A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-10 / 7. szám
gázzal üzemeltetik gépkocsijukat. Másfél éve történt ama eset, amelynél egy fiatalember — családi házának garázsában — pótkeréknek álcázott acél körgyűrűbe fejtette át a palackból a gázt. Hogy gyorsabban menjen a dolog, elektromos hősugárzóval kezdte melegíteni a palackot, s közben fölment tévézni a lakásba. A felesége azonban nem volt nyugodt. Lement megnézni, mi történik a garázsban, és gázszagot érezve hívta a férjét. A fiatalember kirántotta a földön fekvő elosztóból a hősugárzó dugóját; ezzel elektromos ívet idézett elő, s bekövetkezett a robbanás. A garázs elrepülő vasajtaja agyoncsapta a kívül álló feleséget, a férj pedig a kórházban halt bele égési sérüléseibe. Két apró gyermeküket a tűzoltók mentették ki a lángokban álló házból... II. Az áldozatokat követelő és tetemes anyagi értékeket fölemésztő tüzeket követően joggal kérdezik az emberek: mi okozta a bajt, ki érte a felelős?! A választ — esetről esetre — csak körültekintő és megalapozott vizsgálat, illetve az azt követő büntetőeljárás befejezése után lehet teljes bizonysággal megadni. Vannak azonban általános tanulságok, amelyeket — úgy tűnik — nem lehet elégszer ismételni. — A legtöbb tüzet ma is az elektromos áram, a dohányzás, a tüzelő- és fűtőberendezések hibái, illetőleg a nyílt láng szabálytalan használata okozza. A veszélyhelyzetek kialakulásában, a tüzek bekövetkezésében a sajnálatosan alacsony tűzvédelmi ismeretszint a biztonságtechnikai hiányosságok sokasága, valamint az emberi hanyagság és felelőtlenség játszik szerepet. Szinte elhanyagolandó mértékben fordul elő szándékosság, amelyet rendszerint bosszú vagy öngyilkosság motivál — sorolja a tűzkármérleg általános tapasztalatait Miron Adzima, a Szlovákiai Tűzvédelmi Szövetség elnöke, majd hozzáfűzi: — Egyes üzemek, bizonyos vállalatok kedvezőtlen tűzvédelmi helyzetének fő oka, hogy a fokozódó veszélyhelyzettel nincsenek összhangban a védekezés személyi és tárgyi feltételei. Számos tűzesetet hosszú lappangási idő előz meg, amikor is elalszik az emberek ébersége. Ennél is gyakoribb az üzemi vakság, amikor a nyilvánvaló veszélyhelyzetet sem ismerik fel az illetékesek. Gyakran tapasztaljuk ráadásul azt is, hogy szakképzetlen munkások kezelnek, mozgatnak rendkívül tűz- és robbanásveszélyes anyagokat; hogy pontatlan a műszaki leírás, illetve a balesetelhárító jótanácsok szájhagyomány útján terjednek. Ily módon, egy egy tűzesetet tanulmányozva, sokszor azon csodálkozunk, hogy nem előbb történt meg a baj! — Vannak, akik tudni vélik, hogy gondok vannak az oltás technikai feltételeivel. Igaz ez? — Az állami tűzoltóság műszaki felszereltségének színvonala elfogadható, alkalmas tűzoltási feladatainak technikai ellátottsága sem rossz, bár több helyütt joggal sürgetik például a gyorsabb riadóztatás feltételeinek megteremtését. A jövőben országos viszonylatban, a veszélyes szállítmányok közúti vagy vasúti baleseteinek bekövetkezésekor keletkező veszélyhelyzetek elhárítására kell alaposabban felkészülnünk. Ennek ellenére, ha riasztanak, mindent megteszünk egy esetleges katasztrófa elkerülése érdekében. Persze, sok esetben nem pénz és csúcstechnológia kérdése a tűzvédelem. A lángok fellobbanásának megelőzésére gyakran elég volna, ha „csak" a rendet, a fegyelmet kérnék következetesen számon a munkahelyen, hiszen rengeteg gondot okoz, hogy gyakran hiányzik, vagy pontatlan a helyiségleltár, nem napra készek a közmüvek rajzai; sok esetben előfordul, hogy nem tudják, mi mindent tárolnak a raktárban, az udvaron. Ilyen és ehhez hasonló körülmények miatt nem mindig tudunk gyors, a beavatkozás sikerét segítő „látleletet" venni; így nyilván érthető. hogy akár csak egyetlen szabálytalanság is milliókra rúgó tűzkár lehetőségét rejti magában. III. Szlovákiában évente tíz-tizenegyezerszer riasztják a tűzoltókat, de Bratislavában is ritkán múlik el nap anélkül, hogy ne lenne kisebb-nagyobb tűzriadó. Lángokban álló ipari létesítményekhez éppen úgy kihívják a kék fénnyel érkező szerkocsikat, mint a lakástüzekhez, vagy a vadul füstölgő kukákhoz. így talán nincs még olyan messze a karácsony, hogy ne emlékeztessek arra: aki hajlamos a rettegésre, az a karácsony és szilveszter között nemegyszer gondol arra: hány égő gyertya, csillagszóró, petárda van körülötte ... Szégyen ide, szégyen oda: én az egyik évben mindenhová vittem magammal azt a hetven oldalt, amin éppen dolgoztam, mert az ördög nem alszik, a szomszéd viszont igen — esetleg égő cigarettával a kezében. A biztosító koronában számol és térít, de menynyit ér Zoli fiam első elemiben készült fotója ? Mennyit érnek az édesanyámat idéző emlékek? A ma már nehezen kapható könyvek ? Az egyetlen valamirevaló öltönyöm? Természetesen, minden lakásban vannak pótolhatatlan értékek. A tűzoltók azt mondják: elsősorban az emberélet. — Teljesen mindegy, hogy egy részeges strici bújkál a füsttel elzárt pincében, vagy egy háromgyermekes családanya van életveszélyben, nekünk menteni kell — mondja egy tűzoltási csoportvezető főhadnagy, utána indulatosan hozzáfűzi: — Olyan esetek fordulnak elő, hogy ép ésszel elhinni is nehéz. Van, aki gyufával keresi a nyitott nitrofestéket a pincében, úgyhogy a végén minden piros tőle. Másvalaki viszont benzinben mos, és felteszi a kályhára száradni. Megint másvalaki acetonos ragasztót használ, s közben cigarettára gyújt! Szinte hihetetlen mennyire könnyelműek az emberek. Például a lakástüzekben meghalt személyeknek csaknem a fele hal meg úgy, hogy az illető ittasan lefekszik és dohányzik az ágyban. Aki tüzet észlel, annak az egy-öt -nullát kell hívnia telefonon, feltéve, ha tárcsázni tudja ezt a számot. Gyakran ugyanis azért foglalt e szám, mert ugyanazt a tüzet többen jelentik, ráadásul a postai hibák a tűzoltóság vonalain is észlelhetők. Tegyük hozzá, hogy az utcáról sürgősen telefonálni igencsak bajos; a hatalmas tömbházakban pedig hiába írják elő, hogy tűz jelzésére mindenki köteles a készülékét rendelkezésre bocsátani, ha nem tudjuk: melyik lakásban van telefon; vagy ha tudjuk is, akkor meg nincsenek otthon. A tűzoltók egyébként minden hívásra kimennek. Kimennek, mégha gyanítják is, hogy vaklárma vagy beugratás, mert hátha mégsem az?! Aki ezzel visszaél, nem tudja, hogy nincs az a bátor, nyugodt és sokat tapasztalt tűzoltó, akinek ne szorulna görcsbe a gyomra, ha felvillan a lámpa és megszólal a csengő. Sokan otthon sem szeretik az éles fényt vagy a csörgő órát; és a reuma mellett az infarktus és a gyomorfekély is tűzoltóbetegség. Egyébként, szinte csak úgy „mellékesen": a tűzoltó merjen felmászni a negyvenméteres tolólétrára, lemászni a pincébe. Ne iszonyodjon súlyosan megégett vagy összezúzott emberhez nyúlni, legyen bátorsága autóból, robbanásból, füstből, lángból menteni. Legyen bátor, de óvakodjon a vakmerőségtől. Tudjon önállóan pillanatok alatt dönteni, de tűrje jól a szigorú kollektív fegyelmet. Érje be a fizetésével, mert a tűzoltóközmondás úgy szól: ezt a munkát nem lehet megfizetni — de nem is igen akarják! Ráadásul ügyeletben nem lehet hazaugrani fóliázni, autót javítani, egyéb alkalmi munkát végezni. Aki más pályán előbbre lép, arról azt mondják, hogy közelebb került a tűzhöz; náluk viszont ez szó szerint értendő, nem koronában. IV. Egy tűzoltó hadnagy: — Én eleinte a huszonnégy-negyvennyolc órás szolgálati rend miatt lettem tűzoltó. És az is megtetszett, hogy mi odamegyünk, ahonnan mások elmenekülnek. Az a huszonnégy óra azonban nagyon kemény lehet. Egyszer olyan esetnél voltunk, kint, ahol egy kazánt túlfűtöttek: a gőztől nem láttunk, a kazán duruzsolásától nem hallottuk egymást. Voltam pincetűznél, ahol légzőkészülékkel kellett dolgozni, és csak tapogatóztunk ... Eleinte nem bírtam a magasságot, tériszonyom volt, de hozzászoktattam magamat. Kezdő egységvezető koromban egy kéménytűznél inkább én mentem fel a tetőre, minthogy mást küldjék, mert féltem ugyan, de még jobban attól féltem, hogy a beosztottam leesik, és nekem el kell számolnom vele. Tudtam, hogy néznek az embereim: mentem eleinte a gerendákon, amíg meg nem láttam, helyenként elkorhadt... Lovaglóülésben igyekeztem tovább, közben szinte csak a levegőbe tudtam kapaszkodni... Teljesen fekete lettem, egy darabig úgy is hívtak a fiúk, hogy Belzebúb ... Nálunk egyébként létkérdés, hogy egy-egy fecskendő vagy tartálykocsi személyzete egység legyen, és a jó átlagos raj többet ér, mint a gyenge egy két kiválóval. Egy tűzoltó törzsőrmester; — Először önkéntes tűzoltó voltam, de már középiskolás koromban is oltottam gabonatüzet. Az az igazság, hogy aki nem szereti meg a tűzoltóságot, öt évet sem bír ki nálunk. Minden tűznél a bőrét viszi vásárra az ember, és nekem két kislányom van. Egy tűzoltó alhadnagy: — Sokan említik első helyen, hogy másokon akarnak segíteni. És ebben lehet is valami, mert énközpontú, anyagias szemléletű korunkban is nálunk hihetetlenül erős a bajtársi-baráti összetartozás. Olykor hajmeresztő dolgokkal kell mentés közben szembenéznünk; néha még öngyilkosjelöltekkel is, akik kést fognak ránk ... Az újoncok előzetes egészségügyi vizsgálaton megnézik, hogy van-e lúdtalpunk, sérvünk, de az egyéb alkalmatosság a gyakorlatban derül ki. Hogy én mitől féiek a legjobban? Amúgy istenigazában talán a vegyi tűztől, amikor két szakember vitatkozik, hogy lehet-e a lángra lobbant anyagot vízzel oltani, vagy sem. De az sem villámtréfa, ha éjszaka, amikor csak a portás van bent, akkor ugyanezt nekem kell eldöntenem. Az ismeretlen az mindig veszélyes. A miénk, hogy úgy mondjam, betanított szakma. A kis tűzoltó mindig a tapasztaltabbaktól tanul. Akarva-akaratlanul együtt kell élnünk azzal a gondolattal, hogy tragédia mindenütt volt, van és lesz is. Az ember ezt vállalta. Főként ha tűzoltó az illető. V. Az a kedvesen ostoba strófa, hogy: „ó, du liber augusztus, tűzoltókongresszus, kis tüzeket oltani nem nagy virtus ..." valószínűleg csak azoknak tetszik, akik nem tudják, amit a szakember. Az ő számukra nincs kis tűz vagy nagy tűz. Számukra: tűz van. MIKLÓSI PÉTER 5
