A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-03 / 6. szám
Hinné-e, hogy ... a szem színe összefügg az ember jellemével? A következő sorokat figyelmesen olvassa el, hátha talál az állításunkban egy kevés igazságot! A fekete szemű emberek állítólag nagyon keményfejűek és önteltek. Kritikus helyzetekben elveszítik önuralmukat és „robbannak". Mint vezetők kezdeményezők, de az alárendeltjeikhez igazságtalanok. A szürke szem rátermettségre, felelősségteljességre vall, a szürke szemű emberek jó szervezők. Mindezeket a tulajdonságaikat elveszítik, ha a gyakorlati életben kell olyan — legyen az bármilyen egyszerű — feladatot megoldaniuk, amely nem követel sok műveltséget, leleményességet. A világosbarna szemű embereknek erős a jellemük, zárkózottak. A sors csapásait nagyon jól viselik, általában sikeresek az életben. A kék szem a kitartó, a rossz hatásokkal szemben ellenálló, de szentimentális emberekre jellemző. A sikertelenség képes letörni őket, szeszélyesek és gyakran idegesek. Zöld szemük van a szerencsés embereknek. Erős a jellemük, felelősségteljesek, nagy a képzelőerejük. Mindent reálisan vesznek, türelmesek és képesek helytállni akármilyen nehéz helyzetben. Jó társak és hű barátók, ezért állítólag a zöld szemű emberek a legjobb vezető típusok és házastársak. Mit tartsunk a házipatikában? Vannak háztartások, ahol feleslegesen felhalmoznak különféle gyógyszereket, viszont vannak olyanok is, ahol még egy egyszerű sérüléshez sem található kötszer vagy más elsősegélyhez szükséges anyag. Ez azért van, mert nem tudjuk mi a legszükségesebb, hogy kéznél legyen: Az egészségügyi ládában legyen: — acylpyrín (láz, fejfájás ellen) — széntabletta (hasmenés ellen) — bórkenőcs (bőrgyulladásra) — hypermangán (fertőtlenítésre) — opthal (szemgyulladásra — helyette használhatunk bórvizet is) ólomecet (borogatásra) — septonex spray (fertőtlenítő kisebb sérüléseknél) — fájdalomcsillapító (fejfájásra, fogfájás ellen) — orrcseppek — köhögés elleni cseppek — púder — ichthamol kenőcs — kenőcs égési sebekre — sima sebtapasz — kötszer — háromszögű kendő — vatta — láz mérő HÉTVÉGE A LEGEK VILÁGÁBÓL A legfélelmetesebb ragadozónak az állatvilágban általában a tigrist, oroszlánt, a gepárdot tartjuk. A madarak közül pedig a sas és a sólyom viszi el a pálmát. Kevesen tudják, hogy a rovarok között él a legtöbb ragadozó faj, nálunk is található belőlük több száz. A rovarvilág egyik legveszedelmesebb, legkegyetlenebb ragadozója az imádkozó sáska (Mantis religiosa). Nevét onnan kapta, hogy két első lábát a feje előtt tartja, mintha imádkozna. A fogólábúak rendjébe tartozik. Túlnyomó többségük zöld, de vannak világos- vagy sötétbarna egyedek is. Táplálékuk rovarokból, elsősorban legyekből, hártyásszámyúakból, hernyókból kerül ki, de kis gyíkokat is elkapnak. Órák hosszat várnak mozdulatlanul, lesben a bokrokon, alacsony növényeken vagy a talajon, akár egy faágacska. Türelmük végtelen. A mozgó tárgyra azonnal felfigyelnek, de mindaddig mozdulatlanok maradnak, amíg a zsákmány közelükbe nem ér. Ekkor „imádkozó" fogólábaikat, melyen apró kitintüskék vannak, villámgyorsan elörevágják, a kapálódzó állatot elkapják és azonnal a szájukhoz emelik. Áldozatukat bámulatosán rövid idő alatt fogyasztják el. Aztán várnak újra tovább. Néha a nőstény a hímet is megeszi. A hím kisebb mint a 'nőstény, amely a 8 cm-t is elérheti. Franciaországtól egészen Japánig mindenütt megtalálható. A száraz, meleg és napos területeket kedveli, ahol sok rovar él. Az egyik faja Dél-Szlovákiában is elterjedt. Mivel rengeteg káros rovart is fogyasztanak, ezért szigorúan védettek. L.S. csuvas nepmese Élt egyszer egy öregember meg egy öregasz - szony. Volt egy fiuk, Iván. Az öregek a ház körül dolgozgattak, a fiú pedig vadászni járt, ebből éltek. Egy alkalommal nagyon rossz napja volt Ivánnak. Kora reggeltől késő estig nem sikerült egyetlen vadat sem elejtenie, mégcsak egy madarat sem lőtt. Hazafelé látja, hogy vadlibák csapata száll felette. Iván rájuk lőtt, s az egyiket megsebesítette. A legény odaszaladt, felvette a libát és vitte haza. „Legalább nem megyek haza üres kézzel" — gondolta. Hazavitte a vadlibát. A madár futni kezdett a kunyhóban, lerázta magáról a tollat, eldobta szárnyait és gyönyörű lánnyá változott. Iván meg a szülei csak bámulták a lányt, nem tudtak betelni a szépségével. Az öregasszony asztalhoz ültette és megvacsoráztatta a lányt, aztán a tiszta szobában megágyazott neki. Majd így szólt az öregemberhez: — Látod, hányszor mondtad, hogy a fiunknak meg kellene nősülni. Nem a sors akarta ezt így? — Majd meglátjuk — feleli az öregember —, milyen ügyes a vendégünk a házi munkában, akkor aztán másik menyasszonyt nem is keresünk. A vadlibából lett lány pedig korán reggel felkelt, megfejte a tehenet, vizet hozott, kitakarított, befűtötte a kemencét. Minden munkában nagyon ügyes volt, öröm volt nézni. így ment ez egy hétig. Az öregember örömmel nézegette a lányt, Iván pedig le sem vette a szemét róla. De a lány is, ha a fiúra tekintett, piros lett, mint a pipacs. Nem vártak sokáig, vendégeket hívtak, nagy lakodalmat csaptak. A fiatalok szerették és jól megértették egymást. Egy év múlva kisfiúk született. Az öregaszszony meg az öregember nagyon örült az unokának. — A menyünk igazán nagyon rendes — mondja az öregasszony az öregembernek — csak egyet nem értek: miért őrzi oly nagyon a libaszárnyait? Egyszer aztán reggel, amikor Algyuk a tehenet fejte, az öregasszony elégette a libaszárnyat. A fiatalasszony berohant a kunyhóba. — Ó, anyánk, mit tettél? Elégetted a szárnyaimat, pedig már hamarosan megszűnt volna a varázslat. Most így hogy éljek? És a fiatalasszony megváltozott. Szomorú és töprengő lett. A kezéből minden kiesett. Másnap reggel vízért ment. Éppen akkor szálltak a falu felett a vadlibák. így kiáltottak rá: — Algyuk, kedves! Velünk kell szállnod! — Hogyan szálljak, mikor a szárnyaim szénné égtek. A vadlibák egy-egy tollat dobtak le neki. Algyuk hazatért, az anyósa megkérdezte: — Hol voltál oly sokáig? — Sokan voltak a kútnál. Másnap reggel ismét vízért ment. Most egy másik csapatnyi vadliba szállt arra. — Algyuk, kedves! Velünk kell szállnod. — Veletek szállnék, de a szárnyaim szénné égtek. A libák egy-egy tollat dobtak le neki. Hazavitte a vizet. Az anyósa kérdi: — Hol voltál oly sokáig? — Sokan voltak a kútnál. Harmadnap minden megismétlődött. Most a harmadik vadliba csapat érkezett meg. Algyuknak már annyi tolla volt, hogy szárnyat készített belőlük. Ránézett a kunyhójukra, keserves zokogásban tört ki, meglengette a szárnyait és elrepült a vadlibákkal Sokáig várta az öregasszony a menyét. Odaszaladt a kúthoz, de a menye nem volt ott, csak a vödrök és a vízhordó rúd Szomorú lett Iván, emésztette magát, szomorkodtak az öregek, a kisfiú meg egyre sirt. Telt-múlt az idő. Az egyik reggel egy vadliba szállt le a kunyhó tetejére és gágogni kezdett. Kiment az öregasszony: — Hess, hess! Hagyd aludni a kisfiúnkat! Elrepült a vadliba, de amikor az öregaszszony bement, visszaszáll a kunyhó tetejére és gágogni kezdett. Kijött az öregember: — Hess, hess! Mit akarsz itt? A vadliba leszállt a tetőről, a nyitott ajtón át berepült a kunyhóba, ledobta a tolláit és szép fiatalasszonnyá változott. Odament a kisfiához, ölelgette, csókolgatta. Aztán az anyósához fordult és így szólt: — Ma végre vége a varázslatnak, többé nem változom libává. Az öregasszony gyorsan befűtötte a kemencét, elégette a szárnyakat. Iván és Algyuk meg a kisfiúk tán még most is élnek, ha meg nem haltak... Sági Tóth Tibor fordítása N to <TJ g <b c: 3 5. P ^ «0 ^ Ac y ä ö p-V: jü Q) ^ % 'S ■§ s k Ac 21
