A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-27 / 5. szám
/ EGY TENGERI UTAZÁS EMLÉKEI A múzeum parkja Beszélgető arabok jUtltltSIiX í O lyes hulladékokat rejtő hulladéktemetőket. Elbúcsúzom a Zeusz-templom romjai közt fekvő 8 méter magas Atlasztól — eredetijét az Archeológiái Múzeumban őrzik —, majd átvágunk egy kisebb mandulaerdön, s megállunk Kasztór és Pollux templomának festői romjai előtt. Idegenvezetőnk a két iker hőstetteiről mesél, miközben perzsel a nap, és igazi szicíliai, szikkasztó, forró szél fúj. Ezután átsétálunk egy rozmaringbokros száraz réten. A rét közepén áll Héraklész hatalmas templomának maradványa. Innen utunkat a romváros legszebb temploma, a Tempió di Concordia felé vesszük. A templom nagyon jó állapotban maradt fenn. A távolból hűvöset, egy kis felüdülést ígér. Közel érve azonban csalódottan látjuk, hogy a templomot kötélkordon veszi körül, tehát nincs menekvés a hőség elől. Persze érthető ez a féltő gondoskodás. A Tempió di Concordia, a harmónia temploma, a történelem viharait átvészelve az isteni tökéletességet jelképezi, habár ma már nem tudjuk, melyik istennek hódoltak benne. A templomok völgyében tett többórás séta után — vagy 20 templom maradványa található itt — ismét autóbuszba ülünk, hogy Agrigentón, a mai kisvároson keresztül visszatérjünk Empedoklész római filozófus kikötőjébe. Az út mellett a tenger fölé emelkedő kopár dombon magányos ház áll. Itt született s itt nyugszik Pirandello. Mielőtt hajóra szállnánk, még sétát teszünk Porto Empedokléban. Zegzugos kis utcák, sikátorok, az arab építészet nyomait viselő házak, ablakokban száradó ruhák, virágzó futómuskátlik, igazi szicíliai kisváros. A főutcán a borbély üzlete előtt borotvál, körülötte férfiak üldögélnek, a halüzlet előtt egy kecskelábú asztalon vagy háromméteres hal körül darazsak dongnak, és a halárus az üzletajtóban álldogál, várva a vásárlókat, hogy egy hatalmas bárddal leszelje a kívánt haldarabot. A városkában nagy feltűnést keltett a szovjet hajó megjelenése. „Tavarise" szólongatnak bennünket az utcán, s amikor éktelen szirénaszóval négy autó robog el mellettünk, s mi megrettenve a járdaszélre húzódunk, nevetve magyarázzák „non maffiózó", csak lakodalomra készülnek valahol. Afrika a várakozással ellentétben, nem ragyogó napfénnyel, hanem őszies szürke ködbe bürkolózva fogadott bennünket. Hajónk beúszott a Tuniszi-öbölbe, csakhamar megérkezett a révkalauz is, és horgonyt vetettünk La Guellette kikötőjében. Hatalmas hongkongi teherhajó és egy olasz hadihajó horgonyoz mellettünk. A rakparton óriási rakodódaruk, raktárépületek, dokkok. A leve-A Juno-templom romjai gö páradús, nehéz a légzés, a napot eltakarják a felhők. Türelmetlenül várakozunk a fedélzeten, hogy Afrika földjére léphessünk. Vagy háromórás várakozás után végre útlevélellenörzésre szólítanak, majd lebocsátják a hajóhidat és partra szállhatunk. Közben előkerült a nap, perzselnek sugarai. Poros úton döcögnek a Tourafrik autóbuszai a főváros, Tunisz felé. Egy kis falun haladunk keresztül. A lapos tetejű, fehér kockaházacskák közt feltűnik egy-egy fehérruhás asz^ szony, a gyerekek szaladnak utánunk, s nyújtogatják felénk tenyerüket. A táj sivár, száraz fű, néhány húsoslevelű kaktusz porosodik az út mentén. Áthaladunk Tunisz elővárosán. Kopott lakótelep, de az ablakokon a finom mintázatú gyönyörű, kék színű rácsok az ezeregyéjszaka meséit idézik. Tunisz belvárosába, a Burgiba-sugárútra érve egyre lassabban haladunk előre. Itt érvényüket vesztik a közlekedési szabályok, a többi gépkocsivezetőhöz hasonlóan autóbuszunk vezetője, Mohamed is dudaszóval jelzi előzési szándékát az autórengetegben. Végül mégiscsak megérkezünk Le Bardóba, ahol a múzeum előtt megrohannak bennünket a portékáikat európai fülnek kissé tán túl hangosnak tűnő szóval kínálgató árusok. A múzeumban ugyancsak bábeli a hangzavar, óriási a tolongás, rengeteg az ember. Alig vetek egy pillantást egy gyönyörű szúzai szarkofágra, már tovább is sodor a tömeg. Lábbujjhegyre ágaskodva igyekszem szemügyre venni a szebbnél szebb, a világ különböző tájairól összegyűjtött mozaikokat, de nem sok sikerrel, így hát feladom, és utat török magamnak, a kijárat felé. Kint ismét körülvesznek az árusok. Egy kisfiú kitartón követ, egy tamtamdobot nyújtogatva felém könyörgő tekintettel. Már meg is venném az áruját, de zsebpénzemet az autóbuszban hagytam, és nem tudom vele megértetni, hogy várjon, amíg megkeresem Mohamedet, lemondóan legyint, és elindul más vevőt keresni. A múzeum bejáratához vezető gyönyörű pálmasor alatt kisétálok az utcára. Délidö van, ilyenkor az utca itt kihalt, csak egy fa alatt üldögél békés beszélgetésbe merülve három férfi. ' Le Bardóból Ibi Bou Saidon, a festői szépségű tengerparti kisvároson át délutánra visszatérünk Tunisz belvárosába. TÓTH ERZSÉBET Archívumi felvételek A hajdan virágzó 200 000 lakosú Akragász, melyet a történelem folyamán többször elpusztítottak az ellene vonuló hadak és a földrengések, ma az antik templomok legszebb városa. Az elpusztult város köveinek jó részét még a 13. században széthordták — ezekkel a kövekkel van kirakva Porto Empedoklé mólója is —, de az ásatások során még így is rendkívül gazdag anyag került elő a föld mélyéből. Matuzsálemi olajfák alatt tesszük meg az utat az ókori nyugati görög világ legnagyobb templomának, a Zeusz-templomnak a romjaihoz. Ezek az olajfák tanúi voltak az ókori város virágzásának, s később. 210-ben talán éppen e fák árnyékában táboroztak a római légionáriusok, akik az akkori hadviselés etikája szerint a szent olajültetvényeket megkímélték, de a várost, amelyet Píndarosz a halandók legszebb városának nevezett, elpusztították, romba döntötték. A város maradványai nem hagynak kétséget afelöl, hogy a költő igazat szólt. Ámulatba ejtenek e több mint kétezer évvel ezelőtti városnak a romjai is. Hatalomról, gazdagságról, a szépség, a harmónia kultuszáról és hallhatatlanságáról tanúskodnak. Vajon a mi korunkból milyen emlékeket talál majd kétezet év múlva egy érdeklődő turista — próbálom elképzelni. Talán a földalatti rakétakilövő állomásokat vagy a veszé17
