennek az árát ón fizetem meg azzal, hogy egy újabb vadásznapot vesztek el. Álmos fejjel nehezemre esik a számolás, kétszer is belekezdek, mig kijön a végeredmény: maradt még tizenhét vadásznapom, ami ugyan soknak látszik, de már mégis túlságosan kevés ahhoz, hogy összes nagyratörő terveimet megvalósíthassam.

Ágyam derékalját mintha Mongólia kopár hegycsúcsaira terítették volna, annyira töri a derekamat Már korán reggel felébredtem, és hiába forgolódom, nem találom helyem a nyoszolyámbán. Inkább én is lefeküdtem volna a padlóra, amelyen milyen békésen pihen a több szólamban horkoló társaság. Nem bírom tovább, kimászom az ágyból és zseblámpám fényénél derítem ki éjszakai megpróbáltatásom okát. Az ágy ócska sodronyának rugói annyira megtágultak, hogy csak keresztbe fektetett deszkákkal tudták valamelyest használható állapotba hozni az ágyat. Csakhogy — mert nem vagyok nyugodt alvó — annyit forgolódtam, hogy a deszkák szertecsúsztak, felbillent a végük és közéjük szorult hol a vállam, hol a fenekem. A jó szándékot nem lehetett elvitatni a házigazdától. Utóvégre is nálunk is szoktak ágyat megerősíteni deszkával, de azokat hosszában a sodrony alá szokták rakni. Hogy itt ezt miért csinálták fordítva, az szintén rejtély maradt.

Megjavított ágyamban aztán újra elnyomott az álom. Senki sem ébresztett fel, így csak fél kilenckor másztam ki az ismét romokban heverő deszkák közül. Mégsem én vagyok a hétalvó, mert társaim még mindig mindnyájan a padlón szuszognak. Nem kell keresnem, az ágyam előtt fekszik az unokaöccs is, tehát nem indult el korán reggel a vadászért, ahogyan azt ígérte. De a példa ragadós, megmozdul körülöttem a jurta pad- Józata. A gyors öltözködést formális tisztálkodás követte. A jurta előtt egy teáskannából öntünk nagyon takarékoskodva, tehát vékony sugárban némi vizet egymás markába. Az álmosságot ugyan kitöröljük a szemünkből, de a koszt, az út porát csak szétmázgáljuk a képünkön. Más testrészünket pedig a víz még napokig nem fogja érni. Hogy pontos legyek, a fogmosás luxusát mindvégig megőriztem. Ehhez elegendő volt ugyanis a teáskancsó tartalma is.

A bőséges reggeli után — megint sós tejet ittunk és bárányhúst ettünk; Ígérem, hogy többet nem fogom emlegetni — az unokaöccs mégiscsak elindult. Vele ment a házigazda hadseregből leszerelt megsiketúlt fia is, hogy mutassa az utat. Mogo a rokonokkal szórakozik, én pedig körülnézek, hogy felderítsem legújabb környezetemet.

Mogo öccsének három jurtából álló szállása egy kanyargó száraz folyómederben fekszik, amelyet mindkét oldalt érdes, rötszínü sziklák szegélyeznek. Az idén ez már az ötödik szálláshelye. Az utolsó, az állandó téli szálláshelyre egy hónap múlva szándékszik átköltözni a nagycsalád. A költözködés, mint elmondták, rém egyszerű. A jurtákat egyetlen óra leforgása alatt képesek lebontani és ugyanannyi idő alatt felállítani. Amikor ebben kételkedtem, hajlandók lettek volna ezt be is mutatni, de nem fárasztottam őket feleslegesen, inkább bizonyítás nélkül elfogadtam jurtabontó tudásukat, mert tavaly magam is segédkeztem egy ilyen egy óránál alig valamivel tovább tartó műveletnél. A szétbontott jurta építőelemeit és berendezését a költözködéskor tevékre málházzák fel és oda szállítják, ott építik fel a szálláshelyet újra. ahol bö legelőt találnak a nyájnak. A tevék a szállítás kivételével teljesen szabadon bolyonganak a sztyeppén, csak közvetlenül a költözködés előtt szokták összeterelni eket, na meg tavasszal, amikor megnyírják őket és puha szőrüket vagy értékesítik, vagy saját maguk dolgozzák fel. Házigazdámnak tizenhat teherhordó tevéje van, amelyek teljesen „önellátók" és sohasem bitangolnak el a jurták közeléből oly messze, hogy ne lehetne őket könnyen megtalálni. Megkérdeztem, hogy nem kötöttek-e már el ilyen szabadjára hagyott értékes állatot, de házigazdám oly határozottan állította, hogy az állatlopás Mongóliában ismeretlen fogalom, hogy kénytelen voltam neki ezt elhinni.

Felmásztam az egyik közeli szikla tetejére, ahonnan jó a kilátás. Bármerre fordulok, domb hátán gyér fűvel benőtt köves-kavicsos domb. Távolabb azonban komor, sziklás hegyek sötétlenek, amelyek közül a legmagasabb teljesen elüt a többi környezőtől. Mig amazok építőanyaga, sziklái sárgásbarnák, emezé éjfekete. Úgy is hívják, hogy Fekete-hegy. Ekkor még nem gondoltam, hogy a későbbiekben mily közeli ismeretségbe kerülök majd gyászszínü szikláival.

Mogo öccse kapaszkodik fel hozzám a sziklára. Szórakozni ugyan nem tudunk egymással, de azt már nagyon jól tudja, hogy mi járatban vagyok, mi érdekel. Az ijesztően zord, szaggatott hegyvidék felé mutat és mondja a varázsigét, amit már én is megértek: jangirl Vagyis ott terem a vadkecske. Na, gondolhattam volna.

Az unokaöccs délutánra sem jött vissza. Sejtelmem igazolást nyert; fenét lakik egy óra járásra az a hires vadász. Vagy már mással tölti az időt az unokaöccs? Minden lehetséges.

Az egyik már iskolakötelesnek kinéző gyerek valahogy megszeretett, állandóan körülöttem táblából. Ragaszkodását csokoládéval és néhány rágógumival sikerült még jobban megerősíteni, de ez nem akadályozott meg abban, hogy megkérdezzem Mogotól, hogy a gyerek miért nincs iskolában ?

Még nem iskolaköteles — mondja a vendéglátóm. — Majd csak nyolcéves korában vonul be Bumburba, ahol a nebulók bentlakásos oktatása folyik. Az iskolásokat majd csak márciusban engedik haza a szüleikhez egy hónapra, meg a nyári vakációra, éppen mint nálunk is szokás.

Hogy gyorsabban teljen az idő, vagy inkább hogy megnyugtasson, Mogo tarfejű, ezer ránccal szabdalt arcú, nálánál sokkal idősebbnek kinéző öccse rongydarabba kötözött kavicsokat szed elő a ládafiából. Kiteríti őket az asztalra, keveri, kavarja, három csoportra osztja, előbb azonban áhítatos arccal föléjük hajol és „lelket lehel" az élettelen kövekbe. Újabb szortírozás következik és az öreg jós már mondja is a végeredményt : — Szerencséd lesz, látni fogsz majd jangirt és meg fogod lőni.

Na, erre aztán kiváncsi vagyok. Remélem, hogy a jós nemcsak vágyaim húrján muzsikál. Ettől eltekintve e napot is már elvitte az ördög. A gyönyörű, forró, napsütéses napot. De ha már tétlenkednem kell, úgy legalább kellemesen: lefekszem napozni egy szikla tövébe. A késő ősz ellenére itt, Délnyugat- Mongóliában sokkal melegebb van, mint a főváros környékén. És sokkal nagyobb a szárazság is, mint odafenn északabbra.

A délután fő látványossága a kecskefejés volt. Vagy száz egymással szembe állított kecskét a nyakuknál fogva összefűztek egy hosszú szíjjal, amit a bárgyú jószágok békésen tűrtek, mert már megszokhatták, hiszen ezt minden nap végigcsinálják velük. És azzal is megbékéltek, hogy két oldalról végigfejték a sort az asszonyok. Aztán számomra megint üresjárat kezdődött, illetve folytatódott, mert az unokaöccs még mindig sehol. Rettenetesen lassan és unalmasan telik az idő ezen a régi és friss kecske- és juhbogyóval — nem túlzás! — bokáig telehintett tanyán. Ha nem vadászni jöttem volna ide. ha csak az itteni emberek élete, szokás- és hiedelemvilága érdekelne, semmi helye sem volna a türelmetlenségemnek. Ezek az egyszerű emberek minden óhajomat, minden lépésemet lesik, ha eltávolodom a jurtától, utánam jönnek, nehogy bajom essen, állandóan kinálgatnak s annak örülnének, ha szünet nélkül táplálkoznék. Ha köztük vagyok, engem figyelnek, lesik mint eszem, jegyzetelek vagy éppen borotválkozom. Mégsem terhes az irántam megnyilvánuló figyelmességük, hanem kitüntető. Régi tapasztalatom, hogy szinte törvényszerűen az egyszerűbb, szegény emberek szívélyesebbek, közvetlenebbek, kedvesebbek, vendégszeretőbbek a módosoknál, tehetősebbeknél. Mert ezeket a nomád pásztorokat még nem mételyezte meg a pénz, a gazdagság mámora. De mit is csinálnának a pénzükkel, még ha sok is volna belőle. Hiszen olyan igénytelenek. Csak egy kis cukorra, gyertyára, teára, ritkábban ruházatra és a törött edények pótlására van szükségük némi pénzre. No meg persze, új jurtára a házasulandó fiúnak. Mert annak a megvásárlása a fiú apjának a kötelessége. Minden mást, beleértve az állattartás és legeltetés eszközeit és szerszámait maguk állítják elő. Mogo öccsének jurtájában csak két termoszüveg és két ébresztőóra képviselte a gyári termékeket, de ezek közül is az egyik csak dísznek szolgált, mert már régen elromlott.

Úgy látom, hogy Mogo komolyan hisz a jóslásban, de már ö is egyre jobban türelmetlenkedik. De aztán gondol egyet, mondja. lemegy a folyóhoz vízért és egyúttal megnézi, nem jönnek-e már az unokaöccséék. Ettől okosabbat én sem tehetek, ezért ajánlkoztam, hogy vele tartok. Senkinek sem volt ellenvetése, így elérkezett annak is az ideje, hogy kiválasszák számomra a legmegfelelőbb vagyis a legnyugodtabb hátaslovat, egy nagy fejű, borzos, földig érő farkú vén deres kancát. Mielőtt azonban a hátára engedtek volna ülni megkérdezték, hogy ültem-e már lovon. Mert — ugye —, az óvatosságból sosincs elég ... Igenlő válaszom ellenére elláttak néhány tanáccsal, amelyeket megszívlelés végett tovább adok a leendő reményteljes mongóliai lovasoknak. A legfontosabb szabály az, hogy a lóhoz mindig balról közeledj és óvakodj a hátsó lába közelében tartózkodni. Ha ezt betartod, csak akkor történhet bajod, ha lepottyansz a ló hátáról. De a mongol lovaknak jó hosszú sörényük van. van miben megkapaszkodni. Lám, én nem estem le a nyeregből, bár néha valóban csak a hosszú sörénynek köszönhetően.

A jurtákat rejtő száraz mederben lovagoltunk lefelé. Már fél hét volt, erősen alkonyodott, de az utolsó napfényben még megcsillant előttünk a Bajdrag folyó szélesen hömpölygő szalagja. A vízpartra azonban már nem jutottunk le. mert hangos szóval két lovas jött velünk szembe, az unokaöccs és a várva várt vadász. Fehér lovon érkezett a megváltóm, egy fekete képű, harmincévesnek látszó mokány legény. Vállán egy félelmetesnek tűnő vastag csövű fegyver van átvetve, amelynek elöl két lehajtható lába van, olyan, mint a géppuskának. E fegyverről később kiderült, hogy elég ártalmatlan jószág, durva szerkezetű egylövetű kispuska.

Házigazdám jóslatának első fele íme beteljesült.

A jurtán teaivás közben aztán megtudtam a késés okát. Ugyanis a vadász időközben elvándorolt vagy száz kilométerrel nyugatabbra és útközben — a fene ette volna meg — a motorbicikli is elromlott. A két lovat útközben kérték kölcsön, letétbe helyezve értük az elromlott motorbiciklit. A Camba névre hallgató vadász egy percig sem habozott, amikor az unokaöccs felkérte a kisérésemre. Pláne nem, amikor házigazdám hoszszú hajú regruta fia felajánlkozott, hogy a vadászat idejére átveszi Camba nyájának az őrzését.

A vacsora után elmaradt az éjszakába nyúló beszélgetés. Az unokaöccs holtfáradt volt és újdonsült kísérőm kijelentette, hogy már hajnali négykor el kell indulnunk a Bajdragon túli hegyekbe, ahol biztosan találunk majd jangirt, így aztán korán megvetették az ágyat. Lefekvés előtt még sétáltam egyet a félhold megvilágításában kísértetiesnek tűnő dombokon. Haza gondoltam, aztán a holnapra. Nem tudom miért, de nem sokat vártam tőle.

(,Folytatjuk)

14