A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-11-18 / 47. szám
Szlovákia fővárosában kereken két hetiy ten gette a szél a Bratislavai Zenei Fesztivál, tömörebb és főképpen ismertebb nevén a BHS zászlóit Szó ami szó. már csak e kora őszi zeneparádé számszerű adatai is imponálóak: szeptember 29-től október 12-ig Bratislava 6 helyszínén 38 koncertet s 13 operaelőadást tartott több mint félszász hazai és külföldi szólista, karmester, kamaraegyüttes, szimfonikus zenekar meg kórus. A fesztivál ez idei, huszonnegyedik évfolyama műsorának egyik lényeges tartópillére a szocialista országok fiatal előadóművészeinek szemléje, az Interpódium volt. Több hangverseny és operaelőadás köszöntötte Eugen Suchoň 80. születésnapját; a Szlovák Filharmónia Kamaraoperai Társulata pedig Benjamin Britten születésének 75. évfordulójára emlékeztetett Természetesen, az őszi zeneparádé keretében — századunk zenemüvei mellett — a klasszikus komolyzene akkordjai is sűrűn csendültek fel a szlovák főváros koncerttermeiben. Dvorak, Mozart. Beethoven, Bach. Csajkovszkij, Brahms és más kiválóságok kompozíciói szerepeltek műsoron olyan kitűnő karmesterek és zenekarok tolmácsolásában, mint Václav Neumann és a cseh filharmonikusok. Libor Pešek és a liverpooli filharmóniazenekar, Theodor Guschlbauer és a strassburgi muzsikusok Bohdan Warchal és a Szlovák Kamarazenekar — és még hosszan sorolhatnám mindazokat, akik az 1988-as Bratislavai Zenei Fesztivál keretében hangversenydobogóra. karmesteri pulpitusra vagy operaszínpadra léptek. A nevek puszta felsorolása helyett, összegezésképpen, inkább Václav Neumann szavait idézem, aki bratislavai sajtóértekezletén egyebek között kijelentette: „A zenére éppúgy szükségünk van, mint egymásra, hiszen lelkünk legmélyére hatol és lényünk legszebb vonásait tükrözi." Az sem titok, hogy azért idéztem a világhírű cseh karmestert, mert bratislavai tartózkodása alatt, a fesztivál nyitóhangversenyének másnapján, interjút is sikerült vele készítenem. — Miképpen néz szembe azzal a valósággal. hogy lassacskán a hetedik iksz felé közeledik ?... — Őszintén szólva nem érzem mulatságosnak. Vagy mondjam azt, hogy ez afféle rossz álom számomra? Vagy higgyem inkább jó álomnak? — Az a mondás járja, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát... — Én állandóan harmincöt évesnek érzem magamat. — És amikor harmincöt volt? — Akkor úgy éreztem, ötven vagyok. Akkoriban sok gonddal kellett megküzdenem. — Véget ért-e már életében mindenfajta küzdelem ? — Dehogyis ért véget! Csak az én mai küzdelmeim másfélék, mint amilyenek a régiek voltak. Nem az elismertetésemért kell harcolnom, hanem azért, hogy úgy muzsikáljak, a müveket azzal a zenekari hangzással szólaltassam meg és azon a színvonalon, ahogy magamban hallom. Keményen megküzdök azért, hogy a magam elképzelésének és a közönség várakozásának megfeleljek. Én is, meg az általam vezényelt zenekar is. — Avatott zenekritikusok szerint aki csak egyszer is látta dirigálni önt, az legközelebb már a mozdulatairól felismeri. .. — Én nem szívesen mondom azt, hogy dirigálok. Én inkább játszom. Ha a zenekar játszik, akkor a karmesterre sem jó azt mondani, hogy dirigál. Van a szóban valami kényszerítő, valami agresszív. Nekem pedig meggyőződésem, hogy mély zenei érzések nem alakulhatnak ki diktatórikus módszerek mellett, egyfajta túlzott tekintélytisztelet atmoszférájában. Mindig arra törekszem, hogy olyan légkört teremtsek, amelyben mindenki számára öröm az együttmuzsikálás. Ezt elérni, persze, nagyon nehéz, mert különböző emberek, különböző karakterek ülnek le próbálni vagy hangversenyt adni, különböző lelki állapotban. Kinek-kinek a hangulatától is függ, aznap hogyan játszik hangszerén. De soha, egyetlen zenész sem akarja, hogy a zenekar rosszul játsszon. Éppen ezért nagyon kemény és szigorú a zenészek egymáshoz való viszonya. Ez Így helyes. Nagy zene csak rendben, fegyelemben születhet. — Nemcsak a hazai, hanem a világsajtó is kiemeli a Cseh Filharmónia puha, meleg tónusát. — Ez nagy öröm számomra. Ilyenkor úgy érzem, sikerült megközelítenünk a leggazdagabb, a legkifejezőbb hangzást: a zenében kifejeződő emberi hangot. És ha már erről társalgunk, hadd mondjam el. hogy fontosnak tartom a maximális technikai biztonságot, de arra is nagy gondot fordítunk, hogy a piano ne surrogjon, a forte ne sikítson. Jól képzett muzsikusaim vannak, és igyekszem úgy alakítani a repertoárt, hogy a zenészeknek legyen lehetőségük szólót is játszani; hogy érezzék saját, egyéni munkájuk fontosságát. Ha mondjuk a pikkoló játszik, én tudom, hogy annak a muzsikusnak az egész élete, egész munkája és fáradsága sűrűsödik össze abba a néhány hangba, abba a picike hangszerbe, amit jól megszólaltatni különben is igen nehéz. Az alkotómunka örömét kell, hogy érezzék a zenészek. Ez a jó muzsikálás alapja. — Ön szerint mi egy jó hangverseny titka ? — Egy jó koncert nagyon sok mindenen múlik. Az akusztikán, a szólistán, a zenekaron, a közönségen. Van olyan, hogy az emberérzi a zenekart, de van olyan, hogy csak a technikai nehézségeket érzi. Van olyan, hogy szinte eltörik bennem valami, és napközben el sem tudom képzelni, hogy este majd hogy' viselkedik velem a zene ... Előfordul, hogy én vagyok fáradtabb, vagy éppenséggel a zenekar fárad el. Egy jó koncertet nem lehet programozni. — Úgy tűnik, a vezénylés is önpusztító „foglalkozás", mint minden, ami a művészettel kapcsolatos... — Ez valóban egy olyan szakma, amelyben nappal elképzelhetetlen, hogy este mi vár ránk. És az a szörnyűséges, hogy azok a pillanatok szinte megismételhetetlenek, amelyektől egy koncert csodálatos lesz. Hálás vagyok és mindig csodálom is a zeneszerető közönséget, hogy újra meg újra eljön a hangversenytermekbe s bízik a zene tökéletességét felmutató varázslatban. Ha ez a pillanat programozható, vagy legalábbis megmagyarázható lenne, akkor már rég mesterségesen is előidézték volna. Vegyük például az emberi beszédet. Beszélgetünk egymással, de sosem ugyanúgy. Mindig más hanghordozással. Talán a pillanatok változó hangulata, más-más intonációja adja az előadások változékonyságát, a csodálatos pillanatok egyszeriségét, tünékenységét... — Milyen emberek a karmesterek ? — Többnyire talányosak. Soha senki sem tudja, s valószínűleg soha egyikünk sem mondja, hogy mire gondolunk a koncert előtt, alatt és utána. De ez nem a barátságtalanság, a pökhendi szófukarság számlájára írandó, hanem a csillapíthatatlan belső feszültségére. A karmesteri munka ugyanis sohasem befejezett. — Miképpen sikerült megőriznie a munkakedvének ellenállhatatlan frissességét, örök elevenségét? — Még ha frázisként is hangzik, nem tudok mást mondani: a zenének. A muzsika mindennél fontosabb számomra. A fenti beszélgetéshez, adalékként, hadd fűzzek hozzá még annyit: a Václav Neumann vezette Cseh Filharmóniának a Bratislavai Zenei Fesztivál időpontjában Szöulba szóló meghívása is volt. A most 68 éves mester, akiből csak úgy árad a dinamizmus, a művészi és emberi eltökéltség, a világhírű prágai zenekar bratislavai vendégszereplését tartotta fontosabbnak ... A nyitóhangversenyen Suchorí, Mozart és Dvofák muzsikája csendült fel. MIKLÓSI PÉTER KINCSÜNK AZ/WtWrHV Az idegen szavak helyes használatáról A múlt heti számunkban említett végződések a leggyakoribbak, de mondhatnánk példát az -as, -ás vagy -us végű latin eredetű szavakra is, melyeknek csak a magyarban van ilyen végződésük (tehát a szlovákban nem!) Pl. a latin facultus a magyarban fakultás, de a szlovákban fakulta! Jelentése: egyetemi kar. Hasonlóképpen a magyarban a jakobinus a helyes, nem pedig a szlovákban használatos jakobín! Fent idézett példáim — sajnos — tanult embereknél is előfordulnak, különösen a fiatalabb nemzedéknél, azoknál, akik szlovák nyelven végezték a főiskolát vagy egyetemet, s a középiskolában latint nem tanultak. Ők, ha magyarul beszélnek, akkor is szlovák szakkifejezéseket (derivált, koncentrált stb.) kevernek beszédjükbe. Ennek egyetlen orvossága van: minél több magyar szakszöveget szakirodalmat kell tanulmányozni és szakmájuk magyar terminológiáját is elsajátítani. A helytelenül használt idegen szavak további csoportja egyáltalán nem függ össze a szlovák nyelv negatív hatásával. Ezeket az idegen szavakat sokan helytelenül ejtik ki, nem kis derültséget okozva a „vájtfülüek" körében. Szerény kis gyűjteményemből idézek néhányat: expressz helyett ekszpreksz / pl. levél, vonat /, eszpresszó helyett ekszpresszó (magyar jelentését fentebb már idéztem), karambol helyett garambol (szerencsétlenség, gépkocsik összeütközése), deszszert, helyett dezert (szlovák hatásra!), plakát helyett piagát (falragasz), plomba helyett biomba (pl. fogtömés). Itt említem meg. hogy helytelen ekológiát, ekonómiát, federációt mondani ökológia, ökonómia és föderáció helyett. Befejezésül, mielőtt a helytelenül használt idegen szavak harmadik csoportjáról szólnék, idézek egy vélős latin mondást: „Favete linguis!", azaz „Tartsátok a nyelveteket!" („Legyetek csendben!") Mikor? Amikor egyegy idegen szó jelentésével nem vagyunk tisztában. Ha ugyanis az egyes idegen szavakat „összekeverjük", a nyelvészet nyelvén szólva: szótévesztést követünk el, nagyon kínos, s egyben „vicces" helyzetek keletkezhetnek. íme néhány .példa. Iskolai felelet: „Tompa Mihály fitagóriákat írt". Helyesen: allegóriákat. A különbség óriási, hiszen az allegória „hosszabb gondolatsoron, esetleg egész művön keresztülvitt, mozzanatról mozzanatra megvilágított metafora, azaz két fogalom tartalmi hasonlóságán alapuló szókép". A filagória pedig „lugas, nyitott kerti házikó". Más: „A gyerek szereti az angolt, legjobban a konzervációt". Itt persze konverzációt (társalgást), nem pedig konzervációt (tartósítást) kellett volna mondani. Más: Dicsérik az elhunytat: „Nagyon kedves, finom, primitív ember volt". Itt bizony a príma (kiváló, elsőrendű) szót cserélték fel a primitív (ősi, elmaradt, kezdetleges, ostoba stb.) szóval. De hallottam már veterán (öreg harcos) helyett veterinárt (szlovákul: az állatokkal foglalkozó középiskolai végzettségű egyén, esetleg állatorvos) mondani, kabinet (kis szoba) helyett kabint (hálófülke, utasfülke hajón, öltözöfülke strandon), honorárium helyett honorációt (tiszteletdíj értelemben), s a már fentebb említett konzervatórium (felső zeneiskola, zeneművészeti főiskola) helyett obszervatóriumot, azaz csillagvizsgálót. Aki tehát úgy érzi, hogy bizonytalan az idegen szavak használatában, azok számára egyetlen egyszerű és nagyon jó tanácsom van: Beszéljenek magyarul! (Az idegen szavak jelentését Az idegen szavak és kifejezések szótára című könyv 3. kiadása alapján közlöm. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1976.) SÁGI TÓTH TIBOR 10
