A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-03 / 6. szám
Avörös juharfák országa tömbben épült felhőkarcolók, melyeket fokozatosan alacsonyodó házak váltanak fel. A turista általában a történelmi városmag főterén — a Place d'Armes-on (Fegyverek Tere) — kezdi meg városnéző körútját. Itt áll a városalapító kormányzó, Maisonneuve szobra, szemben veié a kéttornyú Notre - Dame (Miasszonyunk — székesegyház neogótikus épülete, a csillagos égboltot mintázó 30 méteres kupolájával. Az ellenkező oldalon a Bank of Montreal ugyancsak kupolás, megnyerő épülete áll. Innen a turisták általában a volt világkiállítás még mindig kiállítási célokat szolgáló pavilonjait látogatják meg. A Szt. Lörinc-folyó kikötőjével szembeni Szt. Ilona-szigetről az út Jacques Cartier hatalmas hídján át az olimpiai parkba vezet. Itt áll az 1976-os nyári olimpia óriási „repülő csészealjra" emlékeztető központi sportcsarnoka. Már az olimpia után építették a sportcsarnok fölé hajló kilátótornyot, mely a stadion összecsukható fedelét is tartja. A stadionhoz közel egy nagy park szélén — közel a híres botanikus kerthez — találhatók az olimpiai falu érdekes háztömbjei. Az Olimpiai Stadion Montrealban Még oldalakon keresztül sorolhatnám a sok látványosságot: a felhőkarcolókat, bankházakat, szállodákat, múzeumokat, skanzeneket, játszótereket, de az európai látogató részére érdekesebb a földalatti város. A metró több állomása torkollik a hatalmas áruházak földalatti csarnokába. A sokemeletes szállodák alatti garázsokból, parkolókból előbb a földalatti üzletházakba jut az autós és csak azokon át viszi fel a mozgólépcső a szálloda halijába. Ezekben a földalatti üzletekben akár napokig is bolyonghat az elkápráztatott magunkfajta — a világba ritkán látogató „pógár". Az étkezés miatt sem kell megéhezett utasnak, mert a márványpadlózatú „utcák" között terek is vannak, ahol bisztrók, éttermek és falatozók helyezkednek el. Megtalálja a maga specialitását itt a kínai, a japán, a magyar, az olasz, a cseh, a francia és minden más nemzetiségű vendég. Az áruházak is a föld alatt kezdődnek és ott is van önkiszolgáló büfé, kávéház és étterem fel egészen a legfelső emeletig, mindenféle árszínvonalon. Érdekességük az áruházaknak és bevásárlóközpontoknak, hogy nem kötelező a bevásárlókosár, vagy kocsi. Van belőlük ugyan elég, de ha csak a kezében viszi a vásárló az árut az se baj, ö dolga, csak fizessen a pénztárnál. A montreali lakos menekül a központi részek zajától, forgatagától. Aki csak teheti, kiköltözik a város peremére, a zöldövezetbe, a kertvárosokba. Legtöbben földszintes, alápincézett házakban laknak, az épület előtt kerités nélküli kiskert, nyírt pázsit, pár bokor, fa. A ház mögött kicsit nagyobb kert található, benne pázsit, pár gyümölcsfa és elég gyakran fürdőmedence. Ezeknek, hogy a fürdőidényt kinyújtsák, fütik is és a vizét szűrőkön átszivattyúzva állandóan tisztítják. A kertvárosok utcáit járva, a gondozott pázsitok látványára elismerjük a szállóigét, hogy „Kanadában zöldebb a fű". Tényleg zöldebb — mert egyrészt itt többet esik az eső, másrészt rendszeresen öntöznek. Víz, villanyáram van bőven. CSÚZI Cs. FERENC A szerző felvételei Meghökkentő aránytalanságokat észlelünk, ha összehasonlítjuk Kanada lakosainak számát (25 610 000) az ország területével (kb. 10 millió négyzetkilométer). A világ második legnagyobb országában annyian élnek, mint mondjuk hazánkban és Magyarországon együtt. Kanadát tíz szövetségi állam alkotja és két nem önálló közigazgatási terület: a Yukonvidék, ahol több mint félmillió km2-en csak kb. 20 ezer lakos él és a több mint egymillió négyzetkilométeren elterülő Északnyugati Területek, melynek lélekszáma nem igen több, mint negyvenezer. A leglakottabb szövetségi állam Quebec, melynek legnagyobb városa Montreal. A Szent Lörinc-folyón az ország belseje felé hajózó francia hajóskapitány, Jacques Cartier, 1635-ben kikötött a több folyó öszszefolyásánál kialakult szigetcsoport legnagyobb szigetén és kitűzte a francia lobogót. Itt alapították hét évvel később Vilié Marie néven az első missziós telepet, amely 200 évvel később városi rangra emelkedett és 1867-ben már az akkor alakult szövetségi állam (még csak Új-Skócia, ÚJ-Brunswick, Ontario és Quebec) legnagyobb városa. Ma Montrealnak (peremvárosaival együtt) hárommillió körül van a lakossága. Az európai utas általában az új nemzetközi repülőtérre (Mirabel) érkezik. A régi reptér ja. A várost az 1967 évi világkiállítás — az EXPO '67 — idején ismerte meg jobban a világ, majd 1976-ban a Nyári Olimpiai Játékok idején került újra a világ érdeklődésének középpontjába. Ennek a két grandiózus rendezvénynek köszönheti a város a modem metró, sok új út, híd, felhőkarcoló és más épület megépítését és többéves gazdasági fellendülését. Ennek a nagy fellendülésnek az atyja Jean Drapeu, a célratörő, ambiciózus polgármester volt, akit ma is emlegetnek és megbecsülnek az emberek, főleg mikor némi stagnálás látható a városban, különösen ha a rivális Torontó rohamos fejlődésével hasonlítjuk össze. A várost két pontról lehet a legjobban áttekinteni. Az egyik a Szent Lőrinc-folyó kikötője. Innen a 20 km hosszú „tengeri-belföldi" kikötőt láthatjuk dokkjaival, tengeri hajóival, az lókat a városközpontban, és a mögöttük emelkedő Mont Royal zöldellö hegyoldalait. Vagy a Mont Royalról nézhet körül a látogató, innen gyönyörködhet az új egyetemi város épületeiben, amelyeket az impozáns Szt. József-bazilika koszorúz. Közvetlenül a hegy lábánál magasodnak a nagyjából egy Itt a kanadai ősz — vörösödnek a juharfák levelei 17
